Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-16 / 31. szám

Nyíregyháza, 1914. április 16. Csütörtök XXXV. évfolyam, 31. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A vármegye kulturális fejlődésének feltételei és a járási önkormányzat. Irta és felolvasta Budapesten 1914 márc. 31 -én a Vármegyei Tisztviselők Orsz. Egyesülete által rendezett vitaestelyen Olchváry Pál főszolgabíró, vm. tb. főjegyző. Milyen törvényes rendelkezésekre lenne szükség ahoz, hogy a vármegyei törvényhatóságok, gazdasági, technikai, kulturális és szociális téren a városi önkormányzati testületekhez hasonló működést fejthessenek ki? Erre a kérdésre más felelet nem lehet, mint az, hogy a vármegyei törvényhatóságok általában a vidék elmaradottsága miatt oly mérvű kulturális tevékenységet, mint a merkantilis viszonyok között élő városok mostani szervezetükben nem gyakorolhatnak. Azonfelül Magyarországon a vármegyék gazdasági kulturális állapota köztudomás szerint rendkívül különböző. Az alföldi, s általában nem hegyvidékiek mezőgazdasággal, — a hegyvidékiek erdőmüveléssel, bányászattal s havasi legeltetéssel foglalkoznak. A városok a szellemi élet fókuszai, lakosai az ipart és kereskedelmet kultiválják, s általában a műveltség magasabb fokán állanak, s igy intézményeik, sociális viszonyaik is fejlettebbek. Ez az állapot azonban egy eminenter agrikultur államban nem egészséges, a vidéki lakosság érdekeit felkarolni, kulturájokat fejleszteni állami érdek. El kell látni a vármegyéket olyan szervekkel, melyek főleg a vidék kulturális viszonyait javítani képesek s fel kell hatalmazni oly jogokkal, melyek birtokában ezek sikeresen működhetnek. A túlnyomó részben mezőgazdasági viszonyok között élő vármegyékről kívánok itt beszélni. Hogy állunk ezen a téren ma? A válasz azt hiszem szükségtelen; az a gazdasági egyesület, mely a [örvényhatósági szervezettel kontaktusban nincs, s az a gazdasági felügyelő, aki a vármegyében legtöbbször idegen, s a gazdasági egyesülettől elkülönítve, magára hagyatva áll s azok a gazdasági tudósítók, akik megbízhatatlan statisztikai adatok egybegyűjtésével fáradoznak, eredményes működést alligha, s csak igen ritka helyen, s igen kedvező viszonyok között fejthetnek ki. Szükséges tehát elsősorban ezeket a gazdasági szerveket egymással és a vármegyékkel szorosabb kapcsolatba hozni. Másodszor szükséges a vármegyéket nagyobb intézkedési joggal s több anyagi eszközökkel felruházni. Magyarország Európa többi államai felett nagy előnynyel rendelkezik akkor, midőn terményei nagy része kivitelre fordítható. A lakosság élelmezésére elég a fele termés és mégis mit látunk? a külföld szegényebb vidékü országai sokszorosan gazdagabbak, a földművelő népünk el van maradva, azért nincs iparunk, nincs kereskedelmünk. A földművelő nép kiművelése a vármegyék kötelessége és feladata. Ezen feladatát a törvényhatósági bizottság és a járási bizottságok utján van hivatva gyakorolni. Konkrét javaslatot óhajtok tenni, mert itt az elmélet nem segit, minthogy azonban ez az ügy szoros összeköttetésben áll a járási önkormányzattal, engedtessék meg, hogy erre a kérdésre áttérve, ott annak a keretében tegyek indítványt. A jó közigazgatás első feltétele a közvetlenség és a gyorsaság. Ezt pedig az erők decentralizásával érhetjük el. A pártatlanságot biztosítja az autonomia legszélesebb körű kiterjesztése és minél praktikusabb beosztása. A jelenlegi rendszernél legnagyobb hiba a vármegye autonouiiáját reprezentáló vármegyei közgyűlések intézkedéseinek nehézkessége, lassúsága, a hatáskörébe utalt ügyek rettenetes nagy száma, albizottsági működésének hosszadalmassága. Nincs az országban olyan vármegye, hol a rendes közgyűlések tárgysorozatába minden alkalommal 3-400 ügynél több felvéve ne lenne. A tárgyalásoknál nincs érdeklődés, de nem is lehet, mert az elbírálás alá kerülő ügyek túlnyomó része jelentéktelen helyi kérdéseket ölel fel, s igy a közgyűlés második vagy harmadik napja a legnagyobb részvétlenség, teljes érdektelenség mellett folyik le, az elnökön és a szakelőadókon kivül alig van jelen valaki. Természetes, hogy ily körülmények között az igazán alapos megfontolást és megbeszélést igénylő nagy fontosságú kérdések is az előadói tervezet alapján az önkormányzati tényezők közremükdése nélkül biráltatnak el. De ettől eltekintve is a vármegyei közgyűlés valóságos kerékkötője a fontosabb ügyek elintézésének. Kerékkötője pedig azért, mert igen nagy időközökben van módjában határozni, öt-hat közgyűlést már ritka vármegye tart évente. Könnyű belátni, hogy nem annyira a legalsó fokú, a községi közigazgatásban rejlik az adminisztráció fogyatékossága lassúságának oka, hanem a vármegyénél és pedig annak kizárólag önkormányzati szervénél, a törvényhatósági közgyűlés hatáskörének a mai viszonyokhoz teljesen nem illő megállapításban, magában az önkormányzati szervezet hibás beosztásában. Ezen kell elsősorban segíteni egy közép autonomikus szervezet beillesztésével, különösen a fejlettebb vármegyékben. Ilyen szervezet a járási önkormányzat keretében valósitható meg az 1886. XXI. és 1886. XXII. t.-cikkek megfelelő módosításával. Nem feladatom nekem most a közigazgatás gyökeres reformjáról értekezni, igy eme két alap velő törvényünk részletes módosítására egyáltalán nem is terjeszkedek ki, hanem csupán azokat a főbb elveket emelem ki, melyek megvalósítása a járási autonomia létesítése érdekében szükségesnek látszik. Ugy a községi mint a megyei önkormányzat jogkörének bizonyos csökkentésére, az önkormányzati jogok megszorítására van szükség akkor, midőn a közérdeket tartva szem előtt egy mozgékonyabb, könnyebben, hozzáférhető szervezetet akarunk a járásokban létesíteni. Sok oly üdvös községi ügy van, amely a községi képviselőtestületek ismert szükkeblüsége és elmaradottsága miatt meg nem valósitható. Például a közvilágítás, helyi érdekű vasutak, telefon, közrendészet, állatbiztosítás, stb. stb. A községi autonomia jogköre az ily természetű ügyekben a pártatlanabb, érdektelenebb járási autonomia hatáskörébe utaltatnék, viszont a törvényhatóságunk a jelentéktelenebb községi ügyekre vonatkozó elbírálási jogköre megszorittatnék. Nyilvánvaló, hogy az ekként elkobzott jogok szintén a járási önkormányzat részére volnának biztositandók. Tehát az önkormányzati jogok teljes összességökben semmiesetre sem szoríttatnának meg, sőt a haladó kor kívánalmaihoz képest még kiterjesztetnének, csakhogy nem két, hanem három municipális szerv között osztatnának meg. Nem nehéz belátni, hogy az autonom jogok megosztása, s ezzel egy uj autonom szervezet létesítése régen érzett szervezeti hiányt fog pótolni. Nem osztom azt a felfogást, hogy a járás nem alkalmas autonom jogok gyakorlására fejletlen életviszonyaiknál fogva, mert a törvényhatóságtól elvont jogkör gyakorlása magasabb qualifikatiót egyáltalán nem kíván, nagyobb stilu közgazdasági tevékenység kifejtésére pedig úgyis csak a fejlettebb járásokban van talaj. A mai életviszonyok mindenesetre megkívánják, hogy a nagy közönség érdekei mentől közelebb és mentől közvetlenebbül nyerjenek kielégitést. Ez pedig csak ugy érhető el, ha az adminisztráció súlypontját a járásokban helyezzük át. És ezt a célt két módon érhetjük el: 1. a szolgabírói hivatalok ügykörének kibővítésével megfelelő adminisztratív szervek beállításával. 2. a járásnak jogi személylyé minősítésével, járási önkormányzati szervezet létesítésével.