Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-05 / 45. szám

45-ik szám. 1913. junius 5. 3 200—250 nőmunkást foglalkoztat a gyár, — fehérnemű varrás és mosás-vasalással. Állami­lag subvencionálva, — láttunk itt egy uj, mo­dern szabógépet is, amelyet működésbe is hoz­tak, — ezt azonban utólag elengedtük volna. Valami hiba van a gépben, — megvágta a szegény szabónő kezét — s mint a többi munkáslányok állítják, az utóbbi időben már többször megtörtént az ilyes kisiklása a kör­íürészszerü, őrült sebességgel forgó metsző­késnek, — amelyik egyszerre 180 réteg vásznat hasit keresztül. Innen átmentünk a Reischl Imre városbíró tulajdonát tévő sörgyárba, ahol egy igen ud­varias, egyszerű külsejü úriember nagy szak­értelemmel magyarázta a sörgyártást, vezetvén bennünket darálógéptől főzőüsthöz, jéggyártás­tól le a pincébe, — az egyik kislány meg is jegyezte, hogy ez valószínűleg valamelyik elő ­munkás, vagy talán főgépész, mert nagyon jól tud mindent. Aztán megsugtuk neki, hogy ez bizony maga a gyártulajdonos. Aztán a gyár mellett lévő sőrcsarnokban mindjárt meg is kóstotluk a pompás keszthelyi sört. In.ien ismét a Hullámszállóba mentünk, ahol mosakodás után vacsorához ültünk. Ve­lünk tartott szíves kalauzunk dr. Csáth, továbbá Eckhardt Antal zenetanár, akik bizony büsz­kévé tették a mi kis lányainkat azzal a kijelen­téssel, hogy mikor a fiuk nemrégiben arra jartak, azok törődöttek voltak s fáradtak na­gyon, — pedig nem is mászták meg aznap a Bedacsonyt, — na dehát hiába, a lányok min­denkor kitartóbbak a fiuknál. Bosztonoztak vacsora után megint, — alig lehetett őket fel­parancsolni a szobákba. Kényelmesen kipihentük magunkat a Hul­lám szálló kedves, tágas, szépen berendezett szobáiban, — reggel aztán még egy sélát tets tünk a permetező esőben a régi kedves város­kában, — aztán elköszöntünk a mi kedve­vendéglátóinktól, akik még a vasúti kocsiba is bejöttek utolsó „viszontlátását mondani a megindult velünk a vonat tovább a nagy Bala­ton mentén. Megknrülfük a Balaton alsó sarkát, át a somogyi oldalra, újra viszontláttuk a somo­gyiak gunyoskodó nlismerését, — „szép Zala Somogyból" ilyenformán „Somogyból is Zala szép". A somogyi partok hiába, már nem olyan szépek. Testvérnép a viz a hegygyei, — együtt hatnak csupán. Hosszú, átkelésekkel zavart vonatkozás után érkeztünk Siófokra, — bizony kissé csalódni. Realámos, felkapott für­dőhely, — ahol azonban sem a természet, sem a különleges emberi izlés nem produkált semmit. Pénzen vett 'ucatdolgok mind, — ta­lár. mikor megindul a lipótvárosi arisztokracia árja, — akkor a pezsgő élet lehet valami, — igy azonban, a maga ősvalóságában, — nem sok. Mindössze a hajóácsok nekünk szokatlan munkálkodása, — a kicsiny, csendes Sión való kedves csolnakázás nyújtottak valami élve­zetet. Siófoknál aztán bussut is vettünk a Bala­tontól. Eihaladt aztán a vonat, a nem várt nagyságú Velenczei tó mellett, — aztán tovább, — tovább, — Székesfehérvárnak, — s fel Budapestre, — ahol megvacsorázva beszállot­tunk ismét a kupéba, — eléje nézve egy hosszú, vegtelennek tetsző éjszakai útnak Ami azonban, — 35 gyermek közt, megint csak nem volt unalmas, még fárasztó sem. Hol egyik, hol másik gyermek mondott ön­kéntelenül valami bájos dolgot, — amiken igaz jókedvvel kacagtunk valahányan. Az egyik hun­cut pl. — aki a legjobb kedvvel birta a vir­rasztást, — végig néz egyszer a kocsi hang­talan utasain,— akik ahol tudtak,- legalább a fejüket a tanítónők ölébe hajtva, aludták az igazak és fáradtak álmát, — s ez a kis huncut nagy komolyan eltűnődik : •— Milyen furcsa az ember éjjel. Mindenki alszik. Persze, hogy a harsogó kacagásra fel­ébredtek a legutolsó szakaszbeliek is. Virradt aztán s megérkeztünk Szerencsre, — ahol a kerekes kútnál gyorsan mosakodást rendeztek a merészebbek, — a többiek legalább megfésülködtek s azontúl márcsak szégyenle­tünkből sem aludtunk egy szemernyit. Sőt. Batöltötte a kocsit a vidám nótázás, — s a nyíregyházi állomásra berobogva csak ugy zen­gett a Hullámzó Balaton tetején . . . Mindeneket összegezve, — gyönyörű volt a kirándulás, — élvezetes és tanulságos is egyben. Egy esztendeig lesz miről beszélni, — egy életen át miről emlékezni a gyermekeknek. S vágyni újra, akik tehetik, — hogy ismét — és mindenféle pénz, vagy egyéb viszonyok között, megkezdett szokásához hiven kitartóan rendezze a polgári leányiskola vezetősége eze­ket a kirándulásokat, — amik a gyermekek földrajzi ismereteit minden tankönyvekrél job­ban és könnyebben erősitik, amellett a világ­ban, emberek kőzött, különféle életviszonyokban való szabad mozgásukat, önerejükben való tá­maszkodásukat fejlesztik. Sztempák Mariska. Fürdői levél Ószölőfüred, junius legelején. Azt üzente a Nyírvidék szerkesztősége, már jó régiben, hogy ebben az esztendőben a Nyírvidék immáron hetenként kétszer jelenik meg. Elvárja ennélfogva, hogy fürdői levél is legalább kétszer annyi fog megjelenni ezután Oszőlőfüredről, mint eddigelé. — Szépen fog ! — gondoltam magamban amúgy pestiesen. Sok minden egyedek mellett már csak azon egyszerű okból is, mert sehogyan sem akartunk kikövetkezni. Csaknem mindenki megelőzött ben­nünket. De hát persze az asszony ! Hiszen tetszik tudni ? Én miattam akár január elsőjén kijöhetnénk s kint maradhatnánk akár december utolsójáig. Én mindig szépnek találom Ószőlőlüredet a vele szem­ben levő Erzsébet királyné ligettel együtt. Sokat jártam ezt az erdőt. Ismerem talán vala­mennyi fáját. A térképbe bele tudnám rajzolni nem csak azt, hogy hol van benne tölgy, hol van akác, hanem azt is, hol van benne szil-, gyertyán-, pla­tánlevelü juhar, de még azt is hol van az a né­hány vadkörtefa, ami még van. Jártam benne télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Az évnek minden szaká­ban. Hanem azt még ma sem tudnám eldönteni, mikor a legszebb ? Télen-e, amikor a zúzmara ezüstös fátyollal vonja be a fákat, vagy mikor a frissen hulló hó telepszik meg ünnepi csendben a fák gallyain, avagy mikor a lábnyi hóban a vadak nyomait találgatja az ember, avagy talán mikor sürü köd üli meg a kopasz erdőt, amely olyan ibseni és olyan griegi hangulattal lepi meg a lelkeket ? Tavasz nyiltával-e, amikor előbb utánozhatlan és leirhatlan rozsdabarna tónusban kezd az ébredező élet megnyilatkozni, érezhetővé válik a tavaszi föld szaga, a bokrok alatt zsendülni kezd a fü, zöldül a kecskerágó szára, majd a mogyoróbokor egyik napról a másikra kifüggeszti apró barkáit, hogy az­után kibújjanak az ibolyák, majd a gyöngyvirág és napról-napra élénkebb zöld vegye át birodalmát a fejlődő lombok között. Mikor egymásután csendül­nek meg az ismerős madárhangok, majd megérkez­nek a fülemilék, a sárgarigó, a kakuk ? Nyáron-e, amikor teljes színpompájában ragyog maga az élet? Avagy ősszel-e, amikor egymásután színesed­nek a falevelek a halvány sárgától a legélénkebb pirosig ? Amikor olyan elképzelhetlen színárnyala­tokat vált ki az erdőn keresztül szűrődő bágyadt napsugár, hogy ha azok valamelyikét, mint szegény Szeszich Bélával valaha annyiszor megállapítottuk, festő vásznán megörökíteni merné és tudná, senki se hinné el néki, hogy olyan a valóságban is lé­tezhetnék ! Hát bizony én nem tudom s nem is akarom eldönteni ma sem, hogy mikor legszebb az erdő ? . . . Most veszem észre, hogy én ószőlőfüredi levelet irni ültem le, nem természettudományi érte­kezést. (Szép kis természettudomány ! —* mond­hatják rá a természettudományosan képzett elmék). Hát hogy ott kezdjem, ahol tulajdonképen kezdeni akartam, ugy áll a dolog, hogy tőlem im­már hetek óta azt kérdezik uton — útfélen : „Kint laktok-e már !" — Dehogy lakunk, dehogy lakunk! — vol­tam kénytelen válaszolni szintén hetek óta ugyan­csak uton — útfélen. — Hát mikor költöztök már ki ? — hangzott az ujabb stereotip kérdés. — Tudom is én ! — volt az én hasonló­képen stereotip válaszom. — Épen azon gondolkozom, hogy kis hirdetést tétessek-e közzé : „Eladó szőlő" cimmel, avagy a kapura Írassam ki : „Ez a szőlő eladó". Miért fizetem a drága vincellérbért, ha bor sem terem benne, kint sem lakunk ? Meg aztán mi a macskának panamáztam ki az „Erzsébetliget III." nevü feltételes megállót, — aminek a panamáját három Sélley se mossa, rólam, — ha azt csak má­sok használják ? Szerencsére nincsen olyan hosszú kolbász, de még prédikáció sem, aminek vége ne volna. Kiköltöztem. Jól értsük meg egymást. Egyes szám első személyben mondom. Azaz hogy írom. Mert ez idő szerint egyes szám első személyben történt még meg csak ez a nagy esemény. Nem birtam tovább. A sok kérdezősködést. Vasárnap délutánra, épen junius elsejére esik ez a világtörténeti fontosságú dátum. Egy nagy, amerikai „ Szabadság"-ba bebugyoláltam a cókmókomat s megtörtént Azóta kint lakozom. Kérem vegye tu­domásul mindenki, akit érdekel és hagyjon nekem békét az unos-untalanig hallott kérdezősködéssel, mert külömben lövök ! Igy magunk között bizalmasan megsúghatom, hogy még valami más ok is játszott közre. Meg­szöktem a kiköltözködéssel járó háziveszedelmek elől. Ugy rémlik előttem, megírtam már egyszer vagy másszor, milyen háziveszedelmekkel jár egy ilyen kiköltözködés. A szőnyegek felszedésétől és a függönyök leszedésétől kezdve egészen addig, mig minden ajtót harmadszor is meg kell próbálni, jól be vagyon-e zárva ? Amikor felfordul a háznál min­den rend, csend és nyugalom. Még a szegény Prok Fidi sem tudja, melyik lábára álljon ? Pedig annak — azaz bocsánat: neki — van miben válogatni. Nos hát ez elől szöktem meg. A vacsorámat kihozták utánam. Ma is olyan pompás gulyást — az ételek királyát, ezt a hármas egységet, lévén leves, hus, meg főzelék egy személyben és nekem legkedvesebb eledelem, — hogy az ujjamat ii megszopnám utána, ha nem sikerült volna meg­felelő kutatások után fölfedezni a gondosan elrejtett evőszerszámokat. Tetszettek volna látni, milyen utó'­érhetlen ügyeskedéssel sikerült egy Ropson fölme­legíteni, sőt felforralni ! Érdemes lett volna lemoz­gófényképezni ! Magam is megnézném egynehányszor a moziban ! A fődolog, hogy sikerült és jól esett De hát, uram Isten ! Mi nem esik jól idekint Ószőlőfüreden ? Kivált ha az ember előbb jól kigyepetnyirja magát ! (Nesze neked Vietórisz tanár ur ! Összetett szó, — összeírtam !) Hopp ! Még a fürdővíznek sem gyújtottam alá. Anélkül pedig nem gilt az egész ! Ha füred, hát fürödjünk ! Ez a levél ugy is tulhosszura nyúlt, anélkül, hogy irtam volna valamit. Füredi. Utóirat A Bandi gyerekről egy szó sem esett ebben a levélben. Imre bácsi előtt — Oszőlőfüred örökös hercege előtt — ezt a mulasztást igazolnom kell különben a széllel vereti össze a bokámat. Szolgáljon mentségemül, hogy a Bandi gyerekről nem igen merek irni, mert hála a fonomimikának meg Béler tanitó urnák, már Karácsony táján jobban olvasott az újságból, mint sok hatvan esztendőn felüli dohánykertész. F . . . . i. U. i. A Pista gyerek ugyan még minden újságból meg képes árjegyzékből azt olvassa ki, ami neki tetszik, de róla is majd máskor. Ha okot ad reá. Ahogy én ismerem, alkalomadtán megteszi ezt a szívességet. F. SPORT. Ny. T. V. E. — Sz. T. V. E. 3:1. Pompás időben, szép közönség előtt vette kezdetét a mérkőzés, amelyről azt hittük az első félidő szép és változatos lefolyása után, hogy a szezon egyik legélvezetesebb küzdelme lesz. Sajnos a befejezés, illetve a második fél­időben történt levonulás éppen nem volt méltó a bevezetéshez. De vegyük sorba a történteket. Pontosan, 5 órakor állanak fel a csapatok. Mindkét fél igazán ambícióval fekszik bele a játékba. Az ambícióhoz a kék fehéreknél igen csinos összjáték is járul és olykor percekig tartják kapujokhoz szorítva ellenfelüket. A Sz. T. V. E. ezt ellensúlyozandó, testi erejének meg nem engedett módon való kihasználásával akarja pótolni fogyatékos játéktudását. A biró azonban minden lát, mindent észrevesz s két teljesen indokolt szigorított szabadrúgással aka­dályozza meg a játék eldurvulását. A fair játék

Next

/
Oldalképek
Tartalom