Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-09 / 3. szám

4 3-ik szám. JÜmTütK, 1913. január 9. gatlanaikat. A védelem tehát csak a nagybirtokosok érdeke elsősorban. Látjuk ezt abból is, hogy a patrícius és plebejus harcban az utóbbiak csak ugy értek el eredményeket, hogy — kivándorlással fenyegetőztek. Mig tehát a plebejusok jogok és megélhetési viszonyok hijjan készek voltak a közel tartományokba költözni és uj szabad hazát alapítani, addig a patríciusok kénytelenek voltak merev conservativismusukból engedni, mert a kivándorlás megfosztja őket a jó katonáktól, akik nélkül a környező pun, etrusk, volskus nép ellen nem tudna védekezni. Létrejött tehát a liciniusi törvényekkel a nagy béke és újra szervezkedett Róma. A lehetőség, hogy földhöz jusson, a plebejusokat jó katonává, mondjuk jó hazafivá tette és igy lett Róina győztes a punokkal szemben, a mi lassanként a spanyol, a görög félsziget, egész Itália és az afrikai hatalmas területek birtokosaivá tette. Százötven évig tartottak a harcok, amelyekre a követkeső okokból volt szükség. A szabad férfi katona volt, a földeket rabszolgával kellett művelni. A bevándorlás, meghódolás folytán szaporodó néptömeg ellátása mindnagyobb földtetöleteket, ezek mindig több rabszolgákat igényeltek. A háborúk földeket és rabszolgákat eredményeztek. Rengeteg volt a rabszolga! A fővezérek a uieghoditott seregeket rabszolgaként adták e). Márius egymaga 140,000 cimbart és ambront adott el. Cicero egy városban egy millió forintot vett be három nap alatt a foglyok eladásából. Gaesár és Pom • pejus dicsekedtek, hogy 2—2 milló embert adtak el, vagy öltek meg. Béke idején rabolták az embert. Popilius 10,000 statieili embert rabolt egyszerre. Cassius egy egész hegyi törzsöt, — százezernyi népet — fosztott meg szabadságától és hajtott rabszolgaságba. Városokban, országutakon fértiak, nők, gyermekek voltak rablás tárgyai. Ehez járult, hogy a határszéli barbár törzsek fejedelmei maguk is szállítottak rabszolgákat. Láncokra verve érkeztek a germán, scytha férfiak, az uticai és egyptomi feketék, a cyprusi értelmes ázsiaiak, a görög ifjak, leányok, — az illíriai juhászok — a gall és thrak birkózók, stb. Voltak közöttük számtalanok, kik fizetésképtelen adósokként családjuktól, uruktól eladottként kerültek forgalomba. Egyesek 8—10, sőt 20 ezer rabszolgával rendelkeztek. Pompejus csak pásztorai közül 300 lovast választhatott ki. Caesar nem egyszer remegtette meg a senatust háznépe nagy számával. Már most képz ljen el nyájas olvasóm egy 5—10 holdas birtokost, 500—1000 holdas szomszéddal, ahol jog és törvény a nagybirtok kezeben van, a hol a provinciákon 48% a kamailáb, ahol a nagyurak őrült fényűzése csak uzsora és erőszak utján szerzett jövedelemmel elégíthető ki. Képzelje el, hogy a kisbirtokos, ki katonáskodásért kapja a földet, a harcok után elpusztult otthona lel, mig a nagy urak óriási zsákmánnyal jönnek haza. De ez nem a legnagyobb baj, mert a földnélkülivé vált polgár még mindig ssadab munkás. a kinek szavazata van, aki tehát befolyást gyakorolhat a törvényhozásra. Ámde a rabszolga leszorítja a munka értékéti Ki fog annyit, fizetni a munkáért, amennyiből megélni lehet, ha ezt a munkát a rabszolga, az olcsón, iömegesen szerezhető rabszolga aránytalanul olcsóbban végzi, ha ez a rabszolga megszakadásig dolgoztatható, ha ennek legminimálisabb igényeit kell csak kielégíteni, aki még szaporodik is? A szabad munka értéktelenné vált és a szabadságnak már csak egy értékesíthető előnye van a szavazazati jog. Választás előtt osztass ki a proletárok közt egy hajónyi gabonát, rendezz nekik egy cirkuszi mulatságot és téged választanak meg censornak. Kifizeti magát, — mert elmehetsz, mint Varró — egy-két évre a provinciákba, onnan rabolva, nyúzva, adót szedve dúsgazdagon jöhetsz haza. íme 100—200 évvel Kr. szül. előtt Rómában csak két elem volt, gazdag és szegény, az utóbbiakhoz tartoztak a proletárok és a rabszolgák, számra ezerszer annyian, mint a gazdagok. Az utóbbi két elem még nem vette észre érdekközősségét és külön-külön tengeti életét. Miként kisérieték meg helyzetük javítását, arról legközelebb fogunk szólani. falusi tata. Irta: llácz Béla. Minden fejlődésnek meg van a maga státiója. A magyar népkullura, népmüvelődés is elhagyta már a maga gyermekkorát s elérkezett a fejlődésnek első, nagy állomására, hová csak hosszú és küzdelmes munka teljesítése után juthatnak el a kulturát. óhajtó nemzetek. Értékes, nagy kor kezdetéhez értünk. A kiválóbb egyének altal gyűjtött tudások és ismeretek az élet szellemi vérdedényein át eljutva, mindjobban és jobban áthatják a nemzet élő társadalmát, a társadalmat alkotó egyedek miilóinak lelkét. Igy jutnak el a szellemi árteriákon a köztudatba azok a hasznos ismeretek is, melyeknek tudása már nemzetgazdasági szempontból is oly fontos és életbevágó. Igy oszlik el és hatványozódik meg a tudás, ismeret : a kultura. E korszakhoz átlag elég korán érkezett el a magyar nemzet. Korán . . . hisz még nem is oly régen mnlott el az idő, mikor a gyermekeket kötéllel kellett fogni az iskolába, ha egyáltalán iskoláknak lehetett nevezni azokat a kidőlt-bedőlt falu lyukakat, melyek még csak télen által is csak ugy kongtak az ürességtől. Mennyit is haladt azóta a világ ! Változott az életmód és a korszellem, mások lettek az óhajok, szokások és vágyak. Műveltség haladását mutatja minden.^Beízélhetünk már falusi kulturáról is a nélkül, hogy megmosolyognának volna érete bennünket. Igaz, hogy még szegjnyes, falusias — de van. Nagy, erős dicséretere legyen mondva mindazoknak, kik a népmüveit ség emelésének eme nehéz munkájából is kivették tevékeny részüket, hogy nemes munkálkodásuk terén fáradságot és akadályt nem ismertek. Az ő munkálkodásuk eredménye az, hogy a nép már sseret olvasni. Érdeklődéssel olvassa már azokat a könyveket is, amelyek gazdasági kérdéseket tárgyalnak, amelyek a gazdálkodás halyes elveiről szólnak. Az ily utón és módon szerzett felvilágosodástól reméljük mi, hogy a köznép felhágy az eddigi ódon gazdálkodásával s áttér földjének intenzivebb müvelésére. Erre jó a falusi kultura, erre, hogy megrögzítse a nép köztudatában az igazságot, hogy a nemzet minden íiának dolgoznia, tanulnia kell, mert csak igy lesz több a nemzeti termelés, melynek következménye a jólét s ennek minden tartozéka: az egészség, a boldogság, a béke. Ezért tulajdonítunk mi oly nagy fontosságot a most folyó téli tanfolyamoknak, előadásoknak és felolvasásoknak, melyeknek meghallgatására még az ősz, ezüstös fejű fnlusi emberek se átallnak beülni az iskolapadba. Örömmel szegezhetjük le itt azt az érdekes tényt, hogy e téren a vármegyék közül Szabolcsé a vezető szerep. „Nagy kedvünk van tehát azt látni — mint Gőncy mondja — hogy mikor jégvirágok keletkeznek a falusi iskolaházak ablakain, estenden kigyúl a fény, elvilágit az iskolába, hogy hogyan és miként pallérozódnak és művelődnek azok, kik ezüstfehérbe borult fejjel sem szégyenlenek tanulni." Nem is szégyen ez . . . de dicsőség! Tájékoztató a Folklore Fellows magyar osztályának országos gyűjtéséhez, Miután az Otthon egyik szakosztályát a néprajzi fogja képezni, nem lesz talán érdektelen a közönségre és a tanítóságra nézve a néprajzi munkálkodásra vonatkozó oly tájékoztatási adni, amilyent szakavatott tudós férfiak állítottak össze, mint dr. Sebestyén Gyula, az Ethnographia szerkesztője és dr. Bára Aladár. I. Tudnivalók. A F. F. magyar osztálya arra vállalkozik, hogy a hazai néphagyomány emlékeit összegyűjti, a Magyar Nemzeti Muzeum orsz. Széchenyi-könyvtárában örökre letéteményezi, értékesebb részét a gyűjtők neve alatt a Kisfaludy Társaság népköltési gyűjteményében s a Magyar Néprajzi Társaság folyóiratában kiadja, végül — tulajdonképeni hivatásához mérten — a kiadott régibb és ujabb gyűjtések anyagát a lendszeresen feldolgozandó kézira'i anyaggal egyetemben az összehasonlilhitó Folklore külföldi munkásainak is készséggel hozzáférhetővé teszi. A nagy nemzetközi tudományos szövetkezésben a F. F. magyar osztálya súlyos szerepét méltóképen óhajtja betölteni. A F. F. magyarországi elnöksége pályadijakat lüz kí időnként a hrzai néptanítói kar, vagy e kar egyes testületei számára is. A pályád Íjak ügyét mindig egy, e célra felkert tanitóképzőintézet intézi el. Az igy közreműködő intézetek lesznek hivatva, hogy a pályázatot a néptanítók szaklapjaiban kihirdessék, a beérkező pályaművek átvételét ugyanott nyilvánosan elismerjék és a pályamüvek másodpéldányát. könyvtáraikba bekebelezzék és megőrizzék. A néptanítói kar kiváló gyűjtői képességét a Magyar Néprajzi Társaság már alapittatása óta ismeri, igénybeveszi és méltányolja. Eít igazolja e tudományos testület 1910. évi uj alapszabályainak 7. § a, mely a 10 koronás tagdijat az „elemi népiskolák és tanítók" számára 6 koronára szállította le. Tagsági lietményül az Ethnographia évi I—VI. füzete és ennek m. nemzeti muzeumi melléklete, a Néprajzi Osztály dúsan illusztrált Értesítőjének I—IV. füzete jár. Megemlíthetjük végül, hogy tagsági illetményét a gyűjtő évente két-három lapnyi közleménynyel le is dolgozhatja. A Magyar Néprajzi Társaság választmínyának módjában áll, hogy a népiskoláknak és néptanítóknak nyújtott kedvezményeket a főiskolák és középiskolák minden kiválóbb gyűjtőjének szintén megadja, ha ezek erre irányuló kívánalmaikat a tarsaság elnökségének (Budapest, M. Nemzeti Muzeum) előzetesen bejelentik. A pályázat eredményeit a F. F. magyar osztályának elnöksége a M. Néprajzi Társaság folyóiratában, a vidéki szövetségek az illető iskolák értesítőiben, a tanítóképző intézetek pedig a Néptanítók Lapjában teszik közzé. Az összes pályázó kéziratok átvételét az orsz. Széchenyi-könyvtár a Magyar Nemzeti Muzeum évi jelentésében nyugtázza. II. A gyűjtés módja. A néphagyomány gazdátlan költői és néprajzi érdekű emlékeit mindig a nép egyszerű fiainak ajkáról és mindig betűszerinti hűséggel jegyezzük le. A rendszeres gyűjtésben az alábbi csoportosítások és útbaigazítások sorrendje szerint kutatjuk egy falu, lehetőleg a saját falunk összes népköltési emlékeit, hagyományos szokásait és babonás hiedelmeit. Ilyen eredményes kísérlet nélkül egész vidékekre, tájnyelvi területekre és országrészekre kiterjeszkedni csak akkor kívánatos, ha a népköltésnek csak egyik ágát, vagy ha egyes szokásokat és a babonás hiedelmeknek is csak egyik csoportját kutatjuk. Nagyobb területeken különösen a ritkább balladákat, népmeséket, ráolvasásokat és bájoló igéket kell érdeklődésünk tárgyává tenni. A régibb epikai emlékek kutatásában az öregekkel érintkező apróbb gyerekek is nyomra vezethetnek. A bájoló igéket, varázsló mondókáktt ismerő kuruzslók, javasok, bűbájosok bizalmatlansága sikerrel leginkább ugy ostromolható meg, ha enemü ismereteinkkel mi kezdjük meg a közlékenykedést. A titkos igék néha a környezettől is megtudhatók. A velük kapcsolatos cselekmények és szerek ismertetése a környezet segítségével szintén ellenőrizendő. Mivel az egész vonalon gyűjtésnél a diütálók nem tudhatnak pontosan minden hagyományos szöveget, meg kell hallgatnunk a fölmerülő változatokat is, hogy gyűjteményünkbe valamely faluból vagy vidékről a lehető legeredetibb és legteljesebb szöveg kerüijön. A fogyatékos vagy irodalmi befolyást sejtető szöveg megrögzitésétől már csak azért is óvakodnunk kell, hogy a nevükkel együtt szereplő adalékok a szövegrontás vagy ferdítés látszatától mentek legyenek. (Folytatjuk.)