Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

nyíregyháza, 1911. XXXII. éYfolyam, 30. szám. Yasárnap, julius 23. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁ2-TICR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Vásárcsarnok, Azok közül a nagyfontosságú kérdések közül, amelyek ezt a mi rohamosan fejlődő városunkat, Nyíregyházát, foglalkoztatják, kétségkívül egyik legérdekesebb és legáltalánosabb figyelemre méltó a vásárcsarnok kérdése. Piaci viszonyaink rendezetlenek. Vásárcsarnok nélkül rendezhetlenek. A panaszoknak egész raja hangzik folyton a jelenlegi helyzet miatt. És pedig ugy az eladók, mint a vevők részéről. A városi hatóság pedig a legjobb akarat mellett sem tud segíteni a panaszokon a jelenlegi szétszórt, nyílt piaci rendszer mellett. Ugy a vevőnek, mint az eladónak az az érdeke, hogy a piac: az élelmi szerek árusítása, egy helyen történjék, nem százfelé. De első rendű érdek ez közegészségi szempontból is. Sehol annyi hamisítás nem történik, mint az élelmi szereknél. És ezek a hamisitások sehol nem annyira veszedelmesek, mint az élelmiszereknél. Ezeknek hamisítása nemcsak anyagi kára a vevőnek, hanem egészségére, sőt esetleg életére megy a játék. Az élelmicikkek kellő ellenőrzése, hamisításának felfedezése, a szétszórtan fekvő, rendszertelen beosztású, mert helyesen be sem osztható nyilt piacokon a lehetetlenséggel határos. Egy szó mint száz: ugy az eladónak, mint a vevőnek, valamint a hatósági ellenőrzésnek is egyformán érdeke, hogy Dzsingeelevszki úr. Irta: Zahonyay Ferencz. Az őseit nem ezen a néven nevezték, hanem Niczkyeknek. Azok földes urak, nemes emberek voltak. Azonban a Dzsingeelevszki ur papája vagy nagypapája valami rossz fát tett a tűzre s megharagudott rá Ferdinánd császár. Akkor éppen labbancvilág uralkodott s a császárral nem jó volt tréfálni. De a nemes ur kardjára ütött s azt mondta, hogy ,eb úra fakó !" Hanem hát a labbanc (hogy a föld vesse ki) rank feküdt a muszkával. Ezután pedig amelyik magyarnak nem hajlott a feje : azon ugy segítettek Bécsben, hogy egyszerűen a hóna alá adták neki s mehetett sétálni vele a szeles menyországba. A jeles ur nevét is feljegyezték a „fekete könyv"-ben, beirlák a főfiscusnál, a főeancelláriánál s más nevezetes helyeken. Hanem midőn el akarták fogni a császári svalizsérek, csak hűlt helyét találták. A jó ur neszét vette a dolognak s mivel bölcs ember volt, elhajított attílát, kardot, sarkantyút. Bugyogót húzott, kaftánt öltött, vörös szakállt, bajuszt, parókát ragasztott, nyakába fityegő ládikál akasztott, kezébe rézsípot vett s tűt, gombot, pertlit árulva végig fütyölte az országot. Ekkor ragadt rá a Dzsingeelevszki név. Midőn elérte a magyar határt, szépen átlépett Lengyelországba. Ott ledobta magáról a rongyokat s nemes Niczky néven bemutatkozott a lengyel uraknak. A nemes urak keblükre ölelték, mint saját hazájok fiát. Dzsingeelevszki ur itt egyet gondolt s leszámolva harc- és háborúval, megnősült. Elvett a nyilt piacok helyett a fedett vásárcsarnoki rendszerre térjünk át. Sajátszerű mégis, hogy a vásárcsarnokok létesítésétől városaink mennyire húzódoztak eddig. Magyarországon Budapest kivételével, tudtunkkal még egyetlen városban sincsen vásárcsarnok. Sőt eddig Pozsony az egyetlen város, amely a vásárcsarnok létesítését elhatározta s a vele kapcsolatos szabályrendeletet megalkotta. Azonban foglalkoznak vele többi városaink is. Igy Debrecen, Szeged már a terveket is elkészítették. Előrehaladt stádiumban van a vásárcsarnok létesítésének kérdése Békésgyulán is. S több-kevesebb buzgalommal foglalkozik ezzel a kérdéssel még néhány város. A vásárcsarnok létesítésétől rendszerint azért félnek a városok, mert a piaci cikkek megdrágulásától tartanak. Pedig a piac a nélkül is drága minden városban. A különbség csak az, hogy egyikben drágább, mint a másikban. Van is benne valami. Mert hiszen a megépített, fedett vásárcsarnokban a helypénz, vagy helybér természetszerűleg több, mint a nyilt piactereken. A vásárcsarnokot épitő városnak a befektetett tőke kamatait és az adminisztráció költségeit is meg kell kapnia a helybérekből. Viszont az elárusítók ezeket a költségeket természetszerűleg a vevőkre hárítják át, vagyis drágábban árulják ugyanazon piaci cikkeket. Ámde ez sem lehet visszariasztó haI egy előkelő, gazdag nemes lengyel lányt. De Lengyelország ebben az időben már csak névleg létezett. Oroszország, Poroszország s Ausztria feldaraboltak maguk kö?t, mint a hortobágyi kanászok egy gyesznót. Egyik a fülét, másik a farkát, harmadik a combjait kanyaritolta le. Szegeny Lengyelországnak nem maradi se keze. se lába, csak káromkodnia lehetett még, ami azonban tilos volt. Kosciuszko felemelte ugyan még egy párszor a lengyel szabadság zászlaját, de az újra porba hullt, s a hős vezér elkiáltotta magát: „Finis Poioniae!" Ezután jött a 48 iki februáriusi forradalom. A Lngyelek újra remélni kezdtek s felkelést szerveztek. Azonban ez is dugába dőlt. Dzsingeelevszki ur ifjú hitvesével nem érezvén magát a lengyel földön biztonságban, a lengyel s magyar emigránsokkal tovább bujdosott. Először Svájcban, majd Angliában ütötte tel sátorfáját s innen az Újvilágba hajózott. Itt is maradt aztán élete fogytáig, szorgalmasan tenyésztvén a gyapotot és rizskását. Itt látta meg a napvilágot ifjabb Dzsingeelevszki ur, akiről történetünk szól. Atyja állandó összeköttetést tartott fent hazánk jelesbjeivel. A kis Dzsingeelevszki keresztapja is magyar ember volt: Tarnaváry Sebestyén. A kis fiu gyorsan fejlődött s virgonc, eszes gyereknek bizonyult. Atyja sokat mesélt neki a kuruclabbanc világról s fogékony lelkében mind erősebben % korán bontakoztak ki a hazaszeretet fenséges érzelmei. Csakhamar pompás diplomát szerzett magának a chicagói híres egyetemen. Időközben azonban szülei elhalván, fellángolt szivében a honvágy. Irt Tarnavárynak, hogy | haza szeretne jönni. Nyomban megkapta a vátással, ha közelebbről megismerkedünk a vásárcsarnokok hatásával. A tapasztalat ugy külföldön, mint Budapesten is azt mutatja ugyanis, hogy ez a megdrágulás csak átmeneti. Csak a vásárcsarnokok megnyitása után egy időre következik be. Azután az árak a körülményekhez képest fokozatosan leszállanak. Ennek pedig az az oka és magyarázata, hogy a vásárcsarnokok létesítése maga után vonja a termelés és felhozatal megnövekedését. A termelők vagy tenyésztők olyan városban, vagy olyan város közelében, ahol vásárcsarnok van, nagyobb mennyiségben termelik és tenyésztik a piacra, vagyis a vásárcsarnokba szánt veteményeket, ültetvényeket, illetve baromfit, mint azelőtt, mert a vásárcsarnokban a közvetítőkben mindig kész vevőkre találnak normális napi árak mellett, (amit a kínálat és kereslet, illetve ezeknek egymáshoz való viszonya szabályoz). — Nem kellvén tehát azon aggódnia, hogy amit eddig a nyilt és rendezetlen piacon eladni nem tudott, azt vissza kell vinnie, mert a vásárcsarnoki közvetítő átveszi tőle egy tömegben egész készletét, nyugodtan szállít be nagyobb mennyiséget s eladja a nagyobb forgalom mellett kevesebb, bár végösszegében természetesen több haszonnal. Nem kénytelen a termelő vagy tenyésztő kisebb mennyiségen elérni azt a hasznot, amit keresni akar ugy, hogy fenntmaradó árucikkjein őt érő kára is pótolva legyen. laszt, hogy tárt karokkal várják, úgyis szükség van nemes Kúcsmavármegyeben egy illustris követre. Hazaérkezvén, Tarnaváry fel is léptette követjelöltnek. A különös hangzású név némi cóntraversiakat támasztott ugyan a paszomántos magyarok közt, de midőn Dzsingeelevszki ur felmutatta a Niczky família pecsétes nemesi levelét, mely még III. Endre király idejében kelt, s midőn Tarnaváry igazolta, hogy Dzsingeelevszki ur valóban ezen jeles nemesi család egyenes leszármazottja, a ketségek eloszlottak s a választás egyhangú volt. Midőn Dzsingeelevszki ur megbízó levelével az országházban megjelent, Tarnaváry, aki maga is követ volt, igv szolott hozzá: — Hát aztán melyik párthoz csatlakozol öcsém ? — Hogy melyik párthoz ? Viszonzá Dzsingeelevszki ur bámulva. Különös kérdés ! Szapolyai János és Ferdinánd kora régen elmúlt. Azt hiszem, most már nincsenek pártok. — Nem ugy van ifjú barátom. Mondá Tarnaváry, megvakarva a füle tövét. Párt van ma is. Még pedig nem egy, nem is kettő. Hogy ezeket megismerhesd, elsorolom. Először, mondá, miközben jobb kezének középső ujját a balkéz hüvelykjére tette, ó-szabadelvű vagyis liberális párt; ennek a vezére egy gr. Duna János nevü ember; másodszor alkotmánypárt, vezére gr. Gyulássy András; harmadszor néppárt, vezére gr. Aladáry Zács-Felicián; negyedszer 48-as függetlenségi párt s ebből két darab: u. m. anyapárt és leánypárt, az egyiknek vezére | Gyulay Justhus, a másiké Ssuth Ferdinánd; ötödszőr keresztény sociálista párt, vezére gr.