Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

41-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. október 8. 3 biggyeszteni a magyar címert a Hietzingire pedig a kétfejű sast? A közgazdasági takarékpénztár már másképpen fest; cimere van: a méhkas, amelyben a fulánkosok ezrei gyűjtik az édes mézet; gyűjtik valamennyien: a rövid nyelvűek, a hosszú nyelvűek, a szőrös potrohások, a szőrös és kefés lábúak egyaránt, s noha nem lehetne reájuk fogni, hogy: vos sed non vobis mellificatis apes, — mégis közhasznú munkát végeznek. Csak egy a baj; túlságos mérvben szaporodnak a méhesek, holott ezeknek mindég arányban kellene lenni a legelővel. Mig Hazánkban s különösen az alföldön a méhészet virágzott, legelőrőllegelőre mentünk a méhkasokkal. * * * Városunk és társadalmunk egyik jelese azon kérdést intézte a magyar miniszterelnökhöz, szabad-e a horvát Bánnak egyúttal u. n. „közgazdasági tevékenységet" is folytatni. Egy közismert szélbali terminológia szerint igazán „szégyen — gyalázat", hogy ilyen kérdés egyáltalán még mindig felvethető; de végtelenül elszomorító az arra adott válasz, amelynek rövid de helyes értelmezése az, hogy szabad is, nem is, s travesztálva körülbelől ennyit jelent az: „lopni nem szabad, de ha már loptál, tartsd meg." Aki jövedelmethajtó közgazdasági tevé kenységet akar kifejteni, maradjon távol minden közhivataltól; aki ennek szenteli életét, mondjon le mindenről, ami az ő köztevékenységére a gáncsnak vagy gyanúnk csak az árnyékát is vethetné s gondosan kerülje el a meggazdagodás uljait. Szellemi életet élő polgártársainknak nélkülözés, kedvező esetben a tisztességes megélhetés az osztályrészük; de annak a férfiúnak, akit király s a nemzet bizalma oly magas piedesztálra állított, ahol egyénisége s működése úgyszólván folytonos közszemle tárgya, ugy kell megállani helyét, hogy mindenki tisztelettel hajoljon meg előtte s elmondhassa: Non est macula in te. * * • — És most mi lesz ? — Meglátogatom, hátha . . . — Tudja mit Justin ? En magam is fiatal ember vagyok még, nem sokat tapasztaltam. Azonban a magam tapasztalatait, a sok öregével, akikkel már érintkeztem, kiegés?ítve azt mondhatom, hogy az egymáshoz hasonló embereknek a természete, szokása is, ha csak a körülmény kényszerítő nyomása erkölcsi útjából ki nem zökkentik, hasonló, de még szivhajlamak is ugyanolyan felé hajlik. Ha tehát a meghalt magát szerette meg mások között — amin, zárjei közt szólva, nehogy elbízza magát, nem is csodálkozom — akkor az ahoz hasonló, ez a menyecskelány is megfogja,szeretni magát. — Bár ugy volna ! sóhajtott Justin. — Rögeszme-e ez nálam, de azt hiszem, ugy lesz. Azonban még mindig fentmarad az a kérdésem, hogy mi lesz ? — Készen vagyok a felelettel. Én határoztam. Az állásom úgyis csak olyan csúfolt uras. Az tekint urnák akinek ugy tetszik. — Magától félnek is. — Az nem vonzó dolog. Mondom, ha látom, hogy szeret, elveszem. — Tudja Justin ; én sokat adok arra, hogy abba a körbe amelyben gyermekségem óta jogom van megjelenni; ezután is helyem legyen, hanem azért nem csodálom, hogy ilyen elhatározásra jufott. Engem, ha ez megtörténik is, olyannak tekintsen, mint eddig. Kegyelet, gyász és mindannyiszor megujuló keserűséggel szívünkben szenvedtük át, a mi dicső szabadsághőseink kivégeztetésének 62-ik évfordulóját. Mindenki tudja, hogy e vérengzés nem királyunknak, de egyedül annak a vérszomjas bestiának a müve volt, akinek neve leírhatatlan utálattal tölt el. De sajnos, azt is tudja ám mindenki, hogy a történet ezért a szörnytettért minden időkben magát a fejedelmet fogja felelőssé tenni. Az e gyásznapon megtartott ünnepi beszédekben tehát a királyról bármi formában is . megemlékezni nem helyes és tapintatos dolog: örömmel halljuk, hogy e feladatot a mi gyászünnepi szónokunk kitűnően oldotta meg. A nyíregyházi vízvezeték. Pazár István miskolczi lakos vízvezetéki igazgató, ami jámbor városunk fő vízi és Sóstóépitkezési szakértője, a Nyírvidék aug. 13 diki számában megjelent s a vízvezeték kérdését tárgyazó cikkemre a .Szabolcs" cimü újságban tőle szokatlanul rövid választ tett közzé, amelynek modorát és hangját az elbizakodott kiskorúság féktelen önbizalma Ha ennok dacára refleksziókkal kisérem a válaszát, az nem a személyének jelentőségét kivánji demonstrálni, de csupán azt, hogy maga a tárgy habozás nélkül megérdemli a további érdeklődést, attól eltekintve, hogy Pazár István mit és miként ir a tárgyról, bizonyosan ^tudása és manirje legjobbjával. Egyetlen személyi vonatkozású megjegyzését nem hagyom szó nélkül. Megsemmisitően szellemes halálos döfés kiván lenni a válaszának utolsó mondata, amely a vízvezeték kérdéséhez való hozzászólásomat fogadatlan prókátorságnak kürtöli ki orbi et urbi, s igy minősíti ritkán tapasztalható jogi és lélektani fegyelmezetlenséggel. Hogy miért riszkirozza meg a nevezett fővizi és Sóstó épilési szakértő ur ezt a minősítést, azért-e, mert az általa neheztelt cikkem céljait keresztezi, avagy annyira biztos a vizi ismereteinek csalhatatlanságaban, hogy minden más felfogás, vélemény és akarat szentségtelenül tör be az ő vizi ismereteinek áhítatot keltő szentélyébe, -- azért-e, mert jobb és ötletesebb végső — mondjuk záró gondolat nem jutott eszébe? én bizony nem tudom, de nem is kutatom. Vallom és hirdetem azonban, hogy NyírMajdnem szótlan tértek be a városba. Midőn el akartak válni Jusztin szólalt meg: — Az a fejtegetés, jövendölés, vagy mi, amig egyrészt megörvendeztetett engem, de másrészt nyugtalanít. — Hogyhogy? — Hát ha egyben, tán mert jól esik hinni, elfogadom, el kell fogadni másban is. — Most se értem. — Én értem, hogy maga nem érti. Vagyis nincs érdekelve. Arra, arra mit mond, hogy hátha ezzel is ugy járok ? — Hogy? — Hogy itt hagy ez is mint a másik. — Bolond! tört ki Tóth. Dühös volt mert ő is gondolt erre. Babona ide, babona oda, gondolta, de hát annak az útját is egyengetni kell. De meg kell vallani, hogy szégyenpír borította arcát, midőn kimondta: — Azt mondom külömbséget kell tenni a viszonyon, nehogy olyan lefolyású legyen. Az esküvőig ugy szeresse mintha már felesége lenne. Klemm megvetően fordult el. — Ur! mondá. Elindult. Tóth töprengett egy darabig, aztán futott, futott a gyorsan haladó Klemm után. Utóiérte megragadta Klemm két vállát s erővel fordította maga felé, s egész az arcába hajolva mondta: — Klemm, bocsásson meg, nem én mondtam azt, a teljesen ki nem irtható babonaság lökette ki velem azt az undokságot. (Folytatjuk). egyháza város általános érdekű dolgaihoz e város képviselőtestületének minden tagja nemcsak jogosítva van hozzászólani és véleményt nyilvánítani üléseken, előkészítő tárgyalásokon és sajtóban, de erre megfelelő formák között kötelezve is van. A fogadatlan prókátorság tehát semmiesetre sem lehet az én részemen. Ellenben szívesen elhiszem, sőt tudom, hogy Pazár István ur sem a vizvezelék ügyének előbbre vitele iránti munkásságban, sem a sóstói építkezésnél — sajnos — nem fogadatlan — mondjuk — prókátor. A tárgy objektív vizsgálatára térve át, engedje meg nekem Pazar István fővizi és Sóstó építési szakértő ur, hogy engem a válasza abban a tekintetben, hogy a város uzvezetékének áldását csupán a mély furalu kutak rendszere zúditandja a nyakunkba, meg nem győzött. Sohasem vontam kétségbe, hogy az általa bizonyára nem ok nélkül forszírozott ibronyi templom módjára helyben készülő mély furatu kutak talán — esetleg — ugy lehet — nincs kizárva, meg fogják adni a vízvezeték prosperálásához szükséges és megfelelő mennyiségű, nó meg minőségű vizet. Amidőn azonban, Marosvásárhely vízvezetékének kalamitásától eltekintve azt láto;n, hogy a dibreczeni vízvezetéki kutak sürü egymásutánban esnek a víziszony szörnyű nyavalyájába, amidőn a bujtosi kut nem ad vizet, amidőn a magy. kir. államvasutak minta kútja — bánom is én — megerőltetés folytán kiadta . . . vízét, amidőn azt látom, hogy a két vasút közötti próba kút dehogy 360 litert, vagy 120 litert, ellenben Nagy Elek városi főmérnök nyilatkozata szerint normális üzem mellett percenként legjobb esetben is csak 90 liter vizet ad, amidőn azt hailom, hogy a sóstói sótápláló kut renitenskedik, s megint fúrót vár a gyomrába, — mondom, amidőn mindezeket tudom, látom és hallom, lehetetlen elzárkóznom az óvatosság, a kétely és bizonytalanság érzésének nyomasztó hatása alól, s nem foglalkoznom ennek a — Nyíregyháza városa jövő fejlődése tekintetében per excellentem — perdöntő kérdésnek oly megoldási lehetőségével, amely a biztonság és garantia minden alkat elemét egyesíti magában. Mért ne hinném el, hogy Pazár István urnák igaza van ? Van viz a föld alatt, s balzsam Gileádban. Tudomány, szakértelem, szóval minden fenséges adomány garantálja azt, hogy a város körül 100 méter mélyen oly sok viz epekedik szűzi ajkakkal való érintkezés után, hogy még a késő utódoknál is áldó emlékezetre tarthatunk számot mi, akik Pazár István ur nem földi eredetű szakértelmének sorompóba léptetésével megcsináltuk itt helyben nyugatra a várostól, a villanytelep mellett a vízvezetéket. És ha nincs igaza ? És ha a nagy szakérteleni mellett még sem lesz viz elegendő ? És ha a csodás alkotású természet hátat fordít az irdatlan vizi tudománynak ? És ha nem momentán, de 3—10 év múlva szomorú lesz ébredésünk, hogy volt viz, nincs viz? Könnyű Pazár István urnák majdan — annak idején tudományos vizi készültséggel tektonikai, hydographiai s nem tudom én miféle szédelgő jelszavak értelmének magyarázgatásával megnyugtatőlag hatni a felizgult kedélyekre! De mi lesz a város néhány milliójával, amelyből .. . nem sok van ? Safarzik műegyetemi tanár egyik munkájában a nagy magyar alföld vízkopásáról panaszkodik, s törvényhozási intézkedést sürget a szertelen kútfúrások ellen. Indokolás: a sok furott kut nagyon sok helyen leszállította a viz feltörő erejét. Csökken mennyiségben. Hogyan higyjek tehát Pazár István urnák, aki vaktában, az általam felvetett imgoldási mód gőgös lenézésével görcsösen ragaszkodik a helybeli fúrások rendszeréhez, s épen e miatt egyoldalúvá váll. Nagy tisztelője vagyok a természettudományoknak, de ez a tudomány már egy ölnyire s föld alatt élettelen, vak és süket, s csupán lehetőségekre és feltevésekre támaszkodik. Lehetőségekre, meg feltevésekre vízvezetéket bízni nem lehet. Biztosan tudom, hogy a kérdés műszaki részével legközelebb Pöppel Gyula műszaki tanácsos fog e lapok hasábjain foglalkozni. Megnyugvásomra szolgál, hogy ez a fontos kérdés kezdeményezésemre a közvélemény tisztító rostáján halad át. Dr. Prok Gyula.