Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-11-30 / 96. szám

2 96-ik szám. 1913. november 30. terjed kifelé az addig mezőgazdasági célokra használt területek felé. Ezek is beépíthető telkekké válnak. Reájuk kerül a sor, íhogy azokat is telkekké lehet szétosztani s mihelyt ez bekövetkezik, az értékben többszörös, sőt több százszoros értékemelkedés áll elő a tulajdonos min- j den fáradsága, minden költsége nélkül. Ez az értékemelkedés azonban bekö­vetkezik törvényszerüleg a már beépített teleken is a város fejlődése arányában. Tessék csak Nyíregyházán visszagondolni arra, hogy mi volt az ára az egyes ház­helyeknek akármelyik utcán akár csak husz-huszonöt év előtt s mi azoknak az értéke akárcsak ma is, amikor pedig az értékek a két-három év előttiekhez képest kétségkívül alábbszállottak. Mi idézi elő ezeket az érték emelke­déseket? A város fejlődése. Ugyanaz a fejlődés, ami viszont a várostól, a város egyetemétől minduntalan ujabb és ujabb áldozatokat kíván, sőt követel. Tessék csak viszot e tekintetben akár a nem régi Éraljára, akár a Bujtosra gondolni! Az ottani teltek is mezőgazdasági célokra voltak használva és voltak használhatók husz-huszonöt év előtt. Ugyan ki vett volna ezeken a területeken háztelket s ki építkezett volna azokon a mult század nyolcvanas éveiben? S ma? Ma épen ezek a területek, illetőleg az ezeken a terüle­teken levő házak és telkek tulajdonosai követelőznek a városon a leghangosab­ban uj utcanyitások, utca és ut-rendezé­sek, közvilágítás, rendőr és minden után, ami az ő érdekükben szükséges volna. Mióta a városok fejlődésével foglal­kozó várospolitikusok ezeket a kérdéseket is alaposabb vizsgálódás és tanulmány tárgyává tették, azóta a külföld nagyobb városai: Angliában, Németországban stb egymásufán rájöttek arra, hogy egyálta­lán nem igazságos az, hogy a város ki­zárólag saját pénztára terhére létesítse az ilyen helyeken a szükséges közmunkákat, amelyeknek hasznát elsősorban és leg­kézzelfoghatóbban épen az ottani telek­és háztulajdonosok élvezik. Igy született meg a betterment gondolata. Vagyis az az eszme, amely aztán immár szabály lesz Nyíregyházán is, hogy a város fej­lesztésére szolgáló közmunkák: a város­szabályozás, uj utcák nyitása, a megle­vők rendezése, bővítése, közintézmények elhelyezése stb. költségeihez való hozzá­járulásba belevonassanak az illető telek­tulajdonosok a telkeik értékében előálló érték emelkedés arányában. Erre a hozzájárulásra kizárólag csak a városoknak lehet igénye, amelyek a közmunkálatokat végre is hajtják. Nálunk Magyarországon mégis évek kellettek an­nak felismeréséhez, hogy ezt az érték­emelkedés szerinti hozzájárulást csak a városok s nem az állam vehetik igénybe. Végre tehát meg lesz Nyíregyházának is a betterment-szabályrendelete. Ezután a telekspekulánsok nem spekulálhatnak egészen a város kontójára. Bizony ideje volt. Debuisset pridem ! Dr. Kovács Gábor előadása. — Socialis problémák. — Mikor XIII. Benedek megválasztása után a szent-Péter templom loggiá-járól letekintett a bemutatkozását és papai áldását váró óriási néptömegre, — igy kezdte előadását a tudós tanár — csodálkozással kérdezte a mellette álló cardinálistól: „Miből él ez a sok ember?* Miből él az ember? — Ez a kérdés ép ugy illeti a halvány arcul, mint a feketét, a sárgát, a culturált és culturálallan embert. Ei a kérdés — gazdasági probléma. Valaha vallási problémák foglalkoztatták az elméket, de ez csak addig tartott, mig a vallás és ennek ki­fejezője, az egyház, — a gondolatnak és a kritikának, a kutatás eredményéből vont követ­keztetésnek szabadságát elnyomta. Ezek felsza­badultával — megszűnt a vallás problémákat vetni fel. A tudás és a vallás nem válnak többé ellentétesekké nemcsak azért.mert a vallás is kénytelen a tudomány kétségtelen megálla­pításait acceptálni, hanem főleg azért, mert a vallás visszahúzódott az emberi erzések vilá­gába, amely tér egyedül az övé, — ahol a tudomány nem concurál vele. A gazdaságtan ép ugy guny és satyra tárgya, mint a moliéri időszakban az orvosi tudomány; de mint ez utóbbi a gúnyt sok szorosan bosszulja meg azzal, hogy az orvosi tudomány igénybevétele nélkül nagyobbá válik lenül fölemeltem volna, ugy ho.y a nagyságos ur tovább is tizenhat koronáért kapja a szobát. Ez döntött. Belenyugodtam abba, hogy özvegy Budwitz Gergelyné még egy ágyat ál­lítson az enyém mellé a szobába. A szoba na­gyon szük volt és a két ágy közé éppen csak egy vén függöny fért el. Ez a függöny herme­tice elzárt minket egymástól. Az ágyba pedig felülről kellett bemásznunk. Arról örökre le keHett mondanom, hogy az ágyban olvasgassak, mert gyertyát gyújtani nem lehetett. De hát husz évvel és tizenkat koronáért . . . Szóval idilli módon éltünk. Mire késő éjjel hazakerültem, az orvosnövendék már mélyen aludt. Mire késő délben elmentem hazulról, az orvosnövendék már régen nem volt otthon. (Csakugyan elment az egyetemi könyvtárba?) Így tartott ez vagy egy hélig, miközben folyton ugy éreztem magam, mintha a Gox és Box cimü vígjáték egyik cimszerépét játszanám. Egy éjszaka azonban megismerkedtünk. Már amennyire a sötetben lehetett. Ezen az éjszakán az orvosnövendék jött később haza és én még nem aludtam. Azt hiszem, kissé be volt csípve, mert nagyon lármázott és a bú­torokat rúgta. — Kissé csöndesebben, ha szabad kérnem, — szóltam rá szigorúan. — Mások is alsza­nak itt. — Bocsánat, — szólalt meg egy hang a sötétben, — nem tudtam, hogy ön már itthon van. Engedje meg, hogy bemuíatkozzam. Bud­witz Elemér vagyok, orvosnövendék. — Örvendek. Az én nevem Gsobolya Bálint. Ezzel beszélgetni kezdtünk és csakhamar megbarátkoztunk. Harmadnapra egy ilyen éjjeli beszélgetés alkalmával Budwitz Elemér orvos­növendék azt indítványozta nekem, hogy tegez­zük egymást. — Tegezzük egymást, — mondtam lelke­sen és a sötétben testvéri csókot váltottunk. Gsak a vén függöny volt a két baráti ajk kö­zött. Sírig tartó barátságot fogadfunk egymás­nak, ami annál szebb dolog volt, mert mind e percig egymás ábrázatát még n^m láttuk. Ilyen körülmények között vetődtem egy éjjel a Rottenbiller-utcai Granada-kávéházba. A kávéház kasszájában egy álmatag tekintetű szőke hölgy ült és iíju szivem rögtön hevesen dobogni kezdett e nőért. Egy kis üveg sör mö­gül áradozó tekinteteteket löveltem feléje. A nő mosolygott, amit én bátorításnak ítéltem. A kassza eiőtt azonban egy szigorú tekintetű fiatalember állt, aki az enyémhez hisonló ér­zelemmel ostromolta e nőt. Valahányszor egy tekintetemet elcsípte vagy észrevette, bogy a nő oda mosolyog hozzám, mindig rosszalóan csóválta a fejét. Végre egyenesen az asztalom­hoz jött, mereven a szemembe nézett és két­szer erőteljesen a lábamra hágott. — Ez célzás akar lenni ? — ugrottam föl dühösen. — Igen. A kővetkező pillanatban pofonvágtam a szigorú fiatalembert, aki meglepetve támolygott a kasszához. — Ezért lakolni fog — mondta, mig ar­cát bősz pír öntötte el. Kérem a névjegyét! a halálozás arányszáma: épp ugy a gazdaság­tan megállapításainak figyelmen kivül hagyása súlyos válságoknak válik előidézőjévé. A gazdaságtan az emberi jogot egyenlősé­gének proclamálásával nyomul előtérbe. Az a tapasztalat ugyanis hogy egyenlőség a törvény előtt és egyenlőség felé haladás a jogok terén — mit sem változtatott a gazdasági egyenlőt­lenségen. Szembe kell állítanunk az emberiség túl­nyomó tömegét, a csupán munkáskézzel ren­delkező proletárosztályt, a kisebbséget képező capitalista osztálylyal. Látszólag teljesen egyenlő szerződési szabadság létezik. De he a munkás nem választhat, csak a között, hogy silány munkabérért álljon-e munkába, — vagy munka­nélkül maradjon: világossá válik az egyenlőt­lenség. A tőke az olcsó, sőt a munkaidő alalt legproducíivabban kihasználható munkát igényli. A tőke önmagában szaporodik. A tőke a munkás energiájának egy részéből halmozódik fel. — A munkás felett folyton a Damocles kardja leng. A munkás nem válik termelései­nek tulajdonosává. Erős szervezkedés mind inkább egyenlővé igyekszik tenni a két ellen­felet. De e harcban folyton a munkás mutat • kőzik gyengébbnek. Ennek a gyöugeségnek ugy az alkoholizmusban, mint a betegségek és halálozási arányszámokban is nyilvánul a.z eredménye. Azok közölt az irányok kőzött, melyek a társadalom eme berendezkedése ellen veszik fel a küzdelmet, külömbseg teendő a socialismus és a social-reformismus között. Előbbi a ter­melési eszközöknek — a földnek, tőkének, gyáraknak, gépeknek — a társadalom javára való kisajátítását vallja egyedüli orvosszernek, és hivatkozik az államvasutakra, posta-táv­irdára, állami üzemekre, melyeknek haszna visszaszáll az államot alkotó társadalomra Eszközük a politikai hatalomra törekvés, es szerintük a társadalom nem csak jogban és törvény előtt, hanem gazdaságilag egyenlő rétegekből fog állani. A reformerek a mai kereteken belüi az összes socialis jóléti intézmények létesítésével vélik a eazdasági egyenlőtlenséget megszüntetni. Az aggkori, a munkanélküliségi biztosítás, az élelmiszer es lakás politikának socialis irányú kezelése tökéletesen elég nézetük szerint a gaz­dasági egyenetlenség megszüntetésére. — Ez volna halvány reproduclioja annak a páldákkal, szép gondolatokkal, remek hason­latokkal telített előadásnak, melynek világos volta, átlátszó magyarázata, végén pedig nagy szívről tanúskodó költői lendülete a nagy figyelemmel hallgató közönségnek nemcsak gondolkozását, hanem érzését is magával ragadta, őszinte taps fejezte ki a hallgatóság köszönetét. — Tessék! Átadtam a névjegyemet, ő is az övét. Az ő névjegyén az állt : „Gsuvik Pál magánhiva­talnok", az enyémen ez állt: „Kúncsövy Ala­dár nagyvállalkozó, Külső Bivaly-utca 9." (Éa ugyanis ilyenkor mindig valamelyik barátom névjegyét szoktam átadni.) — Reggel elküldöm a segédeimet — mondta a fiatal ember és elrohant. Mire hazakerültem, Budwitz Elemér orvos­növendék már otthon volt. — No, csakhogy itthon vagy — szólt rám. Nagyon türelmetlenül vártalak. Egy szívességre akarlak kérni. — Sajnálom, de nekem nincs pénzem — Nem pén>. Arra akartalak kérni, hogy segédkezzél nekem egy párbajban . . . — Párbaj ? Ne beszelj ! — Az éjjel összeverekedtem valami csirke­fogóval. — Ejnye, be különös. Én is. — Te is t — Igen. Egy majom kétszer a lábomra hágott . . . — És te? — Én pofon vágtam. — Óriási! Én pedig egy pofont kaptam valakitől, akinek kétszer a lábára hágtam . . . — Hol történt ez ? — kérdeztem rosszat sejtve. — A Granada-kávéházban. — Hihetetlen! Nem tudód, hogy hivják az illetőt? — Valami Kúncsövy Aladár . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom