Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-12-25 / 103. szám

2 103-ik szám. 1913. december 25. eredetű s társadalmi vonatkozású Szaturnáliának! Sőt, hogy ezt amaz teljesen kiszorítsa s igy a pogányságnak a keresztyén világba való áthajlását egészen megkönnyítve, a karácsonyt azonos társadalmi felfogással s tartalommal kellett felruházni, mint a Szaturnaliát, természetesen azzal a különbséggel, hogy a szemfényvesztés, a népámitás helyére magát az életet alkotó isteni igazságot kellett helyezni, hogy a karácsony a szabadulást sóvárgó szívek ünnepe legyen! Mert a Szaturnália csak egy nagyszerűen megcsinált társadalmi színjáték volt, amikor a rabszolga néhány futó pillanatra beletekinthetett az emberi szabadság tüztengerébe. hogy aztán megint visszasülyedjen oda összetört szívvel, hol milliók küzdenek s dolgozzák magukat holtra . . . egyért! . . . A karácsony tehát az egyenlőség, a testi-lelki szabadság ünnepe lett mindenütt a világon! Azok a hatalmas, világrenditő evolúciók, melyek ismeretlen uj rétegeket hoztak felszínre a tudatlanság s a jogtalanság homályából, vájjon nem a karácsony történelmi s társadalmi jelentőségében veszik-e eredetöket s nem ott lelik e magyarázatukat ? , . . Az ókori társadalomban, még a legfejlettebb viszonyok között is, nincs helye s becse az egyénnek ! A szumir, asszyr, egyptomi, a görög s a római társadalmi felfogás még mind csak a hatalomnak, a földi nagyságnak hízeleg s olyan korlátokat állit fel, melyeket soha át nem törhetett teljesen az egyéni kiválóság; Krisztus születése után pedig észrevétlenül megindult a legfenségesebb akció, ami csak méltó az Isten képére teremtett emberhez, a humanizmus felszabadító s ujjá szülő munkája, melynek forrása, éltető eleme a Krisztus szokatlan uj tudománya. S e tudománynak ragyogó központján éppen maga az istenember, a názáreti Jézus van ; emberi szívben fenA sötét karácsony. (Történet XII. Károly idejéből.) Irta: Verner von Heidenstam.*) Karácsonyeste volt. Az undenasi paróchia szobájában üldögélt a lelkész özvegye térdén az elhunyt számadásaival. Ruháját férje elnyűtt papi palástjából varrta meg és annak keményített zsebkendőjét durva csomóval kötötte a feje köré és kékre fázott sovány ujjait a papírokra tette. Termetre nézve magasabb és soványabb volt a többi asszonyoknál, és mindenki gyűlölte és gyalázta gonoszsága meg kapzsisága miatt. Még a régi jó időkben sem égett soha egy faggyúgyertya a papházban. A szolgákat még télen is már hajnali három órakor kiverte az ágyból, habár alig láttak valamit a fenyőfáklya vagy a tűzhely világánál, hanem felmentek a padra ásítani és fecsegni. Képes volt azt mondani az udvaron a béreseknek, hogy akasszák a hátukra a facipőiket és kíméljék meg szombat estig. És ha valakit elitéltek, biztos, hogy ő volt a titkos feladó. Már alkonyodott és ő még mindig a félig behavazott ablakon át a zsindelyezett fa*) A svédek legnagyobb élő költője. (Sz. 1859-ben.) Keleti tárgyú elbeszélésekkel kezdte irói munkásságát, később ugy elbeszéléseiben és költeményeiben csakis nemzeti tárgyat dolgozott föl. Ő volt, aki szakított a realizmussal és visszatért a romanticizmushoz. Különösen XII. Károly korának legerőteljesebb ábrázolója. séges érzelemmel, s magasztos lélekbe csalhatatlan gondolatokkal, melyek mindmind a küzdelmes sors gyermekére szórják az éltet adó biztató egi fényt! A humanizmus K. e. csak faji tulajdonságok járuléka volt, nem pedig az embert tisztelő és szerető szivek általános s szükségszerű megnyilatkozása, mint Krisztus után és napjainkban is! . . . Vájjon abban az óriási harcban, szakadatlan küzdelemben, melyet a tőke és a munka, a vagyon és szegénység vivott még idáig és még fog vivni a jövőben is beláthatatlan időkig: vájjon ennek az általános küzdelemnek a hevében a folyton lobogó szenvedélyeket ki szorítja le egészen a bölcs önmérsékletig s a józan belátás színvonaláig, hanem az a világ felfogás, mely bárhol jelentkezzék is mindenütt csak a megértő s az együtt érző szeretet palládiumával felruházva tud megnyugtató eredményeket kivívni!? Ez a szeretet pedig az, mely 2000 éves távolból veti vissza fényét onnan a betlehemi bölcsőtől ! Fejlett társadalmi életünkben kezdenek nemes lángra gyuladni a szivek! Azok, melyek talán idáig az önszeretet tüzében hamvadoztak, most égnek oldhatatlan lobogással másokért ... a számkivetett sors gyermekeiért! Jótékony nőegyletek, patronázs egyesületek, tikos emberbaráti intézmények, a közművelődés oltárai: az iskolák; s a lelki élet funkciónáriusai: az egyházak nemes versenyre kelve gyógyítgatják s kötözgetik a társadalom fájó sebeit. Intelmet nem várnak; jutalmuk: a megmentett élet munka képességének visszaszerzése! . . . Bár csak a kiáltó nyomor összes szükségletei kielégülést találhatnának ebben a szent munkában! A zajtalan társadalmi tevékenységben ugyan kit igazol az örökké munkás emberi szellem? Nem önmagát, hanem azt a halhatatlan isteni lényt ki először tanította meg igazán és önzetle| templom és a harangláb-felé nézett. Mellette állt egy férfi nagy fürtös parókával a fején és szeplős mosolygós arccal. Trulsson tiszttartó volt a szomszéd hámorból. „Azt hiszi, hogy nem jön ?" kérdezte aggodalmasan az özvegy. „ő volt az utolsó szolgám és most hogy bement a városba, még most sem jött vissza. Már három napja mult. Bizonyára hétfőn ráakadhattak valamelyik korcsmában és az uj királyi rendelet szerint besorozták katonának." .Féltem, hogy baj van a gyászházban", mondta Trulsson barátságosan, — „azért jöttem föl most. Ne panaszkodjék, Ingebritt néném, tulajdonképen nincs is olyan nagy különbség a szerencse és a szerencsétlenség között, mint azt mi gondoljuk. Mindegyik azzá lessz, amivé tesszük. Csak látná egyszer a szép öreg Soopent, az én nagyságos uramat, amint ott áll az ebédlő asztal előtt és kiszámolja a nagy halom pénzből az évi adót. Hatszáz ezüst tallér fényüzésadó az asszony külföldi selyemruháiért, hatvan tallér a csipkékért, negyven a cobolyprémért, husz a finomabb kalapokért és ruhákért, négy a teáért és kávéért, negyven az aranyos hintókért, negyven a dohányzásért és azonkívül a heted, és azok adója, akik a birtokhoz tartoznak. Most gondoljuk meg, hogy a vasat az államnak kellett átadnia, ahonnan semmit nem kapott és az egész telepen alig van három munkabíró legény, akiket a műhelybe küldhetne. És azért az öreg Soopen még mindig derekasan tartja magát és csak ugy szórja nül szeretni szívvel lélekkel az embert, kinek emlékére ma karácsonyi ünnepet ülünk! . . . Emberek érző szívű nemes lények; boruljunk le mély hódolattal annak a szellemi s erkölcsi nagyságnak az emléke előtt, ki az egyetemes szeretet magasztos eszméjévé átformálódva ma is él intézményeinkben, él a romlatlan szivek mélyé ; mig meghatva állunk a dicső történeti mult emléke alatt, addig sugározzon élet és munkakörünkbe békességet, jóakaratot az az isteni lény, ki egy ilyen napon való születés által lett vezérünk és példány képünk a társadalmat ujjászülő szent munkában ! Melkó István. • Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága e hó 22. és 23-án délelőtt dr. Ujfalussy Dezső főispán elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott, melyen a bizottsági tagok csaknem teljes számban vettek részt. Dr. Ujfalussy Dezső^ főispán az első napi közgyűlést d. e. 10 órakor nyitotta meg. A főispánt midőn a közgyűlési terembe lépett lelkesen megéljenezték. Ézután a törvényhatósági bizottság tagjait üdvözölve bejelentette, hogy az utóbbi időben a törvényhatósági bizottság tagjai közül Rudy Frigyes rakamazi, Kertész István kállósemjéni, Groák Sándor és Leövey Sándor árvaszéki jegyző nyíregyházi lakosok a legközelebbi múltban elhaláloztak. Ugyanazért indítványozza, hogy a törvényhatósági bizottság a nevezettek elhunyta felett érzett részvétének adjon kifejezést erről a nevezett bizottsági tagok családtagjait értesítse. A tőispán indítványát egyhangúlag fogadták el. A főispán bejelentette továbbá a törvényhatósági bizottságnak, hogy Megyery Pál kemecsei, dr. Prok Gyula nyíregyházi és dr. Buday Gyula nyírbátori lakos ügyvédeket tb. vármegyei főügyészekké, dr. Sarvay Elek, dr. Nagymáthé András és dr. Klár András, nyír egyházi lakos ügyvédeket tiszteletbeli vármegyei alügyészekké, dr. Deme Andor, Nozdroviczky Pál és Kiss Sándor szolgabirákat tb. főszolgabirákká ; dr. Borbély Sándor és dr. Kálnay Zoltán közig, gyakornokokat tb. vármezsákjaiból a réztallérokat.*) Maga, Inegbritt néném, nagyon is sóvár a földi javak után. Mindenki ezt mondja." „Nagy gondja van a szegénységnek!" mormogta azözvegy mogorván. „Mégsohasem volt ilyen nagy szükség a népen. November óta csak fahéjkenyeret ettünk, és hogy egy katonát tarthassunk szegény megboldogult Vibelius maga ment ki a földekre mint egy béres, amig össze nem esett és meghalt, öt tallérért alig kapok egy font czukrot, egy hordó heringet pedig csak ötvenért a só meg száznál is többe kerül. Holnap karácsony; de nincs egy szál gyertyára való faggyúnk. Nincsen papunk aki fölolvasná Isten igéjét, nincsen harangozónk. A lovakat elvitték a sereghez és ha a szolga nem jön vissza, ugy végem van, mert férfi nélkül van az egész gazdaság. Az Isten szerelmére mondja hát, hogy visszajön ! Tanácstalanul szoritá homlokát az ablaktáblához. „Jön már 1" felelte Tuelsson. Hallom a lépteit a havon! A következő pillanatban nagy zajjal lármával fölpattant az ajtó. Néhány hangos katona rongyos uniformisban lépte át a küszöböt és utánok egy csapat elcsigázott csavargó, több nyire ifjak és gyerekek. Arcuk fakó és szörnyű sovány volt a fahéjkenyértől, és báránybőr darabokkal kötözték be a lábokat Az elsők között megismerte a szolgát és már tudta, hogy besonzták katonának. *) Olyan rossz viszonyok jártak, hogy réztallérokat verettek az ezüsttel egy értékben. Upuipnuplf r^DMM^"Jv^mufÍTÍ Póstai megrendelések nüljuyjfülv LAPUNK NYOMDAJABAN. aznap küldetnek.