Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-08 / 20. szám

Nyíregyháza, 1914. február 19. Csütörtök XXXV, évfolyam, 15. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett két

szeresen számit. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám : 139. Kéziratokat nem adunk vissza. A feminismus. (Beszéd. A feministák tegnapi közgyűlésén elmondotta Paulik János ev. igazgató-lelkész.) Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A helybeli feministaegyesület szervező bizottságának megtisztelő bizalmából állok most Önök elé, hogy egyetmást elmondjak a városunkban is szárnyait bontogatni kezdő feminista-mozgalomról. A feminismus tudvalévőleg az olcsó élcelődés tárgya volt sokáig s még ma is az sokak előtt. Megengedem, hogy komikusak lehetnek azok a hölgyek, akik ablakokat zúznak be s nyílt utcákon rendőri közegekkel kelnek birokra; s komikusak azok a hölgyek is, a kik folyton egyleteskednek, amint mondják „a közjó érdekében", de odahaza férjeiket és gyermekeiket elhanyagolják; mindez azonban nem a komoly feminizmusnak, hanem inkább csak egyes szertelen s tulideges természetek rovására irandó. Az bizonyos, hogy a feminismus egyik legfontosabb és a legjelentősebb társadalmi kérdésekkel egy sorban álló kérdése napjainknak, mely a legkiválóbb elméket foglalkoztatja s a melynek ébrentartására ma már az önkéntes harcosoknak egész csapata áll csatasorban, a miért is ezen kérdés felett egy gúnyos kézlegyintéssel többé napirendre térni nem lehet; okosabb dolog azért, ha vele behatóbban foglalkozunk, azt megérteni, a benne rejlő igazságokat megszívlelni s esetleges túlzásait, tévedéseit idejekorán lenyesegetni, helyreigazítani igyekszünk. Kívánatos ez annál is inkább, mivel ez a mozgalom nemcsak a nőket érinti, a kiknek érdekében megindult, hanem érinti a társadalmi s családi életet is minden vonatkozásában s kellő irányban haladva nagyban hozzájárulhat ezek megjavításához s megszépítéséhez. Hiszem ezt azért, mert a nőkkel való gyakori érintkezésem folytán arról volt alkalmam meggyőződni, hogy a nők szivében nagybecsű charistnák rejlenek, amelyek ha kellő mértékben érvényesülnek, a társadalom csak nyer vele. De hát kezdjük elején a dolgot; mi az a feminismus? Röviden kifejezve: a nők eddigi munkakörének s jogainak kiszéles'oitésére irányuló mozgalom. A nők eleddig évszázadokon át tudvalevőleg csak a családi körben való munkálkodásra s ezen kívül legfeljebb némi jótékonykodásra voltak utalva s ha egyikük vagy másikuk átlépte ezen korlátokat, azt rendszerint a női hivatással meg nem egyezőnek tartották. Az ujabbkori nő azonban kezd meg nem elégedni régi szerepkörével, s azt kívánja, hogy 1. minden életpálya nyitva álljon előtte, s miután a férfiakével egyenlő értékű, legfeljebb másnemű, de szintén becses és nélkülözhetetlen áldozatokat hoz az élet fenntartására, 2. öt a férfiakéval egyenlő jogok illessék meg minden vonalon. Hivatkoznak a nők itten nemcsak munkakészségükre, hanem tehetségeikre is, amelyekről azt hiszik, hogyha azok a férfiakéval egyenlő előzetes csiszolásban és állandó gyakorlásban részesülnének, nem maradnának mögötte a férfiak tehetségeinek. Állapodjunk meg csak néhány pillanatra ez állításoknál s szögezzünk le néhány igazságot Való igaz, hogy a nők keblében nagybecsű szellemi és érzelmi kincsek rejlenek, sőt azt is állítom, hogy egy és más tekintetben a nők messze felülmúlják a férfiakat, de hozzá kell tennem, hogy a nők ugy testi, mint lelki díspositiójuknál fogva — mások, mint a férfiak. A nő egész lénye az élet fenntartására s továbbplántálásra van berendezve. Ez a fővágány az ő életében. A természet eleitől fogva erre predestinálta. A piczi leánygyermek bábuval játszik veleszületett ösztönéből kifolyólag, a mi későbbi hivatásának mintegy előre vetett árnyéka; az ifjú hajadont a szerelmi élet s az azzal összefüggő jelenségek érdeklik legjobban, és még a nagymamákat is jobban érdekli egy esküvő, mint a tudománynak legnagyobb problémái. Én ezt igy tapasztaltam. S jól van ez igy, mert mindebben a jövő generációk sorsa, létalapja rejlik. És ha talán akadnának nők, akikben ezek a szent ösztönök nem működnének, azok ritka kivételek. És ha talán egyes nők az elképzelhető legmagasabb szellemi nivóra emelkednének is, sok tekintetben mégis hátrányban lesznek a férfiakkal szemben. A nő igazán nagygyá csak a családi körben lehet, mivel első sorban erre szerelte fel őt a gondviselés. Ebből a tapasztalat által igazolt tényből aztán egy másik megszívlelendő igazság is következik, az nevezetesen, hogy: minden törekvés, mely a nőt ezen természetszerű hivatásától eltéríteni kívánná, hibás. Mikor a nő tudósnak, vagy más effélének készül első sorban és ez az előkészület az ő természetszerű női hivatásának hátrányával történik, akkor annak kárát fogja vallani ugy ő maga, mint a társadalom. Gyengül, ritkul, hidegül a családi élet, ami magva a társadalomnak. S ugyanez következik be akkor is, ha a nő, mint feleség és családanya, a családi otthonon kivül kenyérkereső munkával kénytelen foglalkozni. A feminismusnak egyik lelkes és ékesszavu szószólója: Glücklich Vilma úrhölgy azt mondotta ugyan nemrég a feminismust ismertető beszédjében, hogy oda kell törekedni s a nőket arra kell előkészíteni, hogy minél több férjes asszony férjével parallel vállaljon kenyérkereső munkát. Hát, bocsánatot kérek, ez távolról sem érdeke a társadalomnak. Épen megfordítva: arra kell törekedni s a társadalmat okos intézkedésekkel oda kell fejleszteni, hogy minél kevesebb nő legyen kénytelen a családi körön kivül munkát keresni. Tudom, hogy itt a szólónak a mai viszonyok lebegtek szemei előtt. A mai állapot azonban lehet kényszerhelyzet, de nem lehet ideál, mert az ideál csak az lehet, hogy minél több nő férjhez menjen s a családi körben töltse be Istentől rendelt hivatását, — s a férj keressen, ami viszont neki a kötelessége és hivatása. Én nem irigylem azt a férjet, a kinek a feleségével kivüle más is rendelkezik, még ha a legszelídebb alakban is. Én nem irigylem azt a férjet, a kinek a felesége éppen akkor indul a hivatalba, a mikor ő fáradtan hazamegy. Én sajnálom azt a nőt, aki talán éppen akkor, a mikor női hivatásának legszentebb s legnehezebb pillanatai felé siet, kenyérkereset után kénytelen futkosni. És szívből sajnálom azokat a gyermekeket is, a kik apjuk s anyjuk távollétében idegenre s talán nem is épen elsőrendű erkölcsiségü cselédre vannak utalva. No, hölgyeim és uraim, az ilyen helyzet ideál nem lehet, hanem nyűg az, melyet a társadalomnak minden áron lerázni s jobbal helyettesíteni kell igyekeznie. Tudom én azt, hogy az ilyen állapotokat s általában a nőknek kenyérkereső pályákra való tódulását, a mi napjainkban már ijesztő arányokat öltött, a gazdasági s társadalmi viszonyok mostohasága idézi elő. De ne felejtsük el azt sem, hogy a társadalmi viszonyok alakulását, s köztük a nősülési percent hanyatlását s ezzel kapcsolatban a leányok pártában való maradását a nők maguk is befolyásolják. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy minél több nő tódul a férfias-jellegü pályákra, annál több férfinak rövidül meg a keresete, s igy csökken családalapítás! képessége is. A nőknek az volna az érdekük, hogy csak olyan pályákra menjenek, a melyeken a férfiaknak önkénytelenül is versenytársaivá nem válnak. A nők ne akarjanak polgármesterek, ügyvédek, rendőrtisztek, soffőrök lenni, — t. i. ez is van már — mivel minden e némü térfogla-