Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-09-03 / 36. szám

36-ik szám. joga miatt; vegre is kiderült, hogy a nép azért szavazta le a törvényjavaslatot, mivel az a szer­zetes rend, amelyik titokban annak gyártásival foglalkozott s abból nagy hasznot húzott, ingyen osztogatta egy ideig a népnek az abszintet. Hát ha még az ilyen müveit népek sem tudtak be­csületesen élni emberi jogaikkai, miképen tudna akkor az a mi népűnk, amelyiknek legnagyobb része a műveltségnek olyan alacsony fokán áll, hogy még irni és olvasni sem tud?! De több hasonló példával is, többek között a mi refor­mátus egyházunk kebelében történő lelkész­választásoknál tapasztalható visszaélésekkel is, hathatósan bizonyította, hogy a mi népünk, még a józanabb gondolkozású protestáns nép sem tud okosan és becsületesen élni az általá­nos egyenlő titkos választói joggal. Jelentés tétetett azután tervezett Kálvineurai ünnepélyünk elmaradásának okairól s a Kálvi­neum javára egyházmegyénkből befolyt ado­mányokról. Pályatételekül lelkészegyesületünk 1912. márc. 15-diki lejárattal kővetkező tételeket tűzte ki: 1. Ismertetendő Pokoly Józsefnek „A pro­testántismus hatása a magyar állami életre" c. munkája. Dija 25 korona. 2 Húsvéti urvacsorai agenda irandó. Dija 15 korona. A pályamunkák jeligés levellel, idegen kézzel irva, az egyesület elnökéhez küldendők. A biráló bizottság tagjaiul Vas Mihály elnöklpte alatt Nagy István, Szent­pétery István, Kovács Lajos és Kun Szabó Gyula lelkészek választattak meg. A tanulságos közgyűlést Vas Mihály elnök további kitartásra buzditó beszéde rekesztette be, mellnek elhangzása után közebélre gyültünk össze, ahol a vidám beszélgetés közben szép és tartalmas pohárköszöntők hangzottak el. Keresztesi László. Gazdasági kiállítás. A szatmármegyei gazdasági egyesület fél­százados fennállásának jubileuma alkalmából szeptember hó 21—október 2-ika közötti napo­kon Szatmár-Németiben általános gazdasági és ipari kiállítást rendez. A jubileumi ünnepségnek gazdaszempontból különösen nagy fontosságot ad az a körülmény, hogy a „Magyar Gazdaszövetség" a kiállítással egyidejűleg szeptember 28-án, csütörtökön d. e. 10 órakor Szatmár-Németiben Darányi Ignácz dr. elnöklete mellett országos nagygyűlést tart. A nagygyűlés napirendje: 1. Elnöki megnyitó. 2. Város és falu. Előadó: Majláth József gróf. 3. A gazdák érdekei és a parlament. Elő­adó : Mezőssy Bála dr. 4. Földbérlő szövetkezetek. Előadó: Meskó Pál. 5. Közlegelők kérdéséről. Előadó: Jékey László dr. Maga a programm, mely a legaktuálisabb agrár és szociális kérdéseket öleli fel s maguk az ors.ágos nevü előadók iránti tisztelet, de gazdáink jól felfogott érdeke is azt követeli, hogy e gazdagyűlésen impozáns tömegben je­lenjenek meg gazdáink. A Kossuth-kertben tartandó ünnepségek programmja és a kiállítás beosztása a követ­kező : I. Szeptember 21-én d. e: 10 órakor jubileumi díszközgyűlés. Szeptember 23 án d. e. 10 órakor a deb­receni erdőfelügyelőseghez tartozó erdőtisztek és erdőbirtokosok gyűlése. Szeptember 28-an d. e. 10 órakor Orszá­gos Magyar Gazdaszövetség nagygyűlése. Szeptember 29 dikén d. e. 10 órakor az Északkeleti Várm. Szöv. Szövetségének gyűlése. Október 1-én d. e. 10 órakor Magyaror­szági Pénzintézetek Országos Szövetségének kongresszusa. Október 1-én d. u. 2 órakor Szatmárme­gyei Lovaregylet lóversenyei. N Y 1 R V I D É K II. Szeptember 21-én d. e. 11 órakor a ki­állítás ünnepélyes megnyitása. Szeptember 21. és '22.én kistenyésztők szarvasmarha és lókiáliitása. Szeptember 23. és 24-én kistenyésztők sertés és juh kiállítása. Szeptember 26—28-dikán nagytenyésztők szarvasmarha kiállítása. Szeptember 27 —29-én nagytenyésztők ló­kiáilitása. Szeptember 28 —30-án nagytenyésztők ser­tés és juh kiállilása Szeptember 27—29-én országos baromfi és házinyúl kiállítás vásárral egybekötve. Október 2-án d. e. 11 órakor a kiállítás ünnepélyes bezárása. A fenntíeken kivül a kiállítás egész tartama alatt országos gépkiállítás, valamint vármegyei jellegű: bányatermékek kiállítása, mezőgazda ­sági gyári-, kézi-, háziipari es műkedvelői, vízszabályozási, gyümölcsészetí, szőlészeti, bo­rászati, erdészeti, vadaszati kiállítás mindennap reggel fél 9 órától d. u. 6 óráig. Belépti dijak: A megnyitás napján szemé lyenként 2 kor., a többi napokon 1 kor. Ezen jegyek csak egyszeri belépésre jogosítanak. Állandó jegyek, melyek a kiállítás egész tartamára érvényesek, személyenként 6 koroná­ért válthatók. A gazdaszövetségi nagygyűlés, valamint az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsé­gének közgyűlése napján belepti dij 60 fillér. Tanintézetek által rendezett csoportos ki­rándulásoknál az igazgatóság átalány összeget állapit meg. Katonák belépti dija őrmestertől lefelé személyenként 50 fillér. Nagygyűlés után délután 1 órakor a ki­állítási vendeglőben társas ebéd. Egy teríték ára borral együtt 2 korona A társas ebédre jelentkezni lehet szeptember 20-ig a kiállítás igazgatóságánál. A kik nem jelentkeznek és nem lesz ebéd-igazolványuk azok számára helyet nem biztosíthatunk. Ebédigazolványt, a kiállítás igaz­gatóságánál kell kérni, de az ebéd ára Szatmár­Németiben fizetendő. . Kedvezményes vasúti-jegy váltására jogo­sító igazolványokat ugy az államvasutakra mint a déli és kassa-oderbergi vasutakra minden jelentkezőnek készséggel küldünk, ha részvételi szándékát szeptember 15-ig bejelenti a kiállí­tás igazgatóságának Szatmár-Németiben s a bejelentéshez az igazolvány vasúti kiállítási ille­téke fejében minden darab igazolványért 20 fillért csatol bélyegekben. Mindazok, akik vagy a nagygyűlés előtt érkeznek Szatmárra, vagy azután is itt marad­nak s elszállásolást i/ényelnek, abbeli szándé­kukat szeptember hó 10-ig levelezőlapon jelent­sék be a kiállítás igazgatóságának, amely mél­tányos áron gondoskodik az elhelyezésükről. Akik Nagybányára az arany, ezüst bányák, valamint a vidék megtekintése céljából, avagy Bikszád fürdőre kirándulni akarnak, annak elő­készítése céljából szintén levelezőlapon fordulja­nak az igazgatósághoz. Menjünk Szatmárra! A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület ez év szeptember 21 töt október 2-ig terjedő időben fennállásának 50 éves fordulója alkalmából a mult évi kiállításunkkal azonos keretek között mozgó mezőgazdasági és ipari kiállítást rendez. A szaOolcsvármegyei gazdasági egyesület igazgató választmánya a szomszédegyesületnek ide vonatkozó értesítését legutóbbi választmányi ülésében tárgyalva, örömmel emlékezett meg a szomszéd Szatmármegyéből kiállításunkra érke­zett, sok százakra menő vendégek látogatásáról s egyben kötelességének kijelentette a Szatmáron tartandó kiállítás megtekintésére gazdaközönsé­günket buzdítva, csoportos kirándúlást szervezni. Megvagyunk róla győződve, hogy miként itt saját kiállításunkra, ugy bizonyára Szatmáron fokozottabb mértékben lesz alkalmunk nemcsak szemnek tetsző, kiváló, de bizonyára meglepő és tanulságos dolgokat láthatni, az összehason­lításból célszerű következtetéseket vonhatni, de 1911. szeptember 4. 3 másrészt illedelmes társadalmi kötelezettségünk i* késztet minél számosabban kiállításunkat meg­tekinteni. Nyii egy háza és Szatmár közt fennálló vasúti közlekedés ervenyben levő menetrendje kirán­dulásunkra kedvezőtlen, mert egy '24 órán belül — vagyis meghálás nélkül nem végezhető. Ezért egyesületünk e kiállítás két főbb napján és pedig: szeptember 2t-en (vagyis a kiállítás ünnepélyes m gnyitása napján) és szeptember 28 án (vagyis a Magyar Gazdaszövetség nagy­gyűlése napján) külön vonalközlekedéssel lebo­nyolítandó lársas kirándulást tervez. E kilön­vonatok azonban csak abban az esetben lesznek beállíthatók, illetve kérelmszhetők és egyben jutányosak, ha azokra kellő számú kiránduló idejében jelentkeznék. Amidőn tehát mindezeket az összes érdek­lődőknek ez uton is szives tudomasára hozzuk, egyben kérjük, hogy mindenki részvételi szán­dékát lehetőleg sürgősen, de legkésőbb szeptember hó 10 éig a Szabolcsvár megyei Gazdasági Egye­sületnek a részvétel napjának megjelölésével — bejelenteni szíveskedjék. Szikszay Sándor, g. e. titkár. Sport. A Ny. T. V. E. bajnoki viadala. Fényes sikerrel zajlott le a Nyíregyházi Torna es Vívó-Egylet nagy aparatussal előké­szített bajnoki viadala. Belső értékéről tanús­kodnak az elért jó eredmények, mig a külső sikert a szépszámú közönség és a kifogástalan rendezés mozdította elő. A 800—1000 főnyi közönség soraiban ott láituk városunk társadalmanak színe-javát és örömmel regisztrálhatjuk, hogy a Ny. T. V. E. valóságos kulturmissiot teljesít, midőn ujabb és ujabb tömegeket hódit a sportolás zászlaja alá. Okvetlenül megkell említeni a verseny kifogás­talan rendezését és őszintén kijelentjük, hogy ily pontos, gyors, a programm ügyes összeállí­tása által ily érdekes versenyt még a fővárosi egyletek sem igen rendeznek, amit bizonyít az is, hogy a 12 .-zámból alló versenyprogrammot rövid 3 óra alatt nézte végig a közönség. A versenybizottság de. Krómy versenyintézővel az élén fáradhatlan munkát végzett, de meg is lehet elégedve az eredménnyel. Az egyes versenyszámokban elért eredmé­nyek közt oly kiválókra találunk, amilyet a fővárosban ugyanaznap rendezett orsz. versenyen sem értek el. Áll ez elsősorban a diszkoszdo­básra, amelyben az eperjesi Grün 40 111. 54 cm. dobásával az ország legjobb diskosdobói közt foglalhat helyet. Ugyancsak megáll a magasugrás eredménye : e versenyben a kassai F. Nagy Miklós és Bornemissza D. T. E. egyformán 175 cm. t ugrott; a futószámok látszólagos gyönge ered­ményét az óriási szél, továbbá az emelkedő és puha pálya okozta. Azért igen jora taksálhatjuk Garay Ny. T. V. E. 58 mp.-es idejét az V* angol mérföldes futásban, nemkülönben a 220 yardon elért eredmenyét, ahol az elért győzel­met nagyban emeli az a körülmény, hogy az ország egyik legjobb sprinterét sikerült megverni. A részletes programmot alább közöljük: 1. 100 yard. Felsőmagyarország bajnokságáért. 1. Szobota Ferenc K. A. G. Idő: l0»/» mp. 2. Schönfeld Péter Ny. T. V. E. 3. Kohányi Kálmán K. A. G. 2 méterrel nyerve, 1 méterrel harmadik. Az elért időt nagyban befolyásolta a puha pálya. 2. Magasugrás. 1. F. Nagy Miklós K. A. G. 175 cm. 2. Bornemissza Bda D. T. É. 175 cm. 3. Debreceni József D. T E. 165 cm. A 180 cm.-re feltett lécet egyik sem bírja átugrani, 175 cm.-re visszatéve F. Nagy átugorja. 3. V* angol mérföld. 1. Garay Kálmán Ny. T. V. E. 58 mp. 2. Róth Lajos Ny. T. V. E. 3. Gsernák Kálmán Ny. T. V. E. Végig vezetve könnyen 8—10 méterrel nyerve, 4 méterrel harmadik. Jobb ellenfelekkel legalább mW~ Augusztus hó 26-tól szeptember hó 10-ig iskolás fiu- és gyermekcipőkből 10°|» engedmény FRIEDMANN S. ÍAHBORNÍL Nyíregyházán, nm

Next

/
Oldalképek
Tartalom