Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1912-03-31 / 13. szám

1°2 5-ik szám. N Y I R V I D É K 1912. március 24. Fényes Annuska programmszáma előtt Vertse Bözsi és Vtrtse K. Andor négy kézre nyitányt játszanak. Helyárak: nagy páholy 20 korona, kis páholy 15 korona, földszinti ülőhely 3 korona, állóheiy 1 korona. Az előadas e te íí órakor kezdődik. — Köszönetnyilvánítás. Erényi Anna nrhölgy esküvője alkalmából Klár Marcsa urleány 184 K 20 f. volt szives gyűjteni; szegényeink nevébín köszönetemet fejezem ki ugy neki, mint a nemesszivü adakozóknak. Dr. Flegmann Jenőné, izr. n. e. einö'<. — Az eperjesi jogakadémia. Az eperjesi jogakadémia az 1912. év őszén régi kollégiu­mából átvonul a most épü.'ő monumentális mpietü palotajába. A tanári kar legutóbbi ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy az átvo­nulás alkalmával megfes eti az eperjesi jog­akadémia volt kiváló tanárainak és pedig dr. Vécsey Tamás, Berzeviczy Albert, dr. Éaff'ay Ferenc és dr. Horváth Ödön arcképeit és az uj akadémia dísztermében elhelyezi. A költségek fedezésére országos gy űjtést rendeznek a jelen­legi és volt tanítványok körében. Egyúttal el­határozta az ülés, hogy dr. Proppur József ügyvéd által minap elhunyt atyja, dr. Propper Adolf jogakadémiai bizottsági tag emlekere felajánlott 1000 koronás alapítványt elfogadja és annak kamatait szegenysorsu joghallgatok felsegélyezésere fordítja. — A mozi és az ifjúság. A kultuszmi­nisztérium 27497. szám alatt szigorú rendeletet bccsatott ki a főigazgatóság utján az ország minden középiskola igazgatójahoz, melyben véleményes jelentést kér tólük. m'kép lehetne elejét venni 'annak, hogy a tanuló korát és fejlettséget meghaladó mozi darabok kárhozatos behatásainak legyenek kitéve növendékeik. Vélemenyünk szerint legsikeresebben ugy védekezhetünk jelen esetben, hogy a mozikban időközönkint ifjúsági előadások tartassanak, amelyeken a tanulók kedvezményes áron ta­náraik vezetésével jelenjenek meg, — az ezen kívüli mozilátogatás legalább is az alsóbb osz­tályú tanítókra nezve szigorúan ungtiltassek. — Egyházmegyei közgyűlés. A felső ­szabolcsi ref. egyházmegye tavaszi közgyűlését Kisvárdán marc. 27-en tartotta meg. D. e. 9 órakor zendült fel az ének a f.-szabolcsi ref. ielkész egyesület énekkaranak ajkairól, utána a megnyitó fonász esperesünk ajkarrl... Mind­nyájunk szivéből, mindnyájunk ajakaiól. Aztán megkezdődött a munka, korunk viszonyainak megfelelően a sok munka. Napirenden volt 102 közgyűlési, 10 bírósági ügy. A tárgyak tialmaza felett azonban uralkodott az elnökség vezető képessége és az előadok avatottsága, áttekin­téssel és szabatos előadással párosult javaslat­tétele. Bizonyságául annak, hogy jo fundamen­tumon könnyű epiteni: a közgyűlési tárgyak d. e. 9 órától, d. u. 1 óráig elintézést nyertek. A tárgyak között, amint ez természetes is, voltak nagyobb s kevésbe fontosságúak; egy­hazmegyei eletünkben egy félév lefolyása alatt felmerüt valláserkölcsi mozzanatok és anyagi ügyek nyertek elintézést. Ezekről számot ad majd a közgyűlés rövid időn belül megjelenő jegyzőkönyve. Az érdeklődés szép volt, a vég­zett munka komoly. A kö/gyülés tagjai csak­nem teljes számban megjelentek. Közgyűlés után 2 órakor volt a szokásos közebéd, amelyen sajnos Tanítótestületünk minden tagja távol tartotta magát, pedig ott egy állami kartársuk ajkairól, ki egyházmegyénk egyik világi jegy­zője, mélységes érzelmű s nagyon megiiszte­ler.dő gondolatok 'szóltak hozzájuk. No de, hiába! ha nincs kinek beszélni^! — Közebéd ulán az egyházmegyei fegyelmi es közigazgatási biróság tartotta meg ülését és intézte el kitű­zött ügyeit. Este 8 órára értek véget a tár­gyalások és itélet kihirdetések. Egy tag. — Megrázó tragikumnak végaccordjai játszódtak le a mult pénteken a tiszalöki sír­kertben, amikor is özvegy Munk Miksánetörök nyugalomra helyezték. Ezelőtt 3 évvel férje vérmérgezés következtében elhalt hirtelenül, s özvegye melancholiába esett, miből csak a jótékony halál szabadította meg. Egyetlen 3Vs éves kis fia maradt árván utána. Az elhunytban dr. Vadas József tiszalöki járásorvos leányát gyászolja. — A főgimnáziumi ifjúság tanulmányi kirándnlása. Főgimnáziumunk ifjúsága ez év ben a húsvéti szünet alatta dalmat partvidékre tesz tanulmányi kirándulást. Az útirány : Fiume, Spalato. Ragusa, Cütaro, Mostar, Szerajevo, Boszna-Bród, Szeged, Nyíregyháza. A kirán­dulás 12 i-apig tart. Mintegy 22 tanuló vesz benne részt 2 tanár kíséretében. A kirándulás­hoz szülök és más érdeklődő* is csatlakoznak, ugy hogy minden tekintetben tanulságosnak és élvezetesnek igerkezik. Érdekes, hogy a szerajevói magyar társaság arról értesítette az intézetet, hogy az ottani magyarellenes hangulat mialt nem ajánlja most a kirándulást. Az iskola mégis a kirándulás mellett határozott, mert nem hiszi, hogy a lurisztikai forgalmat ez okból a lakosság, mint egyik főjóvedelmét, csökkenteni akarná. Ez okból Szerajevót a programmbol kihagyták. — Száz éves ember halála. Polgárról irják lapunknak : a polgári izr. hitközségnek nagy eyásza van. Meghalt Auszterlitz Dávid, az eklézsia nesztora, a kitközseg első alapitói nak egyike 100 éves korában. Az elhunyt ki­való talmud tudós hírében állott, a világhírű Keszav Szófer pozsonyi rabbi utolsó tanítvá­nyainak egyike, ki egesz életét a talmudisztikus tanulmányoknak szentelte. Jámbor, erős hitű, puritán meggyőződésű férfi volt, ki általanos tiszteletnek és szeretet­nek örvendett nemcsak hitsorsosai, hanem az egész község részéről, melynek ügyében az utolsó évekig elénk részt veti. Kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja az elhunytat, köztük elsősorban Auszterlitz Aladár nagybirtokos, bankelnök. A patriarcha temetése impozáns módon ment végbe Polgáron, hol f. hó 22-en helyeztek örök nyugalo'mra a szent­életű férfiút. Áldás porai felett! — Állatkínzás. Aki megfordul a szerdai és szombati heti piacon, bizonyára megfigyelte már, hogy kofák, cselédek, paraszt asszonyok, de sokszor úri nők is akárcsak a zöldséget, löbb baromfit kötnek egy csomóba és a boldog­talan állatot fejjel lefelé lógatva kínozzák órá­kon át. Nagyobb varosokban e tekintetben már szigorú rendőrhatósági intézkedések vannak. Kosarakban, vagy karon, ülő helyzetben kell tartani a szegény állatot. Kérjük a rendőrséget, tegyen meg mindent, ami módjában ail, hogy ez a rossz szivre, műveletlenségre valló állat­kínzás megakadályoztassék. — Peszach ünnep. Az izraelita pászka ünnep ápr. 2-án kezdődik. Az Istentisztelet a statnsquo izr. templomban kedden délelőtt 8 órakor kezdődik. Hitszónoklat fél 11 órakor. — Mérleg javitó tanfolyam volt Debre­czenben, amelynek hallgatói a mult héten tettek vizsgát. Városunkból a mérleg javitó tanfolya­mon Papp István mülakatos vett részt, a vizs­gálatot jeles eredmennyel állotta rueg és igy hivatalos képesítése van mindenféle és szerke­zetű mérlegek javítására. Városunk e törekvő iparosát ajanljuk olvasoink figyelmébe. — Hold és napfogyatkozás. Hétfőn, április hó 1-en részleges holdfogyatkozást fogunk láthatni, ha az idő kedvez. Az épen holdtölte állapotában levő holdnak körülbelül egyötöd részét fogja árnyékba takarni a fogyatkozás, mely este 10 óra 25 perckor kezdődik s éjjelre ér véget. Legnagyobb mérvű lesz az elsötéte­dés 11 óra 14 perckor. Április 17-én gyürü­alaku napfogyatkozas lesz, de oly vékony gyű­rűvel, hogy sok helyütt teljes napfogyatkozás­nak fog feltűnni. — Községháza kibővítése. Kemecse köz­ség elöljárósága a községháza kibővitéséré\és javítására 10961 K költséggel április hó 10-ik napjának délelőtt 11 órára versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokhoz az ajánlati összeg 5 szá­zalékának megfelelő bánatpénznek a községi pénztárba történt letételét igazoló letéti nyug­tatvány csatolandó A munkálatokra vonatkozó tervek, szerződési minta, általános es részletes feltételek a község elöljáróságánál megtekinthe­tők s ugyanott az ajánlati költségvetés s aján­lati minta megszerezhető. — Cigány furfang. A bujtosvégi cigány­putri egyik ravasz asszonyképviselője sorba járja a bujtosi házakat és nagy alázatosan komának hivja meg született leánygyermekéhez a bujtosi polgárok feleségeit. Az előljáró beszéd után a keresztelés költségeire pénzt kunyorál ki, amit a bujtosiak szívesen fizetnek, csakhogy meg­szabaduljanak a kilátásba helyezett kellemetlen rokonsági köteléktől. E helyütt hívjuk fel a rendőrség figyelmét az adókivetés eme uj fajtájára, melyet a cigany­nemzedek egyik élelmes tagja eszelt ki. — Bitófás képeslap. Kezünkbe került egy képeslap: a fényezett lapon egy akasztófa, tetején horogba akasztva egy hurok és a bitó­fához támasztva egy létra. A szöveg nagyon rövid : Üdvözlet Miskolcról! Az üzleti cél sok minden eszközt szentesit, de a megtorló igazságszolgáltatás borzalmas eszközéből üzletet csinálni: A leglelketlenebb cinizmust, a legmegromlotabb izlést tetelezi fel! És a durva lelkű elárusító aljas élelmességénél csak azon közönség jelleme áll gyengebb alapon, amely az ilyen hullaszagu képeslapokat megveszi és terjeszti. — Sertésfelhajtási engedély íneghosz­szabbitása A földmivelésügyi miniszter értesí­tette a vármegye alispánját, hogy a sertesvésszel szórványosan fertőzött Nyíregyháza városnak április hó l-ig terjedő kivételes sertés felhajtasi engedélvet a folyó évi augusztus l-ig meg­hosszabbította. — Csoda műsor cim alatt az Apollo­szinház e heti előadásaiban, szombaton, vasár­nap és hétfőn 8 fényes újdonságot hoz szinre. Már a képek cimei is elárulják érdekes tártai mukat. 1. Hirek a Tripoliszi harctérről. Eredeti aktuális fehértelek. 2. Mozdonyrablók. Érdek­feszítő amerikai szenzációs látványosság az 1862. polgárháborúból. 3. A pincér leány! A műsor „slágere" Gyönyörű művészi újdonság a legjobb francia színészek előadasában. 4. A Rax alpok megmászása. Rendkívül érdekes sportlátványosság. 5. A bűn lejtőjén! Kiváló újdonság. Realisztikus életkep. 6. A züllés utján! Kacagtató paródia. 7. Egy szenzációs hirdet­mény ! 8. Pali szolgálatot keres. Kitűnő tréfák. Előadások mint rendesen. — A magyar rnuukás Amerikában. A newyorki „Szabadság" legújabb számában követ­kezőképen jéllemzi a magyar munkást Ameri­kában : „Csodálatos dolog az, hogy földművesnek született magyar ember itt, Amerikában a gyár­ipari életben mily könnyűséggel tanul meg mindent. L°het, hogy ennek egyik oka a kény­szerhelyzet, de másik oka bizonyosan az erős akarat. Pénzt csinálni jöttek a legtöbben s igy a pénznek nem is sajnáljak az árát. Annyi bizonyos, hogy a különféle foglalkozásokban népünk olyan tanulékonyságról tesz bizonyságot, amiről otthon fogalommal sem birnak. Amerika szerte ismert tényt, hogy nehéz munkában a magyarnak párja nincs. Honfitár­saink nagy része nem bánja, akármilyen nehezen kell is dolgozni, csak a munka legyen állandó. A munka utáni vándorlásunk is tényleges nyomait latjuk. Ha egy uj vasgyár vagy kőszén­banya nyílik, az első munkások között majdnem bizonyosan van egynehány magyar is. Ha a helyzet jó, a posta viszi a levelet, a honfitársakat hozza a vonat. A viszonyokkal ismeretlen embernek feltű­nik az, hogy egyik-másik helyen túlnyomó az egy faluból vagy környékből származó magyar. Pedig ezen nincs mit csodálkozni. Az első tele­pülők, eleinte különösen, haza irtak s jöttek a rokonok és ismerősök. Később, mikor a magyar kolóniáknak híre máshová is eljutott, más vidékek magyarsága is ellátogatott a „plézre" (Place = helység). Az utóbbi időben már könnyebb kifirtatni a jó helyeket. És honfitársaink ki is tudják firtatni. A távolság és fáradalom nem határoz. Csapatostól mennek oda, a hol olcsóbb a dollár." Eddig van az amerikai újság észlelése. Mi pedig ebből is sokat tanulhatnánk. Megtanul­hatnák, hogy azt a becses anyagot, mely a világ összes nemzetei között is első helyen áll: itthon, a magunk hazájának előmenetelére kell fordítani. nyakkendők, cipők, keztyük, uti bőröndök, Ingek, sétabotok nagyválasztékban érkeztek j Olcsó árak. Herpay Ernő uri divatáruháza Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 5. eo

Next

/
Oldalképek
Tartalom