Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-07-31 / 61. szám

Nyíregyháza, 1913. augusztus 14. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 61 . szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye, Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit SHÜf Fürclöbe vagy nyaralásra távozó előfizetőink tudassák címüket egy levelező lapon s mi készséggel utánuk küldjük a, megadott időre a Nyírvidéket. Jt Sóstó. Nagyon szép hely a Sóstó, sok-sok lelki gyönyörűségnek az okozója. Aki ugy szereti mindazt, ami a mienk, annak büszkeségtől dagad a keble, ha idegenektől hallja a Sóstó dicséretét. Es ez a dicséret ma csak az idegenek ajkáról hangzik el, mert a nyíregyháziak vajmi ritka sorokban néznek körül az erdő mélyén lévő eme egyedüli üdülő helyűnkön. Szép a Sóstó — mondják az idegenek — a maga bájos csendjében és nyugalmában, amikor a fák csúcsának lassú mozgása és az erdő ábrándos zúgása ad hirt a szelek járásáról. Szép a Sóstó, melynek erdei sétautjain a csendet a harkály kopogása, a rigó füttye, a gerlice bugása, olykor egy-egy fácán rebbenése zavarja csak. Oly idegzsonghó, oly megnyugtató hatású mindez! Szép a Sóstó a maga jól ápolt kis parkjával, változatos színekben pompázó petúnia bokraival, a tó partjával, tiszta, pormentes, üde levegőjével. És szép a Sóstó a tiszta lakosztályaival, szobáival; széppé teszi a vendéglős előzékenysége, az ételek kifogástalan volta, a jó és jutányos ellátás. Szép a Sóstó az esti pazar világitás mellett; szép a Sóstó a városhoz való közelsége, a közlekedés könnyűsége miatt is. Mindezt idegenektől tudjuk és halljuk. De ennyi fénynek, ennyi szépségnek árnyakkal is kell birnia és ezek az apró árnyékok, ezek az apró bosszantó, tüszurásszerü hiányok és mizériák nagyon lehangolók. Ami szépet és kedveset teremtett a város szívvel bíró tanácsa, ami okosat és lekötelezőt elkövet a szerencsésen választott bérlő, azt képes csúffá tenni a bürokratizmus A Sóstónak, amelyet idegenek laknak, nincs postája. A posta a szőlőhegy községé. A fürdő vendég levelét — hiába van az „Sóstó-gyógyfürdő"-re címezve, előbb kiviszik a szőllőtelepre. onnan visszahozzák a városba, aztán megint a Sóstóra. Hírlapjait a vendég három nap múlva kapja meg. Hátha még ajánlott levele jő! Egész kalvária, míg hozzájut. Pedig az elintézés oly egyszerű. A vendéglősnek posta fiókja van. Bejár kétszer naponként. Az Isten áldja meg uj palotájába kiköltözött postánkat : tegye a fürdőzők leveleit abba a fiókba, hírlapjaikkal együtt és nincs semmi baj. Vagy nem lehetne egy nyári állomást létesíteni ? A bérlőnek van telefonja. A szerződés szerint tartozik ezt egész éven át fenntartani. Ez a telefon nyilvános állomás jellegével bír és ezért nem 12 korona a havi dija, hanem több De mig a kávéházak, klubbok havi 17 koronát fizetnek, addig a bérlő 29 koronát fizet. Miért? A jó Isten tudja! De miért kell ezt neki télben, tavaszszal is fenntartani? Hisz heteken át nem fogja igénybe venni senki! A városnak azonban állandó öszszeköttetése van a fürdő felügyelővel, aki mostanig akadálytalanul használta a telefont. Most a város a felügyelő számára külön telefon kapcsolást rendez be, amikor egész éven át ott a bérlő telefonja. Nem egyszerűbb, ha megszabadítják a bérlőt a téli felesleges telefontól és ezért nyárban is igénybe veheti a felügyelő a telefont! Ellenben az idegenekből álló közönség számára nincs interurbán kapcsolat! A szobák csinosan vannak berendezve; de egy kétágyas szobához egy ruhaszekrényt állítottak be és egyes mosdót. Ezek apró kellemetlenségeket okoznak, melyek naponként ismétlődnek. A Sóstó egyik látványossága a Szünidei gyermek telep és ott is bámulat tárgya Ilonka néni. Ő az, aki a csodás eredményeket produkálta a mult évben a kis ványadt gyermekek kedélyéA renegát. Irta: FARKAS PÁL. Hét óra után Tusnády ajtaján váratlanul csöngettek. A következő pillanatban az inas kissé zavart képpel nyitott be a dolgozó szobába. — Nagyságos ur . . . Tusnády az Íróasztala előtt ült. Nem tekintett föl, csak ugy szólt hátra. — Már mondottam, hogy senkinek nem vagyok idehaza. — De nagyságos ur kérem, egy hölgy . . . — Mindegy, küld el őt is. — De nem olyanféle, akit el lehet küldeni. Tusnády most mégis csak hátrafordult. — Ismered talán? — Igenis, nagyságos ur. — Hát kicsoda ? — A Németh nagysága. — A főmérnök ur felesége P . . . Bocsásd be. Vagy megállj, előbb csavart fel a villanyt. Átkozott rendetlenség van ebben a szobában. Mindegy, most már ugy sem segíthetsz rajta. Nyisd hát ki azt az ajtót. A fiatalembert láthatólag nagyon felizgatta ez a látogatás. Izgatottsága csak fokozódott, amikor a váratlan vendég megjelent a küszöbön. Németh Jolán az úgynevezett feltűnő szépségek közé tartozott. Biz a legegyszerűbb angol ruhákat hordta, mindig volt benne valami különös. Különben erősen modern elveket vallott, sokat beszélt a nők egyenjogúsításáról és néhány feminista folyóiratra is előfizetett. Akik ismerték, azt mondták róla, hogy érdekes aszszony, aki komplikált lelki életet él. Ebben a komplikált lelki életben ő is erősen hitt. Roszszat azonban senki sem tud róla. És most mégis eljött Tusnády lakására. Este hét óra után jött és sűrűn letátyolozva. Az ajtóban megállt és bizonytalan pillantást vetett maga körül. Aztán egy lépéssel mégis közelebb jött. A fiatalember eddig egy szót sem szólt. Most azonban egy ugrással az aszszony mellett termett és szenvedélyes ölelésre tárta ki a karjait. De Jolán egy hirtelen mozdulattal megakadályozta ebben. — Nem, nem akarom — mondotta határozottan, majdnem nyersen. A másik megáll'. Figyelmesen megnézte az asszonyt, azután leült az Íróasztalhoz. — Rendelkezésére állok, nagyságos aszszonyom — s hangja már száraz volt és nyugodt. Csak a keze megreszketett egy kissé. Jolán nem ült le. Amikor meggyőződött, hogy ujabb támadástól nem kell tartania, lassan az íróasztal elé állt. — Hogy van szegény barátom — kérdezte csöndesen. — Csodálkozom — szólt Tusnády. — A látogatásomon csodálkozik ? Magam sem értem, hogyan tehettem meg ezt az őrültséget. De mikor az esti lapokban olvastam, hogy mi történt magával, ugy éreztem, hogy el kell jönnöm. — Ugy ? már elolvasta őket ? — kérdezte a férfi fanjarul. — Mit szól az alcímekhez. Azután kiterített egy nagy ivet, amelynek tetején az volt: A renegát. — Azt hiszem, a legközelebbi tiz évben ez lesz a hivatalos nevem. Jolán kissé előrehajolt : — Mit fog most tenni ? — Semmit. Itt maradok és nem csinálok semmi rendkívüli dolgot. Nem lövöm magamat agyon és nem tűnök el. Ennyi az egész. — Ennyi az egész? És mást nem tud mondani annak az asszonynak, aki kockára tette a hírnevét azért, hogy maga a mai estét ne töltse egyedül ? Tusnády ajkai körül az iménti fanyar mosoly jelent meg. — Disztingváljunk asszonyom. Annak az asszonynak, akit őszinte szenvedély kergetett volna fel hozzám, aki ebben a szomorú órában önkéntelenül elárulta volna eltitkolt szerelmét, annak talan lett volna más mondani valóm is. Talán. De ön nem az az asszony. Önt sem az érzés, sem szenvedély nem hozta ide — hanem valami más. — Valami más? És ugyan micsoda? — Pontos meghatározását ennek a micsodának nem tudom megadni — mondotta a fiatalember néhány pillanat múlva. — Nevezhetném önmagunkkal való színjátszásnak, vagy saját magunk előtt való póznak is. Annyi bizonyos, hogy ma este már két embert kaptam rajta. Az egyik ön volt ? — És a másik ? — A másik pedig én magam. Igen, igen, én magam. És most egész őszintén el fogom mondani, hogy jöttem rá erre.