Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-08-28 / 69. szám

2 67-ik szám. JNSmiDÉK 1913. augusztus 21 zők, vannak továbbá gimnáziumok, Esztergomban is, Egerben is reáliskolák, polgári iskolák... az egyetlen Egerben érseki jogliceum, de egyik érseki székhelyen sincsen sem felső kereskedelmi iskola, sem ipari szakiskola s mint egyetemi székhelyek szóba sem kerültek. . . másrészt, hogy a szemináriumok a maguk természetszerű zárkózottságuknál fogva, a tanitóképzők pedig a növendékek rendszerinti szerény anyagi viszonyánál fogva az illető város szellemi és gazdasági életére különösebb hatást nem gyakorolhatnak." Hát ez mind igen szép. Igyekezni is fogok arra mind megfelelni. Hanem azt kérdem én most egyelőre Balla Jenőtől, hogy amikor azt keressük, minő várható hatással lenne Nyíregyháza város gazdasági és kulturális fejlődésére az, ha az uj görög katholikus püspökség székhelye itt nyerne elhelyezést, jóhiszeműen s a tények és relációik tudatában lehet-e, szabad-e ezt a kérdést igy beállítani s a „városi közérdek szempontjából" igy — elkezelni ? Mondja meg csak Balla Jenő, mióta foglalkozik az egyház hivatásszerűen rövidáru üzlettel, vagy hogy egy hozzá még közelebb fekvő példát hozzak fel — tégla gyártással ? . . . Mit akar hát azzal a bizonyos ipari, meg kereskedelmi szakoktatással ? Hisz aki ezeket közvetlen relációba hozza, ugy tesz, mint aki a miskolci gyapjuvásár hanyatló ártendenciájából akarna következtetést vonni arra, minő hatást gyakorolt az evangélikus püspökség — Miskolc szociális életére ? Aztán ha csak nem emelkedünk valamenynyien a „12 here" elvi álláspontjára — tudja-e Balla Jenő, hány tanuló, hány dolgozó és alkotó kéz, hány országos nagyság került már ki azokból a bizonyos „egy" gimnáziumokból, reálokból és akadémiákból ? Tudja-e Balla Jenő, hogy a magyar nemzeti kulturának hány harcosát küldték már széjjel „természetszerű zárkozottságuk" és „szegénységük" dacára azok a bizonyos szemináriumok és tanítóképzők ? Tudja-e Balla Jenő, hogy ez a sok-sok ember tanárostul, püspököstül együtt mind élt, fogyasztott, hogy ezt, még ha oly szegények voltak is, valamiből mégis csak fedezni kellett, hogy ezt a fedezetet mind-mind ott élték azokon a bizonyos székhelyeken s hogy ezen a résen közvetlenül, vagy közvetve ezer és ezer ember élt szóval, hogy azoknak a bizonyos sürü garasoknak évtizedeken, nem évszázadon át, azok a bizonyos püspöki székhelyek voltak a fölszivó csatornái ? Hisz hogy többet ne említsek magán Kalocsán — hiába csak nagy község ! — a nagy- és kis szemináriumban, a fi- és leánytanitóképzőben, a leánypedagógiumban, az óvónőképzőben, a leánypolgáriban s gimnáziumban, részint magánházaknál, részint az apácáknál és a kath. tanítók házában, részint pedig abban a bizonyos hírhedt Stefáneumban évenkint közel 2000, mond kétezer tanuló él és tanul! Hát ez a 2000 tanuló akár anyagi, akár kulturérték tekintetében csak olyasvalami egy volt kultur s illetve jelenleg pénzügyi tanácsos szemében, mely még csak „különösebb hatást sem gyakorolhat egy város életében" ? Hát Balla Jenőnek még ez sem pozitívum ? S vájjon mit gondol, lényegében másként van ez akár Egerben, akár Esztergomban, akár a többi püspöki székhelyeken ? . . . Megvallom, szándékosan éltem s élek a továbbiakban is Kalocsa példájával, mintha arra akarnék rámutatni, milyen másként fest ott az élet, ahol nem áll a statisztika Balla Jenő rendelkezésére. Más okokból. Megmondom mindjárt, hogy miért? Már az előző cikkemben is kiemeltem, hogy a kérdést ugy felállítani : van-e olyan város Magyarországon, mely mai nagyságát gazdasági és kulturális fejlettségét pusztán a püspöki székhely tényének köszönheti, egyértelmű a legsötétebb szociális tudatlansággal, mert aki csak egy kissé ismeri a történelmet s az emberi társadalom szociális összetételét, az előtt tisztán áll annak fölismerése, hogy társadalmi életünk dinamikája s a társadalmi fejlődés iránya a legkülömbözőbb feltételektől függ s hogy abban sokszor maga a véletlen, pl. hogy leég most Losonc, föllép a filoxera, mint Egerben, vagy a viziut elveszti forgalmi jelentőségét, mint pl. Esztergomnál stb. játsza a legnagyobb szerepet. Éppen annál fogva azonban, hogy társadalmi életünkben ugy a minőség, mint az intenzitás tekintetében a legkülömbözőbb erők működnek közre, amelyek a maguk egybefüggésében és kölcsönhatásában sokszor a felismerhetetlenségig kanyargós utat követnek : amilyen helytelen az alapul fekvő tények ismerete és értékük megállapítása nélkül csak ugy egyszerűen odalökni, hogy ez az intézmény, vagy ez a város többet ér, mint a másik, ép oly ferde dolog ennek igazolására az erővonalaktól öszsze-vissza kuszált szociális élet tömkelegéből 4—5 statisztikai tényt kikapni, amelyek talán mivel sincsenek közelebb az érdemhez, mint az a bizonyos miskolci gyapjuvásár az evangélikus püspökséghez. A való élet az ilyen statisztikázást nem tűri. Értéke jóformán semmi. Hogy milyen semmi, engedje meg Balla Jenő, ha az ő statisztikai adataival, — természetesen csak dióhéjban — viszont az én szociográfiái adataimat állítom szemközt s minthogy valamely társadalmi intézmény hatását annál közvetlenebbül szemlélhetjük, minél kevésbbé differenciált környezetben van elhelyezve, ahol a hatások nincsenek még sokszor a felismerhetetlenségig elmosódva, engedje meg azt ís, ha az összehasonlítás okából a sokkal differenciáltabb s kevésbé ismert társadalmi életű Kassa, Győr, Nagyvárad társadalmi rajzának adatai helyett a továbbiakban is mindenkor Kalocsa adataira hivatkozom. Nézzük már most, hogy festenek azok a Balla Jenő által fölállított igazságok ? S ezzel szemben mi hát a való érték ? Mi az igazság? Természet-társadaSom. Darwinizmus. — Dr. Spányi Géza. — VII. Nézzük csak meg ezeket a dolgokat közelebbről. Tudjuk ugyebár, hogy egy fiatal állatot könnyebb megfogni mint egy öreget; tehát ezek megtanulták az óvatosságot és ravaszságot pl. (patkány példája, madarak a táviródróton, magessis intellejének a jelei. A csimpánz kövei töri fel a kemény diót, kókuszt, sőt rövid tanítás után ládákat is tudott felfeszíteni. Egy más majom lehámozza a gyümölcsöt, bottal emeli fel egy láda tetejét, sőt nehéz tárgyakat egy bot segélyével emelgetett és tolt tovább. Elefántok faágat tördelnek le és avval kergetik magukról a legyeket. Egy fiatal orang, amikor félt, hogy megverik, pokróccal vagy szalmával takarta be magát. Egy másik, amelyiknek rossz fogai voltak, mindig kővel törle fel a diókat, aztán elrejtette és nem tűrte, hogy egy másik kollegája igénybe vegye. Itt megtaláljuk a tulajdon iránti érzéket ! Az emberformáju majmok fákból és kövekből nyugvóhelyeket építenek maguknak; az orang hűvös éjjeleken falevelekkel takarózik, az állatkerti pávián a forró napsugarak ellen szalmagyékénynyel fedte be a fejét. Ezekben a dolgokban feltétlenül megtaláljuk a legprimitívebb művészetekhez vezető utat. Következtetés; öntudat, észbeli individualitás ezekről nehéz beszélni, mert hiszen nem tudjuk, hogy mi megy végbe egy állat szellemi világában. De havalaki kutyáját, amelyet évekig nem látott hívja és az gondolkodva, majd örömmel közeledik, fel kell tennünk, hogy régi emlékek egész sorozata él még benne. Beszéd. A Cebus Azaral Paraguayban — ha ingerlik — legalább hat különböző hangot hallat, amalyek társainál u. a. emotiókat hozzák létre. A kutya is 4-5 féle képen tud ugatni. Az, ami az embert az állattól elválasztja, nem az artikulált beszéd megértése — mert hiszen a kutya megérti, ha hozzá szólnak — e tekintetben ott tartanak, mint a 10—12 hónapos gyermek, de az, hogy a szó egy eszme kifejezésére szolgál mint pl. Sulivan admirálnak volt egy papagája, amely számos személyt nevén szólított, jó reggelt és jó éjszakát kívánt, mindig a maga idejében; egy kutyát pedig amely a nyitott ablakon a szobába beugrott, csúnyán lehordott. A szép iránti érzék. Ebben kételkednünk nem lehet, mikor látjuk, micsoda versengést és korzózást visznek végbe a ragyogó tollú himmadarak fácánok, pávák a kis nők előtt, akik bizonyára büszke örömmel nézegetik férjeik szépségét. A kolibri fajok fészkei ízlésesen dekorálva vannak tarka-barka tárgyakkal. A vallás. Nincs semmi bizonyíték arra nézve, hogy az ember már ősidőktől fogva egy mindenható Istenbe vetett boldogító hittel birt volna, sőt ellenkezőleg. Kutatók, kik évekig éltek a vadak kőzött, említették, hogy egynémely törzs létezik, amelynek nyalveben még a szó sincs meg, hogy az instenség fogalmát kifejezze. Ez a kérdés természetesen elüt attól a magasabb kérdéstől, hogy vájjon van-e egy teremtő, a világ úrra; erre a legnagyobb, legzseniálisabb gondolkodók túlnyomó része feltétlenül igennel felelt. A vallásos odaadás érzése igen komplikált; szeretettől, az énnek teljes alávetésétől, erős függésnek érzéséből, felelem, tisztelet, hála, a jövőbe vetett remény és más elemből áll. Csakis oly lény képes ezt érezni, amelynek értelmiségi és erkölcsi képességei legalább is némileg fejletlek. Némi csekély közeledést ehhez a lelki állapothoz látunk a kutya hűséges szeretetében gazdájához, amely absolut alávetésből, félelemés talán még más érzésekből is áll. Hosszú utat tett meg az ember a láthatatlan erők, a természet hatalmas elemeinek megnyilvánulásain érzett bámulat ,és félelmen át, az fetisimádást, a polytheismust meszsze maga mögött hagyva a monotheismusig. Darwin teljesen osztja ama tudósok nézetét, hogy a legsúlyosabb különbség ember és állat között az erkölcsi érzés a lelkiismeret 1 Ezek az ember legnemesebb attribútumai, de valószínűnek kell tartanunk, hogy bármely állat, amely jól fejlett társas ösztönnel bír, es benne a szülők és kicsinyei iránti szeretet megvan, feltétlenül megszerezné ezeket az erényeket, ha értelmisége oly fokban fejlődhetnék, mint az emberé és hogy annak a fejlődésnek alapján az állatok egynémelyikénél megtaláljuk millió megnyilatkozását. Egynéhány adatot említek: Számos, társas életet élő állatot ismerünk ; a legprimitívebb szolgálat, amelyet — egymásnak tesznek — a közös fenyegető veszedelemnek jelzése. Zergék, madarak, fókák előörséget állítanak fel, utóbbiaknál a fóka hölgyek vigyáznak rendesen a nyájra; Ugyancsak olyan „Liebesdienst"-féle, mikor a lovak és tehenek egymásról hajtják a legyeket, vagy kisebesedett bőrüket kölcsönösen végig nyalják. A cerco pithecus griseo-viridis — majomfajtánál pláne megleljük az első collegámat, aki tudós ráncba szedett pofával húzgálja ki a töviseket szenvedő majom társai bőréből és valószínűleg minden honoráium nélküli Farkason együtt rabolnak, pelikánok együtt halásznak. Páviánok közös erővel hengergetnek el nehéz köveket, hogy azután megossszák az alatta netán található féreg zsákmányt. A bizonbivalycsorda É. Amerikában veszély idején középre tereli a borjukat és teheneket, mig ők maguk kívül maradnak. Abessyniában Brehm esete egy 6 hónaos pávián kölyökkel! egy más esetben a sast támadták meg és tollait kitépdesték, hogy a karmai közt levő kis páviánt kiszabadítsák. Határozottan szánalom és jószívűség jelei a következő példák: Strausburg kapitány az Utak tó partján egy vén, vak pelikánt talált, amelyet társai etettek. Blyth Indiában ugyanezt látta varjaknál,Dar win maga egy házi kakasnál. Sőt egy kutyát említ fel, amely sohasem ment el egy kosárban fekvő beteg macska mellett a nélkül, hogy barátságosan nyelvével végig ne cirógassa. Hiszen lehet ezt ősztönnek nevezni, hanem én azt hiszem, hogy ez több, hogy ez a csirája egy nemesebb érzésnek. És még egy példát: Egy angolországi állatkertben az egyik szolga Darwinnak hatalmas forradást mutatott tarkóján, amely egy óriási pávián által ejtett harapás nyoma volt; egy kis amerikai majom, a mely rettenetesen félt a nagy szörnyetegtől — az orvtámadás pillanatában rögtön ráugrott és nekiment a nagy állatnák, hogy gazdáján segítsen — akinek csakugyan életét mentette meg. Kérdem: Vájjon ez is ösztön volt-e?