Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-02 / 18. szám

4 18-ik szám JfítalDÉS. 1913. március 2 hozzá való. Csodálatos kor volt; az élők holt nyelven beszéltek. Az egész korszak harcias. Jelszava: „Le plomb sauva garde lor." Védelmezték is egymást ólom és az arany. Harmadik társra nem volt szükség, a kultura oly szerényen visszahúzódott, mint a magyar poéták lantja. Hanem ez aztán telve volt emberszeretettel. Kazinczyhoz egymást érik a levelek. Beizsenyi levetve a nemesi előítéleteket, jobban mondva megtérve a Néphez, igy ir: „Nem lehet szentebb kötelesség, mint a nép boldogulásának eszközlése." Jtdes Gergely már epébe mártja a tollat: „mert kinek irunk? Az uraknak, nemeseknek izes a sertés, agár, kopó, kanca, paszomány, telhetlenség, álom, káromkodás, harag, embermarás, hízelkedők, iszomságok, azonban nem érzik miben álljon valódi gyönyörűség." Mikor aztán kezdett hajnalodni s az egész berek madárhangtól volt zajos, eljött: a „ három királyok" ébredésének kora. Széchenyi már meghazudtolja Édes Gergelyt. Elárulja szivét, azt a sokat szenvedett nagy nemes szivet. Ő már hangoztatja, hogy miben álljon a valódi gyönyörűség: „egyesült erővel azon igyekezzünk, — mondja ő — hogy Magyarországon egyetlen ember se legyen födél, kenyér, ruházat nélkül." Hogy, jogok nélkül" ne legyen, ezt azonban ő sem meri leirni ekkor még. Deák Ferenc megközelíti: az uralkodás végcélja nem lehet a hatalom nagysága. A hatalom csak eszköz, végcél: a népek boldogítása. Kossuth már harcvonalba áll és vita közben nyíltan odadobja a konzervatív főuraknak : „veletek és általatok, ha akartok; nélkületek, sőt ellenetek, ha kell!" A kimondott szavak bombaként explodálnak a mezei hadak tűzvonala előtt. A hadisorban álló köznemesek mentéje alatt megdobban valami. A sziv! És felébred az emberben az emberszeretet. Nagy Pál igy kiállt fel az 1827-iki diétán: „ Eddig télmillió ember jussáról beszéltünk, ezután gondoskodnunk kell 7 millió lakóstársunk sorsa enyhítéséről. " A magyar nemesek kiálltása elhal* latszik a bécsi Burgig. Ferenc király ezt írja egyik levelében: „Kedves Zichy! Most szőrmentében kell bánni a néppel, mert most a népek is nyomnak a „latban." Mit nem csináltak a poéták!? Már beszéltek nemcsak népről, de népjogokról, általános emberi jogokról is s nemcsak ők, hanem nemesek és királyok egyaránt. A levegő megtellett valami csudás anyaggal: a felebaráti, az emberszeretet édes illatával. A városi cselédszerző. A városi cselédszerző és foglalkozást közvetítő inté etnek az 1912. évben kifejtett tevékenységéről és elért üzleti eredményéről összeállított kimutatást az alábbiakban közöljük olvasóinkkal: A kimutatás számszerinti adatai nagyobb üzleti eredményt mulatnak fel a megelőző 1911. évinél, egyébként azonban még mindig óriási mértékben kell küzdenie a minden oldalról körülvett konkurenciával. A Weisz József né-féle elhelyező intézetben 1912. évben helyet és foglalkozást keresett 1680 elhelyezve lett 1200 a városi elhelyező intézetben 1912. évben helyet és foglalkozást keresett 905 elhelyezve lett 630 a Boros-féle intézetben 1912. évben helyet és foglalkozást keresett . 128 elhelyezve lett ...... . 116 2713 1946 vagyis kikerekítve, városunkban az 1912. évben 2800 egyén vette igénybe az iparszerü közvetítést és elhelyezve lett 2000. Igaz ugyan, hogy a cselédszerzés és foglalkozás közvetítésnek hatósági kézbevételével a város nem uj jövedelem forrást kivánt tevágyik szélesebb mederü élet, általánosabb érdekek és nagyobb célokat szolgáló, jobban szervezett munka módszerek után. Mind sulyo sabban érzi a kezdetleges otthon kötelességeinek és érdekeinek szűkre szabott egyéni korlátait. A nők saját egyéniségük érvényesítésére, saját munkakört is akarnak maguknak biztosítani. Azok, akik a női munkát csak azért ellenzik, hogy a nő ne versenyezhessen a férfivel, a munkát csak kenyérkereseti forrásnak tekintik. Pedig el kell gondolnunk, hogy a munka az emberi tehetség gyakorlása, mely nélkül megszűnnének emberek lenni. Elfelejtik, hogy cselekedni és alkotni nemcsak mély gyönyörűség, hanem az egészséges fejlődéstől elválaszthatatlan. Alig van manapság leány, aki az egyéni érvényesülés vágyának valami jelét ne adná. Nemcsak a szegényebb néposztalyban látjuk ezt, hanem épen a gazdag csaladok leányainál. Akár bársonyt égetnek, akár faragványokon babrálnak, akár művészi ruhadiszt készítenek, mindenben egyéni működésre való törekvésük fejeződik ki. S mindenütt ahol a nő az élettel érintkezik, dicsőn megváltozik testben és szellemben s ezert nem kevésb^é nő, mert igazibb ember. Bármily szempontból tanulmányozzuk a gazdasági munkával elfoglalt nőket, egy dolgot mindig egyformának találunk s ez az, hogy a nők még mindig nők és nem nőietlenek és férfiasak, mint ferfkollegáik mondják. A férfias nő, a „Mannsweib" egyik kezében a cigarettával, a másikban a férfi ellen küzdő fegy verekkel, kinek lelke nagyravágyással van tele, csaknem teljesen letűnt — a cigarettáig. Most ízlésesen, praktikusan öltözködik, intelligens, müveit, táncol, szép, vidám és tetszetős és hol azelőtt nem szívesen fogadták, most nehezen nélkülöznék őket. S íme előttünk áll a „busine girl" a modern nő típusa. A uj társadalomban a nő társadalmi és gazdasági tekintetben független, mint szabad, egyenlő ember áll a férfivel szemben és úrnője saját sorsának. Nevelése teljesen egyenlő a férfiével, kifejtheti alkotó képességét s tevékenységének oly területet választ, mely vágyainak, hajlamainak, képességeinek megfelel, s ugyanoly feltételek mellett dolgozik, mint a férfi. Idejének egy részét valamely foglalkozási ágban, mint gyakorlati munkásnő tölti, a napnak egy másik részében nevelőnő, tanítónő, vagy ápolónő, egyéb szabad idejében valamely művészetben, vagy tudományszakban képezi ki magát, máskor valami közigazgatási tisztséget végez. Tanulmányokkal foglalkozik, különféle munkákat végez, szórakozásokban és mulatságodban vesz részt nők, vagy férfiak társaságában, aszerint, amint neki tetszik. Szerelmi választásában szabad és független. Szerelemért pályázik, vagy választ a pályázók közül s ha szerelmi frigyre lép, elhatározását nem befolyásolja más, mint a vonzalom. Ha két ember közt, kik egymással házasságra léptek, összeférhetetlenség, csalódás, vagy ellenszenv támad, akkor a természetellenes kötelék felbontatik. A teljesen megváltozott társadalmi szervezet megszünteti azokat az akadályokat és zavarokat, melyek ma a házaséletet befolyásolják, fejlődésében gyakran megakadályozzák, vagy egészen megrontják. A mit láthalunk s aminek örülhetünk az a tény, hogy akár öntudatosan, akár öntudatlanul, a férfiak hozzájárulásával, vagy anélkül, de fajunk nőneme biztos és gyors lépésekkel halad az emberi tökéletesedés felé. remteni, hanem inkább a cselédügy egészséges fejlődésének biztosítására szolgáló szociálpolitikai intézményt, mindazonáltal üzleti szempontokból véve, egy ilyen intézménynek az adminisztrcáioja a saját erejéből kell hogy fedezetet találjon. Ezük előrebocsátásával nem tartjuk érdektelennek a Tanács figyelmét felhívni azon körülményre, hogy némi anyagi áldozat árán kísérelje meg a WViszné és Boros féle iparjogot megváltani, ugy tudjuk, hogy mindkét tulajdonos szívesen lemondana iparjogáról és pedig azért, mert a Kgy. 3—1268/1908. szám alatt kelt szabályrendelet betartására szigorúan köteleztettek, minek következtében a megelőzőleg volt busás jövedelmük nagyon megcsappant. Ily körülmenyek között a városi intézet egyedül maradna és teljes sikert érne el ugy anyagilag mint erkölcsileg, csupán csak a sza bályrendeletnek a szerző dijakra vonatkozó pontjai kívánnának lényegesebb módosítást párhuzamosan a már több városban létesített hasonló intézetek ide vonatkozó pontjaival, hol 50, 100 sőt 200°/o-al magasabbak a dijak mint nálunk. Ha tehát e probléma a megvalósulás stádiumába lépne és csak az elmúlt 1912. evi forgalmat vennénk számításunk alapjául, akkor is legminimálisabban 6 — 7000 korona lenne az intézet bevétele, mindezekhez hozzászámítva a város fokozatos fejlődését, mindjobban előmozdítaná a cselédközvetités iparszerü gyakorlását, vagyis háttérbe szorítja az utcai és piaci cselédszerzést. Köztudomásu dolog, hogy a cselédmizériák cim alatt ösmert bajok szülő oka a cselédanyagerkölcstelensége éi romlottsága, már p^dig ennek egyik főoka abban leli magyarázatát, hogy a magán közvetítő intézetek tulajdonosai • nak anyagi érdekei fűződvén a közvetítés létrejöttéhez s igy nemcsak hogy gondot nem fordítanak arra, hogy a cselédek a nekik alkalmas helyre juthassanak és ott huzamosabb ideig maradjanak, hanem akárhányszor mesterséges uton is előmozdítják a szolgálati viszony gyorsabb változását. Mindezek és sok más itt fel nem sorolható hasonló, sőt súlyosabb dolgok nevelik a cselédsegben a romlottságot es erkölcstelenséget. Erkölcsi szempontból a magánintézetek létezése káros továbbá még azért is, mert u cselédség menedékhelyet talál azon esetben, ha a hatósagi intézetben a kötelességek pontos teljesítésére, a szabályrendeletek betartására, tisztességes szolgálatra, becsületes magaviseletre szigoruon köteleztetnek; mig azon esetben ha ezek nem volnának, az ott menedéket találó cselédség kénytelen lenne minden egyes esetben a hatósági intézetet igénybe venni, ahol is természetesen becsületes életmódra és szolgálat teljesítésre lennének kényszerítve. Végül igen fontos tényező e kérdésben még azon körülmény is, hogy a fennálló ma gánintézetek megszüntetésével a cselédek hatósági intézet kebelében minden tekintetben szigorúbb ellenőrzés alatt állhatnának, s igy eb ben az esetben természetes, hogy a szülők és gyámok szivesebben bocsátanák a városba leányaikat szolgálni, ha meggyőződést szereznek arról, hogy azoknak anyagi és főként erkölcsi épségére maga a hatóság gyakorol szigorú felügyeletet. Természet — társadalom. Most már nézzünk szét egy keveset Franciaországban. Hogy megismerkedjünk a hires februári forradalommal, melyet a munkások, a proletárok forradalmanak neveznek, — és hogy tisztában lássuk a későbbi commune — uralmát : lássunk egy kis történelmet. Oly érdekes ez, főleg azért, mert mindig látunk valamit benne, ami a mai helyzettel hasonlatos. Napoleon bukása után XVIII, Lajos király uralkodik a francia trónon. Ez azonban nem alapszik nemzeti akaraton, — külföldi fegyverek létesítették azt. Az uj Bourbon uralom egyértelmű a köztársaság és a császárság dicsőségének megtagadásával. Alapjában visszatér a régi regime, de a royalista ariszlokracia megveti az ujat. A napoleoni hivatalnokokat elűzik a kö?igazgatasból, a tőrvényszékek bíráinak egyharmadát törlik, a nemzetőrséget az artoisi gróf alá helyezik, minden polcot a régi neme-