Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-19 / 20. szám

16 ik szám. NYIRVIDÉK 1912. április 21. 19 egyik oldalon a 28 mm. széles markolatnak, másik oldalon az 55 mm. széles kétélű pengének csekély maradványa észlelhető. Hogy azon időben miféle nép hordott hasonló kardot, nem tudom, de tudjuk azt, hogy ez sem magyar kard volt. Hogy jutnak tehát ezen idegen kardok honfoglaláskori sirba'? Hát csak úgy, hogy mélyen tisztelt őseink nagy rablók voltak, ami akkor nem volt szégyen, sőt virtusszámba ment a középkori rabló váruraknál, vagy még ma is az arábiai beduinoknál. A történelem 894-től 955-ig — amikor is Ottó német császár Augsburgnál Lehel és Verbulcsnak 60000 harcosból álló seregét tönkre verte és aljas Haynau-féle természettel a vezéreket Régensburgban felakasztatta, amit aztán Botond azonnal 40000 emberével busásan visszafizetett — őseinknek harmincnál több rablóhadjáratát jegyzi fel. Néha csak néhány százan kerekedtek fel és gyakran elszáguldottak Konstantinápolyig, déli Olaszországig, Otrantóig, déli Franciaországig, a Provence-ig. Bréma, Hamburgig és minden közelebb eső országokig. Nincs mit csudálkozni tehát azon, ha honfoglaláskori sírokban külföldön rabolt kardokat is találunk. Tudtommal csak a micskepusztai hon foglaláskori temetőből került nem magyar kard napfényre. Öt sirban leltünk két-két kengyelt. Az egyik vitézé felemás volt. Lócsontnak nyomait csak egy sirban. Ugy látszik, hogy a micskei törzs drágállotta a lovat sirba fullasztani, nem ugy, mint a bezdédi gazdagabb törzs. Csak a kengyellel jelezte, hogy ő is lovas vitéz volt. Nyilat hét sirban leltünk, összesen tizenegyet, mindég a csontváznak bal válla mellett. Egy Y alakú, amilyent a győri és sepsiszentgyörgyi muzeumban láttam és nyilván apró madarak elejtésére szolgált. A többi falevél alakú, jellegzetes, honfoglaláskori volt. Nyiltartó puszdrának vasalását csak egy sirban találtunk kisebb töredékekben. Zabolát vagy zabola töredéket hét sirban. Csiholó acélt és kovát négy, csattot három, kést három, lándzsát pedig egy sirban; valamennyit igen elrozsdásodott állapotban. Egy csontváznak dereka táján nyolc darab rossz ezüstből készült szijdiszitést leltünk ötféle változatban, egyik szebb rajzú a másiknál, de egy sem azonos az eddig talált honfoglaláskori ezüst szijdiszitésekkel. Ezekről leírással tiszta képet nyújtani nem lehet. Valószínű, hogy a tenem — ez borzasztó, ha erre gondolok, borzasztó! Minden és minden tőled ered, a te kedvteléseid eljönnek hozzám. A te lelked ugy turkál az enyémben mint a pondró az almában, csak emészti — emészti, furkál jobbrabalra, végül nem marad más hátra mint a puszta héj egy kis fekete béllel ! Menekülni szeretnék tőled, de nem tudok ; te mint egy kigyó körülfogsz a szemeiddel és megbabonázol — éreztem, mint akartál engem lehúzni; ott feküdtem a vízben összekötött lábakkal, és kezeimmel úszva erőlködtem, mégis mindig mélyebbre és mélyebbre sfllyedtem, mig végül lent voltam a fenéken, ahol te mint egy óriási rák leselkedtél rám és ollóiddal megragadtál engem — és most idejutottam! Pfuj! mennyire gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek ! Te persze csak ülsz és hallgatsz nyugodtan és egykedvűen, neked mindegy, hogy mi van ma, karácsony vagy újév, hogy mások boldogok vagy boldogtalanok ; hogy szeretnek vagy gyűlölnek; mozdulatlan vagy mint egy gólya az egérlyuknál — nem tudod megfogni, nem üldözheted, hanem kivárod ! Itt üldögélsz a te szögletedben — tudod, hogy utánad egérfogónak nevezték el — és olvasod az újságjaidat, hogy lássad, kinek megy roszul, ki jutott nyomorba, kit bocsátottak el a színháztól; itt üldögélsz és figyeled az áldozataidat, számítgatod az esélyeidei, mint a révkalauz a hajótöréseket, hogy megkapjad a magad jutalékát! Szegény Lola! Tudod, hogy egyszersmind nagyon bánt az engem, hogy olyan szerencsétlen vagy, boldogtalan, mint egy megsebesült es gonosz azért, mert megsebesültél! Igazán nem tudok rád haragudni, pedig akaroK — te mégis olyan aranyos vagy — az a csekélység Bobbal, avval nem törődöm ! — Mi is történt tulajdonképen ? — Hogy megtanítottál csokoládét inni vagy épen másra, az egyre megy! rajzok a „Muzeumok és könyvtárak Értesítője ben" fognak megjelenni. Ugyanezen sirban, közvetlen a bal könyökizület alatt, köröskörül az alkar felső végén nyolc egyforma, paizs alakú, szijfonat díszítésű kis ezüst szijdiszités a rövid uj jaknak bőrszegélyzetén lehetett. A jobb karnál semmit sem találtunk. Ugyanitt egy nagy borsó mekkoraságu, füles, tömör bronz pityke. Egy másik sir lakójának igen különös mellénye lehetett. A mellcsontnak közép vonalában, de azon tul lefelé nem terjedöleg egymástól három centiméter távolságba helyezett hat darab 15 mm. átmérőjű, domború, rozetta diszitésü, füles ezüst tárgyat találunk, homorú oldalán két-két füllel, melynek lyukai harántul állottak szemben egymással. A két fül bőrszallagon hatolt át és az áthatolás után a lyukakon vékony bőrszálat húztak át megerősítés végett. A csürgésre szántnak látszó, a kerületen kivül nyúló fület pedig a bőrszallagra varrták. Ezen sortól balra párhuzamos hét centiméter távolságban eső sorban és a sorokban szintén három centiméter távolságban nyolc, az előbbiekhez teljesen hasonló domború rozettát találtunk, de felnyúló fül nélkül, ugyancsak szijszallagra fűzve. Ezen tárgyak sem begombolásra, sem bekapcsolásra alkalmasak nem voltak, tehát csak a mellénynek díszítéséül szolgálhattak Pictor fantázia kell annak megállapítására, hogy a mellény miként lett a törzshöz illesztve. Egy harmadik sirban letompított, hosszas, háromszög alakú, 30 mm. hosszú csüngő ezüst diszlemezkét leltünk, ami honfoglaláskori leleteink között gyakori ugyan, de amilyent a Ntjirben eddig még nem találtak. Ezen díszítések egy felső és alsó tagból állanak. A hiányzó felső tagot egy elrozsdásodott vas drótkarika pótolja. Ugyan ezen sirból egy ceruza vastagságú (valószínűleg ón) spirálisnak három kis töredéke gyöngy gyanánt szolgálhatott. A homokhordás alkalmával feldúlt azon sirból, melyben a honfoglaláskori magyar kard és az ép koponya találtatott, három hártya vékonyságú és a lyukakból következtetve szövetre való felvarrásra szánt díszített ezüst korongocska és egy tömör bronzpityke került. Végre egyik sirban két 20, illetve 30 mm. átmérőjű, nyitott végű, 1—2 mm. átmérőjű bronzkuralból készült egyszerű fülbevaló. A Micske-pusztai honfoglaláskori temető is (Kanalazza a csokoládét. Bölcselkedve.) Különben a csokoládé igen egészséges ! És hogy megtanítottál magad módja szerint öltözködni — édes istenem — az a fő, hogy az uram erősebb volt nálam — és igy te vesztettél, én meg nyertem — bizony, ha bizonyos oldalról megítéljük a dolgot, te vagy a vesztes ! De te azt akarod, hogy én menjek az útból — most pedig itt ülsz és szánod a dolgod — látod én nem tettem meg! — Ne legyünk kicsinyesek, látod! Miért tegyem azt, amit senki más sem akar? Talán te, mindent összevéve, mert ebben a pillanatban én vagyok igazán az erősebb — te sohasem kaptál tőlem semmit, hanem csak adtál nekem — ugy érzem magam mint a tolvaj — mire fölébredtél, már elvettem, amire szükséged volt. Hogy van az, hogy minden értéktelenné, haszontalanná vált a kezeid között ? Még egy férfinak a szerelmét sem tudtad megtartani a te tulipánaiddal és passióiddal együtt — én megtudtam: te nem tudtad megtanulni Íróidtól az életmüvészetét — én pedig megtanultam. Hát miért hallgatsz egyre, állandóan miért? Én azt hittem ez a te erősséged; pedig talán csak, hogy nem tudsz valamit mondani! Talán, mert nem tudsz semmit kigondolni! (Föláll és fölveszi a papucsokat.) Most már hazamegyek — és a tulipánokat magammal viszem — a te tulipánodat! Te nem akartál másoktól tanulni, te nem aláztad meg magad — és igy összetörtél mint a száraz nád — én azonban nem! Köszönöm neked, Lola, összes hasznos tanításaidat ; köszönöm hogy megtanítottál rá az uramat szeretni! Most pedig hazamegyek, hogy szeressem ! (Elmegy.) Svédből: Dr. Leffler Béla. beigazolja azon nézetet, hogy őseink kis törzsökben nomádkodtak. Szabolcsvármegyében 1884. év előtt öt évi átlag szerint 1000 lakos közül évenkint 48 egyén halt el. A mély furatu kutak létesítése után most már körülbelül csak 25. Ezer év előtt még nem gyilkolták orvosok rakásra az embereket, akik orvosok segítsége nélkül meg sem hallhatnának, tehát hozzávetőlegesen azt teszem fel, hogy azon időben 1000 ember közül egy év alatt harminc költözött a túlvilágra. A mi 27, 17, 21, 6, 8, 2 sirból álló temetőink tehát azt bizonyítják, hogy egy-egy törzs alig számlált 500 egyénnél többet és alig tartózkodtak egy helyen tovább egy évnél. Az okoskodást tovább is lehetne fűzni, de félek, hogy beleszamarodom! Nyíregyháza, 1912. május 7-én. Dr. Jósa András. Tűzjelző módszerünkről. Ha bármennyire is a haladás levegőjében élűnk, mégis természetes igazság marad, hogy régi dolgokat, intézményeket ujukkal csak aíkor cseréljük fel. ha azok jobbak, célszerűbbek a régieknel. Ez az igazság javalja, hogy min den ujitás előtt jól meg vizsgáljuk ugy a régi, mint a tervbe vett uj dolognak előnyeit, hátrányait, nehogy talán a tetszetős .,modern" ség legyen az egyedüli döntő tényező a közérdek gondozásában és esetleg a későbbi bajok okozója. Ennek az igazságnak szem előtt tartásával bátorkodom a fent cimzett tárgyhoz hozzászólani. A tervbe vett villamos tűzjelző készülék módszerét, alkalmazhatóságát közelről még nem nem ismerjük, de a rövid leírás után is, — amint az a Nyirvidék hasábjain kétszer is megjelent — tisztában lehelünk felőle a lényegre nézve, hogy t. i. ez egészben veve a fővárosi telefon-tűzjelző állomásokhoz hasonlóan szolgálná a tűzjelzés célját. Ezzel tisztában lévén, szemügyre vehetjük a két módszer előnyeit, hátrányait. Szerintem az ilyenféle tűzjelző-készülék csak nagy városokban felelhet meg céljának, ahol az ulcák nemcsak nappal, de éjjel is népesek és a rendőrség is sürüen van elosztva a város egész területén. Mert ennél a módszernél a legtöbb esetben, vagy a járó-kelőknek, vagy a rendőrnek kell észrevennie és jeleznie a keletkező tüzet. Nyíregyháza városa azonban nem hasonlítható Budapesthez, sem a német ipari városokhoz. Utcái bizony nemcsak éjjel de még nappal sem elég forgalmasak arra, hogy a közönség őrködésére támaszkodni lehetne e tekintetben, rendőrsége sem lehet elegendő erre távolról sem. Nemcsak Nyíregyháza, de a legtöbb magyar város sem alkalmazhatná ezt a módszert szerencsésen a hasonló körülmények miatt. Nyíregyháza lakosságára nézve épen nem lehet közömbös a toronyőri szolgálat és harangjelzés beszüntetése. Jól emlékszem, jóemlékü Sztárek Ferenc főparancsnok idejében is be lett egyidőre szüntetve a haraagje^zés, de csakhamar vissza kellett térni ahhoz. A nappal támadó tüzeknél is sokszor csak a harang hangjára néznek körül a dologban elfoglalt házbeliek és veszik észre, hogy rajtuk a vörös kakas. Igy még idején hozzáláthatnak a legfontosabb dolgok mentéséhez. A szomszédok is a védekezéshez, az állatok kiereszgetéséhez stb. Mennyivel inkább fontos a harangjelzés az éjjel támadó tüzeseteknél, alvás idején, különösen pedig szeles, viharos időben, amkor még a ropogó nád, vagy a recsegő zsindely sem lehet az alvók figyelmeztetője, amikor ember sem jár az utcán, a rendőr is elbuvik valami sarokba, ha talán lenne is a közelben. A házuktól, lakásuktól távollevők sok esetben még hazaszaladhatnak, menthetik dolgaikat, vagy őrizet alá vehetik a mentetteket, ha hallják a félre vert harangot. De ha nem, esetleg csak a füstölgő romokhoz érkeznek. A tűzoltó trombita hangja nem járja be a város minden utcáját. Maga a tűzoltóság sem nélkülözheti hátrány nélkül a tűzjelző harangot, mert a tüz-