Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-09-01 / 35. szám

35-ik száui. N Y I R V I D É K 1912. szeptember 1. 6 katholikus egyház mind ama hivei, akik a tisz­tán gk jellegű H.-Dorogon kívánják látni püs­pöki széköket, soha sem fognak abba belenyu­godni, hogy legfőbb vallási, egyházi intézmé­nyöket egy más felekezet virágzó központján lássák másod-harmadrangú szerepre kárhoztatva ugy egyházi, mint világi téren. A kevésbbé müveit híveknek hasztalan fogja magyarázni papja a kulturszempontokat, melyek miatt állí­tólag H.-Dorogtól el kell venni a püspöki széket, azok csak éppen e tényt fogják látni, hogy Nyíregyháza elkaparitotta a püspökséget és nem keresve a vezetőket, a nyíregyházi lutheránusokra és velők az egész lutheránusságra fogják ellen­szenvüket, sőt ellenséges érzületüket fordítani. Ártani fog ez a lutheránusoknak? nem tudjuk. Épületes dolog lesz-e az ily agyarkodás vallási, egyházi szempontból? nem a mi fel­adatunk vizsgálni. Ellenben nagyon is oka lehet annak, hogy egy-egy türelmetlen pap révén egyes községekben vagy községek között a püs­pöki szék miatt lappangó ellenszenvet lángra lobbantsa, ami hogy meg ne történhessék, a legfontosabb közérdek lévén a vallási háborús­kodás a legpusztítóbb valamennyi belvillongás között. Van erre szükségünk? Elkerülhető ez? De nézzük az érem másik oldalát. Tegyük fel, hogy Nyíregyházának sikerül el­halászni Hajdudorog elől a püspöki széket: mit nyer vele t Először is tetemes kiadá­sokat, melyeket, hogy a lutheránusok hivő serege mily lelkesedéssel fog fedezni a most is 100°/«-on felül menő (ohó) pótadoval, azt már csak elképzelhetjük, hogy ennek következ­tében mily megelégedéssel fog gyönyörködni az uj gk. intézményekben, — könnyen elgon­dolhatjuk : ezért aztán mily jó szemmel fög tekinteni a verejtékes munkájával kövezett és nem kövezett utcáján végig kocsizó gk. püs­pökre és kanonokjaira: ne is feszegessük. Ma, amikor a pénzkérdés oly érzékeny fokmérője a barátságnak és jóviszonynak, ily kérdésekkel komplikálni két felekezet életét, hát ez már nem bölcsesség. De most nem is erről akarunk szólani. Majd máskor. Most csak azt nézzük, hogy a nyomasztó kiadásokkal igy kellemes hangulatba ringatott nyíregyházai lutheránusság minő szívvel fogja azt venni, hogy az ő jóvoltukból falaik közt megtelepedett uj gk. püspök elkezd urat ját­szani, amit az ő püspökük nem tehet, köz- és társadalmi dolgokban magához ragadja a veze­tést, a lutheránus püspök meg, — saját ottho­nában, hivei seregének közepett — kénytelen második helyre szorulni, vagy épen teljesen visszavonulni. A lutheránusok látni fogják egy­egy gk. püspöki misének, karácsonynak, húsvéti ünnepeknek fényét és látni fogják saját puritán templomukat, szertartásukat. Itt és az egész vonalon elkezdik majd az összehasonlitgatáso­kat. Milyen eredményre jutnak? az ő dolguk. De ha mind ebből vallási békének megzava­rása fakadhat; ha az eddig tapasztalt türelem, megértés helyet irigység, ellenszenv foglalhatja el: akkor közérdek, hogy e vészes következ­ményekkel járható eshetőség be se következzék. Ezért is óhajtanák, ha Nyíregyháza nem törné magát a gk. püspöki székért, mely ott több bajt csinálna, mint hasznot. Megszüntetné Nyíregyháza lutheránus jellegét. Nem akarjuk senki vallásos érzését sérteni, de a trójai fa-ló története jut eszünkbe, amikor Nyíregyházára vinni halljuk a püspökséget. — Kálvinenmi ünnep Kisvárdán. Kis­várda augusztus hó 25-én vasárnap impozáns ünnepet rendezett, amelynek az volt a célja, hogy a református lelkészek árváinak létesí­tendő Kálvineumot közelebb vigye a megvaló­suláshoz. A vendégek százait hozta Kisvárdára minden vonat. Felsőszabolcs egész református papságán és tanítóságán kívül ott volt a vár­megye intelligenciája felekezeti különbség nélkül. Baltasár Dezső püspök déli félegykor érkezett oda előkelő kísérettel. Kíséretében voltak Vay Tibor gróf főispán, Mikeez Dezső alispán, Ferencey Gyula jogakadémiai igazgató, Jánosi Zoltán lelkész, Fos és Görömbey esperesek, Vadász Lipót orsz. képviselő, Hajdú Zsigmond püspöki titkár és még igen sokan. Mintegy két­ezer előkelő vendég érkezett Kisvárdára, ahol az állomáson a helység elöljárói fogadták az érkezőket. A püspököt diszes lovasbandérium kisérte be a föllobogózott városba, ahol a nagy­vendéglő udvarán hatalmas sátorban népes bankett volt. Délután négy órakor istentisztelet volt, amelyen Baltasár püspök mondott szép imát, majd Jánosi Zoltán ielkész tartott magas­röptű ünnepi beszédet. Istentisztelet után a püspök tizenhat küldöttség tisztelgését fogadta. Este a színházban szép közönség részvételével estély volt. Ezen Baltazár Dezső püspök ragadta magával szép beszédével a hallgatóságot, amely lelkesen ünnepelte a püspököt. Jármy Judit kedves monológjával váltott ki nagy és meg­érdemelt tetszést, majd Ferenczy Gyula jog­akadémiai igazgató mondott tartalmas beszédet. Erdőhegyi Ferencz beregmegyei szolgabíró éne­kével gyönyörködtette a publikumot, amely azután meghatottan hallgatta a lelkészek kará­nak énekét. Vas Mihály esperes és Kiss Ferencz lelkész fenkölt beszédei vezették és zárták be a magasztos ünnepélyt, amelyet hajnalig tartó táncmulatság követett. — Az egri érsek köszönete. Szmrecsányi Lajos egri érsek, az elődje: Samassa József bíboros érsek halála alkalmából, Nyíregyháza város közönsége nevében Bogár Lajos h. polgár­mester által tolmácsolt részvét-iratra a következő szép levélben válaszolt: Tekintetes h. Polgármester Űri A Nyíregyháza város közönsége részéről folyó hó 22-ről hozzám intézett s köszönet­tel vett részvétiratban méltán állnak egymással megdöbbentő ellentétben a nyolc ev előtti s a most legközelebb mult szent István király ünnepének ragyogó fénye és komor gyásza; leledhetetlen szép felszentelési ünnepélye az immár Istenhez költözött Bibornok-Érsek Urunk által emelt nyíregyházi templomnak akkor — és az Ur házát épitő Apostol nagy szívének kihűlése most. A megboldogultnak mindenkor oly kedves nyíregyháziak minden bizonnyal különösen átérzik azt a megrendítő veszteséget, mely az egyház nagynevű főpapjának s a nemzet halhatatlan emlékű fiának elhunytával az én fiúi szivemet porig lesújtotta. Ez a különösebb átérzés ad nagyobb hatást annak a nemes szándékuknak, mellyel mérhetlen fájdalmamban vigasztalásomra si­ettek s amelyért fogadják legőszintébb köszö­netem kifejezését. Azt a nagy lelket pedig, mely az Úrhoz szállott, azt a nagy szivet, mely a sirba hullt, őrizzék meg az elköltőzötthöz méltó kegyeletben! Emléktemplomának ég felé ma­gasló tornya minden nap újra idézze emlé­kezetűkbe az ő teljes életével s még elhaló ajkával is hangsúlyozott intelmét, hogy az égieket keressük! Eger, 1912. évi augusztus hó 26-án. Szmrecsányi Lajos, egri érsek. — Samassa József egri bíboros érsek halála alkalmából lapunk legutóbbi számában Géczy Géza régi munkatársunk igazán szép újságcikkben emlékezett meg az elköltözött fő­pásztorról. Jól eső érzéssel dicsekedünk vele, hogy a Géczy Géza cikke különösen is felköl­tötte Szmrecsányi Lajos egri érsek úr érdeklő­dését, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatko­zott arról s ennek folyománya az a szép levél is, amelyben Kriston Endre érseki titkár erről Géczy Gézát értesítette. — A Szabolcsvármegyei tűzoltó szö­vetség 1912. évi Ill-ik'nagygyülését Kisvárdán, szeptember hó 1-én tartja meg. E nagygyűlés­sel kapcsolatosan a városháza udvarán levő gyakorlótéren tartandó tüzoltóversenyre, vala­mint a nagyvendéglő színháztermében tartandó jótékonycélu műkedvelői előadással egybeköött zártkörű táncvigalomhoz az érdeklődőket tisz­telettel meghívja. Belépődíj az előadáshoz és táncvigalomhoz: Páholy 8 korona, I-ső rendű ülőhely 2 korona, Il-ik rendű ülőhely 1 korona 50 fillér. Az előadás kezdete este 8 órakor.. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. 1912. szeptember hó 1-én reggel 8 órakor az érkező vendégek fogad­tatása az állomásnál. Fél 9 órakor bevonulás a róm. kath. templomba, hol hálaadó isteni tisz­telet fog bemutattatni. Fél 11 órakor választ­mányi ülés a nagyvendéglő színháztermében. 11 órakor közgyűlés. 12 órakor tiszti értekedet. Délután 1 órakor díszebéd a nagyvendéglőüen. Délután 2 órakor a verseny kezdete. Délután 6 órakor a kisvárdai tűzoltók támadási gyakorlata. — Halálozás. Kiss János Nyíregyháza város 36 éven át volt esküdtje, hosszas bete­geskedés után 68 éves korában elhunyt. Teme­tése kedden délután volt a Gólya-utcai halottas házból nagy részvét mellett. — Rabbi beiktatás. Dr. Sílberfeld Jakab aranyósmarótí főrabbit meghívták Békéscsabára főrabbinak. Dr. Sílberfeld az állást szeptember ho 1-én foglalja el ünnepélyesen. — Köszönet. L. Kovács János 10 koro­nát, özv. Kesső Károlyné, Erdélyi József gyula­házi lakosok 1—1 koronát juttattak hozzám a Kossuth-szobor alap javára. Fogadják érte hálás köszönetemet. Bogár Lajos h. polgármester. — Elhalasztott dalestély. A nyíregyházi városi dalegyletnek szeptembar 7-re Nyírbátor­ban hirdetett dalestélye — az ott fellépett himlőjárvány miatt, a járvány megszűntéig — elhalasztatott. Annak idején hirlapilag és meg­hívókon lesz jelezve a dalestely megtartásának ideje. A működő tagok felkéretnek, hogy a gyakorló órákra pontosan járjanak. A Kossuth szobor leleplezés előttünk áll. Erre készülünk. — Eljegyzés. Czipszer Ernő Mátészalkáról eljegyezte Bartók Mártát, Szegedről. (Minden külön értesítés helyett.) — Köszönet. A jótékonyságáról messze földön ismert Dessewffy Marianna grófnő a nyíregyházi Jó Pásztor Háza javára 2000 (két­ezer koronát kegyeskedett adományozni, mely nagylelkűségéért hálás köszönetet mond Petrovics Gyula apát-plébános. — A gazdaszövetség által rendezendő kiállítás ügyében a bejelentéseket tegnap este zárták le. Az összegezés még nincs kész, az azonban bizonyos a több százra menő bejelen­tésből, hogy a folyó hó végére* tervezett állat­kiállítás szépen fog sikerülni. — Zenedei beiratások. Füredi Testvérek zeneintézetében, .Nyíregyházi Zenedében" nö­vendékek beírása a jövő tanévre már kezdetét vette. A legutóbbi szép vizsgák eredménye máris jelentkezik, mert a szülők sietnek sze­retteiket beíratni Fürediék elismert, kiváló zene­iskolájába, mely már VI. tanévébe lép s zene­kedvelő és pártoló közönségünk körében álta­lános kedveltségnek, népszerűségnek örvend. A zenede három utóbbi tanévéről készült évkönyv is már közkézen forog s az érdeklődőknek bár­melyik helybeli könyvkereskedésben rendelke­zésere áll. A kiváló szakértelemmel szerkesztett évkönyv hasznos, kellemes olvasmányt nyújt azoknak, kik a zene, a zenetanítás ügye iránt fogékonysággal bírnak. A történeti adatokon kivül egy-egy hasznos cikk szól a szülőkhöz és tanítványokhoz a zenedei tanitás mennél nagyobb sikere érdekében. A csinos, ízlésesen kiállított füzet, mint a zenedei tájékoztató díjtalanul bárki által megszerezhető. A beiratások az egész nap folyamán eszközölhetők a Kállai-utca 2. sz. (Márkus ház) alatti iskolai helyiségben. Jelent­kezni lehet zongora, hegedű és gordonkajáték tanulására. — Tájékoztató a vasárnapi repülő­napról. Mielőtt felkérem a t. közönséget, hogy a lenti utasításhoz tartsa magát, b. engedel­mükkel bátorkodom néhány szóval a pilóta Minár Gyulát és gépemet ismertetni. Minár Gyula 17 éves létére már másfél éve, hoey aviatikával foglalkozik és sikeres, Ha S vásárolni férfi-, fiu- ós gyermekruhát szigora szabott árak mellett eszközölheti az újonnan megnyílt Adler Hermán áruházában TaMpéiitár palota Vay Ádám*utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom