Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-16 / 5. szám

Nyíregyháza, 1913. január 16. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 5. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye, Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adnnk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szé 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. hallott példabeszéd s ennek hatása alatt az elnyomott sóhajok erősbödtek ; gyámoltalan jajszavunk hanghullámai mind szélesebb gyűrűket vertek; ezreinknek kiáltó szava orkánszerüen ' zúgott szerte széles e hazán, hogy harmonikusan öszszefolyva, egyesült erővel döngesse a hatalomnak elöltünk rég bezárt kapuját. £s a némaság lenyügző bilincseitől megszabadult gyermek jajgató szava visszhangot keltett. Kongresszusunkon, majd a kolozsvári közgyűlésen elhangzott lázas és meggyőző erejű beszédekben lüktető érvelésekre foszladozni kezdett a fátyol, mely mindez ideig sötéten takarta rég fölterjesztett memorandumunkat s komoly parlamenti felszólalásokra adott miniszteri válasz és intézkedés jelöli immár uz irányt, amelyen haladva tarthatatlan közjogi és anyagi helyzetünk majdan orvoslást talál. íme a példabeszédnek igazsága! Most már csak előre a megkezdett uton! A meggyújtott fáklyának folyton lobognia kell! Hiszen már mi sem vagyunk magunkra hagyatva. Avagy ki ne olvasta volna közülünk lelkes jóakarónknak, — szeretném mondani : barátunknak — Nagy Mártonnak, Bihar vármegye kiváló főszolgabirájának a Vármegye folyó évi 1 számában megjelent : „A jegyzőkérdés rendezése minden előtt: a közigazgatási reform az új korszakban" cimü lendületes, reménytkeltő és új életre hivó közleményét? " Milyen alapos tudásra, ügyszeretetre és hazafias érzületre valló s milyen önzetlen, gazdag lélekre mutató s a mi érdekeinket mennyire előmozdítani hivatott tárgyilagos munka! S minő szép kilátás a nem is olyan távolnak látszó jövőre! Szinte elképzelni is szédületes a.jövőnek általa oly igaz bensőséggel megrajzolt jegyzöjet. Amikor vissza lesz adva tulajdonképeni hivatásának, igazi gondos és szerető édesatyja lehet községének. Amikor a mai lekicsinylés megszűnésével, mint községének vezető s felelős tisztviselőjét a jól kiérdemelt közbecsülés és tisztelet fogja övezni; tisztviselői minősége és hatósági jogköre kidomborodik: a közigazgatási szakra való rátermettsége, buzgó és eredményes munkálkodása biztos lépcsője lesz majd a közigazgatási pályán való emelkedésének s ezzel tűrhetetlenül erős oszlopát fogja képezni szeretett hazánk, — ma még annyira lebirált — közigazgatásának. Legyen örök hála és köszönet e most még csak édes reményre jogosító gyönyörű álomképért érdemekben gazdag jóakarónknak ! Nekünk azonban habozás nélkül küzdenünk kell ennek a szépséges álomképnek megvalósulásáért; tömörülnünk ennek kivivására. Ki kell vetkőznünk a közönyösségnek gyászos ruhájából. Vizsgálat tárgyává kell tennünk önmagunkat, törekednünk képességünknek fejlesztésére, i jegyzők dolga. Azt mondja egy régi, jó magyar példabeszéd, hogy: „némagyermeknek anyja sem érti a szavát." Az a szerencsétlen embertársunk, ki testi fogyatkozása miatt örök némaságra van kárhoztatva, őszinte szánalomra indít bennünket. Ennek a szerencsétlennek vágyait, óhajtásait kitalálni, ezeket teljesíteni s eme ténykedésünkkel helyzetét a lehetőségig enyhíteni: szinte mulaszthatatlan kötelességünknek ismerjük. Azzal az ép lelkű és testű emberrel azonban, kit akaratának, szándékai, tervei és szükségleteinek érthető módon való kifejezésében szellemi és testi fogyatkozása nem gátol, már egészen más helyzetben vagyunk. Az ilyen embernek némaságával senki nem törődik ; érdeklődésre, részvétre az senkit nem indít, magára hagyja őt a világ. Igy hagyattunk magunkra hosszú ideig mi is: néma községi jegyzők. A multak ködébe vesző évtizedek csendes, zajtalan munkássága szemfedőként borult testületünkre; elnyomott sóhajaink, olykor-olykor felhangzott bátortalan jajszavunkról nem vett tudomást senki; elszakadt hur elhaló hangjaként nyomtalanul, visszhang nélkül tünt az el a viharzó élet forgatagába. Aztán ébredezni kezdtünk. Eszünkbe jutott a néma gyermek és anyjáról Koltészettani előadás. — A modern modernek faipari szakiskolájából elleste és leírta : Matlák József. — Modernfalvi Modernfaiwy professzor döngő léptekkel sietett fel a dobogóra. Kényelmesen ráhelyezkedett babéraira, majd letörölte homlokáról a muzsa-csók félreismerhetetlen nyomait s beszélni kezdett. — Uraim! Barátaim ! Gsürhenyáj ! Mielőtt < lőadásöm megkezdeném (ó, ne féljenek, nem fejezem be.) legyen szabad egy rögtönzést előadnom. (Elénk halljukolás.) Megkezdődött már az óra, Felmegyek a dobogóra . . . Nem ám egy rossz kehes lóra, Nem is jégre, nem is hóra — Nem vagyok én, kérem, Móra, Nincsen színművem se „Nóra", Se pedig Pál, avagy Dóra ! Mifelénk nem fuj a bóra, Mert az nem vezetne jóra. Hajtani kell a jó szóra, Ki kén' menni már a tóra, És szánkázni, de nem — sóra . . . Felmegyek a dobogóra, Megkezdődött már az óra!!

! A rögtönzést dörgő taps fogadta. A hallgatók szemében kőny csillogott, i melyet a tegnap fogyasztott bicskanyitogató karcos keserű emléke csalt oda. A professzor folytatta : — Fiaim ! Tehéncsorda ! Tehéncsorda, mondom, mert ti vagytok azok, kik a mező értéktelen füvét, a szántóföld semmire nem becsült tarlóját megeszitek, szellemileg visszakérődzitek, hogy aztán intellektuális értelemben vett mellmirigyeitek tejet válasszanak ki belőle. Tejet, mondom, rnert miként a tej az élőlények legelső, legfontosabb, legnélkülözhetlenebb tápláléka, azonképen a ti verseiteken (melynek faragására tanít e modern faipari szakiskola) mondom : a ti verseiteken nő fel és erősbödik meg a csecsemő, ettől gyógyul meg a beteg, ez táplálja az öreget, sőt ezt adják a sivitozó kis malacoknak is . . . Falrengető éljenzés hangzott fel. A professzor folytatta, — Mi modern modernek vagyunk. (Taps. Igaz, ugy van.) Vannak antik modernek is, teszem : Ady Endre, Babits Mihály, Kaffka Margit és a költészet többi aggastyánja. Mi ezeket megvetjük, velük nem foglalkozunk. Ők a modern költészet őskorának sötét alakjai, afféle kultur-bölények: már kiveszőfélben vannak. (Taps.) — Ujabban a modern modernek közt is akadnak a haladásnak ellenségei (Abcug ! Le velük!), kik elég vakmerők, elég buták ahoz, hogy a versben gondolatot keressenek. (Hallatlan ! Gyalázat ! Ha e pokoli fajzat romboló munkáját tovább is folytatja, kénytelenek leszünk magunkat legmodernebb moderneknek nevezni ! (Éljen ! Helyeslés !) — Most áttérek a szorosabb értelemben vett koltészettani kérdések tárgyalására. (Élénk szűnni nem akaró halljukolás. — Uraim! Lókötők ! A költőnek születni kell. Önök születtek s igy — kész költők. Másik követelmény, melyet valamelyik, a költészet csiszolatlan kőkorszakában élt poéta (talán valami Arany János, kinek emlékét különben csak e mélyértelmü mondása tartotta fenn) igy fejezett ki: Költő, hazudj, csak rajt' ne kapjanak. En jól tudom, hogy ti, gyülevész-csorda, milyen pompásan tudtok hazudni! Helyes! Sic itur ad astra! A lelkesedés, a jogos büszkeség, a kebeldagasztó önérzet tüze futotta át a hallgatok arcát. Percekig tartó éljenzésbe tört ez a lelkesedés, a professzort vállaikra emelték és minden emelintésnél lobogó lelkesedéssel ismételték: „Sic itur ad astra!" Névjegyek fél óra alatt készülnek lapunk nyomdájában.