Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-03 / 36. szám
Nyíregyháza, 1914. április 23. Csütörtök XXXV. évfolyam, 33. szám. IDEK m A Szabolcsvármegyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám : 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hív. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszer esen számit. Május 1. Meg ne rémüljön a nyájas olvasó, nem haragos vezércikk indul itt, hanem szelid szemlélődés a jelenen és multakon. Hajdanta gyermekkorunkban egy kazal romantikát jelentett ez a nap. Vay Sándorra gondolok, az ő melancholiájának és szines tollának volna méltó feladat: megfesteni a régi magyar májusébredéseket, az éjjeli zenék és májusfák édes reminiscentiáit. A Sóstó öreg fái, a harangodi fördő, roskadozó falusi curiák terebélyes ámbitusai, árnyékos kertjei gyakorta hallhatták, láthatták lelkes fiatalok szive hevülését, szerelmes beszédét, szépséges szép dámák orcapirulását. A hajdan hol szilaj, hol epekedő éjjeli zene mindegyre halkul, mindegyre ritkul, a régi hires majális itt-ott már csak a gyermekek öröme, a májusfából tüzrevaló lett. Aki vitte, aki kapta, rég elfelejtették a világ minden hivságait odalent a gyöngy virágtermő anyaföld ölében. Sebaj, most sem egészen szépség nélkül való a nyírségi tavaszébredés. Csakhogy kevesen ismerik ennek a buckás birodalomnak a szive verését. A homoktengerből alig néhány ember menekül néha a fával borított szigetekre. Itt van teszem a nyíregyházi erdő. Gyönyörű egy sűrűség. Pompás búvóhely híres homokunk és még híresebb szeleink ellen. De azért a tiz ujjomon el tudnám sorolni, akik személyesen ismerik. Ugy értem, hogy kora tavasztól kezdve. Csend van, embert alig látni, csak a madár csicsereg. Ugy terül el élettelenül szegény erdő, mint az örökösök nélkül kimúlt gazdag halott. Nem kell a kincse senkinek. Május elseje kivétel. Az orosi rezes banda ugyan nem recseg már, de a füstös legények éjjeli zenéje megmaradt emlékezetül. Felhangzik az ablakod alatt, az ablakom alatt, vagy a szomszédék Juliskájának a lányszobája előtt a régi rabvallató nóták egy-egy hírmondója: Ha meghalok, majd elásnak, Mi köze van ahoz másnak. Koporsóm se legyen lábúi, Legyen pünkösdi rózsábúl. Ezután törvényes sorrendben siet a zene előre, végül harczi riadó lett belőle, a csárdás ropogó muzsikája, a amely ugy éleszti a tüzet a magyar lélekben, mint a sortűz a katona gyilkos kedvét. Reggelre csakugyan olyan a város, mintha mozgósítás volna. Sürü embercsapatok zarándokolnak az erdő felé. Hellyel-hellyel látszik még az éjjeli csatározás nyoma. Egy-egy mulató társaságban még tartja a cigány a lelket, bár a nap már fölkelt, de a bankó futja. Falukból és tanyákról dörögnek befelé a tejeskocsik szépen felcicomázva „tejes" orgonával. Még a kofaasszonyok is virággal ékesen sorakoznak a templom körül A kisvasút szügye, az első kocsi élőlombot hajtott. A város legvégén pedig jókedvű fiuk bizonyára csúfságból, vagy magok mulatságára májusfát állítottak egy ház elibe, teleaggatván azt pántlikák és csecsebecsék helyett elhunyt ugató és doromboló háziállatok tetemeivel. De gyerünk az erdőbe. Dülöngőző pincér tántorog ki meredt üveges szemmel egy kapuból. Címeres mulatság lehetett, ahol a gyöngyözó ital serény hordozója is harcképtelenné vált. Az erdőben ünneplőbe öltözött tarka ember sokaság. Mert ma már ünnepszámba megy, ha az ember szabadba jut. Pedig csak magad vagy ennek oka, szabadlábon élő kedves polgártársam. Kelj föl egy órával előbb és akár mindennap május elsejét ünnepelhetsz. De ne a legjobb, hanem a legócskább gúnyádat öltsd magadra. Az erdő ott legnépesebb május elsején, ahol a gyöngyvirág terem. Olyan, mint gulyakihajtáskor a közlegelő. Itt ugyan holnapra egy szál virág se marad. Odébb az ut mentén egy közismert gyakorló betörő karonfogva simul valami lányféléhez. Lyukas kabátja gomblyukában virág. Mit nem tesz a Május ? — Varrólányok utolsó divat szerint kicifrázva. No ez igazán utolsó egy divat. — Katonadoktor jön lóháton. Letört egy galyat lovaglóvesszőnek, azt farigcsálja. Kantárszár eleresztve. Varrólánysziv dobban. Talyigás legény nagy halom gyöngyvirágot visz a két ölében. Majd egy kis boglyára való takarmány. — Kinek viszi, kérdezem. Azt mondja: magam használatára. — Biciklisek jönnek, két hosszuhaju mesterlegény. A vasparipa állig felvirágozva. Veres nyakravaló és csüngő veres kendő a felső kabátzsebben. Nyilvános rendes socialista meggyőződés. A homlokról csurog az izzadtság, de oda se neki, fődolog az élvezet. — Szép száll fiu közeledik. Haja fodrosán megfésülve. Borbélylegény és mondanom sem kell, hogy civilben az alvég Don Jüanja. Önelégülten verdesi elegáns ruhájáról és cipőjéről a port. Hja, ő megtette kötelességét a májusi élvezettel szemben; kint volt az erdőn. — Két piktorlegény egymás nyakába fogózva élvezi az erdőt. Danolásznak. Az egyik a prímet fújja, a másik tercel hozzá. Szép szép, de mégis csak máskép hanzik ez pingálás közben, a létrán, maszatos ruhával, újságpapír sapkában. — Három alak közeledik, középen egy fiatalember, két szélen két lány. A fiu hegedül: Sepertem eleget.. . Tiszta sor, hogy kéményseprő. — Azután becsületes családapák és családanyák jönnek fényes segédlettel. És ugyan ki tudna végére járni ennek az eleven kaleidoskópnak. Ritka város, a melynek oly remek és oly közel kiránduló helye volna, mint a mi erdőnk. Érzem, hogy valamiképen föl kell rá hivni a figyelmet. Ez volt a célja e pár sor Írásnak. És ha igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt, akkor a türelmes olvasó bizonyára megadja nekem a bűnbocsánatot. Dr. Bartos Sándor. A Nyírség növényvilága. A Természettudományi Közlöny legutóbbi számában igen érdekes közlemény jelent meg dr. Tuzson János egyetemi magántanár tollából „Képek a Magyar Alföld növényvilágából" cim alatt. A kiváló természettudós az elmúlt év nyarán a Magyar Alföldet járta be a Déldunától a Nyírségig, hogy rajta, miként a megelőző évben Oroszország alföldi részein tette, összehasonlító növényföldrajzi és florisztikai tanulmányokat végezzen. Közleménye során ezen hazai utjának eredményeit foglalja össze. Ezzel kapcsolatban elmondja, hogy a mi Alföldünk növényzetét tekintve, Közép-Európa legérdekesebb területeinek egyike és mint ilyen, régóta kedvenc területe az európai botanikusoknak. Útjában a bánsági, a dunai, a tiszai és a nyírségi flóratájékot járta be. Ebben a sorrendben számol be eredményeiről. A Nyírségnek Nyírbátortól keletre az ecsedi láp felé elterülő részletét járta be s az ott észleltekről a következőket irja: A Nyírség nádas mocsarai hasonlók az Alföld többi mocsaraihoz; homokpusztái azonban elütök. A Duna-Tisza köze homokbuckáinak növényvilága a Nyírség futóhomokos területein már csak halványan tükröződik vissza. A homoklakó fajok egyikét-másikát itt is megtaláljuk, igy: a pusztai rozsnokot (Bromus hordeaceus), az éles mosófüvet (Chrysopogon gryllus), a homoki gyopárt (Helychrysum arenarium), a kisvirágu- meg a homoki szilénét (Silene conica és S. otites), a homoki vértövet (Onosma arenarium) stb., de közéjük vegyül pl. a délibb homokpusztákon idegen hegyi székvirág (Jasione montana). Ellenben h.ányzik, vagy ritka rajta a Duna-Tisza közének számos homoklakó növénye, mint: a szálaslevelü babó (Astragulus austriacus), a heverő napvirág (Fumana procumbens), a törékeny rozs (Secale fragile), a szamárkenyér (Echinops ritro), a homoki pirosító (Alkanna tinctoria), a homoki búzavirág (Centaurea arenaria), a molyhos tölgy (Quercus lanuginosa) stb. A Nyírség homokja tehát nemcsak eredetére nézve más, mint a Duna-Tisza közén elterülő buckáké, hanem a növényvilága is elütő. Az utóbbinál jóval nyirkosabb, ugy hogy száraz években is jó termést hoz a gazdálkodónak. Legérdekesebbek azonban, és az Alföld többi homokpusztáitól leginkább különbözők a Nyírség lápos, zsombékos részletei, a melyek pl. Bátorliget környékén nagy kiterjedésű nyíresekkel és más, lombos erdőkkel váltakoznak. A zsombékok helyenkint derékig érő oszlopok gyanánt emelkednek ki az ingoványos láp talajából; ősrégi pázsittövek ezek, melyek-