Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-29 / 5. szám

4-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. január 2<2. 9 fizetési ára: Egész évre 16 korona, félévre 8 korona és negyedévre 4 korona. Az „Ország-Világ" előfize­tőinek „Almanach" című remek szép karácsonyi albumával kedveskedett, akik a lapra most előfiizetnek, még megkapják az értékes könyvet, melybe legjobb irónk közül hatvanan irtak szebbnél-szebb elbeszélé­seket és verseket. Uj ktfzjgazííatósl Inp. Uj esztendő napján „ Község" cimmal Budapesten egy uj közigazgatási lap jelent meg. Az uj lap méltán keltett nagy feltűnést az egész országban, mert a „ Község" tartalmas és kitűnően szerkesztett közigazgatási lap. Iránya, hangja uj, teljesen modern. Ennek a kiválóan jó lapnak főszerkesztője Gallovich Jenő a „Délmagyarországi Közművelődési Egyesület" ügyvezető igazgatója, felelős szerkesztője Szalag Oszkár ismert közigazgatási iró. A lap havonta kétszer : 1-én és 15-én jelenik meg s a Magyarországi Községek Országos Szövetségének hivatalos organuma. Czélja is ugyanaz, hogy a községek gazdasági és kulturális tényezőit szaporítsa s utakat és módokat jílöljön meg a község anyagi erőforrásának hasznosabb gyümölcsöztetésére. Elő­fizetési dija 1 évre 8 K, félévre 4 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Régi posta-u. 4. sz. A „Község" második száma is rendkívül érdekes tartalommal jelent meg. Egész sereg kiváló közigaz­gatási tekintély cikkeit közli. Felemlitésre méltó érdekes cikket irtak a lapban: dr. Ambrozovics Lajos ny. főispán, dr. Kmetty Károly egyelemi tanár, dr. Melha Armand hatósági orvos, dr. Göncy Elemér, a „Magyarországi Községek Országos Szövetségének titkára. A Községet ajánljuk mindenkinek a támo­gatásába, a ki községi ügyekkel foglalkozik és a közigazgatás iránt érdeklődik. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Aba. Névtelen közleményeket, még akkor sem közlünk ha igen jó. A szerkesztőségnek — ha nem irjuk is alá a szerző nevét, — tudnia kell az író nevét. Néhol egész jól cseng és gördül, de még sokat, igen sokat kell írnia, hogy érett legyen a nyomdafestékre. „Álmodás" nem közölhető. Piaczi árak Nyíregyháza, 1911. jan. hó 28-áu. . K nyíregyházi keresk. és gazdák körénél jegyzett termény árai Buza 50 klgramm 10 K 40 fill. Rozs 50 klgramm 7 ív 15 fill. Árpa 50 klgramm 7 K 60 fill­Zab 50 klgramm 7 K 60 fill. Tenger i 50 klgr amm 5 K 30 fill Felelős szerkesztő: Inczédy Lajos. Kiadó-tulajdonos: Jóba Elek. Nyílt-tér*) Az Igazság c. Nyíregyházán meg­jelenő újság f. hó 17-iki 5. számában ellenem minősíthetetlen támadást in­tézett. Magamat teljesen igazoló soraim közlése elől pedig kitért. Nehogy abban a reményben rin­gassa magát, hogy a reverendán bün­tetlenül üthet egyet, eleve tudtára adom, hogy az „Igazság" ellen sajtó utján el­követett becsületsértésért az eljárást megindítottam. Demecser, 1911. jannár 28.; 92 l-l Deér Gyula, plébános. MÖLL-FÉLE i > 1 SEIDLITZ-POR I > áínyhe, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztési zavarok •ban és az ülő életmód egyéb következményeiben szen­vednek. Egy eredeti doboz ára 2 korona. "Vidéki gyógyszertárakban kérjük RIOLL készítményeit f 1 M O LL-F E L E f i • » SOS - BORSZESZ ífi irsriirisíiiu • alismert, régi jó hirnevü háziszer szag­gatás és hűlésböl származó minden­nemű betegségek ellen. Eredeti üveg ára 2 korona. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában [_ Föszétküldesi hely MOLL A. gyógyszerész, cs. és kir. udv. szállító, Bécs, I. Tuchlauben 9. *) Az e rovat alatt közlöttekért nem vállal felelős­éget a szerkesztőség. Menyasszonyi kelengyék női- és férfi fehérnemüek nagy választékban legolcsóbb árakon : : szerezhetők be : : Ungár Lipót áruházá w Nyíregyházán. Telefon 63. x3—?—3 Valódi Borsalinó kalapok :­kizárólag Eisler Károly utóda cipő-, kalap-, női- és férfi- divatáru üzletében kaphatók. Nem tévesztendő össze az utánzatokkal. Telefon 114. 32—52—4 Hartstein Miklós fogműtermét ideiglenesen Ber­csényi-utca 4 szám alatt a Pannónia épületben megnyitotta. x36—3—? mm rSí"SKl '^iSS 1 HU Veszek egy 1. sz. pénzszekrényt. Cim a kiadóban. Fűszer- és csemege kereskedésben egy első segédi állás van üresedésben, mely január hó folyamán esetleg február 1-én töltendő be. Keresztény szakképzett, komoly munkaerőt keresek. Aján­latokat, kor, eddigi működés és fizetési igények megjelölésével kérek. Perl Mihály 39—3—3 Losoncz. m Eladó ház. 5 szobából, konyha, cselédszoba, kamara, mosókonyha, fáskamara, pincéből álló úri lakóház közel a központ­hoz eladó. Felvilágosítást ad a kiadó­hivatal. 46—»—3 Eladó szölö 2 magyar hold területü fajszölővel beül­tetett szőlő az Ószőlőben, szemben a kis­vasút Erzsébet liget megálló helyével eladó. Értekezhetni Kállói utca 30. sz. alatt. 58—2—? Tisztelettel tudatom, hogy a fő­városból — hol néhány napig tartóz­kodtam — hazaérkeztem. Minden év­ben felrándulok, hogy a főváros első rangú szabászaitól tájékozást nyerjek a legmodernebb s legjobb szabászatból Évtizedek óta fennálló üzletem, valamint előkelő rendelőim sokasága elég garancia arra, hogy a legkényesebb igényeket kielégítsem.' Sxénffy Kálmán, 89—2—1 szabómester. Nvirpnlmán a Törvényszék közvetlen szomszéd­Hjfll CyilMÚII ságában. Kossáth Lajos-tér 7 szám alatt, ezelőtt Városház tér 11 szám alatt fekvő házas belsőség eladó. Felvilágosításokat ad dr. Járossy Sándor és dr. Murányi László ügyvédek irodája Nyíregyházán. 622-4-4 NYIRTURAközségben 520 magyar holdas birtok parcelianként eladó. :: ÉrtokezhetniKÜlayjegyzőaélköíséghása. 73-3-1 Kiadó a város forgalmas helyén lévő sarok üzlet helyiség lakással együtt. Értekezhetni lehet Kaszás Györgygyei Debreceni u. 7, sz. alatt. 91-1 —t felvétetik lapunk könyv­nyomdájában esetleg könyvkö­tészetében is. JE2 l a *3L cáT Nagykálloi-u. 33. számn ház, mely két utcára szolgál. :-: Ugyanott 20 hl. jó kerti bor 4l> koronájával eladó :: Értekezhetni lehet ugyanott vagy Simkovits Lajos szűcs üzletében. 90 1-10 ________ egy éves sárga, or­pington kakasok és jércék eladók. Cim :-:-: kiadóban. :-:-: Fajtiszta könyvet-, folyóiratot-, hir­lapot-, meghívót-, eljegy­zési* és esküvői kártyát-, névjegyet művészi kivitelben készít­tetni-, ~ "B— £ hivatalos-, dísz- és könyv­« ** 1 tári könyveket beköttetni —= akar, az forduljon —= Jóba Elek könyvnyomda, könyvkötészet, könyv- ós lapkiadó vállalathoz Nyíregyházán. Külön osztály községi, ügyvédi, gaz­dasági nyomtatványokból. Apró kirdetés^M. ELADÓ háztelkek. A Rá­kóczi utca elején 19 háztelek eladó. Felvilágosítást ad Murányi László dr. ügyvédi ii ódája. 2—?—10 Egy, esetleg két egy­másba nyiló utcai és udvari bútorozott szoba kiadó, Viz utca 18. sz. 10—1—1 27 éves intelligens középtermetű barna iparos fiatat ember vagyok, nősü­lés céljából szeretnék meg­ösmerkedni egy oly római katholikus leánynyai, kinek 3000 borona hozománya van. Bonykovszki Kázsmér Kótaji utca 92. Nyíregyháza. 9—1 —1 Kiadó egy és két szobás bútorozott lakás kocsiszín, nyerges és istállóval vagy anélkül azonnal. Kétszer le­húzott kitűnő jó bor is. Kál­lai-utca 27. sz. özv. Batta Ignácnénál. 7-6-2 Gazdaszonynak ajánlkozik megbízható özv. iparosné kitűnő bizonyítványokkal, le­velet V. L. né nyiregyháaa Tompa Mihály utca 30. sz. 2 ajtóhoz kér. 8-1—1 Eladó a Boeskay (Orosi) utca 32. és 34. számú há­zak utáni, a Bujtosig nyíjló beltelek. Értekezhetni, hol? megmondja a kiadóhivatal. 3—?- 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom