Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-03 / 27. szám

4 27-ik szám JffiÍMIOÉK. 1913. április 3. lyes hányadát lehetne a városi közforgalomnak megmenteni. Hogy ezek az indirekt jövedelmek mily összeget tesznek ki, azt természetesen számszerűleg megmondani nem tudom. Az számítsa ki a városnál az, aki a kaszárnyákba és vasutakba fektetett tőkék indirekt hozadékát kikalkulálta. Én belenyugszom bármily kevés lesz is az. De megvagyok győződve arról, hogy ha Balla Jenő ur ezt is figyelembe fogja venni, akkor számításának egyenlege nem az lesz, hogy az állandó színházat meg lehet, hanem hogy meg kell csinálni. Jognélküliek. Irta: Tóth József. Befejezés. Akadhat olvasó, aki e sorokat végig lapozgatva kérdezi: Miért volté vészkiáltás ? Hiszen a köztisztviselők nagy része nyugodtan dolgozik, tür, vár, hallgat és remél. Hát hiszen nyugalom van sok féle. életben és halálban egyaránt. A tengerek sima hullámai is temérdek vészt és romot tudnak eltakarni. Aztán meg őszinték legyünk, habár ezt kijelenteni az eddigiek után fölöslegesnek véljük. Mi legfőként a közigazgatás, — még őszintébben : a községi közigazgatás elnyomottai érdekében küzdünk. Mert 33 hosszú évet töltve e kinos pályán, azt tapasztaljuk, hogy az állami, törvényhatósági alkalmazottak fegyelmi jogviszonyai még valamelyest tűrhetők, — talán elannyira, hogy itt nincs szükség a vészfék rugójához nyúlni. Itt a legalsó fokú alkalmazott fegyelmi ügyéhez is nyujtatik az emberi és krisztusi szeretetnek valamelyes cseppje enyhitő olajként. A fegyelmi eljárás itt némileg rendezettebb, a megtorlás emberibb, mint amott, ahol pedig a munka legmegtorlódottabb, ahol a legfelületesebb szándék s akarat, vasszorgalommal párosulva sem képes olykor elhárítani a fegyelmi eljárás látszólagos indokait. Amikor aztán kényre-kegyre ki van szolgáltatva egyetlen embertársa önkényének és a személyzet netalán ért ezernyi sérelemmel szemben a birtokon kivüli felekezetek gyönge szálaiba kapaszkodhatik. Nem csoda ez, hiszen nem tartózkodunk nyiltan kimondani, hogy a községi jegyző fogalma egy olyan hatod világrész, amely csak legújabb időkben fedeztett fel. Eddig három féle alakban ismerték: az Eötvös-féle ideális, levegőből élő, a Peleskei Nótárius-féle főajtónállói állás után vágyakozó naplopó és a közfelfogásként falu zsírján élő népnyuzó alakot. Hazugság mind!! Törvényhozás, kormány és közvélemény helyes felfogása nyilvánul meg Vermes Zoltán képviselőnek a belügyi költségvetés tárgyalásakor mult év december 3-án elhangzott következő beszédében : „T. ház! (Halljuk!) Engedje meg a t. ház, hogy szíves figyelmét felhívjam azokra a szellemi munkásokra, akik megérdemlik, hogy a törvényhozás a legnagyobb rokonszenvvel foglalkozzék velők. Értem e szellemi munkások alatt a községi és körjegyzői kart. (Élénk helyeslés.) Nem akarok beszédembe semmiféle pártpolitikát bele keverni, mert azt hiszem, hogy a jegyzők ügye a pártpolitikán felül áll (Igaz! Ugy van!) és megérdemlik a jegyzők, hogy nemcsak a nemzeti munkapárt, hanem az összes pártok a legnagyobb rokonérzéssel foglalkoznak ügyükkel." „Sándor János ur tegnapi beszédének az a passzusa, mely a jegyzőkre vonatkozott, itt e házban a legnagyobb tetszést aratta. Ebből a beszédből azt látom, hogy nemcsak ő, ki az ország egyik legkiválóbb közigazgatási kapacitása, (Igaz! Ugy van !) hanem a kormány is a jegyzőkkel szemben jóindulattal viseltetik és elkövetkezett az az idő, midőn komolyan foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy a jegyzők helyzetén okvetlenül alaposan, gyökeresen és minél gyorsabban segitsünk. (Helyeslés.) Hogy ezzel az üggyel mégis foglalkozom, teszem ezt azért, mert tiz évi közigazgatási, központi szolgálatom és közel öt évi főszoigabiráskodásom alatt megtanultam a jegyzői kart nagyrabecsülni és munkásságát tisztelni." „A jegyzői kar helyzete még ma sem áll azon a nivón, melyet a modern élet igényei megkívánnak. Itt van például a jegyzők közjogi helyzete, mely még mindig rendezetlen és nincs kellőleg kidomborítva. Hogy csak egy példát emlitsek, az a jegyző, kinek megvan a kellő kvalifikációja, érettségije és diplomája, nem feje az elöljáróságnak és a képviselőtestületnek, hanem az elöljáróságnak feje és a képviselőtestületnek elnöke az a községi biró, ki bizony sok helyen még talán irni és olvasni sem tud. Akik ismerik a falusi életet, azok ezt a félszeg helyzetet talán már tapasztalhatták s azt is, hogy minő abszurd dolgok kerülnek ki sokszor ebből." Kifogásolom továbbá azt, hogy a jegyzőkre vonatkozó szolgálati szabályzatok sincsenek még rendezve. így például, hogy egy lelsőmagyarországi, nemrég történt incidensből meritsem példámat, azzal a jegyzővel szemben, ki 20 — 25—30 évig becsülettel szolgálta községeit, egy fiatat szolgabíró, ki talán még tegnap jogászkodott, de kit vizsgájának letétele reményében a törvényhatóság megválaszt szolgabírónak, kijön a községbe, ott rendezkedik, intézkedik, parancsolgat, miből természetesen összeütközések támadnak és a jegyzőre vonatkozó középkorba illő fegyelmi szabályok alapján bizony nagyon sokszor elverik azon a jegyzőn a port." A következőkben kifogásolja, hogy a községi önkormányzatnak nincs kellő tartalma. Sürgeti, hogy a közigazgatási szolgálatot a gyakornokok a községeknél legyenek kötelesek megkezdeni, továbbá, hogy a jegyzők a községi alakulatok élére állíttassanak és hatósági jogkörrel ruháztassanak fel. Majd igy folytatja: ami azonban el nem odázható, az a jegyzők anyagi helyzetének javitása. „Az ide vonatkozó 1904. évi XI. t.-cikk a jegyzők sorsán lendített ugyan, de amint a törvény indokolása is mondja, ez csak kezdeményező lépés volt. Mert hiszen lehetetlen megélnie 1600—2000 koronás fizetés mellett annak az intelligens embernek, akinek több iskolaköteles gyermeke van, aki nagyon sokszor kénytelen családjának lakóhelyét a közeli városba áttenni s igy gondoskodni 2—3 gyermekének iskoláztatásáról, ő maga pedig kénytelen garzon-életet élni, ugy, hogy nagy elfoglaltsága miatt legfeljebb havonként egyszer látogathatja meg a családját. Hogy ez a családi élet magasztosságát nem igen emeli, az kézenfekvő." „Régente azt mondták, hogy a falusi jegyző a legnagyobb ur, mert annak mindenki parancsol, de senkinek sem íogad szót. . Hát ez a helyzet ma már megváltozott; parancsol a jegyzőnek a szolgabíró, a járásbiró, tanfelügyelő, pénzügyigazgató, a statisztikai hivatal és mindegyik azt hiszi, hogy az ő ügye a legsürgősebb. Határidőket szab és ha a jegyző sok dolga miatt a határidőt be nem tartja, következik a fenyegetés, a feljelentés, a rendbírság, a fegyelmi stb. És ez az állapot nemhogy javulna, de évről-évre súlyosbodik, évről-évre több és több törvény alkottatik, a belkormányzati törvények végrehajtása pedig mind a jegyzők vállaira nehezedik. Akinek fogalma van a közigazgatásról, az be fogja látni, hogy alig van törvény, amelynek végrehajtása súlyos felelősséggel ne terhelné a jegyzők vállait." Azután rámutat arra, hogy az állami adóigazgatás mily rendkívüli sok terhet ró minden ellenszolgáltatás nélkül a jegyzőkre, holott ha az adóreform sikerrel lesz végrehajtva; az egyedül a jegyzők érdeme lesz. A továbbiakban pedig igy szól: „Sokan azt mondhatják, hogy én talán kissé zord szinben festem a jegyzők helyzetét; hiszen ott vannak a magánmunkálatvk, ezek után a jegyzőnek megvan a maga kellő jövedelme. Megengedem, vannak jegyzőségek, például a Bácskában, Torontálban, Dél-Magyarországon, ahol annak a jegyzőnek jövedelme 5—6000 frt.; az sem a főszolgabíróval, sem az alispánnal nem cserél. De méltóztassék a felvidéki jegyzőket nézni, (Ugy van!) Tapasztalatból, mond hatom, hogy a magánmunkálatok után szedhető dijak egyes kisebb jegyzőknél mindössze 200—250 koronát tesznek ki. Ennyit mutat az idevonatkozó sorkönyv az év végén. Ezeknek a magánmunkálatok után szedhető dijakat vármegyei szabályrendeletek állapították meg és talán sehol a világon nincs olyan anomália, hogy egy ugyanazonos közokiratnak kiállításáért pl. az a bácskai jegyző épen háromszoros dijat szedhet, mint valamely felvidéki jegyző. Ez lehetetlen állapot " „Azonkívül hiányzik — amint tegnap az előadó ur is kijelentette — a nyugdíjjogosultságra vonatkozó reciprocitás ugy a vármegyék és a jegyzők között, valamint egyes vármegyék között is, ugy hogy, ha annak a jegyzőnek talán alkalma nyílnék helyzetén javítani és talán a vármegyénél vállalhatna szolgálatot, nem teheti, mert a nyugdij szempontjából elveszti azokat az éveket, amelyek alatt mint jegyző szolgált. Hasonlókép ha talán más vármegyébe mehetne át, oda se megy, mert nem ismerik el előbbi szolgálata alatt szerzett nyugdíjigényét. Méltóztassék elhinni, hogy nálunk a Felvidéken a szegény jegyzőknél e tekintetben nagy a panasz. Ezért az a fiatalember, aki érettségit tett, alig jelentkezik ma már a jegyzői pályára, (Ugy van !.) ugy hogy nálunk, a Felvidéken, méltóztassék elhinni, már is nagy hiányt szenvedtünk a segédjegyzőkben. (Felkiáltások: Mem is kapui!) Alig kapni segédjegyzőt. Azért a tanfolyamokra alig van jelentkező; ugy Kell rábeszélni az illetőket, hogy jelentkezzenek a tanfolyamra." (Folytatjuk.)