Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-05 / 45. szám

XXXIV. évfolyam. 45. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Sajtó visszaélések. (—i.) Az 1848-iki, ma is érvényben lévő sajtó törvény a fokozatos felelősség elvén épült fel. Általános szabály, hogy sajtóvétség esetén első sorban a szerző vonandó felelősségre s csak ha a szerző nem volna kitudható, vagy felelősségre vonható, — akkor kell helyt állania a kiadónak, nyomdatulajdonosnak, illetve lapoknál megjelent cikkeknél a felelős szerkesztőnek. Értsük meg: ha a szerkesztő, vagy kiadó az inkriminált sajtó termék szerzőjét megnevezi s az a szerzőséget elvállalja, a lap szerkesztője, minden büntetőjogi felelősségtől megszabadul, — a kiadót pedig legfeljebb az az anyagi hátrány éri, hogy a biróság által kiszabott pénzbüntetés a lap biztositékából vonatik le, — amit aztán neki kell helyre pótolni. Hogy a törvénynek ez a rendelkezése mennyi visszaélésre, mennyi bünpalástolásra ad alkalmat, — az közismert dolog. Vannak lapok, melyek rendszeres fizetéssel alkalmazott strohmannokat tartanak, akik minden sajtó perben elvállalják a szerzőséget, a felelősséget, akiknek tehát kenyér keresetük az, hogy másokat öntestükkel védjenek meg a büntetésekkel szemben. Ám legtöbbször nincs is szükség ilyen szerződtetett alakokra, A lapnak állandóan alkalmazott tudósítói, munkatársai rendszerint vállalják is cikkeikért a felelősséget, ha névaláírás, szignatúra nélkül jelentek is meg azok. Ismét odajutunk tehát, hogy a legsúlyosabb sajtóvétség esetén sem lehet biróság elé állítani azt az urat, ki nagy büszkén a lap felelős szerkesztőjének vallja magát. Ez az oka aztán annak, hogy a szerkesztő ur nem is nagyon vizsgálja a munkatárs urak cikkeit s azok megrostálatlanul kerülnek a nagy nyilvánosság elé. A lőprincipium az. hogy a cikk szenzációs legyen, hogy álmélkodva, megborzongva, kárörömmel, vagy megbotránkozással olvassa azt a jámbor közönség. Az már aztán mellékes, hogy a cikk tartalma szemen szedett hazugság, amit esetleg már másnap dementálni kell (persze lehetőleg jól eldugott helyen, ahol mennél kevesebben bukkanhatnak rá). Az is közömbös, hogy a cikk ártatlan emberek becsületén gázol keresztül, vagy legbensőbb családi s üzleti ügyeit viszi a piacra, a nagyközönség elé, melynek ahoz teljességgel semmi köze nincsen. A fő az, hogy a riporter ügyes tollal irjon, a cikk minél több szennyet kavarjon fel. Hát hiszen tagadhatatlan, hogy ennek a visszás helyzetnek, a sajtó eme eldurvulásának részben a közönség az oka, mely mohón élvezi az ilyen botrány hajhászó cikkeket. Sokan vannak, akik emészteni sem tudnának jól, ha kedvenc lapjuk naponként egy-egy közismert s tisztelt embert fel nem trancsirozna s Ínyenc módra meggarnirozva fel nem tálalná olvasóinak. Az ilyen lelki kannibálizmus undorító s a tisztességes sajtónak nem az a feladata, hogy az ilyen perverz izlésü embereket lássa el csemegével, hanem ellenkezőleg, hogy az eldurvult izlést megnemesitse, megfinomitsa. Az Ízlések ilyetén eldurvulásában tehát első sorban a sajtó a bűnös. A sajtó fattyú hajtásai között legbujábban tenyésznek a nyílttéri közlemények. A legtöbb lap ezeknél a nyilttéri közleményeknél egyáltalában nem válogatós, ugy vélvén, hogy szabadon közölhet a nyilttérben bármit is, mert hisz „e rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztő". Hát lehet, hogy ezzel a kijelentéssel elhárítja magától a jogi felelősséget, de érintetlenül marad az erkölcsi felelőssége. Hisz a szerkesztő nem csak a biróság előtt felelős lapjának a büntető törvénybe ütköző cikkeiért, de felelős a jóizlésü közönség Ítélőszéke előtt is lapjának tónusáért, általános irányáért. Megdöbbenéssel látjuk nap-nap után, hogy mily kevés lelkiismerettséggel kezeli a legtöbb lap a nyílttér rovatát. Beállít a szerkesztőségbe egy vad idegen, kétes alak, átnyújt egy sértésektől, gyanúsításoktól hemzsegő közleményt közismert, köztiszteletben álló egyének ellen, lefizeti a közlési dijat s másnap már a nyomtatott betű hatalmas erejével töri, zúzza, tépi ártatlan emberek becsületét. Ismételjük: a nyomtatott betű hatalmával, — mert hiszen kevesen vannak, akik egy ilyen cikk olvasása után ne éreznének egyebet, mint pusztán a megsértett izlés émelygését, — a legtöbb ember lelkében gyökeret ver a gyanú, hogy hátha csakugyan olyan nagy gazember az, akit évekig tartó összeköttetés révén mindig tisztességesnek ismert, — hiszen nyomtatásban irják róla, hogy gazember! A megbántott, vérig sértett ember aztán keresheti a becsületét, járhatja a kálváriát, homlokán a szégyen bélyeggel s ha hosszú idő multán kap is valamelyes elégtételt, annak publikálásával tulajdonképen csak felújítja a szégyenét Hát ez az állapot tarthatatlan, — visszaélés a sajtó szabadsággal. Az orvosság pedig igen egyszerű. Két paragrafusból áll mindössze. Az egyik: a lap szerkesztőjét a szerzővel együtt egyetemlegesen büntetőjogi felelősség terheli minden cikkért ami a lapban akár névtelenül, akár szígnaturával megjelent, A másik: a sajtó utján elkövetett becsületsértés, rágalmazás büntetése hosszabb tariamu közönséges fogház, amit pénzbüntetésre átváltoztatni nem lehet. Ha ezt a két paragrafust törvénybe iktalják, — a szerkesztő urak tizszer is meggondolják, engedjenek-e közzé tenni lapjukban sértő hangú cikkeket s a becsületrabló urak is észre fognak térni, ha a bíróság nem pár száz korona pénzbüntetéssel, hanem súlyos szabadságvesztéssel fogja őket sújtani. Ugy tudjuk, hogy a tervezett, sajtó reform meg is fogja valósítani ezeket az elveket. Addig is a közönségre vár a feladat, hogy visszadobja, bojkottálja azokat a lapokat, melyek rendszerré tették a botránykrónikát, a becsület rablásokat. Ujabb ajánlat a nyíregyházi színházra. A nyíregyházi színházra vonatkozólag ujabb ajánlat érkezett be a város tanácsához. Ezt az ajánlatot Irmay Béla és Borbély Lili adták be. Az ajánlatot, épp ugy mint az előbbieket egész terjedelmében leközöljük, hogy olvasóink is lássák egyfelől azt, hogy a nyíregyházi színház elnyelése iránt minő versengés indult meg, másfelől, hogy minő bonyolult helyzetet teremt a jelenlegi színház épületének téli előadások tartására alkalmatlan volta. Igazán kíváncsian várjuk ezek után a város döntéséi. A beadvány a következőképen szól: Tekintetes Tanácsi Alóirott mint a debreceni színtársulat igazgatója társammal Borbély Lilivel azon tiszteletteljes kérek mmel járulunk Nagyságod és a tekintetes Tanács kegyes szine elé, miszerint méltóztassék N)íregyháza város színházára az 1913. év szeptember 1-től számítandó egy évi időtartamra a szinjátszási engedélyt részünkre és nevemre megadni. Minthogy a színház a jelen állapotában téli idényben előadások tarthatására nem alkalmas, egyben kérjük a tekintetes Tanácsot, miszerint a nyíregyházi téli színészet megalapozására való tekintettel, méltóztassék a színházat jó füthetésre alkalmas dupla rendszerű ajtók és ablakokkal és megfelelő fűtő készülék beállításával 1914. január 1 ére olyan átalakítással eílátattni, mely lehetővé tegye, hogy abban télen rendes előadások legyenek tarthatók és a színházba járó közönség jogos kényelme kielégítést nyerjen. Kérelmem kapcsán bátrak vagyunk felhívni a tekintetes Tanács figyelmét, miszerint bár Nyíregyháza város 1914. október l-ig a debreczeni szini kerület társvárosát képezné, azonban a debreceni színház igazgató válsága és a debreceni színészet állandósítása folytán Debreczen városával a társas viszony önként megszűnvén, egy átmeneti esztendő áll rendelkezésre, mely alkalmas arra, hogy a nyíregyházi