Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-19 / 32. szám

31 -ik szám. >íyír¥idék. 1914. április 16 3. a levét a háborúságnak. — Kezdődik aztán egymásnak a beszenyezése ... és ez sohasem a személyt éri, hanem a hivatalt Ilyen helyeken aztán ugy a tanitói, mint a lelkészi állást lejárják. Egyszer a tanitó szavaztatja le a papot a presbyteriummal; másszor a pap a tanitót. (Még itt elég tűrhető a helyzet a tanítóra nézve, de ez az eset igen ritka) — Még ha egyenlő fegyverekkel küzdenének: hagyján; de a lelkész sokkal nagyobb erővel bír, mint a tanitó s annyi kellemetlenséget okozhat annak, amenynyit akar, vagy amennyi a lelkiismeretére ráfér. Rettenetes állapot az, mikor a pap és tanitó nem tekintik egymást munkatársaknak; mikor bármelyik elfelejtkezik magáról és arról, hogy hivatásának nem szabad kimerülni hivatalos teendőinek elvégzésében, hanem mindkettőjüknek ezen kivül igen is vannak kőtelességei. Ha tehát hivatásunkat átérezzük, s annak eleget is akarunk tenni: igyekezzünk békességben, megértésben lenni a lelkészszel . . . még ráfizetés árán is. Inkább tűrjük el, ha már harcolni nem tudunk ellene — krisztusi türelemmel néha még megaláztatásunkat is . . . Egy magasabb cél: egyházunk és a köz érdeke lebegjen szemeink előtt. Viszont a lelkészek is gondolják meg, hogy — igaz, hogy — most még a hatalom — igy az igazság is — az ő kezükben van, s a nép is . . . most még közönyös; de még változhatnak a dolgok: . . . még nekünk is lehet igazságunk, s a nép is beláthatja még, hogy a tanítóra nagyobb szükség van. Ahol a pap és tanitó egymást munkatársaknak tekintik : ott természetesen egészen más állapotok vannak. Ott a lelkész nem nézi és nem jegyzi hogy a tanitó pontosan ott van-e iU 9 órakor az iskolában; nem ellenőrzi és nem ellenőrizteti, hogy mikor, mit és hogyan tanit; nem kivánja, hogy kéredzen tőle, ha egy nap el akar menni ... sőt fölajánlja helyettesítését. Ugy az iskolai, mint az egyházi egyéb dolgokat együtt beszélik meg. EgymásBak a véleményét respektálják. Együtt dolgoznak ágy az egyház, mint a köz javára. — Mindenféle szövetkezeti, egyházi vagy egyéb társadalmi mozgalmakban és munkálkodásokban együtt látni őket. A nép nem is gondolja, hogy ez másképp is lehetne; csak az* látják, hogy e két ember együttértő munkája által naprólnapra haladnak ugy erkölcsileg mint anyagilag . . . Gsak azt tudják, hogy e két ember megfizethetetlen nekik, hogy náluk nélkül messze alul maradnának . . . Érzik, hogy ugy a tanítóra, mint a lelkészre egyformán szükség van. íme . . . láthatjuk, milyen különbség van a két eset között; mennyivel más állapotok vannak ott, ahol a lelkész és tanitó — átérezve hivatásukat — egymást megértve munkálkodnak. Mondhatjuk azonban : kivihetetlen, hogy mindenütt igy legyen ; hogy a lelkész és tanitó ilyen egyetértő, közös munkálkodást folytassanak. De ha mélyebben vizsgálódunk: megtaláljuk az okokat. S ha az okokat megtaláltuk, akkor megtaláljuk az orvosságot is, amelylyel a bajon lehetne segíteni. — Nem mondom, hogy ezzel aztán mindenütt ilyen jó állapotok lennenek . . . mert hiszen az az egyéntől is függ, hanem igenis orvoslással lehetne a mai állapotokon segíteni, s azt a rettenetes ürt, ami elválasztja a papot a tanítótól: be lehetne tölteni. Ott, ahol a lelkész nem avatkozik bele a tanitó hivatalos munkájába: a társadalmi munkálkodásban közelebb vannak egymáshoz . . . Miért van a lelkész a legtöbb helyen jó viszonyban a jegyyővel ? . . . Mert hivatalos működésben egymáshoz semmi közük. Felállíthatjuk tehát a tételt: Mennél inkább távolabb lesznek hivatalos működésben egymástól a pap és tanitó : annál közelebb lesznek a társadalmi munkálkodásban . . . Igazán csak akkor lehetnek munkatársak, ha teljesen elválasztják a lelkészi működést a tanitói munkától. Erre — ez idő szerint — csak egy mód van: a külön iskolaközség szervezése, amelynek feje a tanitó legyen. Sajnos . . . azonban még ez sem kivihető ; még nem hatotta át egyházi vezetőinket — csak nagyon kis részben — egy olyan szellem, amely megengedi, hogy egyházi életükben — féltés nélkül — ilyen átalakítást csináljanak. Azonban, ha szivükön fekszik egyházunk érdeke, hogyha a ref. tanítóságot meg akarják nyerni igazán az egyháznak (sajnos, most már erről kell beszélni): ugy már a legközelebbi zsinaton kiterjesztik a tantestületnek az autonómiáját iskolai ügyekben. És itt kifejezni kívánom: tőbbtanitós iskolánál a tantestületnek. Én a tantestületnek nagyobb autonómiát adnék. Nem állítom, hogy teljesen igazam van, de hiszem, hogy a tanítóságra a mai körülmények között — az eshetősegeket figyelembe véve — ez volna a legüdvösebb. Igyekeztem lefesteni azokat az áldatlan állapotokat, amelyek . . . szinte — kisebb-nagyobb mértékben — általánosak, de a melyeken egyházi vezetőinknek az egyház jövője érdekében feltétlen segíteni kellene. Rámutattam az okokra, s azok orvoslási módjára; igyekeztem mindig a lehetőségek határán belül maradni. Én csakis igy tudom elképzelni, bogy a lelkész és tanitó munkatársak legyenek, s együttesen munkálkodhassanak református Sionunk teljes kiépítésén. Máskülönben jöhet 10 zsinati gyűlés is, azok a szavak csak üres szavak lesznek, melyek testet nem ölthetnek soha. Még egyet ... A bajok egyszerre orvosolva lennének mindenfelé zsinati törvénymódosítás nélkül is, ha jönne egy olyan áramlat, amely az egész népoktatást államosítaná . . . Ez hozná össze a társadalmi munkában a lelkészt a tanítóval leginkább, csakis igy lehetnének munkatársak igazán, mert hivatali működésükben egymáshoz semmi közük nem lenne. A mételykórról és az ellene való védekezésről. A mult évi folytonos esőzések és vizáradások következtében egy máskülönben kevésbbé veszedelmes betegség, a mételykor a szarvasmarháig de főleg a juhok közt erősen elterjedt és jelentékeny veszteségeket okozott. Rendkívüli elterjedtsége és tömeges pusztításai miatt nemcsak a szakkörök, de a gazda — s ezzel egyült a nagyközönség figyelme is tokozott mértékben ráterelődött ugy, hogy a napilapokban is sokszor olvasunk e betegségről. A betegség okozóját, az úgynevezett mételyt és annak különböző fázisokban történő fejlődését jól ismerjük s igy — dacára, hogy magát a betegséget ez idő szerint még nem tudjuk gyógyítani — a fertőzés ellen sikeresen védekezhetünk. A májmétely 2—3 cm. hosszú és 05—1 cm. széles lapos féreg, mely, mint neve is mutatja, a megtámadott gazdaállat májában élősködik. Itt az epeerekben petéket rak, melyek a kiválasztott epével a bélbe s innen a bélsárral a szabadba kerülnek, a hol is elegendő meleg (8—10°G) és nedvesség mellett belőlük 3—6 hét alatt ébrény fejlődik. A petékből kikelt ébrények csillangókkal vannak ellátva, melyek segélyével a vízben úszkálva, a mocsári csigára tapadnak, sőt szemölcsszerű nyúlványukkal annak testébe furakodnak s ott csiratönilövé alakulnak át. A csiratömlő csirasejtekből áll, a melyekből magában a csiratömlőben ivartalan szaporodás utján 2—4 hét alatt 5—8 redia és mindenik rediaban 4—6 hét alatt 15—20 csrcaria fejlődik. Ez a fejlődési menet a mocsári csiga testében, illetve ennek szöveteiben megy végbe. A cercaria lapos ovális testből és hosszú nyúlványból áll, mely a pediatól kijutva az első gazdaállatot, a csigát elhagyja s farokszerü nyúlványánál fogva a vizben úszva a fűszálra tapad s ott magát fehér nyálkás anyaggal betokolja s várja a fejlődéséhez szükséges második gazdaállatot. Ha most az ilyen füvet a szarvasmarha legeli, gyomrában a nyálkás védőburok feloldódik s a cercaria az epésbélbe szájadzó epevezetékben a májba jut, a hol is az epeutakban 1—3 hónap alatt teljes fejlődését eléri azaz ivarérett mételyféreggé alakult át. A májban a mételyférgek idővel (hónapok — 3 év) elhulnak, elmeszesednek, részben pedig főleg május, junius hónapban az epevezetéken a bélbe vándorolnak vissza, a hol ismét petéket raknak. A peték a bélsárral a szabadba kerülnek, mig a mételyek vándoréletüket befejezve, ha a májban nem pusztultak el, a bélben semmisülnek meg. Mint láttuk a mételyféreg mindenesetre nagyon érdekes és körülményes fejlődése sok feltételtől függ. (E'egendő meleg, nedvesség, vizenyős legelő, mocsári csigák). Tudva azt, hogy egy méteiypetéből 100, 160, sőt még egyszer arnyi cercaria s ebből ugyanannyi raételyféreg fejlődhetik, valóban bámulatba ejt ezen óriási szaporasága főkép, ha még azt is tudjuk, hogy 1 mételyféreg 35,000 petét termelhet s 1 mételylyel fertőzött állat májában pedig 900—1600 mételyféreg is lehet. Fentiekből tehát nyilván következik, hogy 1—2, mételylyel kevésbbé fertőzött állat is elég ahhoz, hogy egész legelőterületet a rajta legeléző gulyával befertőzze, ha a fejlődéséhez szükséges feltételek megvannak. Fertőződhetik az állat a legelőn legeléskőzben fűvel, mocsárvizzel, csigákkal, istállóban frissen kaszált zöld fűvel, vagy más zöld lakarmánynyal. Egyesek szerint száraz takarmánynyal is lehetséges volna a fertőzés, azonban ez nagyon ritkán fordul elő, mert a kiszáradás a cercariak legnagyobb részét előli s a mi esetleg a hiányos száradás miatt még életképes, a fertőzés intenzitását illetőleg számba sem jöhet. A mocsaras rétekről, árkok és patakok környékéről származó füvet tehát jól száraszszuk meg. Erősen fertőzött legelőn néhány órai legelés is elég ahhoz, hogy később az állatok tömegesen betegedjenek meg mételykórban A mételykóros fertőzés legveszedelmesebb a juhokra, mert ezek tövig rágják le a füvet s a cercariak pedig rendesen a fű legalsó leveleihez tapadnak. Kivételesen, különösen nagy vizállású helyeken a cercariak nemcsak a fű legalsó részében, hanem annak egész hosszúságán fixálják magukat. Hasonlókép veszedelmes a borjukra és növendékállatokra, mert fiatal gyönge szervezetük kevésbbé ellenálló. Már kevésbbé veszélyes a felnőtt szarvasmarhákra, kecskékre, sertésekre, őzekre és nyulakra nézve. Egy patás és húsevő állatok, ha fertőződnek is, nem szoktak megbetegedni. Nyers mételyes májjal etetett kutyákból életképesen távolodnak el a bélsárral a mételypeték s igy sokszor a kutyák is közvetíthetik a legelő befertőzését. Felmerül a kérdés, hogy mi uton-módon betegitik meg a mételyek a gazdaállatot ? A máj epeereibe jutott mételyek ott növekedve izgatják és kötegszerüen kitágítják azt, minek folytán gyuladás lép fel, mely a máj szövetére is kiterjed. A mételyek bizonyos mérgező anyagcseretermékeket választanak ki, melyek a bélből bejutó cercariákra tapadó bacteriumok ugyancsak mérgező anyagcseretermékeivel, amennyiben ezek a szervezetbe felszívódnak — súlyosbítják a kórképet. A máj kezdetben megnagyobbodik, később tömöttebb lesz és zsugorodik. Az élő állaton kevés métely jelenléte a májban, betegségre utaló tünetet nem vált ki és sokszor csak levágáskor a közvágóhidakon tűnik ki, hogy a máskülönben egészséges állat mételyes volt. Nagy fokú fertőzéskor bágyadtság, rossz étvágy, vérszegénység, időközönkénti felfúvódás, vizenyős beszürődések, nagy fokú lesoványodás, hasmenés, általános gyöngeség, senyvesség, végül kimerülés áll be, A betegség általában idülten folyik le s négy szakát különböztetjük meg és pedig a májgyuladás, sápadság, soványodás és a mételyek kivándorlásának szakát. Ez utóbbi érdekli főleg a gazdaközönséget, mely a tavaszi hónapokra esik s utána a betegségre utaló tünetek megszűnnek és javulás, majd pedig teljes gyógyulás áll be. A fertőzés fokára, illetve a májban levő mételyek számára, a bélsárból kimutatható peték számából lehet következtetni. A tömeges mételyes elhullások leginkább február és március hónapokra esnek. A mételykór ellen irányuló védekezés főfeltétele, hogy erős, vizáradásos években nedves, vizenyős, mocsaras legelőkre juhokat és növendék állatokat ne hajtsunk és lehetőség szerint a felnőtt szarvasmarhát is óvjuk tőle. Legjobb a vizenyős legelőt a legeltetés alól kivonni és kaszálónak felhasználni. A legelő állatokat szétszórtan kell legeltetni, hogy a füvet ne rágják le tövig, továbbá tiszta ivóvízzel ellátni, hogy ne legyenek kénytelenek a mélelyálcákkal fertőzött posványból inni. Lehet a legelőt a legelés ideje alatt 1/a% os frissen oltott mészvizzel egyenletesen megöntözve fertőtleníteni, mely ugy a csigákat, mint a cercariakat megöli. Egy hold főidre körülbelül 'Z

1/^ kgr. ol-