Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-12-15 / 52. szám

10 53-ik szám. JS ÍYÍíUriD ÉK. 1912. december 19. maban egész terjedemében ismertettünk) a ke reskedelmügyi miniszterhez pártololag felter­jeszteni határozta a bizottság. Néhai Werner László polgári iskolai tanár állásanak betöltésére nézve elhatározta a bi­zottság, hogy a nyíregyházi polgári iskolánál egy uj tanerő beállítását fogja kérni a vallás­ügyi miniszternél és pegig ugy, hogy a kine­vezendő tanár francia és német nyelv tanítá­sára képesítve legyen. A közigazgatási bizottság adóügyi allisott­ság rendes tagjaiul megválasztották S(mogyi Gyula. Geduly Henrik, Megyery Géza és dr. Mezössy Bélát, póttagokul pedig Lázár Kálmán és Haas Ignácot. Színház. A debreczeni színtársulat vendégszereplése. Változatos és gazdag műsorral jön hozzánk Zilahy igazgató kitűnő művészgárdájával, hogy december )6án hétfőn, 17-én kedden és 18-án szerdán a városi színházban vendégelőadásokat tartson. Színtársulatunk téli vendégszereplései minden alkalommal élénkséget és hangulatot hoznak s igy csak természetes, hogy a közön­ség örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy teli évadból egy kis izelitőt kapjon. Ez alkalommal különösen érdekes és kiváló ujdonsagokat mutat be a színtársulat. Hétfőn, az első est alkalmával Henry Bernsteinnak szenzációs újdonsága az Ostrom kerül színre, mely a Víg színháznak egyik legvonzóbb újdon­sága. Kedden, Ibsen Henrik nagyhatású szín­müve a Nóra kerül szinre, melynek legutóbbi debreczeni előadása nagy elismerést szerzett a színtársulatnak. Szerdán, a harmadik estén Molnár Ferencznek szenzációs újdonságát a Farkast mutatja be a színtársulat, mely az idei színházi élet legnagyobb eseménye s mely a magyar szinmüirodalomnak világszerte dicsősé­get szerzett. A vendégelőadásokban Halasy Mariska, Vajda Ilonka, Kiss Mariska, Uti Gizella, Vámos Gizi, Zilahy Gyula, Bérezi Ernő. Szász­haimy György, Lévai Farkas, Kemény Lajos, Szilágyi Ernő, Lajthay Károly es Pethő Pal játszanak nagyobb szerepeket. Jegyeket előre árusít özv. Rottaridesz Ist­vánné dohány tőzsdéje, a városház-épület, sarkán. A minden tekintetben érdekes előadások iránt már is nagy érdeklődés mutatkozik. & sorozás előkészítése A honvédelmi miniszter rendelete. A levegő háborús izgalmakkal, puskapor­szaggal van tele. Ebben az izgatott hangulatban született meg a honvédelmi miniszter rendelete a jövő évi sorozások előkészítéséről. Már meg­érkezett Szabolcsvármegyéhez az érdekes ren­delet, amely a jövő évi ujoncozásra vonatkozó előmunkálatok teljesítését oly célból rendelte el, hogy arra az esetre, ha a jövő évi ujonejuta­léfeot a képviselőház megszavazza: azonnal fo­foganatositható legyen az ujoncállitás a teljes -és biztos adatok alapján. A rendelet főbb pontjai igy szólnak : A jövő márciusban az Í892., 1891. és 1890. években született ifjakból álló sorozásra felhívott korosztályt sorozzák, akiknek össze­iiasa a sorozás első előkészülete. Ez a korosztály november végéig tartozik helyi hatóságánál je­lentkezni. A szolgálati kötelezettség teljesítése tekin­tetében biztosított kedvezmények előkészítése a ket éves szolgálat biztosítása, az egy éves ön­kéntesség es a póttartalékba való utalásból álló kedvezmények elintézése az előkészületek má­sodik munkája. A családfenntartói kedvezmények iránti folyamodványok január és február havában nyújtandók be, iegkésőbben azonban a tényle­ges szolgálat megkezdésénél. A teljes törvényes igénynyel neru biró család­fenntartók és mezőgazdák részére az ujonc­jutalék 4 százaléka erejéig a póttartalékos ked­vezmény áll fenn. Eziránt a kérvények a tény­leges szolgálat megkezdéséig nyújtandók be. A papok és papjelöltek kedvezménye a régi marad. A csak két évre terjedhető tény­leges szolgálat kedvezményét hat osztályú, vagy szakiskolai bizonyitványnyal a sorozásig kell igazolni. Az egyévi önkéntesi tényleges szolgálat kedvezményének elnyerését célzó folyamodvá­nyok február végéig, illetve a sorozás napjáig adandók be. A rendelet figyelmezteti az állitáskötelese ­ket, valamint hozzátartozóikat, hogy semmi esetre se forduljanak azokhoz az ugy nevezett katonaügyi irodákhoz, amelyek magukat kü'ön­böző módon hirdetik és pénzbeli ellenszolgál­tatás fejében a felekkel szemben teljesíthetetlen Ígéreteket tesznek, banem mindennemű katonai ügyeikben, amennyiben felvilágosításra szorul­nának, bizalommal forduljanak az arra hivatott hatóságokhoz. Természet — társadalom. A barlanglakó vadászok ideális kollektív társadalmat alkotnak. Nincs vagyon. raDg, fele­kezeti különbség ; közösek az örömök és szen­vedések. Az együttes munka folyamán azonban ha­talmas, korszakalkotó találmányok rohamos vál­tozást idéznek elő. Felfedezések, uj életmódok, uj igényeket és szükségleteket idéznek elő. Meg kellett annak történnie* hogy egy vadászat al­kalmával a zsákmányul ejtett nőstény farkas mellett apró kölyköket találtak, amelyeket já­tékszerül vittek haza a gyermekeknek. Ezek a farkas kölykökkel szaladgáltak, együtt űzték a réti patkányokat, ürgéket. És íme a felnőtt far­kas kölykökből nagyszemü vadászebeket nevel­tek. Más alkalommal egy vad lovat sebeztek meg, mely még a saját lábain volt a barlang­hoz vezethető. Útközben terheket raktak a ha­tára és látták, hogy megszelídítve óriási hasz­not nyújt. Majd vad tehenet, kecskét, antilopot fogtak el élve, amelyeknek tejét használhatták fel. Egy szóval hosszú századok utan a meg­szelídíthető állatokkal ismerkedtek meg, ame­lyek ujabb kényelmeL, élelmet nyújtottak, uj igényeket támasztottak. Két nevezetes dolog származott ebből. Az egyik az, hogy az ehezés és nélkülözés meg­szűnt, a táplálkozás és ruházkodás célszerűbb és jobb lett és hogy a barlanglakás lehetetlenné vált. A házi állatok nem voltak a barlangokban és a sziklás vidéken eltarthatok. Azoknak le­gelő és viz kellett. Meg kellett tehát változtatni az életmódot. Keresni kellett jó legelőket, lehe­tőleg viz, folyó, tó mellett, ahol az állatok élelmezhetők és szaporithatók legyenek. De ne­vezetes változást idézett elő az a szükség is, hogy a társadalom egy részének az állatok őr­zésével, nevelésével kellett foglalkoznia és csak másik része mehetett vadászatra és legelő ke­resésre. Két külön foglalkozási ág támadt té­hát: a vadászat és a pásztorkodás. A vadászok nyugtalan nép, csak pihenni tér a pásztorok­hoz, szereti a veszélyt, a kalandokat, az isme­retlen vidékek kutatását. A pásztornép azonban egy helyben él sokáig. Ha megtalálta a jó le­gelőt viz és gyümölcserdő közelében: az esz­tendőkig. mig csak a legelő kizsarolva nincs, állandó lakhelyül szolgál. Ha most elképzeljük azt, hogy a kitűnő vagetácio mellett, az aránytalanul nagy legelő, még ezernyi állatnak is sok esztendőre való el­látását bizonyította, nem kételkedünk azon, hogy a pásztornép sátrakat ütött itt és bővé­ben a húsnak, tejnek, viznek és gyümölcsnek, boldog nyugalomban élt hosszú évtizedeken át. Ez a megállás minden nagyobb megerőltetés nélkül juttatta őket a földmivelés megismerésé­hez, a föld kapálásához, a vetéshez és aratás­hoz. És igy nem csoda, hogy áldottabb vidéke­ken a tovább vonuló pásztor törzsekből el-el­maradoztak kisebb csoportok elegendő állattal és a földmiveléshez fogtak. A földmivelők kisebb-nagyobb távolság­ban telepedtek le. Békés nép azért, mert egyik nem vehet el a másiktól olyat, ami neki nincs. Föld van több, mint amennyi szükségletére eleg, állatja is van elegendő. Nincs ok az irigységre, gazdasági összeütközésre, nincs tehát harc és hátioru. Van tehát már vadász, pásztor és földmi­ves társadalmunk. Legközelebb megvizsgáljuk, hogy milyen viszonyban állanak ezek egymáshoz? A Szaboicsvmgyei Tanitó Egyesület Köre. Pályázat ösztöndíjra. A nyíregyházi h. ev. főgimnázium kormányzó tanácsa a Ru­guly' Sámuel nevét viselő alapítvány kamataira ezennel pályázatot hirdet. Az ösztöndíjért ág. h. ev. tanuló ifjak pá­lvázhatnak, akik a retorikatói (V. osztály) föl­felé bárhol is Magyarországon felsőbb tudomá­nyokat hallgatván, ugy erkölcsileg, rnint tudo­mányilag a legjobban kitüntetik magukat. A pályázók hiteles okiratokkal fölszerelt kérvényüket f. évi december hó 18 napjáig a nyíregyházi ag. h. ev. főgimnázium igazgatójá­nál nyújtsak be. Nyíregyháza, 1912. december ho. A főgimnázium kormányzó tanács nevt-b n és megbízásából: Dr. Meskó László, Dr. Vietórisz József, főgimnáziumi felügyelő, főgimn. tanácsjegyző. Pályázat ösztöndíjra. A nyíregyházi ág. h. ev. főginázium kormányzó tanacsa a Suták Antal és anyja Reguly Zsuzsánna nevét viselő alapítvány kamataira ezennel pályázatot hirdet. Az ösztöndíj elsősorban ág. hitv. ev. sze­gény és jó tanuló iskolás ifjaknak adatik ki (12—20 évesig). Pályázhatik református val­lású ifjú is, ha rokon. A pályázók hiteles okiratokkal felszerelt kérvényüket f. évi december hó 18 napjáig a nyíregyházi ág. h. ev. főgimnázium igazgató­jánál nyújtsák be. Nyíregyháza, 1912. december hó. A főgimn. kormányzó tanács nevében és megbízásából: Dr. Meskó László, Dr. Vietórisz József, főgimnáziumi felügyelő, főgimn. tanácsjegyző. Gazdasági egyesületi közlemény. A G. E 0. Sz. nagygyűlése. Felhívjuk t. gazdatársaink szives ügyeimét a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségé­nek folyó hó 22 én (vasárnap) d. e. 10 órakor az 0. M. G. E. székhazának (Budapest IX. Köz­telek- u'ca 8.) n igy termében tartandó nagy­gyűlésére. Tekintettel a tárgyak fontosságára — kü­lönösen a balkáni államokkal szemben érvénye­sítendő vámpolitikai indítványra — tisztelettel kérjük gazdatársainkat, e nagygyűlésen lehelő ­leg minél nagyobb szamban megjelenni. Tisztelettel felkerjük mindazon gazdatár­sainkat, kiknek nádtermelö területeik vannak, hogy e területek fekvését, kiterjedhet és a tu­lajdonos nevét, nyilvántartásba vétel céljából egyesületünk titkári hivatalánál mielőbb bejelen­teni szíveskedjenek. Szabolcsmegyei Gazdasági Egyesület. Okolicsányi Dezső temetése. Szabolcsvármegye egész hivatalos világá­nak résztvétele, s a kisvárdai járás és Kisvárda község lakosságanak jelenléte mellett ment végbe szerdán délután Okolicsányi Dezső teme tése. Szabolcsvármegye főispánja, a vármegye, Nyíregyháza városa, a kir. pénzügyigazgatóság, az összes járások küldöttsége, a nyirbogdányi és a kisvárdai járások jegyzői, a függetlenségi és 48-as párt, s Kisvárda község minden tes­tületének, hatóságainak és közintézményeinek küldöttsége stb., mind-mind megjelentek, hogy részvétüknek kifejezést adjanak, hogy a mélyen nöi-, férfi- divat én rövidáru üzletében Telefon 129. 615-5 210 az összes téli áruk: Szőrme muffok és boák, téli alsóruhák, harisnyák, keztyük és az összes ajándék tárgyaknak alkalmas cikkek leszállított árban árusíttatnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom