Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-12-15 / 52. szám

6 52-ik szára. 1912. december 15 zők működtek közre a tárgyalásokon s a köz­vádlói. tisztet a nyíregyházi kir. ügyészség tagjai látták el. Az ülésszak december hó 2-án szándékos emberölés kísérletének bűntettével vádolt Zlot­niczki János bűnügyének tárgyalásával kezdődött. Zlotniczkit a biróság az esküdtek veidictje alap­ján másfél évi börtönre ítélte. December 3-án ugyancsak szándékos ember­ölés kísérletének bűntettével vádolva Bognár Mari, szobaleány ült a vádlottak padján. Áz es­küdtek őt is bűnösnek találták s a biróság egy évi börtönnel sújtotta. December 5-én ült törvényt az esküdtbí­róság Tólh János és Leveleki Ferenc felett, aki­ket a kir. ügyészség, halált okozott súlyos testi sértés bűntettének és könnyű testi sértés vétsé­gének elkövetésével vádolt meg. Tóth Ferenc 8 évi. a társa pedig 5 évi fegyházat kapott. December 6-án a hitvestárson elkövetett szándékos emberölés bűntettével vádolt Sz. Kiss Báhntné bűnügyében Ítélkeztek. S*. Kiss Bálint­nét az esküdtek ugyan bűnösnek mondották ki, de kimondották azt is, hogy tettét ő tudatlan állapotban követte el s ez alapon a biróság őt felmentette. A december hó 7-re gyújtogatás bűntettével vádolt Bohai Andrásné bűnügyében kitűzött főtargyalást elnapolták. December 10-én a szándékos emberölés bűntettével vádolt Pásztor Mihály és Rajk János bűnügye került tárgyalás alá. Az esküdtek Pász­tor Mihályt, mint tettest, Rajk Jánost pedig, mint bűnsegédet halált okozott súlyos testi sér­tés bűntettében találták bűnösnek. Pásztor nyolc eszíendei fegyházra, Rajk János egy esztendei börtönre ítéltetett. D?cember 11. és 12-én Hajdú Istvánné és ólmedi András bűnügyét tárgyalták, akik ellen/ szándékos emberölés büntette miatt emeltek vádat. Az ügy felmentő Ítélettel nyert befejezést. Az ülésszakban utoljára elbírálás alá kerülő ügy a Takács Golvácsi József bűnügye voll, akit szándékos emberölés bűntettéért 12 esztendei fegyházra ítélt az el az esküdtbíróság. '«®ST A hátralékos előfizetőink­nek postai befizetői lapokat küldtünk szét, s kérjük a hátralékos előfize­téseket hozzánk mielőbb beküldeni szíveskedjen ek. ÚJDONSÁGOK. Telefon 139. szam §fíT Mai számunk 20 oldal. Közgyűlési naptár. A Nyirviz-Szabályozó társulat e hó 23-án délelőtt fél 11 órakor Nyíregyházán a társulat hivatalos helyiségében (Pannonia-épület) dr. Mezőssy Béla elnöklete alatt rendkívüli közgyű­lést tart. Tárgy : A székház építésére beérkezett ajánlatok felett határozat. A Dombrádí Népbank Részvénytársaság folyó hó 17-én délelőtt 11 órakor a saját üzlet­helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. A Gazdasági Népbank Részvénytársaság Ujfehertón folyó hó 18-án délután 3 órakor tartja rendkívüli közgyűlését saját helyiségében. A Nyíregyházi Gőzeke Szövetkezet folyó hó 15-én délután 3 órakor a Windt, Fisch és Társa irodájában rendkívüli közgyűlést tart. Az Első Magyar Műgyapjugyár Részvény­társaság 1912. évi december hó 22. napján d. e. 10 órakor Nyírbátorban a Nyírbátori Álta­lános Hitelintézet r. t. helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. — Vármegyei rendkívüli közgyűlés. Szabolcsvármepye törvényhatósága december hó 21-én rendkívüli közgyűlést tart. A 292 pont­ból álló tárgysorozat fontosabb tárgyai a követ­kezők : A törvényhatósági vámos közúti alap 1913. évi költségelőirányzata. A m. kir. belügyminiszter leirata a vár­megyei választott tisztviselők illetményeinek rendezese tárgyában hozott közgyűlési hatá­rozatára. Kereskedelemügyi miniszteri leirat az uj­fehértó—hajtludorogi törvényhatósági közút ki­építése tárgyában hozott határozatra vonatko­zólag. Alispáni jelentés a Nyírbátori ált. hitelin­tézet válságáról. A Nyíregyházán emelt Kossuth Lijos emlék­szobor bizottságnak a még szükségelt kiadások fedezésére ujabb segély iránti előterjesztése. A vármegye állandó bíráló választmánya a legtöbb adót fiető bizottsági tagok 1913. évre érvényes névjegyzékét bemutatja. Á vármegye alispánja a választott bizott­sági tagok 1913. évre érvényes névjegyzékét be­mutatja. A vármegye alispánja a törvényhatósági közgyűlésen üléssel es szavazati joggal biró tisztviselők névjegyzékét bemutatja. A vármegye alispánja a választott bizott­sági tagok sorában megüresedett helyek betöl­tése iránt előterjesz'ést tesz. A közig, bizottságból kilépő Gencsy Albert, Somogyi Gyula, dr. Mezőssy Béla, Geduly Henrik es Megyery Géza bizottsági tagok helyének vá­lasztás utján való betöltése. Az állandó választmányban lemondás foly­tán megüresedett egy tagsági hely betöltése. Az igazoló választmány újra alakítása. Az adófelszólamlási bizottságba 3 rendes és 3 póttag választása. Á jövő évi fősorozás polgári elnökeinek és orvosainak megválasztása, illetve kijelölése. A járási mezőgazdasági bizottság újra ala­kítása. A bor ellenőrző bizottságok újra alakítása. A jövő évben esetleg működni hivatott ló­•avató bizottságok megalakítása. Nyíregyháza varos képviselőtestületének lVí milliós folyó számla hitel kiegyenlitésere felveendő 1,720.000 koronás törlesztéses kölcsön ügyében hozott határozata. Nyíregyháza r. t. város képviselőtestületé­nek a város belterülete, illetve annak megjelö­lése tárgyában hozott határozata. Nyíregyháza r. t. város képviselőtestületé­nek a Kürt- és Virág-utca szabalyozása tárgyá­ban hozott határozata. Nyíregyháza r. t. város képviselőtestületé­nek a Kótaji- és Ujszőllő-utca szabályozási vo­nalának megállapítása tárgyában hozott hatá­rozata. Néhai Okolicsányi Dezső főszolgabíró csa­ládjának nyugellátása tárgyábani határozat. — Ülések a vármegyénél. A december hó 21-én tartandó vármegyei rendkívül köz­gyűlés tárgyainak előkészítése céljából az állandó választmány december hó 20-án d. e. 9 óra­kor, a jegyzői nyugdíj választmány pedig de­cember hó 18-án d. e. 10 órakor a vármegye­háza kistermeben ülést tart. — Utóállitások. Munkácson 1913. évben az utóállitások a kővetkező napokon lesznek megtartva: január 20, február 20, május 13 és 20, junius 20, julius 20, augusztus 20, szep­tember 30, október 20, november 20, decem­ber 20. — Igazolt megyebizottsági tagok. A büdszentmihályi és kótaji választó kerületben november 19-én megválasztott Lázár Béla, Drá­veczky László tiszabüdi lakosok és Jármy Meny­hért nyíregyházi lakost a pénteken tartott iga­zoló választmányi ülés igazolt bizottsági tagok­nak kimondta. AZ ügyvéd szövetség gyűlése. Az orsz. ügyvéd szövetség nyíregyházi osztálya, Járossy Sándor dr. elnöklete alatt e hó 11-én választmányi ülést tartott. Élénk helyesléssel vette tudomásul a választ­mány, hogy a szövetség központi vezető­ségének közbenjárása folytán a debreceni kir. itélő tábla elnöke felhívta a kir. tör­vényszékek elnökeit az ügyvédi munka­dijak megállapítása körül tapasztalt ano­máliák megszüntetétése iránt. Remény van tehát arra, hogy ez a mérges kér­dés, mely annyi félreértésnek s keserű­ségnek volt az oka, végre méltányos és helyes megoldást nyer. Az ügyvédi dijak­nak a külföldi minták szerint való sza­bályozása, az egységes birói és ügyvédi vizsga, az uj ügyvédi rendtartás, a tejek­könyvi kényszer, a jegyzői magán mua tá­latok s más fontos kérdések is tárgyalás alá kerültek, A választmány minden kér­dése tanulmányozására szakelőadót kül­dött ki, akik javaslataikat a januárban tartandó osztály gyűlés elé fogják ter­jeszteni. — Eljegyzés. Frigyesi Jenő az alföldi ta­karékpénztár igazgatója, eljegyezte Sarkadi Reneét, Sarkadi Adolf főmérnök leányát Nyír­egyházán. — A községi jegyzők anyaid helyzeté­nek rendezése Kolozsvármegye lörvényható­sága a községi jegyzők és segédjegyzők illetmé­nyének rendezése es e célból a községeknek állami segélyken való részesítése végett a kép­viselőházhoz felíratott intézett A feliratot pár­tolás végett Szaboicsvármegye törvényhatóságá­nak is megküldték. — Korai halál. Súlyos csapás érte dr. Hoffmann Emil városi tisztiorvost és feleségét: 6 és fél éves kis leánykájuk Irénke rövid szen­vedés után hirtelen elhunyt. Temetése pénteken délután 3 órakor volt nagy részvét molett. — Vallásos estély. A helybeli evang. templomegyesület ma es'e félhatkor vallásos estélyt tart a központi elemi iskola disztermeben és pedig ez alkalommal, tekintettel a karácsonyi ünnepekre, gyermek-vallásos estélyt, a következő műsorral: 1. 370. számú közének. 2. Ima. Paulik János ev. lelkész. 3. A jövő Krisztusé. Irta: Szabolcska Mi­hály. Szavalja: Rátvay Irén IV. o. elemi iskolai tanuló. 4. „A császár látománya." Irta: Lagerlöf Selma. Svédből forditotia dr. Leffler Bela fő­gimnáziumi tanár. Felolvassa Leffler Sámuel. 5. Isten fels?g^s adománya. Éneklik: Valent Gizella, Kusnyerik Erzsébet, Gabrienyi Adél, Bálint Mariska elemi iskolai tanulók. Har­móniumon kiséri: Kiss István tanító. 6. Jézus. Irta: Szabolcska Mihály. Szavalja: Fazekas László V. o. elemi iskolai tanuló. 7. Nagy Isten téged imád. E lekli az elemi iskolai énekkar. 8. A két örökös. Irta: Jakab Ödön. Fel­olvassa : Kubacska István tanitó. 9 Melyiket. Irta: Váradi Antal. Szavalja: Vietórisz Lenke I. polg. isk. tanuló. 10. Ima. Krieger Mihály ev. másod lelkész. 11. 375. sz. közének 4. vers. Ezen gyermek-vallásos estályra a mt. szü­lőket s híveimet s az érdeklődőket lelkipásztori szeretettel meghívom. — Paulik, lelkész elnök. — Nem engedélyezett népgyűlés. A nyíregyházi szociáldemokrata munkásság holnap vasárnap délutáu népgyűlést akart tartani, a melyen a mai politikai helyzettel kivánt foglal • kőzni. A rendőrfőkapitány a mostani izgatott hangulatra való hivatkozással nem vette tudo­másul a bejelentést. •— A Leányegycsület karácsonyfaünne­pélye folyó hó 21-én d. u. 3 órakor lesz a gimnázium tornatermében. Az érdeklődőket szí­vesen látja az egyesület. — Névjegyek, meghívók, minden­féle nyomdai és könyvkötői munkák gyor­san és ízlésesen készülnek lapunk nyom­dájában és könyvkötészetében. A legfinomabb íraacsía és amerikai Friedmarm Sándornál, cipő újdonságok kaphatók NYÍREGYHÁZÁN. 536—52--

Next

/
Oldalképek
Tartalom