Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-01 / 44. szám

44-ik szám. 1918. junius 1. 5 bői vett egyes jelenetek eléggé gyér ábrázolása ékesít. Alig szállottunk meg, egy pöttön kis gyerek kecskekörmökkel kínálgatott s egy igen jól öltözött tuladuuai kiejtésű parasztember képeslapokkal. Persze, megindult a vásár azonnal s alig lehetett végét szakítani, hogy megindulhassunk az apátság, illetőleg a visszhang felé. Jövet a hajóról láttunk még a parton kőszoborszerüen ülő alakokat, akik a hajó közelediére felkerekedtek s nyílsebesen futottak be a part fele — mint egy megriasztott fecskesereg. Most aztán, hogy kikötöttünk, — ím a partról jöttek felénk. — apró tihanyi emberfiókák, fiuk-lányok vegyest, fülsiketítő csicsergéssei kínálgatva a kecskekörmöket — s egész utunkon csak egy kicsiny pillanatra sem tágítva mellőlünk. Felmásztunk a hegyre, — nekünk alföldieknek szokatlan uton nehezen lihegve, s ím az aprók vélünk fuiva mormolták éneklő, összetanult duruzsolással felfelé haladtukbzn a Garay János regéjét, a büszke királylány kővévállott kecskenyájáról. Fenn a hegy alsó sikján aztán sorbaállottak nagy szolgálatkészen, s íme a levelezőlapos paraszt vezénylete mellett kiáltották az apátság felé a szokásos, s igen jól összetanult kiáltásokat. Hiába, rontott bizony ez a mi élvezetünkün. A tihanyi biró s ezt a kis kéregető hadat szinte hivatalosan vezeti . . . Éh, ehhez még kell valami, hogy valami kis uri tempó ragadjon reájuk, valami büszkeség, vagy nem is tudom hogy mi. Igaz az egész uton végig sehol sem találtuk, csak itt. Aztán fölkusztunk a domb tetejére, fövenyes, lerugdosott füves oldalon. És fölfelé csak haladt a sok szegény alföldi lány, és odafen gyönyörű volt a körültekintés s a titkár ur szíves magyarázatát gyönyörködve élveztük, azonban Uram Isten, ha felhoztál, vigyél is le, bizony egy-két gyermek gyalog szánkázott a völgybe alá. Szerencsére legföllebb hat-nyolc m. magas a domb s füvps, fövényes, puha az alja, egykettőre felugráltak s azon módon futottak vissza föl, segíteni a még fent tétovázóknak. A baksísoszfás után az apátság klastromához mentünk, örömünkre másik kirándulócsapatot orrontottak meg a kis siserák s igy tőlünk elmaradtak. M gnéztük a kilencszázados alsó templomot, ami a vezető állítása szerint egyetlen kőből volna kifaragva. Gyönyörű oszlopcsarnok az egész, sima, templomos, komoly kőfalakkal. I. Endre király sírköve az egyik oldalán. A felső templom is gyönyörű, különösen értékes a hatalmas sekrestye, amelynek fafaragásokkal ékes óriás szekrényein huszonhat esztendeig dolgozott anno dacumal egy német fafaragó mester. Itt láttuk a Mária Terézia királyasszony hímezte teritőt s egy másikat, 1821-bői való ajándékát valamelyik kegyes úrasszonynak. A vendégkönyvbe pérsze beírtuk az iskolát. Aztán megnéztük még a kis kálváriát, némileg körültekintettünk a községen, eltűnődött egyik kis lány, hogy ugyan minek volt megszámozva a templom, hiszen odi nem címeznek levelet sem semmiféle írást, aztán egy vadregényes fenyves tölgyes-akácoson át leszállottunk a kikötő melletti vendéglőhöz, ozsonnára, s sietve a kicsiny motorcsónakokra mert hat kezdett morogni a Balaton. Lámcsak, a pogány csak akkor imádkozik, ha érzi az Urnák hatalmas balkezét s én is csak akkor említem magát a Balatont, mikor a haragjához érkezem. Akkor veszem már szinte valakinek, akkor személyesül meg az emlékezetemben. Pedig nem is haragudott igazán. Csak mint valami óriás, aki unalmában, kedvtelésből riogatja az apró embergyerekeket, ludbőrzött kissé a háta, fehér, habos, taréjos hullámokat verdeste a motor oldalához. Azonban hát, szállott alá az alkony és minékünk szárazföldi nyiri embereknek, oh de nagyon messzi volt Füred . .. A valóság semmi volt, de az ismeretlentől való félelem bizony kiült mindannyiunk arcára s a balatoni szövetség titkára akármilyen biztató mosolylyal nézte is az apró kislányokat s a hajósok akár milyen egykedvűen ültek is a helyükön, mindanyian igen szerettünk volna már a Müllecker asztalánál ülni, pedig egy csöppet sem voltuk még éhesek. Persze a félelem csak első egy-két percben tartott. Aztán nekivetettük a hátunkat a csónak oldalához, egy pár kislány fölhúzta az esernyők a hullámos hüvüs csókja ellen s a motorok erős dolgozása közben gyorsan szeltük a fehér tarajokat Balatonfüred felé. A kikötőhöz közeledve leoldották a vitorlásról a két kis motort, a rajta levőket a parthoz vitték a hajósok s visszatértek a vitorláson maradtakért, mert bizony még a füredi kikötő nem elég mély ahoz, hogy a kikötőbe futhosson a mélyebb járatú vitorlás. No, de a szövetségi titkár ur biztatása szerint ez már igen rövid idő kérdése. A parton már várt a már ott időző kevés fürdővendég bennünket s kérdezgették a gyermekeket, hogyan tetszett a kis kirándulás, persze itt a szárazföldön már a hullámok mosdatása is csak kedves epizód volt, az emlékezés egészen friss ködébe burkoltan is és friss jó kedvvel tekintettük meg még vacsora előtt a hercegprímás villáját, persze csak kívülről, mert az ott remetéskedő volt prímás jelenléte miatt be nem bocsátanak senkit a villába. Vacsora alatt persze rajjal íródtak a képes lapok, szegény postások, nem csuda, ha idehaza rajjal vannak az aprehenziók, mert hát fele sem érkezett a címzettek kezéhez. Aztán aludni mentünk, legalább is a jószándék meg volt bennünk, dehát ez az egyetlen kellemetlen emlékünk az útról, a szállásunk itt nagyon hiányos volt. Hazajövet a vasúti kocsiban, a padlón s a fapadokon aludtak a gyermekek, le saját állításuk szerint szivesebben, mint, a füredi nyaralóban. No mindegy, legalább nem sajnálták otthagyni, az ágyat másnap reggel ugy négy óra tájban. Reggel az első vonattal tovább Badacsonyig. Szél fuj', irtózatos, viharszerü nagy szél. Hullámzó Balaton az egyik, hullámzó vetések a másik oldalon, napkelte után ezüstös a tengerszerü tó s a vetések között széltépett fák, nagykendős, bundás asszonyok, emberek. Mint a viharvert fecskék. Egy kis fecske be is tévedt közzénk a kocsiba. Riadt szemű, félénk tekintetű kis tapolcai polgáristalány, aki ugy megijedt először a sok kis idegen leánytól, de hamar megbarátkoztak vele a mieink s szívesen látták vendégül a mi bérelt kocsinkban. Persze elhalmozták kérdésekkel, a tanulnivalók s a tanárok irányában őszintén sajnálták, hogy mindennap vonaton kell iskolába mennie s még őszintébb lenézést láttam egy pár gyermek komolykodó arcán, mikor bevallotta, hogy sajnálja, amiért nem késett le a vonatról . . . Fujt a szél és bólongattak gyönyörű su daraikkal a jegenyefák, mikor kiszállottunk a badacsonyi kicsiny állomáson. Itt előzőleg egy bájos kis epizód történt, a legelevenebb kicsiny leányunkkal. Leszállásra készen állott az egész kis csapat, mikor ez a kis fekete fecske előre furakodik az ajtóhoz. Nagy komolyan taszigálja kétfelé a többit s roppant komoly fontossággal kér. — Engedjenek engem az ajtóhoz kérem, — mert ha megáll a vonat, nekem itt muszáj leszállani. Hogy egy pillanatra szinte meghökkent a kis csapat, — Marcsa leszáll ?

4És mi talán a vonaton maradunk ? Egy másik kis huncut talalós meséket adott fel a többieknek, s közte, hogy ha a pipacstól a „cs" ragot elvesszük, mi marad ? A badacsonyi kiszállásnál szinte elkeserített bennünket az idő. Hát ilyen erős szélbe hogyan másszuk meg a Badacsonyt ? A lehetőségig hozzája készültünk, akinek volt, sapkát vagy keszkenőt vett a fejére. És neki a hegynek. A Balatoni szövetség figyelméből vezetőre nincsen szükség, az ut mentén oszlopokra házoldalakra és sziklákra húzott vörös nyilak mutatják az utat a Badacsonyra, valamint ahoz a két házhoz, amiről nevesebb Badacsony, — mint a hires tüzes boráról is. És a hegyek közzé jutva, íme veszített erejéből és dühéből a szél, vízmosáson, forráspartokon haladva csak a meszzi zúgást halóttuk, de a X gonosz harapása mihozzánk nem hatott sehol. Kanyargós utakon haladtunk a az összes tavaszi újdonságok óriási választékban megérkeztek 17-52-31 hegyre, szőlőmunkások nótáját hozta felénk a szél, vontatott, szomorgós, szép zalai nótát énekeltek szorgalmas szép szál zalai lányok azon a dombon, ahonnan egy patak folyt. Megtaláltuk a patakot, elértük azt a két házat, és ott megtelepedve, — fölöttünk a borostyános, fenyves tölgyes Badacsony, — körültünk a szőllők, alattunk a tengerszem Balaton s az a magas szemöldökű, fehérre meszelt ház odafön, — rajta egy sima márványtábla, — mellettünk a másik, ahol a zalai vicispán lakott valamikor, — s a levegőben mintha ott szállongtak volna a Kesergő szerelem gyönyörű sorai. Templom sem volt, — bizony imádkoztunk. S a gyermekek megtöltötték a magukkal hozott uti üvegeket a Kisfaludi forrás friss, kristályos vizéből . . . (Folyt, köv.) A vármegye államosítása ellen. Szabolcsvármegye közönsége a kővetkező feliratban tiltakozik a vármegyék államosítása ellen. Mélyen Tisztelt Képviselőház! A f. évi május hó 13-án tartott tavaszi rendes közgyűlésünkben foglalkoztunk Hunyadvármegye törvényhatósági bizottságának a közigizgatás szerves reformja s ezzel együtt a szolgálati pragmatika megalkotása, továbbá a vármegyei tisztviselők kinevezése érdekében a belügyminiszter úrhoz intézett s pártolás végett hozzánk is megküldött feliratával. Törvényhatóságunk a feliratban jelzett szervezési reformok legtöbb része, a közigazgatás fejlesztése, javítása érdekében az országgyűlés képviselőházához már előzőleg több Ízben felirattal is fordult. Hiszen a szolgálati pragmatikának megalkotása a fegyelmi jognak rendezése és az idők folyamán elavult törvények s törvényerővel biró rendeletek módosítása, nemkülönuen az eljárásnak gyorsabbá és egyszerűbbé tétele, valamint a közigazgatási tisztviselőktől megkívántatandó szakvizsga mind olyan kívánalmak, melyek elől elzárkózni nemcsak hogy nem szabad, hanem azoknak mielőbbi létesítését — mindazok, kik közigazgatásunk javítását, a fejlődő viszonyokkal párhuzamos előhaladasát nemzeti érdeknek tekintik, melegen óhajtják. Azonban ezen rég óhajtott reformok létesítését törvényhatóságunk — ellentétben Hunyadvármegye közönségével — nem a tisztviselők kinevezése, hanem az önkormánzati elv teljes épségben tartása, sőt annak kiterjesztésével óhajtja megvalósítani és pedig azért, mert teljes mértékben át van hatva azon meggyőződéstől, hogy a vármegyei és városi törvényhatóságokra, — mint autonom választott tisztviselők által vezetett területekre — a magyar állam nemzeti jellegének kiépítése szempontjából feltétlenül szükség van és meg van győződve másrészt arról is, hogy a törvényhatóság autonomiája csak addig bír valódi tartalommal és csak addig nem fog erő és tartalom hijján elsorvadni, mig a törvényhatóság tisztviselőit szabadon választja, igy azokra bizhatja saját ügyeinek vezetését es a nemzeti közérdek védelmét, akiket erre megfelelőknek és méltóknak talált. Egy kinevezett és bármikor és bárhová áthelyezhető tiszti kar és 3 törvényhatóság között nem lehet meg az az erkölcsi és érzésbeli kapcsolat, amely jelenleg fűzi össze és teszi a municipiális és nemzeti érdekek hatékony munkássává a vármegye közönségét és annak tisztikarát. Egy kinevezett és áthelyezhető tisztviselő függ a kormányhatalomtól és pártpolitikai célokra könnyen felhasználható. De kétségtelen az is, hogy a törvényhatóságok csakis választott képviselőkkel tudják kellően támogatni a nemzetet legerősebb alkotmány biztositékának az újonc és adó megajánlási jognak gyakorlásában. Igy meg van ennek a sarkalatos jognak a védelme is, az ujoncozásra hivatott önkormányzati szervben, amúgy pedig kiesik a törvényhatóság kezéből a fegyver az irányban, hogy meggátolhassa a Kohn Ignátz nöi-, férfi divatáruházába. Telefon 129