Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-23 / 7. szám

4 7-ik seáai. JfYÍMIDélC 1913. január 23. keresztül találják meg érdekeik kielégítését. Debreczennek is, Kassának is meg van a maga nagy forgalmi piaca, ipara és kereskedelme. Egyiknek sem érdeke, sőt talán ellentétben is all érdekével, hogy Szabolcsban, Ugban, Bereg­ben, Ugocsában az ipar és kereskedelem na­gyobb lendüleletet vegyen s a forgalmát a szom­szédos Galíciával mennél kedvezőbbé tegye. Pedig ez az országrész igen sok, ha nem is minden tekintetben alkalmas volna arra, hogy itt élénk ipar és kereskedelem fejlődjék ki. És itt megjegyzem és különösen hangsúlyozni sze­retném, hogy az ipart és kereskedelmet soha sem volna szabad a mezőgazdasággal ellentét­ben állónak gondolni és feltüntetni. Sőt ellen­kezőleg. Ezek egymásnak szükséges és ellenged­hetlen kiegészítői. Hiszen ahol a kereskedelem virágzik, ott a mezőgazdasági termények köny­nyen találnak vevőre s viszont boldogul az ipar is. Csak néhány példával kívánom ezt kő ­zelebbről is megvilágítani. Szabolcsvármegye az ország legnagyobb dohánytermelő vármegyéje. És miért termelik szívesen a dohányt? Mert biztos vásárlója van: maga az állam. Mióta különösen a vármegye területén vasutak elszaporodtak, azelőtt nem is képzelt módon fellendült a cukorrépa termelés, mert biztos vevője van a szerencsi cukorgyár­ban. Igaz sok a panasz a miatt, hogy a gyár kihasználja a helyzetet, mely a Nyíregyházától odáig való szállítás költségei miatt áll elő: ámde miért ne lehetne Szabolcsban cukorgyá­rat létesíteni ? Nem azért mintha erre a tőke nem vállalkoznék, mert a töke csak a jó elhe­lyezést keresi. Jönne ide is a tőke, a külföldi tőke is, ha volna olyan szervünk mely figyel­mét ide irányítaná. Vagy ott van a híres ká­poszta termelésünk. Demecser vidéke a szomorú tanúbizonysága annak, hogy mit jelent a me­zőgazdára, ha nincs kereskedelem, mely a meg­termett káposztát megvásárolja. Ott van az utóbbi évtizedekben annyira nekilendült szőlő és bortermelésünk. Helyi és honi kereskedel­münk hiányában a szőlőbirtokosok egyszurüen ki voltak szolgáltatva a galíciai borügynökők­nek. Épen csak az elmúlt éy őszén sikerült bécsiekkel megtalálni az üzleti összeköttetést s akkor derült ki, hogy szívesen vitték volna ed­dig is a mi szabolcsi homoki borainkat Bécsbe ha tudtak volna róla. Miért ne élvezhetné a borkereskedelem hasznát is honi és itteni vidéki kereskedelem ? Ott van a Tiszamentének híres búzája. És ezen az Isten áldotta vidéken nincs egy nagyobb mümalom, mely az itt termett búzát itt dol­gozná fel. Ott van kitűnő szabolcsi rozsunk. és utcáin s ugyancsak ezren meg ezren égtek oda a felgyújtott kaszárnyákban. Ezzel vége volt a legsajátosabb török in­tézménynek, a nyugati népek előtt valamikor oly félelmetes janicsárságnak, melynek nevéhez a törökök hódító korának legnagyobb sikerei fűződnek. A tizenkilencedik században azonban a janicsárok háborúban hasznavehetetleneknek, béke idején csak jókedvű mulatozóknak, garázda naplopóknak bizonyultak. A hadsereg reformja a janicsárok pusztu­lása után zavartalanul folyt tovább, annál na­gyobb bajjal járt azonban a többi belső re­formok ügye. Egyrészt az egész önző, lelketlen nép­nyuzó hivatalnoki kart kellett volna elcsapni, ami persze sokkal nehezebben ment volna, mint a janicsárok kiirtása, másrészt meg az alsóbb és felsőbb rangú mohamedánus papság egyaránt ellensége volt minden európaiasodás­nak. Ismételten mondom, hogy a papság és nem a. vallás, mert maga a mohamedánizmus soha a haladásnak ellensége nem volt s a legbensőségesebb mohamedán vallásos meg­győződéssel összefér a legtisztább felvilágoso­dás, mintahogy erről mindenki tanúságot tehet, aki Törökország legújabb korának kimagasló vezérembereit. Resíd pasát, Midhat pasát, Ziá pasát, Kemál bejt és híveiket ismeri. Azonban az is tény, hogy Mahmud reform­törekvései legfőképpen azért nem vezethettek sikerhez, mert egész uralkodása alatt soha egy percig nem szünetelt a |harc se a határokon tul, se azokon belül s Törökország anyagi ere­jének ki kellett merülnie okvetlenül. (Folytatjuk.) Ott van elsőrendű homoki burgonyánk, ott van a bab, melyről mi magunk is alig tudjuk, hogy milyen kiváló minőségű. Ott van gyümölcster­ményünk, mely szintén virágzó jövedelem for­rás lehetne, ha a kereskedelem érdemessé tenné a vele való tömeges foglalkozást. Ott vannak — hogy egy látszólag kicsiny dolgát is említ­sek — vadon termő gyógynövényeink, melyek az utak szélén száradnak el, pedig tudvalevő, hogy a külföld szívesen használja fel a magyar­országi termésű gyógynövényeket, hogy abból drága gyógyszereket szállítson vissza hozzánk. Bereg és Ung vármegyéknek nagy része tele van rengeteg erdőségekkel és nincs faiparunk. Fakereskedelmünk is legfeljebb a tűzifára terjed ki. Itt van a Galíciával való jó vasúti össze­köttetés révén a kőolaj s alig néhány vállalat foglalkozik vele; ott vannak a beregi, ungi lege­lők s alig van számba vehető állattenyésztés rajtuk; pedig az állati termékek ipari feldolgo­zása révén az állattenyésztés is szorosan össze­függ nem csak a kereskedelemmel, de az ipar­ral is. Igaz, hogy vasiparról, textil-iparról nálunk szó nem lehet. Messze vagyunk a vasércek és a kőszén lelőhelyétől. De ezeken kivül még számtalan olyan iparág van, mely ezen az or­szágrészen meghonosítható és sikerrel folytat­ható volna, ha lenne olyan tényező, mely ben­nünket arra kitanítana, erre figyelmünket és a tőke figyelmét felhívná. Mely szerv, melyik tényező lehetne más, mint a kerezkedelmi és iparkamara ? Olyan ke­reskedelmi és iparkamara, mely a mi viszo nyainkat felismeri, mert azokat folytonosan és szakértelemmel figyelemmel kisérheti, amely te­hát bennünket s mindazokat, akiket illet, fel­világosítással, véleménynyel, tanácscsal útba­igazítással elláthat, és el is lát, mert sem a figyelme nincsen lekötve más irányban, sem az érdeklődése. De nézzük, hogy miként állunk az ipari és kereskedelmi intézményeink tekintetében. Az 1910. évi statisztikai évkönyv tanúsága­ként. az egész Máramaros vármegyében nincsen egyetlen egy ipartestület sem. Bereg és Ugocsa vármegyókben 2—2 van, Ungban 1, Szabolcs­ban 5, Szatmárban 3, Hajdúban 4, ellenben Jászoagykunszolnokban 19. Iparos inasiskola Máramaros megyében 3, Ugocsában 2, Bereg­ben 4, Ungban 1, Szabolcsban 6, Szatmárban is 7 van, ellenben a kicsiny Hajdúban 6, Jász­nagykunszolnok vármegyeben 16. Önálló iparos inasiskola épület Szabolcs és Szatmár megyék­től kezdve kelet felé egy sincsen. Ipari szakiskola is csak Szatmáron és Debre­cenben van, valamint Űngvárott van egy anyag­ipari szakiskola. Ellenben a debreceni kamara azt a tanácsot adta Nyíregyházának, hogy egy textilipari szakiskola létesítése iránt tegyen lé­péseket és szégyenszemre kellett arról értesül­nünk, hogy Nyíregyházán és általában az or­szágnak ezen a részén textilipari szakiskolának semmi értelme sem volna. A debreceni fém­ipari szakiskolába ugyanekkor csak protekcióval lehet bejutni! Kereskedő inas iskola Beregben és Ugocsá­ban egy sincsen, Máramarosban, Ungban, Sza­bolcsban is csak 1—1. Felső kereskedelmi is­kola van Szatmárban, Szolnokon és Debrecen­ben. Másutt nincsen. íme, igy állunk ezen intézmények tekin­tetében. Természetesen mísdezeknek a felállí­tása, szervezése nem a kamara feladata. Ámde az is bizonyos, hogy mindezeknek a hiánya er­kölcsi felelőséggel terheli a kamarát is, mint amelynek a szakképzés ezen eszközeinek meg­teremtése körül figyelmeztetéssel, buzdítással igen sokat lehetett volna elérnie, ha erre ideje és alkalma lett volna. Ugyancsak a területi szétszórtságban és a kamarai kerület nagyságában leli magyarázatát az ipari vállalatoknak csaknem teljes hiánya is ezen az országrészen. Pedig ugy iparunk, mint kereskedelmünk fejlődésére meg volnának az összes tényezők, csak irányító, vezető kézre volna szüksége ennek az országrésznek. Meg van a népességben az arravalóság is, mint en­nek számos tanújelét közvetlen észlelesből is tapasztalhatjuk. Ennek az országrésznek a la­kossága ugy szellemi képességeinél, mint testi, kézügyességénél fogva ép ugy hivatva lenne arra, hogy iparossá, vagy kereskedővé is ki­nevelődjék, mint az ország bármelyik más ré­szén. A nyíregyházi Irsai- féle vasöntődében kö­zönséges tirpák gyermekekből már nem egy öntőt és mintázót neveltek ki. Bizonyára felmerül, különösen a többi vár­megyében az a kérdés, ha vájjon meg van e •az indokolva, hogy a tervezett uj kamara szék­helye Nyíregyháza legyen ? A felelet igen könnyű. Nyíregyháza a legnépesebb, ugy ipari, mint kereskedelmi tekintetben a legfejlettebb a né^y vármegyében levő városok között. Ezen kivül vasúti összeköttetései is a legjobbak a többi vármegyékkel. A nyíregyháza—csap—ungvári — siánkii vonalon Ung vármegye, a csap—mun­kács—lavocnei vonalon és a csap—bátyú—ki­rályházi vonalon Bereg és Ugocsa vármegyék Nyíregyházáról könnyen és gyorsan elérhetők. Viszont ezekből a vármegyékből ugyanezen vas­úti vonalak közvetlen összeköttetéseket szolgál­tatnak. A földrajzi és vasúti központ, ugyan Csap volna, ez azonban mint kamarai székhely természetesen komolyan szóba sem jöhet. Ki kell végül térnem a debrdceni kamara nevében kiadott füzetkének arra a leghatásosabb­nak vélt ellenérvére, ha vájjon az uj kamara életképes lesz-e? Illetőleg, hogy ennek felálli tása tényleg olyan elviselhetetlen nagy terheket róna-e a kamara területén lakozó iparosokra és kereskedőkre ? E tekintetben a helyzet a következő: A kamarák 1913. évi költségvetéseiből bátor vol­tam összeállítani egy költségvetés tervezetet az uj kamara számára Az összeállítást akként igyé­keztem tartani, hogy az ugy a személyi, mint a dologi kiadásoknál nem a legkisebb tételeket illesztettem be az egyes kamarák költségvetései­ből de nem is a legnagyobbakat. A dologi ki­adások közül kihagytam a kamara helyiségei­nek bérleti, avagy létesítési költségeit, mint­hogy Nyíregyháza város tudvalevőleg 10 évre ingyenes helyiséget ajánlott fel a szervezendő uj kamara részére. Az ekként összeállított költségvetés tervezet szerint a személyi kiadások összege 20.350 ko­rona. Megjegyzem, hogy ugyanezen a címen a marosvásárhelyi kamara 1913. évi költségveté­sében 15.820 korona, a miskolciéban 18.460 korona, a pécsiében 19.545 korona, a nagy­váradiéban 20.337 korona, a besztercebányaié­ban 21.304 korona, a soproniéban 24.416 korona, a győriében 24899 korona szerepel, holott ezek régebben szolgáló tisztviselőiknek korpótlékokat is adnak már. Dologi kiadásokra felvettem 11.000 koronát, ismétlem, a hivatalos helyisé­gek bére vagy létesítési költségei nélkül. Keres­kedelmi és iparcélokra 4000 koronát. Az ekként összeállított költségvetés végösszege 35.350 K. Ezzel szemben a bevételek a következő­képen alakuljak. A debreceni kamara 1912. éri február hó 15-én tartott gyűlésének jegyző­könyvében benne van egy kimutatás a kamara kerületében az 1911. évben kivetett és befize­tett kamarai illetékekről. Ennek a kimutatásnak az adatai szerint az 1911. évben Szabolcsvár­megyében kivettetett összesen 15.455 K 36 f. Befolyt 14.890 K 29 f, Beregvármegyében ki­vétetett 10.280 K 68 f. Befolyt 9620 K 36 f. Ugocsavármegyében kivettetett 2641 K 48 f. Befolyt 2450 K 96 f. Vagyis a három vár­megye területén kivettetett összesen 28.377 K 52 f, s befolyt 26 961 K 61 f. Ha már most ehhez Ungvármegyét Beregvármegyével egyenlő összegre veszszük, az onnan remélhető kivetés 10.000 koronára és a bevétel 9.000 koronára tehető, mely esetben a négy vármegye terüle­tén a kivetés összege kerek számokban 38.4000 koronára s a befolyó bevétel 35.900 koronára tehető, a debreceni kamaránál megállapított 4%-os kulcs mellett. Megjegyzem, hogy Ung­vármegyében, illetve a kassai kamara kerüle­tében a kamarai illeték kivetési kulcsa 5%. Ezek tanúságaként az uj kamara a 4°/o-os kulcs mellett is megtalálj* kiadásai fedezetét. Természetesen a kiadások idővel nőni fognak a tisztviselők részére biztosítandó korpótlékok­kal; de bizonyára nőni fognak a bevételek is, az adóalap növekedésével. Látni való tehát, hogy a kivetési kulcs emelésére nem igen lesz szükség. Főként pedig nem lesz szükség 100°/»-os emelésre. Ámde nézünk közelebbről a szeme közé ennek a sokat mondani látszó l00°/o-os emelkedésnek. Mit jelent az? Nem többet, mint csak annyit, hogy a kivetési kulcs nem 4%, hanem 8% lenne. Itt mellékesan megemlítem, hogy a kamarák többségébon ma is 5% a kamarai illeték kulcsa. Ha már most készpénzre váltjuk fel azt a bi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom