Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-17 / 31. szám

Nyíregyháza, 1913. április 17. Csütörtök ^ISATMMRI XXXIV. évfolyam, 31. szám. i«üí A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Az új negyedév kezdetével kérjük előfizetőinket, hogy az előfizetési dijakat, 26. s

z ámunkhoz mel

lékelt postai befizetési lapokkal portómentesen mielőbb beküldeni szi vesk e djen ek. & gyermek és a halál. Beillenék mese cimnek is, pedig nem mese, hanem szomorú való, hogy ezt — a világ két legnagyobb ellentétjét — öszsze kell vonnunk ; egy cimbe kell foglalnunk, az emberiség örök tavaszát, a gyermeket a dermesztő' májusi fagygyal, a halállal, amely a bimbóba, a még alig fakadó rügybe fojtja bele a fiatal életet. A „Nyírvidék" hasábjain immár több értékes és érdekes tanulmány jelent meg Szabolcsvármegye gyermekhalandóságáról, amely ügy annyira fontos, hogy jelen sorok irója is szerény tehetségéhez képest örömmel áll a közkatonák közé — hogy e rettenetes csapással szembeszállni segítsen. A gyermek halála mindig a legborzasztóbb — hogy ugy mondjam, a legtermészetellenesebb csapás, amely az embert, ugy a családot, mint a nemzetet érheti és valahányszor egy gyermek haláláról hallok, szemem előtt lebeg Kubin Alfrédnak, a bécsiek zseniális, mély filozófiájú festőművészének egy borzalmasan igaz képe, amely azt ábrázolja, amint a bizarr monstrumként az élet tavának partján heverő sors bele — bele nyul az örökélet forrásába — ki kap egy-egy gyermeket és kihajítja a bizonytalan jövő szürke űrébe — lomhán, közönyösen. Az emiitett közleményekben olvasható adatok és számok, amelyek hol sötéten, hol kevésbbé sötéten mutatják vármegyénk gyermekvilágának pusztulását — mélyen elszomorítóak és én azt hiszem, hogy csak a jó ügynek használok, ha ezúttal nem csupán rideg számokkal világítom meg ezt a problémát, hanem a megoldás útjára is rámutatok. Kétféle világításban láttuk idáig a megyei gyermekhalandóságot, az egyik arra mutat — hogy minden 1000 halott között hány a gyermek, a másik arra, hogy 1000 élveszületésre mennyi gyermekhalál esik. Egy kis gondolkodással, számítással most már igy is — ugy is kihozhatjuk — hogy évente hány kis sir népesült be Szabolcsban. Ugy gondolom, hogy, mivel mi ezt a mi gyászos ügyünket a nagy közönséggel, — mindenkivel meg akarjuk ismertetni, aki a statisztika modellirozható számaihoz nem ért ugyan, de van meleg, érző szive — talán közvetlenebbül állithatjuk mindenki szeme elé azt, hogy miről van szó — ha nem hasonlítgatjuk össze a mi bajunkat más megyékéivel — hanem absolut számokkal beszélünk — ezt megérti mindenki. Nekem sajnos, a legutóbbi évek adatai nem állanak rendelkezésemre, de elég érthetően beszélnek a következők : Szabolcsmegyében meghalt: 1905-ben 4834 gyermek négyezernyolcsz ázharmincnégy; 1906-ban 5063 gyermek: ötezerhatvanhárom ; 1907-ben 4794 gyermek: négyezerhétszáz kilencvennégy ; csupán ez év márciusában: 395 háromszázkilen c v en öt. Nem kell tovább mennünk — nem kell több statisztika! Lehet— hogy most már kevesebb, lehet, hogy több hal meg — nem tudom, de megbénítja az emberi agyat, ha megpróbál elképzelni ötezerhatvanhárom holt gyermeket elterítve szerte a megye területén, oly gyermeket, aki még 7 éves sem lett, — ki nem játszik többé, akinek ajkára örökké oda fagyasztotta a mosolyt a halál! és a következő évben újból ennyi meg ennyi ezer apró kihűlt gyermektest — borítja a megyét — és igy tovább, rettenetes következetességgel . . . Valaki azt mondhatná — hogy e sorok irója talán nem gondol arra, hogy az elmúlás ép olyan természetes mint a születés — az élet nyomán halál — a fény után árny vonul. Minek ez az elegikus hang ? — hiszen másutt még rosszabbak a viszonyok, örüljünk, hogy csak ennyi gyermek pusztul el és nem több. És különben is minden olvasott ember ismeri Darwin és Malthus tanait: „létérti küzdelem", „a legderekabbak megmaradása", r.természetes kiválogatódás", „hadd hulljon a férgese" stb. mert még ilyet is hallottam ! Nem ugy van! Nincs az a természettudományos bölcseség, nem létezik hipotézis, magyarázat, — dogma, — nevezzük bárhogyan a mi kárpótolná a szülőt gyermeke elvesztéseért; nem találunk oly plauzibilis statisztikát, mely felér egyetlen egy gyermek édes gőgicsélésével, mosolyával vagy kis karja ölelésével. Vigasztalás nincs, rezignáció van csupán — ez sem természetes, hanem fájdalmas, mesterségesen belénk nevelt; és a hogy a kaffer anya éles kavicscsal véresre sebzi testét gyermeke elveszte feletti vad fájdalmában — a mi kulturnépünk anyáinak, apáinak szivében élethossziglan ott marad a sajgó heg . . . Miért mondom el ezeket a dolgokat? Mert megfoghatatlan, hogy az emberek nagy tömege hogy rubrikázza el a meghalt gyermekek ezreit, a nélkül, hogy szivük csak egygyel is többet dobbana e borzalmas számok értékelésénél. Bele kellene markolni a közönyös társadalom üstökébe, lelkébe, szivébe — és felrázni a lethargiájából, kihúzni a kávéházak és kaszinók füstös levegőjéből és odamutatni a sok ezernyi hideg gyermektetemre és fülébe kiáltani — ugy, hogy még a legfásultabb is meghallja; ha emberek vagytok — ha azoknak valljátok magatokat: tegyétek meg a kötelességteket! Emberi jogaink és kötelességeink régibbek és előbbre valók mint az államérdek — a sziv már régen dobog — mielőtt az értelem kezd ébredezni. A gyermekhalandóság meggátlására össze kell fogni mindennek és mindenkinek; ebben a küzdelemben egy uton, egy irányban, egy cél felé halad az ember, a család, a társadalom, a nemzet. Évmilliók óta lakja az ember a földet; évmilliók óta látja, hogy az egyes ember élete véges; ha öregen, fáradtan hal el, csak a természet kérlelhetlen, kivételt nem ismerő törvénye előtt hajtja le a fejét — és mégis — még az aggkorban beálló megváltó halál sem természetes, szivünknek nem az s az eddig lefolyt évmilliók nem voltak még elegendők ahhoz, hogy belenyugodjunk; fájdalmas rejtély maradt mindig. És most vegyünk egy meghalt gyermeket ; — ezt értelmünk soha nem fogja megérteni, ezt már nem a természet vastörvénye törte össze, ez természetellenes, mert a gyermek nem érett meg a halálra, sőt eltekintve a beteg szülők gyenge életenergiával világra jött gyermekétől, az esetek túlnyomó számában, ha szabad magam igy kifejeznem — fizikai és fiziologiai joga van az életben maradáshoz. Ha meg elpusztul, nem a természetes kiválogatódás ölte meg, ez hazugság, hanem megölte az emberek' erkölcsi és értelmi hiányossága, tökéletlensége. Ne szépítsük a dolgot, orvosi tudásunk a szükséghez képest rettentően hitvány. Erkölcsi kulturánk még hitványabb. ha olcsó és jó cipőt akar, J akkor azt csakis Liener S. cipő üzletében, Zrínyi Ilona-utca 3. szerezze be, hol a legtartósabb és legelegánsabb férfi, női és gyermekcipők vannak raktáron.