Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-15 / 42. szám

Nyíregyháza, 1911, mn. évfolyam, 42, szám. vasárnap, október 15, A Szaboícsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. ttSflzAtési (eltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR S. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A kézműiparos helyzetét nem kell figyelmesebb vizsgálódás tárgyává tenni, hogy észrevegyük, mennyivel hátrább állunk más államok hasonló iparaival szemben. Ennek a szomorú állapotnak egyik legnagyobb okát elhanyagolt tanoncnevelésünkben találjuk meg. Sajnos, de nagy átlagban tancmcnevelésről nem is beszélhetünk. Az a tanonc, kit 3, vagy 4 évre elszerződtetnek, bizony idejének nagy részét cselédmunkában tölti; nehéz viszonyok között élő mestere nem sokat törődik erkölcsi életével s szabadóráiban korát meghaladó viszonyok közzé jut mely koraéretté teszi. A szülői házból és az iskolából még magával hozott jó hajlamai is fokról-fokra elhalványulnak s elégületlenné lesz. Ilyen viszonyok között aztán nem lehet csodálkozni, hogy jobb házból való s több mint elemi iskolai végzettséggel biró gyermekek nem mennek ipari pályára. De még azt is a jobb esetek közé kell számítani, ha elemi iskolájának elvégzése után szerződik el tanoncnak. Hányan vannak, kik még a betűket sem ismerik ! A tanonciskolái felvételi naplók tesznek e mellett szomorú bizonyságot. A most megkezdett iskolai évben Nyíregyházán például 45-en vannak olyanok, kik sem irni, sem olvasni nem tudnak ; ezeket a kezdő osztályba sorozzák, honnan 1, de sokszor 2 év múlva kerülnek csak a „előkészítő"be ; itt az elemi iskolai tárgyakból igyekeznek beléjük verni annyit, amennyit heti 4 órán át lehetséges s nem egyszer megtörténik, hogy innen szabadul fel, s még a tanonciskola I. osztályába sem tud feljutni, holott annak mindhárom osztályát el kellene végeznie. Szomorú statisztika, hogy az előkészítő osztályban a folyó iskolai évben nálunk 201-en vannak, tehát egyharmad része a tanulóknak s ezeknek alig 40 százaléka jut fel a tulajdonképeni iparos tanonciskolába, vagy ha igen, annak is legfeljebb az I. osztályába. Igy fejlett ki a mai iparosságnak egy része s ha a viszonyokon nem változtatnak, a jövő nemzedék sorsa elé sem tekinthetnénk több reménynyel. Innen van az, hogy iparos társadalmunk nem részesül abban a becsüiésben, amelyet pedig hivatásánál fogva megérdemelne, — s bár elég tekintélyes számban vannak értelmes s tanult iparosaink is, nem tudnak arra a pozícióra jutni, mely őket megilletné. Az iparos osztálynak kell tehát első sorban örömmel üdvözölni azt az akciót, mely ezen lehetetlen állapoton segíteni akar. A kereskedelemügyi kormány ez év folyamán az összes kormányhatóságok figyelmét felhívta az iparostanonc képzésnél található súlyos bajokra s rámutatott arra, hogy ezen csupán tanonc-otthonok létesítésével lehet segíteni. Azok a 12—17 éves korban levő ifjak, kik mint iparos tanoncok a szülői oltalmat és nevelést nélkülözni kénytelenek, kik szabad idejükben minden felügyelet és irányítás nélkül teljesen magukra vannak hagyva, s e miatt igen gyakran nem érik el azt a célt, melyet az ipari élet tőlük igényelhetne, — tanoncotthonokban, a szülői házat pótló oltalmat, lakást, élelmezést, gondozást és felügyetetet találnának. A tanonc-otthonok feladata lenne ápolni az erkölcsi érzést, a hazaszeretetet, iparukhoz való ragaszkodást, — nevelni már ifjú korban a férfias jellem erényeit, a becsületességet, szorgalmat, takarékosságot. Ily intézmény mellett mind többen és többen lennének, kik akár négy közép iskolai végzettséggel is nem proletár pályák után néznének, mert módjukban állana választott mesterségüket, kiválóbb mesterek műhelyében szakszerű és gondos vezetés mellett megtanulni, s igy idővel mind jobban s jobban csökkenne azoknak száma, kik ma a legnagyobb akadályai annak, hogy az iparos osztály ugy a társadalmi, mint a közélet terén elfoglalja az őt megillető helyet. Nyiregyháza város is mérlegelve ezen körülményeKet a tanonc-otthon létesítése iránt meg ez év tavaszán megtette a szükséges intézkedéseket. A csendbiztos szeret. A Ráday korbői. Iita: Pataky István. — Nézze Klemm — szólt egy reggel Tóth és nyaka alatt egy jó nagy kékzöld daganatot mutatott. — Jó csátibot ütés —• mond Klemm. — Tudja kinek volt ez szánva ? — Hát aki kapta. — Az ám. Magának. — Nekem ? — Igen. Tegnap estefelé, ahogy magát a tiszaparti lakásukhoz elkísértem, még darabig sétálgattam, és ahogy annál a sürü fasornál jöttem, a fák közül kilépett valaki. Szerencsére, ahogy kilépett, zörejt csinált, hogy kissé félre léptem és a bot nem a fejemet, hanem a vállamat találta. Hanem én a magaméval, ugy a pofájába vágtam, hogy még láttam a vér bugygyanását is. Mert elszaladt. És tudja, ki volt ? Az a szálas legény, aki ott volt a menyecske sátorában. — És hátulról akarta leütni ? — Bizony . . . — De most egy ideig meg van bilyogozva. — Meg biz. Egy darabig nem fog a városba bejönni. Ez tán jobb magának. — Nekem ? Jó, mert majd kint keresem fel. * * * Másnap már hitül adta a kém Klemm Justinnak, hogy a következő kedd éjjelén a buji tanyai korcsmárost Sirásó bandája kirabolja, mert hétfőn 12 ökröt ad el, ha eladja, lesz támadás, ha nem, máskor. De hát eladja, mert már is van vevő. — Én még Sírásót nem láttam, milyen. — Derék szép szál ember — felelt a kém azonban most a bal arcán végig, valami dagadt seb van. — A bal arcán. — Igen. — Ott leszek szógám. * * * A korcsmáros nagy szérűje alatt várta a 10 betyár éj sötétedését. Lovaik oda voltak kötve a füzeshez. Halkan beszélgettek. Az öreg medve hazahozta a pénzt ? Kérdi Sírásó. — Haza felelt egy öreg. A vásártól idáig kisértem, innen el nem mozdultam. Igaz-a a vásárban nem árult Julis. — Tán beteg. — Nem a, azt hallottam, hogy menyasszony. Sirásó felugrott. — Hogy mondtad ? — Ugy, hogy elveszi Klemm a zsiványhajtó. Sirásó leült. — Roszul hallottad öreg. Az egy Tóth nevü, nagy nagy hivatalnok. — Az ugyan nem. Én el is mentem a tiszaparti rétre. Láttam is kijönni a házából azt a Klemmet. Ismerem, már voltam kezében nem szetném ismételni. Derék egy legény, külömb még nálad is Sirásó . . . — Fogd a szád öreg. Induljunk. Körülvették a házat. Nyugodtan, mintha mitől sem kellene félni, vágták be az ablak fatábláját, hajlitgatták a vas pálcákat. Belőlről lövés dördült el. Aki lőtt nem talált, vagy nem is akart találni. Minek súlyosbítsa a helyzetét. A lövés után nagy lódobogás hallatszott. A betyárok bámulva állottak meg kedves munkájukban. Két, lovas csendlegény a füzes felől 10 lovat vezetett maga után. Azután a ház előtt és az udvaron álló betyárok mellett fáklyafény gyuladt ki s mintegy 14 csendlegény fogta körül a betyárokat. A kaput kitárták a csendlegények s akkor belovagolt valaki. — Aki megmozdul, a halál fia! — dördült meg a Klemm hangja. A betyárok nem mozdultak, Látták, hogy tervük kitudódott. Lovaikat elvették, minden emberre jut őriző s igy nem menekülhetnek. — Hol van a kaptya betyár, a Sirásó ? — kiáltott Klemm. Senki sem felelt. — Na! Ekkor megszólalt egy öreg : ___ — Ejnye, János öcsém, nem szoktuk mi a nevünket letagadni, ha már igy vagyunk. — Nem is tagadhatja — szólt Klemm — mert két nap előtt Tóth kir. ügyész ur a pofájára is ráirta. Sirásó morgott valamit. — Állj elő Sirásó! Számadásom van veled — Nekem is ! — tört ki a betyár — és pisztolyát Klemmre sütötte.