Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)
1913-11-13 / 91. szám
6 96-ik szám. J^TIMXDÉZ. 1913. november 30. tapasztaltunk ez évben a természet háztartásában, hogy jól esik most az életet hirdető ezt a rijka jelenséget regisztrálnunk. — Ádventi áhítat-esték. Geduly Henrik püspök kezdeményezésére a nyíregyházi evang. egyháznál a közeledő Adventben hetenként kétszer, és pedig vasárnap és szerdán esti istentiszteletek is fognak tartatni. Az esti istentiszteletek mindenkor 6 órakor kezdődnek. Az első ilyen esti istentisztelet Advent első vasárnapján, november hó 30-án fog megtartatni. Ezen maga Geduly Henrik püspök végzi a lelkészi funkciókat. Ezek az ádventi, valamint a böjtben az úgynevezett böjti ábitat-eslék a külföld protestáns egyházainál már régóta szokásosak. Neháijy hazai egyház is meghonosította már azokat, abból indulva ki, hogy az emberiség egyik legkedvesebb ünnepét, a karácsonyt előkészítő ádventi, valamint a kriszlusi nagy tragédia emlékünnepét, a Nagypénteket előkészítő bőjli hetek hangulata s ezen felül az esti órák a napi munka fáradalmai után kiválóan alkalmasak ezek számára. Az esti istentiszteletek nyelve természetesen magyar lesz. Ugyancsak december első hetétől kezdve minden héten este 6 órakor a központi iskola dísztermében biblia magyarázó órák fognak tartatni. — Agarászat Az agarászat még mindig kedves mulatsága a megye előkelő társadalmának és még mindig nagy érdeklődés nyilvánul meg széleskörben iránta, tanúsítja azon szép uri közönség, mely a Szabolcsmegyei agarászegylet mostani versenyén és az azt követő mulatságon megjelent, nem csak a vármegye, de a távolabbi megyékből is ejött számos uri család, hogy az agarászat szórakozásában részt vegyen. Nagy érdeklődés nyilvánult meg az az agarászó urak részéről is, melynek fény s bizonysága, hogy ez évben is jóval több agár volt benevezve, mint a többi egyletek versenyein az országos agarász szövetség versenyeit kivéve. A verseny első napján nagyszámú hölgy közönség jött ki a kállói tarlóra, kik a szép enyhe időben kellemesen elszórakoztak, körülvéve a fiatal urak gárdájától. A mulatságon résztvett hölgyeken kivül kint voltak még a versenyen Mikecz Dezsőné, özv. Erdőhegyi Lajosné s leánya Mártha, Mikecz Lászlóné, Ujfalussy Eszter, Hegedűs Zoltánné, Szunyogh Mártonné, Szunyogh Jolán, Losonczi Istvánné. Megjelent továbbá a huszár equitáció tisztikara is teljes számban. A tánczmulatság igen jól sikerült, kitűnő hanmellett tartott a reggeli órákig. A versenyre agarat neveztek : Gencsy Ferencz és Károly, Gencsy Velits Márta, Gyene István, Hegedűs Zoltán, Hámos Antal báró, Orosz Sándor, Patay Tibor és Sámuel, Téglássy Endre, Ujfalussy Dezső, Vay István. Az első két napon a nagykállói határban volt a verseny, miután azonban itt igen kevés nyul volt, harmadik napon Kállay Emil meghívására a kállósemjéni földeken folytatódott, hol a döntő futás kivételével le is folytatódott e napon a verseny, amely után Kállay Emil vendégszerető uri házánál jött össze délutáni theára a társaság. A döntő futam a negyedik napon szintén Kállósemjénben folyt le, mely futamnál Gencsy Károly Gomb nevü agara nagy fölénynyel verte le Gyene István Gyöngyöm nevü szintén kiváló jó agarát, a Szatmármegyei verseny győztesét. Biró mind végig Kállay Emil volt, ki nehéz tisztét lelkiismeretesen, szakavatottan, általános elösmerés mellett töltötte be. A poul alkalmával 638 korona jött be, amelyet Kauzsay Tibor nyert meg. — Dr. Májerszky Jenő ügyvédi irodáját Zrínyi Ilona-utca 8. szám alatt megnyitotta. — Az első tudományos előadás a „MUNKÁS OTTHOiV ban. Folyó hó 9-én vasárnap délután vette kezdetét a Munkás Otthonban a tudományos előadások sorozata. A zsúfolásig megtelt nagyteremben pont 4 órakor a megjelenteket Lyachovits Sándor üdvözölvén, felhívta az érdeklődők figyelmet a dr. Lefkovits Vilmos előadásira. Dr. Lefkovits két es fel órás beszédében reámutatott arra, hogy a szociálízmus nálunk Magyarországon is már olyan számottevő tfnyező, hogy az azt valló és követő egyéneket a legnagyobb ellenségek ser> nevezhetik már hazátlan bitangoknak. Az igazán tartalmas és mélyen szántó előadást a hallgatóság mindvégig figyelemmel kisérte és az előadót beszéde végén meleg óvációkban részesítette. Dicseretre méltó a párt vezetőségének azon figyelme, melyet a vendégekkel szemben tanúsított. A szép számban megjelent városi előkelőségek s általában az összes jelenlévők a<. előadásról a legnagyobb megelégedéssel és gazdag tapasztalatokkal távoztak. A legközelebbi egyik előadás ismertetője dr. Klár András ügyvéd lesz, akinek előadása iránt városunkban mar is nagy az érdeklődés. — Nyugdíjazás. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyletenek hivatalos közlönyéből veszszük a hírt, hogy E. E. helybeli nyugalmazott állami tisztviselő, ki az állam nyugdiját harmadfélév óta élvezi, a szakorvostanárok egybehangzó véleménye alapján a rokkantállományba felvétetett. A 28,204 számú befizetési könyv tulajdonosa, mint végleges rokkant 2365 ik és heti 11 korona 90 fillér segélyt kap, a 10 évig hetenként 30 fillér befizetett összeg ellenében. Ez eset igen alkalmas arra, hogy a hivatalnoki és tanítói kar bizalmát felkeltse e nemes intézmény iránt s megcáfolja azon álhirt, mely mindinkább kezdett a köztudatba befészkelődni es sokakat visszatartott a belépéstől, híresztelvén azt, hogy a szellemi munkások csak akkor kaphatnak rokkant segélyt, ha féllábuk a sírban van. A bölcs szavai szerint halála előtt senkit sem tartha tunk boldognak; senki sem tudja, hogy öreg napjaira milyen sors vár reá. Szociális érdeket szolgál az, ki az egyesületnek hiveket toboroz ; mert a társadalmat egy bekövetkezhető tehertől menti meg. Legyen tehát a müveit társadalom azon, hogy mennél több munkás lépjen az áldásos intézmény kötelekébe s ezáltal jobb szolgálatot tesz, mintha könyöradományokat adna. (s.) — A nyiregyházi 1-ső polgári temetkezési egylet november 9-en választmanyi ülést tartott. Kubacska István elnök bejelentette az egylet pénztárosának idős Demeter Pálnak elhunytát. A választmány utólagos jóváhagyásával ravatalára koszorút helyezett. Elnök indítványára 1913. év december 31-ig — a választmány a pénztárosi teendők ellátására Márkus Jánost — az elhalt pénztáros vejét — kérte fel, aki ezt készséggel elfogadta. ' Idősb. Demeter Pál pénztáros emléke a választmány jegyzőkönyvében örökittetett meg. — Anyakönyvi hirek. 1913. év november 5, 6, 7. Születés. Kovács István ág. h. ev., Szekretár István ág. h. ev., Gzauner Irén r. kath., Fischer Henrik izr. Házasság. Ifi. Lakatos János ág. h. ev. Pelypch Julianna ág. h. ev.. Szentgyörgyi György Lajos r. kath. Turnusz Zsófia r. kath., Horváth István ref. Kulcsár Mária ref., Lipták János György g. kath. Kollár Mária r. kath , Hajdú János r. kath. Szabó Sára ref., Kovács Pál ág. h. ev. Povázsanyecz Julianna ág. h. ev., Veres József ref. Breznitzki Julianna ág. h. ev., ifj. Kurtyán Mihály g. kath. Gsernák Mária ág. h. ev., ifj. Király János r. kath. Hanyicska Anna r. k. Halálozás. Zomborszki András áy. h. ev. 2 éves, Szabó Sándor g. kath. 3 hónapos, özv. Stoffan Gusztávné Sissák Zsuzsanna r. kath. 80 éves, Szikora János ág. h. ev. 3 hónapos, özv. Sichermann Dávídné Szendrovits Lenke izr. 59 éves, Weisz Erzsébet izr. 17 éves, özv. Iski Ferencné Csombók Julianna ref. 53 éves, Hegedűs Erzsébet ref. 20 éves. — Borfogyasztók figyelmébe. Nyíregyháza város képviselőtestülete elhatározta, hogy — a bornak kismértékben való elárusitásával vagy kimérésével foglalkozók kivételével mindazon borfogyasztókkal, kik a megálapitott általány összegeket előre egy összegben befizetik évi általányban kiegyezik. Az általány október hó 1-től a következő évi szeptember hó 30-ig terjedő egy évi időtartamra szól. A megállapított évi általanyok a következők : 160 literig terjedő fogyasztásnál 6 korona; 500 literig terjedő fogyasztásnál 15 korona; 1000 literig terjedő fogyasztásnál 30 korona ; 1500 litetrig terjedő fogyasztásnál 45 korona a községi pótlékkal együtt. Akik ezen kedvezményt igénybe venni kívánják, tartoznak azt ez évben kivételesen november hó 30-ig a városi jövedék kezelőségnél bejelenteni és az általányt ugyanezen határidő alatt e házipénztárba beíizetni. Az általányozott mennyiségen felüli fogyasztás a törvényes adótételek alá esik. Akiknek már megvan a borszükségletük, azok azonnal váltsák ki a kedvezményt. 0111 gummi különlegességek s valódi trancia. halhólyagokat kizárólag az Arany kereszt drogériában vásárolhat Nyíregyháza, Városház-palota. Postai megrendelések diszkréció mellett. A tudomány mai álláspontja szerint bebizonyithatóan az Odol a legjobb szer a száj — és a fogak ápolására. Ára: nagy üveg 2.— k, kis üveg 1.20 k. — Vadászok és természetkedvelök figyelmébe ajánlja Kovács Bela újonnan berendezett műipari, festészeti és preparáló műtermét. Elvállalja madarak és emlősök tartós s természethű kitőmését a legújabb módszer szerint, to/ábbá madár képeket plasztikus kidolgozásban, művésziesen festett háttérrel, melyekért több kiállításon lett kitüntetve a legnagyobb elismeréssel. Madarak állandóan raktáron. Madarak és állatok kitömésre Ruzsonyi Pál ur sportüzletébe is küldhetők. 685—10—1 — A Földes-féle Anna-créme ma a kozmetika szenzációja. Teljesen mentes mindenféle kártékony anyagoktól és bármilyen elhanyagolt az aic, a bőrön csodát művel már az első tégely elhasználásánál is. Pontos használati utasítás minden tégelyhez mellékelve yan. E tégely ára 1 korona. Figyeljünk arra, hogy kizárólag eredeti Földes-féle l,Anna'-crémctfogadjunk el. Kapható mindenütt és a készítőnél: Földes Márton Aranykereszt drogériájában Nyíregyházán. Városház-palota. Telefon 230. sz Időjárás. A m. kir. orsz. meteorológiai intézet nyíregyházi állomásának adatai. A szel Csapa dék Hőmérséklet Hó c« irán a és Felhőzet Csapa dék 'A ereje mmmax min. nov. 8 N 6 borúit 105 5'0 9 SW 2 több. derült 11-2 1-5 10 N 3 borúit 0-7 90 1-4 K 11 E 2 több. derült 8-7 3-0 A szélirányok jelölése: N = észak, E = kelet, S - - dél, W = nyugat. Í'IÖOAI fti'a »• Nyíregyháza, 1913. november hó 12 éa. nyíregyházi keresk. és gazdák körénél jegyzett termény árak Buza 50 klgramra 10 K 75 511. Rozs 50 klgramm 7 K 65 fill. Árpa 50 klgramm 6 K 50 fill Zab 50 klgramm 6 K 50 fill. Tenger i 50 klgramm 9 ü 10 fillFelelős szerkesztő és kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. NYILT-TÉR.* A „Generáli" biztosító társaság itteni főügynöksége irodai gyakornokot keres. Ajánlatok Klár Andor úrhoz, mint a Generáli főügynökéhez intézendők. (688-4—1) *) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelőssé ge a Szerkesztő.