Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-10-13 / 41. szám

nyíregyháza, 1912. Hím. éYfolyam, 41, szám. márnap, október 13. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szaboicsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. eíSftotfai feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁHOSHÁ2-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Üt* uj laM&i^a, A pénteken délután megtartott rend­kívüli képviseleti közgyűlés legfontosabb és említésre méltó tárgya az uj honvéd huszár laktanya építésének ügye volt, a melyre vonatkozólag a képviselet jóvá­hagyta, illetőleg változatlanul elfogadta a folyó hó 8-án tartott pénzügyi, jogügyi és épitészeti szakosztályok együttes véle­ményező javaslatát. — Ezek szerint a vegyes bizottság tárgyalása már novem­ber hó első felében kezdetét veszi, a mult számunkban közölt honvédelmi miniszté­riumi leirat alapján. A képviselet kimondta, hogy az uj laktanya épitésébe csak abban az esetben hajlandó belemenni, ha a vegyes bizott­sági tárgyaláson, mindkét részről el­fogadandó, általános építési tervezet szerint építendő laktanya összes költsé­geit, a tervező műépítész díjazását is beleértve, valamint a telek értékét, továbbá a fenntartási költségeket is felszámítva, a város teljes fedezetet talál a fizetendő térítési dijakban. Az építési tervek elkészítésére felkér­ték Tóásó Pál budapesti építészt, avval a feltétellel, hogy ezért előre megállapí­tott díjazását csak abban az esetben kapja meg, ha a laktanya felépíttetik, a mikor is az épitészeti tennivalók ellátá­sával is meg lesz bizva. Ha bármely ok­ból elmarad az építkezés, a tervezésért díjazva nem lesz. Az előzetesen költség­tervezés szerint előirányzott 2 millió ko­rona megszerzésének munkálataival a kép­viselet Májerszky Béla kir. tanácsos, pol­gármestert bizta meg. A képviselőtestület által kiküldött „Honvédlaktanya bizottság* tagjai a kö­vetkezők : Polgármester v. helyettese elnöklete alatt Baruch Jenő, Barzó Pál, Ferdlicska Rudolf, Imre János, Irsay Gusztáv, Kéry József, Király Sándor, dr. Kovách Elek, Meskó László, Paulusz Márton, Pisszer János, Prok Gyula, Rosenthal Ferenc, Somogyi Gyula, Szmolár Pál, dr. Vadász Leo, Balla JenÖ, Trak Géza, Huray Sá­muel, Kertész Bertalan, dr. Konthy Gyula, Nagy Elek és Hudák Károly. Október 6. Október hó 6-dikát a szokásos kegyelettel ünnepelte meg az idén is városunk közönsége. A délelőtt 11 órakor, az ág. ev. templomában tartott gyász istenüszíeieten, a templomot teljesen betöltő ragy közönségen kivül részt vett a vármegyei tisztikar gróf Vay Tibor főispán, a városi tisztikar Balla Jenő tanácsos, a kir. biróság Kovács István kir. törvényszéki elnök, a kir. pénzügyigazgatóság Sefcsik József kir. pénzügvigazgató vezetése alatt, s a fő­gimnázium ifjúsága. Krieger lelkész szép imája után énekelt a dalárda s azután Vietórisz László missziói lelkész tartott gyönyörű gyászbeszédet, melyből közöljük a következőket: I. 1849. október 6-ika . . . Mit juttat eszünkbe e nap ? Szörnyű gyászt, melynek hatása alatt állunk mindannyian. E nap a Golgotát juttatja eszünkbe, hol az emberi gonoszság az isteni igazokat megfeszilette, legnagyobb jóltevőjének vérét vette. A golgotát, hol e napon 13 hős halálában egy nemzet életét akarták a leg­kisebb erkölcsi felelősség érzet nélkül kegyet­len kezekkel kioltani. Ó gyászos Arad ! Könny szökik szemünkbe, ha rád emlékezünk s szivünk­ben egyszerre keserűséget és lelkesedést, fájdal­mat és magasztos gyönyört érezünk! . . . Az örök igazság, az isteni törvény, a nagy természet, önmagában és nyilvánulásaiban, a szeretetet, prédikálja nekünk. És ime az ember megvefi a szeretetet és hódol a bűnnek, a gyűlöletnek! Vad kegyetlenséggel taszítja el magától* a szerető testvért s bünne kétszeres, mert annak keblében is gyilkosa lesz a szere­tetnek. Fegyvert ragad, halált ordit, a semmi­ségbe dob életet, oly kincset, mely felett ren­delkezni csak a teremtő Istennek van joga. Ez a gyűlölet indította a hatalmat arra, hogy meg­fosszon bennünket a már törvényben biztosított jogainktól s miután kiverte a kardot a küzdők kezéből, őket bitóra hurcolja s meggyalázzon egy szent küzdelemben elbukott, de dicső nem­zetet. Ez a gyűlölet és vad kegyetlenség ösz­tönözte a győzőt arra, hogy a dicsőséget nem a nagylelkűségben, hanem hősök vérének ontá­sában, dicstelen halál osztogatásában, paloták, kunyhók elhamvasztásában, családi boldogság földulásában, hősök számkivetésében, lánccsö­römpölésben, a börtönök dohos celláinak sápadt lakóiban, a rabsóhajokban keresse. Óh a hata­lom sokszor elvakítja az erőset (s oly tettek elkövetésére ragadja, melyek) nem épit, de ront, pusztít vele; világosságot, fényt melegséget áraszthatna maga körül, de miért, mikor a sötétségben, az üszők kísérteties pislogása mel­lett boldogabbnak, biztosabbnak hiszi életét. A fájdalmat, mely szivünket elszoritja, ha a gyászos múltba tekintünk, enyhítse az a szent meggyőződés, hogy a lelken és eszmén Lelki világok.*) Irta: Szakoly! Boriska. Egy hosszú, különös tülkölés és a vonat zakatolva robog tova az éjszakában. A coupé ajtaja kinyílt és a kalauz udva­riasan tessékelt be egy ősz hajú, magas ter­metű urat és egy okos szemű barna fiúcskát. A gyermek kíváncsian nézett körül s amint látta, hogy rajtam kivül senki sincs a fülkében, elégedetten telepedett le egy sarokba. — Apa, űlj ide mellém, egészen mellém — szólt a gyermek öreges, komolykodó hangon. És az apa leült a mutatott helyre, miközben szeretetteljes megértő pillantást váltott a gyer­mekkel. Valami jóleső melegség fogott el, mikor e két tekintet összevillant, ugy éreztem, az alko­nyat búcsúzó napsugara csókdoshatja igy a haj­nal itt felejtett harmatcsepjét, mint ahogy ez a fáradt, szomorú szem simogatja az üde, rózsás gyermekarcot. *)Lelkivilúgok. Egy csinos kiállítású, tartalmas no­vellás kötet jelen meg ezzel a cimmel. A novellák szer­zője Szakolyi Boriska, aki novelláinak témáit nagyobb­részt olaszországi útjából merítette s az olasz témákat irta meg erős megfígyelőképességgel, szép, vonzó, érdekes stílusban. Kedves, élvezetes olvasmányok ezek s értéküket meg növelik azok a sikerült illusztrációk, amelyeket Sza­kolyi Sándor készített. — Apuskám, álmos vagyok, szólt most a kis fiu. — Feküdj le gyermekem, igy, hajtsd a vállamra a fejed s álmodj össze szép cifra me­séket, hisz, ha felébredsz, ugy is eloszlik min­den, minden, nem marad egyéb egy nehéz, szürke ködnél. A gyermek ugy látszik, nem sokat értett a szavakból, összehúzódott a pamlag sarkában, fejét apja vállára hajtva, csendesen elszunnyadt. Az apja cigarettát vett elő, pár pillanatig ide­gesen forgatta keskeny, fehér kezében, majd rágyújtott s fejét mereven hátraszegve, egyked­vűen fújta a füstkarikákat. Éjszaka volt s mi ott jártunk az Appen­ninek alján. A vonat dübörögve kanyarodott az alagutakban, — a fordulóknál előbukkanó vörös lámpák különös sejtelmes fényt árasztottak ma­guk körül. Közben feljölt a hold a hegyek mö­gött, sárgás fénye rávilágított a hegytetők ham­vas fehérségére, a babérfák rezgő leveleire és a folyó kacér, habos fodraira. A viz el-eltünt, majd ismét előbukkant, mintha ^valami pajzán játékot űzne velünk. Régi római fürdők, amfiteátrumok, kasté­lyok, várak romjai tünedeztek el mellettünk. Mintha szimbolizálni akarná ez a robogó vonat az élet rohamos sietségét. Nem áll meg egy pillanatra, hogy emlékezetünk kissé betérjen a múlthoz, hanem lázas sietséggel igyekszik az ismeretlen jövő felé, hol talán veszte varja ! — Tuiajdonképen miért is sietünk ? Szó­lalt meg hirtelen útitársam; mintha csak saját gondolatom értelmét tolmácsolná. Meglepődve tekintettem fel reá, ki hosz­szas hallgatás után most szólalt meg először. Ugy éreztem, ez a hallgatag ember nagy benső eletet élhet — s hogy ne zavarjam gondolatai­ban, mondását nem látszottam észrevenni. Elő akartam venni könyvemet, hogy olva­sásba fogjak, felnyúltam érte a hálóba, de ki­csúszott kezemből és a főidre ejtettem. Útitár­sam udvariasan felemelte, miközben gyors pil­lantást vetett a könyv külső boritékára: — Petrarca ? — Kérdé érdeklődve, majd hozzátette : — szereti ? — Igen, nagyon szeretem, hisz minden sora tele van az ifjú lelket éltető tápanyagá­gai — a szerelemmel, melynek árnyalatait oly isteni művészettel tudja reprodukálni. — Milyen fiatal maga, — szólt megnyerő, de kissé főlényes mosolylyal. — Istenem, milyen fiatal. Felnéztem rá s most először vettem szem­ügyre a vonásait. S ekkor láttam, hogy csak a haja fehér, de az arca fiatalos, a szeme égő Alfig Átmeneti és téli kabátokat valódi gy* angol szövetekből késsit J Diyatcikkekben folyton íáltozatos újdonságok I Kerekes Pál utóda Nyíregyháza. Telefon 197.

Next

/
Oldalképek
Tartalom