Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-10-19 / 84. szám

84-ik szám. JSÍYÍRYIDÉK. 1913. október 19 5 kartársaid szivében, nem tölti be többé soha senki sem. Emlegetni fogunk, beszélgetni fogunk rólad, dicsekedni fogunk azzal, hogy szerettünk, mert az, hogy Tégedet szerettünk, a mi dicsőségünk. Isten veled ! Legyen nyugalmad édes a te forrón szeretett magyar hazád ölén mindaddig, mig a feltámadás harsonája meg nem szólal, s legyen e szent föld, amelyben pihensz, addig is, akkor is szabad és magyar ! A gyönyörű beszéd után, mely e könnyezésig meghatotta a jelen voltakat, Mikecz Dezső VIII. osztál>u tanuló búcsúzott el szeretett tanárától az ifjúság nevében a következő beszédben : íme, kizarándokoltunk sírodhoz mi is, a te szerető tanítványaid. Alig fél esztendeje, hogy összegyültünk a te ünneplésedre, most ismét összegyűjtött bennünket az Ur, összegyűjtött a szomorúság. Elragadott tőlünk a halál, hogy szelid álomba riogasson téged, ki egész életeden át folyton fáradoztál, hogy a te nemes lelkedet átültesd az ifjúságba. Nem fogjuk többé látni szigorú, jóságos arcodat iskolánk komoly falai között; eltávoztál, mint hosszú, életadó, tavaszi permeteg. Boldog vagy te, mint boldog lehet az, ki nagygyá lettél, mert teljesítetted kötelességedet, melyet az Ur szabott eléd. Mi, egyszerű, szürke diákok, a te szerető tanítványaid, nem állithatunk neked emléket, sem csillogó ércből, sem csillogó szavakból, mivel egyikre sem vagyunk képesek. De ha az igaz érzés, ennek az itt lévő ötszáz diáknak a szomorúsága emlék, melyet látnak a szellemek, ugy emléked áll, és többet ér mint a csillogó érc, vagy a csillogó szavak. Óh, elmondhatjuk akkor rólad a költővel: „Non omnis moriar, multaque pars mei Vitabit Libitinam". Elmondhatjuk ezt rólad, mert az élet jutott neked osztályrészül. Véges élet itt e földön a mi sziveinkben, örök a végtelen menyei világosságban. Levelek Kürthy Ferihez. ín. Nem újság előtted, ugy-e kenyeres, hogy a szoborfaragás mesterségebe legjobban belegabalyodtak a régi görög mesterek. Ezt minden iskolás-müveit ember tudja és tudni is illik. Sokat játszottak a képzelettel és a képzelet is velők. Mert minden művészet a képzelet játéka. Az ég és a föld jelenségekkel van tele, amelyek alakot öltenek a művészember lelkében, ezeket ő látja és elmeséli mint költő, kőbe vési, mint szobrász, bölcseimi rendszerekbe szedi, mint filozófus, magasabb erőkkel ruházza fel, mint próféta. Tulajdonképpen magából készíti, mint pók a fonalat. És bizony, ugy is fogja meg vele és benne embertársa értelmét, mint a pók a hálójában. Szóval, a görögök, nagy mesterek voltak. Könnyen lelkesülő, csupa kedély nép, nagyot látott, nagyot hallott, kis dolgokból is készen voltak a hősök, ezekből az istenek, kifaragta, megfestette őket, telerakta közhelyeit, sőt magánházait is velők. A görögöktől, a latinok vették át, egyébb műveltségi eszközökkel együtt s főként a szobrászatot igazán (ulságba vitték, a császárok korában. Hadrián császár nyaralójában annyi volt a szobor, hogy a barbárok rombolása után, évszázados törmelékek közzül kiásva, megtöltötték velők Európa muzeumait és még ma is találnak itt-ott. Miért hozom én ezt fel neked, Kenyeres? Hát, csak ugy eszembe jutott, visszagondolva a német városok, főként a főváros szobortömegére. Valahol van az a hajtó erő, mely arra kényszerit egy népet, vagy annak vezető elemét, hogy ily alkotásokban fejezze ki azt a képzeleti celt, mely felé törekszik. Tény, ugy-e kenyeres, hogy sehol se láttunk annyi szobrot, mint Berlinben. S e szobrok legnagyobb tömege, az erő és a diadal jelképe. "Még a császár szobrokon, vagy hadvezérek szobrán levő mellékalakok is, mind az izom- és értelmi erő, rendkívül jeilegző kifejezői. Például a Bismarkszobron van egy kardot kalapáló alak, vagy háromszoros nagyságban, micsoda kifejező ennek minden idegszála! Hát még az a mindent lekicsinylő nyugodt tekintet! Nem csuda aztán, ha a Bismark tekintete, ott a magasban, háttal a Reichshausnak, oldalt nézve Franciaország fele, szinte érezni a szeme villanását, a nagy bronzembernek ! Igazi tömegerő, még magában is, hát még abban a környezetben ott, mintegy a bronz- és márvány-hadsereg közepette ... Hanem, ugy-e kenyeres te is ha visszagondolsz ezekre a szobrokra, leginkább meghatott mindnyájunkat a Moltke emlék, szemben a Bismarkemlékkel, köztük a Győzelmi emlékoszlop. Néztük ezt a tiszta fehér márványtömeget, mely tömegnek is igazán tömeg, minden mellékalakok nélkül, magas lépcsőzetes alapon, domborművekkel megrakott nagy körburkolat közepéből emelkedő talapzaton áll, háttal egy oszlopformának támaszkodva, könnyedén, nyugodtan, békésen, az országházra nézve, ez a nagy katona. Mint a ki bevégezte dolgát s teljesen meg van elégedve magával, kibékült az egész világgal s kardjára támaszkodva, csak ez mutatja a katonát, külömben egész lénye egy jó német bácsi, akihez mindenki bizalommal közelit s önkéntelenül is „gut Morgen"-nel köszönti. Olyan természetes, olyan rokonszenves. Ez volt a legszebb szobor Berlin városában. És a legmeghatóbb a Frigyes császáré, Cbarlottenburgban, oszlopfején a lovasszobornak, háromszoros tőviskoszoru. Ilyen megható szobrot még csak egyet ismerek, kenyeres. Tudod-e hol láttam ? Hát Budán, a várban. Mindig elönt a meghatottság, valahányszor ezt a kis, igénytelen honvéd-emléket látom. Szó, ami szó: a német lélek képzelete katonákkal van tele, hóditó katonákkal, elől a császár és császári ház mindenütt, mintha rohamot vezényelnének folyvást az egész világ ellen. Azonban ne menjünk túlzásba, ugy-e kenyeres? Van Berlinben egyébb is, nemcsak katona és a katonák szobrai. Forr, nyüzsög az élettevékenység, a békés munka kalapácsa és pőrölye zug és csattog köröskörül. Mikor a német világkiállítás reklámjára pályázatot hirdettek, egy egyszerű, de rendkívül sokatmondó kép nyerte meg a pályadijat. Volt egy földgömb, ebből előtört egy izmos meztelen kar, kezében hatalmas pőröly. Ez is azt beszéli, a mit a lovas-szobrok. Ez a föld méhéből kitörő kalapács is, hóditó lovag; sőt az ipar munkásai lettek a legújabb kor páncélos lovagjai. Ezeket is láttuk, ugy-e kenyeres, az ő alkotásaikban. — nem rombolásban, de alkotásaikban. Szerencséjük, hogy itt is a hóditó hadsereg élén rohan a császár, ősei is ott lovagoltak. S erre nézve a régi királyi palota is ékes bizonyság, hát még a környezete, az óriás Dóm, a muzeumok, a birodalmi emlékek, — a kalapácsoló munkás karok szobrai ezek mind. Minő vérzés hatotta át idegeinket, midőn a várpalota termein végigcsoszogtunk szalmapapucsainkban! Nem volt ott halmozott pompa, fény, de a méretek nagysága, az ipari és művészi alkotások előkelősége, — holott ezek már régi emlékek csupán — annál meglepőbb, ha elgondoljuk, hogy 1443 ban kezdték az építését s a mostani négyszöget az első porosz király építtette ki, olasz barokk-stilusban, a hires építőmester Slüter András által. S ugy-e kenyeres, ma is beillik ez a palota, kívülről is, a környezetbe? Hát még belülről! Micsoda kincs van felhalmozva azon a 192 méter hosszú és 116 méter széles téren, amelyen helyt foglal az a csaknem 700 szobás királyi várkastély. Az óriásméretü trónterem, az alázatra hangoló imaterem, mint külön-külön épület is, kiváló helyt foglalna el, anyagtömegével is, hát még művészi kincseivel! Az imaterem oltárkeresztje márványalapon drágakövekkel kirakva, maga mintegy másfélmillió koronába került. De minden falfestményei és szobrai között, engem leginkább meghatott, a magas körpárkányzat alatti falmezöre felirt azon bibliai figyelmeztetés, mely Krisztus ajkairól hangzott el egykor a Táborhegyen, az emberi igaz boldogságról. Ha szemünk, képzeletünk megtelt a külső látnivalókkal, ha kicsodálkoztuk és kibámultuk magunkat az aranyos termekbe, ha mindezek láttára bizoryos kesernyés érzés támadt volna bennünk, hogy e fény közt mi csak szürke mindennapi legények vagyunk : — az a bibliai felirás, befelé nézni segít, a magunk benső épületébe, szivünk, lelkünk rejtélyébe s keresnünk kell ott is valamit, ami mégis legfőbb tényezője emberi sorsunknak s amely ha nincs meg nálunk, lehet a külső világ még százszor ragyogóbb, — belső énünk sötétsége homályba vonja az ég csillagait is! Bizony kenyeres, ezt is tudták a várpalotát építő porosz fejedelmek, királyok és császárok. De jó ezt tudni a szegény embernek is ! Öreg cimborád. Olcsóbb a hús kilónkint 44 fillérrel. De nem Nyíregyházán, hanem Miskolczon. Elkeseredéssel kell látnunk, hogy Nyíregyháza város hatósága figyelemre sem méltatja a város közönségének a husuzsora miatt felhangzó jajkiáltásait. Azok a sorok, melyekben ez ellen a csapás ellen kérünk orvoslást, igazán a közönség egyetemének panaszát tolmácsolják. Igazán kétságbeejtő ez az állapot és kétségbeejtő, hogy a leggyakoribb és legsürgetőbb figyelmeztetés dacára nem hajlandók semmit sem tenni. Ha csak egy kicsit gondolkoznának, látniok kellene, hogy épen ezekben a kérdésekben van alkalmuk igazán tenni a polgárságért, a város közjaváért. Ezekben a kérdésekben érhetnek el igazán eredményeket, amelyekkel hálára köteleznék 8—10 mészároson kivül a város 40,000 főnyi lakosságának minden egyes tagját. A múltkor közöltünk hiteles adatokat arról, hogy az élő állat milyen olcsó. Ez a helyzet azóta sem változott, sőt az olcsóság fokozódik. Viszont a húsnak az ára állandóan magas. Már az országnak majd minden városa megmozdult s tett valamit a baj enyhítésére, — mert hiszen a husbárók mindenütt egyformák, csakhogy másutt nem gazdálkodhatnak teljesen szabadon. Az egyik helyütt községi mészárszékét állítottak, a másikhelyt megegyeztek a mészárosokkal stb. A miskolczi lapokban olvassuk, hogy az ottani polgármester eddigelé már 44 fillérrel szorította le a húsárakat. A tudósítás szerint Nagy Ferenc dr. polgármester tárgyalásokat folytatott több miskolczi mészárossal és hentessel a húsárak szabályozása ügyében. Tárgyalásaik eredményeként ifj. Otrokocsi Végh Dániel mészáros és hentes ajánlatot nyújtott be a város tanácsához. Ajánlatával a keddi tanácsülés foglalkozott. Az ajárlat a kővetkező: Elsőrendű marhahúsnak — ugy az elejct, mint a hátulját — mindenféle pecsenyehusokat beleértve kg.-ként 1 kor. 36 fillérért. Elsőrendű disznózsírt kg.-ként 1 kor. 68 fillérért. Majd igy folytatja ajánlatát: A fenti árak — melyek 44 fillérrel olcsobbak másnál — csak akkor tudja megadni, ha kap 10—15 marha részére jó legelőt és a miskolci összes lapokban való díjtalan hirdetést. A tanács foglalkozott ifj. Oírokocsi Végh Dániel ajánlatával és a következőleg határozott: Az ajánlatnak azt a részét, mely a fogyasztási adó visszafizetésére irányul, nem teljesítheti. Marhalegelő céljaira a tanács a város tulajdonát képező, a vágóhidi-ut és a Vay-ut között elterülő Dick-féle ingatlant bocsátja Otrokocsi rendelkezézére. Ezzel szemben kiköti a tanács, hogy a húsárak az ajánlatban részletezett husnemekre azonnal életbe léptetendők. Szerintünk még ez sem valami nagy eredmény, de mégis eredmény ! Kilónként 44 fillér. Havonta a legszegényebb házban is, — a zsírral együtt, — 4—5 korona. Egy több tagu polgári családban már 20—25 korona megtakarítás. Hol vagyunk mi ettől! Kérve-kérjük a város vezetőségét, tegyenek valamit. És pedig rögtön, habozás nélkül, mert minden perc pénzt jelent, mert alapjában nem valami nagy munkálatról, hanem rövid, de gyors és erélyes intézkedésekről van szó, melyek eredménynyel kell hogy járjanak s melyekért a város közönsége hálás lesz. AZ új negyedév kezdetével kérjük előfizetőinket, hogy az előfizetési dijakat, mult számunkhoz mellékelt postai befizetési lapokkal portómentesen mielőbb beküldeni szíveskedjenek.