Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-09 / 28. szám

27-ik szára. N Y I R V I D É K 1911. julius 2. lí Mindezek megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy ez a főgimnázium továbbra is a legbiztatóbb jövőnek néz elébe. Ennek zálogául az eddigi sikereken kivül azt is tekinthetjük, hogy a jövő tanévtől kezdve a tanártestület rendes tagjainak száma 13-ra emelkedik, s hogy az iskolának eddig nyújtott 32000 K összegű államsegély .az ujabb szerződésig is évi 2000 K-val fokozódik. A kötelességét híven és humánusan teljesítő ezen iskolát városunk és vármegyénk közönségének továbbra is szerető érdeklődésébe ajánljuk. Tollrajzok. A Sóstó. VI. Több mint három hete, hogy sátor alatt töltjük itt az időt; de hasztalan minden várakozás, oly kétségbeejtő lassúsággal mozog itt minden, mintha kényszermunkáról lenne szó. Szedjük fel tehát a sátorfát és haladjunk a város felé. De nincs is itt tovább helyünk, mert. a jelekből ítélve a Sóstón orthodox zsidómajális van készülőben; 10 helyen van plakatirozva, hogy „a Sóstón orthodox konyha van" — akár csak Szodagorában. Az orthodox konyhától már csak egy lépés a rituális fürdőhöz. Csudálatos tünemény az orthodoxok konok ragaszkodása, holmi elavult szokásokhoz s mindahoz ami a testvéri szeretetre és a társadalmi életre hivatott embert egymástól elválasztja! Pedig az a ragaszkodás, noha az némi tekintetben sajnos, növekvőben van — nem is egészen hithű. * # * A város felé haladva, az idei vágás mellett megyünk el és eszünkbe jut az a szomorú sors, ami az erdő őzállományára vár. A város tanácsa u. i. kimondotta, Oda ült az asszony mellé. Tarpaiakyné már kifújta magát. Igy, mikor nyugodtnak látszott, nem is volt csúnya asszony. Egy kicsit kövér volt, de telt karjai és formás válla ingerlően váltak ki a piros ruhaderékbői. Özvegy asszony volt különben. Az urát már valami három éve, hogy elsiratta. A fekete ruhát egyenesen pirossal váltotta fel. A liu oda állott melléje. A vásott gyermek romlottságával nézte az asszony kárjait és kivillanó vállát s szárazon mondta : — Maga elég szép asszony ! Tarpatakyné meglepetten nézett a fiúra. Csodálkozva látta kihivó dacos tekintetét, amint a ruha fodrai kőzött kutat rendületlenül. Oly furcsa volt a kipirult arcú gyerek az elszánt tekintetével s a vonagló ajkaival, hogy elkacagta magát. — Na, igen, nekem tetszik. — Köszönöm. — De én megcsókolom. Az asszonyt elképedt. Tréfás mozdulattal állott föl. — Maga kedves gyermek, — mondta mosolyogva. — És én mégis megcsókolom.. . ott ni... — erősködött a fiu és az asszony vállára mutatott. Tarpatakyné hangosan kacagott. — Igazán mulatságos. A fiu hirtelen felugrott. Oda állott az aszszony elé és dadogó ajakkal mondta: — Meg . . . meg . . . megcsókolom . . . Tarpatakyné bosszankodni kezdett. Rendre akarta már utasítani a gyerekeket, amikor az hirtelen körülkarolta a derekát és vadul, dühösen csókolta meg a vállát. — Igy! Most kergessen el! hogy az őzek lerágják a mindenévi vágásokat, kártékony vadaknak minősitendők s igy kipusztitandók. Az kétségtelen, hogy az őz nagy kedvteléssel legeli le a fiatal kövér tölgyhajtásokat, csakhogy van ám az óvintézkedéseknek egy más neme is, t. i. a permetezés. Kipróbált dolog u. i., hogy a mészszel kevert gálicoldattal bepermetezett hajtásokhoz az őz nem nyul. Kétszeri permetezés teljesen elég, s nem kerül holdanként többe — mivel csak a tölgyhajtásokat kell bepermetezni, — anyag és munka együtt, 6 koronánál. * * * Eredeti magyarságú felírásokat is olvashatunk itt-ott a főút mentén. Mindég eszembe jut egy kérvény szövege, amelyet egy szüleit szerető hálás gyermek nyújtott be hozzám, s amely igy kezdődik: „A sors és a szent házasság köteléke által gondozóimnak kirendelt kedves szüleim" stb. ahelyett, hogy azt irta volna, hogy „édes apám és anyám", — amikor a kisvasutak hirdető tábláin azt kell olvasnom, hogy: „E helyütt" a távolsági forgalomban stb., — ahelyett, hogy: „Itt" stb. Szépen hangzik ugyan nagyon, de az sincs magyarul irva, hogy: „A sétány utjain" a lovaglás stb. S itt mindég eszembe jut egy öreg jó barátom, aki az illemszabályokat könyvből akarta megtanulni; arra az eredeti gondolatra, hogy: „a sétány utjain" csak az jöhet, aki könyvből tanulta meg a magyar szót. * * * Node ezek mind bagatell dolgok, a vármegyének a város által provokált és támogatott azon elhatározásával szemben, hogy a Sóstói útból törvényhatósági közutat csinál és azt kikövezteti. Mit jelent ez a határozat ma, s különösen mióta a városi heti és országos vásártér eddigi helyéről a kótaj - nyiregyTarpatakyné szinte elszédült. Értelmetlenül, elképedve bámult a gyerekre, aki dacosan, villogó szemekkel állott előtte. — Hát kergessen el! — lihegte újra a fiu. — Nem, nem . . . felelte zavartan Tarpatakyné és leült. — Maga gyerek. Nem tudja, mit csinál. — De tudom . . . Valan i meleg gondolat csapta meg az aszszonyt. Kéjesen bizsergett végig a vérén ez a gondolat és megrázkódott. Ez a gyerek szerelmes belé. Ah, egy jómagával örökké elégedetlen kövér asszonynak, aki önmagában éppen ezért mindig a világ legcsunyább teremtését látta és fogyni, fogyni akart tokát, nagyon sokat, jól esett ez a gondolat. Gyöngéd hála támadt a szivében a fiu iránt és megfogta a kezét: — No lám, én nem haragszom magára .. . A fiu dühösen kapta ki a kezét. — És miért? — Mert maga kedves fiu . . . — Ugy? A gyerek felsziszent. Tarpatakyné újra szelíden megfogta a kezét és beszelni akart hozzá. Talán arról, hogy milyen céltalan ez a gyerekszerelem, hogy hisz ő (a gyerek) még oly fiatal s több eféle. De erezte, hogy mint remeg meg a fiu keze az övében és önkéntelen lehunyta a szemét. Talán várt valamit. Talán azt, hogy nyakába borul a fiu és megcsókolja az arcát, ajkát, a vállát, a haját. Oh, igen, igen ezt várta. Valami bolondos vágy fogta el, hogy szerelmes ajk érintse meg az arcát. Láng lobbant a vérébe, emésztő szerelmes láng. A férfi volt most már előtte ez a gyerek. És ekkor egyszerre érezte, hogy ellöki a kezét magától a fiu. Rémülten nyitotta fel erre házai ut végére lett áthelyezve ? Jelenti először, meghosszabbítását ez útvonalnak mintegy V2 kilométerrel, indokolatlan cserbehagyását az egyenes, széles és igy a nagyobb forgalom közvetítésére feltétlenül legalkalmasabb régi útnak, amelynek további fenntartásáról a vármegye azonban még sem mondhat le, s jelenti azt, hogy a Sóstóerdő és fürdő megszűnik asyluma és csendes üdülő helye lenni a város és a vidék műveltebb közönségének. Nem is kell egyéb a városi zajtól menekülőknek, mint örökös zaj és zakatolás, tiszta illatos levegő helyett a burkolat kőpora és az éneklő madarak concertjébe beavatkozó részeg vásárosok kurjongatása, sátoros cigányok lármás átvonulása, marháknak és sertéseknek egymással vetélkedő bőgése és röfögése — éjjel-nappal! Mi lesz az Ó-szől5 alatt elvonuló séta útból, hol lesz a lovagló út, amelynek most nincs párja az egész országban ? Hiszen, ha a törvényhatósági ut tettleg keresztül vonulna az erdőn, — feltétlenül át kellene azt helyezni a mostani Kótaji-utra. Vagy azt hiszi a város, hogy ezzel a Sóstó-fürdő látogatottságát és jövedelmét fogja fokozni? Az eredmény épp ellenkező lesz, mert megszűnik az erdő minden varázsa; s nem elégségesek e célra a minden órában közlekedő városi és naponta többször közlekedő vidéki vasúti vonatok ? Ne hivatkozzék senki a Sóstói útvonal kiépítésének érdekében a város természetszerű fejlődésére, sem a kiépítést biztosító t. hat. határozatra, mintbevégzett tényre, mert politikában és közigazgatásban nincsen bevégzett tény, mivelhogy a haladás ilyeneket nem ismerhet. Nyíregyházán természetszerű fejlődése folyamatban van, de reméljük nem a jó izlés rovására. a szemét és felsikoltott. A gyerek ott állott előtte dühösen, toporzékolva. Lángoló tekintettel nézett reá és rekedten rikácsolá : — Hiszen én magát ki nem állhatom! Ki nem állhatom ! Tarpatakyné lesújtva, érthetetlenül bámult a fiúra. Kövér alakja megreszketett és kinyújtotta a jobbját: — Takarodjék! Ebben a pillanatban a meredek ösvényen feltűnt a társaság. Rendetlenül törtettek lefelé, elől az orvos hadonázott a karjaival: — Na, na, mi az ? Hogy mulattak ? — kérdezte vidáman. Tarpatakyné halálsápadtan fordult a társaság felé, azután vakmerően vágta feléjük: — Na hiszen pompásan mulattam Majd megölt a kacagás. Képzeljék, szerelmi vallomást kaptam. — Hogy hogy ? — kérdezte a társaság meglepetve. — Éz a gyerek . . . Nem folytatta tovább. Gúnyosan a szemébe nézett a fiúnak és sarkon fordult. A gyerek rekedten rikácsolva kiáltotta : — Nem igaz, nem igaz! . . . Aztán odaszaladt a szőke, kékszemű leányhoz és önnyes szemmel, kétségbeesetten mondta : — Hazudik, hazudik . . . A kis lány pedig szótlanul vonta ki kezét a fiu kezéből és hidegen elfordult. A társaság vidáman kacagva ment tovább. A fiu pedig ott állott könyes szemmel, összeszorított ajakkal a mohos sziklaélen és — gondolkozott. íme, gyerekfejjel egy asszony játszta ki s egy leány hagyta már el . . . Mehetett hát ki az életbe.