Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-22 / 4. szám

10 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. január 15. Itt áll előttünk Németország példája, ahol a kitartó küzdelem már-már kicsavarta a hóhér kezéből a bárdot és ma felényit szállt immár le a tüdőbetegek halálozási aránya — a mi évente sok-sok ezer megmentett kedves emberéletet jelent. Örömmel üdvözöljük e mozgalmat, mely jót és csakis jót akar mivelni. Gondoljunk arra, hogy beteg embertársaink gyötrelmeit enyhítjük, a szenvedésszántotta barázdákat arcukról lesimithatjuk, bizalmat, erőt önthetünk testükbe és lelkükbe. Támogassuk a tüdővész elleni mozgalmat teljes erőnkből, — Isten segítsége velünk lesz! Hallgassuk csak a költő szavát: „Hull a köny is . . . szűnik milljók jaja, Világ gyul a nyomor vermén alant; Megnyílik a paloták ajtaja, Behiva meztelent, hajléktalant. Megindulással van, szem, szív teli . . . Nagy és kicsiny, szegény s dus egyetért; A kalibák lakója megszeli, Az éhezőnek barna kenyerét. Ah, e nehéz seb közösen sajog . . . Mi egynek árt: mindnyájunkat fogyaszt: Ragaszkodást szültek nyomor, bajok, S megosztunk most fájdalmat és sóhajt. Hadd hívja vissza bősz küldötteit A rontó szellem, szégyent a ki vall . . . Nem, nem! a legkisebb se vész el itt! — Im az oltár, hü áldozóival! Dr. Spftnyi Géza. II vidéki pénzintézetek pénze. Magyarország elmondhatja magáról azt, a mit a bohém népség: szegények vagyunk, de jól élünk. A hol pedig jól élnek, ott kell lenni pénznek is, ha másból nem, — hitelből. Van adósságunk temérdek, de az uj finánc tudomány szerint az adósság szintén vagyon. A kinek sok az adóssága, az szokott élni a legurasabban. Hát ne panaszkodjunk. A pénz vagy sok, vagy kevés, de sohasem elegendő, mondotta bölcsen Wekerle. Van pénz Magyarországon sok, persze nem mindenkinek és nem elegendő senkinek. Mégis legtöbb pénz van a takarékpénztáraknál és egyéb bankoknál. Ezek óriási pénzforgalmat csinálnak. Van olyan bankintézet a vidéken, a melynek részvénytőkéje alig löbb 100- 150 ezer koronánál, pénzforgalma azonban több millió. Hogyan jön őssza ennyi pénz ? Hát betétek utján. S mi hozza az osztalékot? A váltóhitel. Az a váltó! Talán sehol a világon nem váltóznak a magánosok annyit, mint Magyarországon. Még mindig ahoz lévén szokva, hogy annál többet költünk, minél kevesebb a jövedelmünk, természetesen temérdek felebarátunknál állandó a pillanatnyi pénzzavar. Veszünk tehát a trafikban egy váltó blankettát és ráirunk háromszorta nagyobb összeget, mint a mekkorára szükségünk van. Aztán addig járunk barátaink, rokonaink, ismerőseink nyakára, a mig kicsikartunk tőlük még két aláírást. Két jó névre minden hitelintézet örömmel ad pénzt pár hónapi lejárattal. Persze lejáratkor az elfogadó ritkán fizet, többnyire prolongál. Ha nem fizet, akkor előveszik a kezeseket, ezen vasalják be a kölcsönt az óriási költségekkel együtt. így gazdagszanak a bankok, a körjegyzők, ügyvédek, végrehajtók és részvényesek — a váltóból. A váltóforgalom szépen jövedelmez, a pénzintézetek osztaléka és tartaléka és tartalékalapja folyton gyarapszik, ugy, hogy közben egy-egy sikkasztást is el lehet viselni. Csakhogy a váltóhitelnek az a túlzott kultiválása egészségtelen irányzat. A pénzintézeteknek nem ebből kellene gyarapodni, hanem ipari és gyári vállalkozásokból. Nálunk a magántőke fölöttébb óvatos. A fekvő birtok urai többnyire megelégszenek a föld hozadékával és vállalatokba nem bocsátkoznak, pedig aligha titok előttük, hogy a külföldi nemesség éppen ezekkel növeli folyton vagyonát. Ugyanez áll a külföldi pénzintézetekre nézve is, amelyek közt alig van egy, a mely ne volna érdekelve valamely ipari vállalkozásnál. Hiszen nem abszolúte hiányzik nálunk a vidéki pénzintézetek érdeklődése az ipar iránt, csupán relatíve csekély a vállalkozási kedv, pedig nincs vidék az országban, amely valamely uj ipartelepre ne volna alkalmas. Senkise mondhatja például, hogy Szabolcsvármegye dus földjén több a gyár, mint kellene. Nyerstermény, az van óriási mennyiségben és messze tőlünk idegenben kerül feldolgozásra, idegeneknek ad kenyeret, jólétet. Pedig az ipari cikkek gyártása ma nem titok többé; a szakértő vezetők és munkások mindenütt egyformi minőségű iparcikkeket tudnak produkálni. Hónapok, évek múlnak el, a mig egy pénzintézet ipari vállalkozásáról hírt adhatunk. Ugyan jön e még idő, a mikor itt Szabolcsvármegyében száz és száz gyárkémény fog füstölögni pénzintézeteink jóvoltából. ? Madárvédelmi közlemények. A mesterséges fészekoduk szüksége. A bubosbanka is azon madarak közé tartozik, amelyek sokat szenvednek a természetes fészekodu hiánya miatt. így kénytelen a legkülönbözőbb helyeken, sokszor súlyos körülmények között fészkelni.' Egy fiatal nagy akác-erdő vidéke tetszett meg egy bizonyos bubosbanka párnak. El is határozták, hogy ott megtelepülnek; semmi egyéb fészkelésre való alkalmas hely nem kínálkozott, mint egy lakatlan tanya istállója. Ennek ajtaján levő kerek szelelő lyuk képezte a bejáratot. Egy alkalommal a gazdánál látogatóban voltam; (írja az „Aquila" egyik munkatársa), így kerültünk az elhagyott tanyára, hogy a vetést is megtekintsük. Esős lévén az idő, a gazda a lovakat az elhagyott istállóba vezette. E kellemetlen vendégek nem tetszettek a bubosbankának, mely egy trágyarakás tetején kapart fészket magának. A jajgató szóra a gazda figyelmes lett s meglátta a bubosbankát, amint bóbitáját meregetve, egyre különféle hangokat hallatott, a lovak alatt lévő trágyarakás tetejéről. Felhívta az én figyelmemet is e kis vakmerőre. Oda siettem s megfogtam az anyamadarat, 7 tojáson ülve; ezeket védte önfeláldozóan. Ott tovább nem maradhatott, mivel a lovak minden percben széttaposhatták volna. Bevittem a szobába a tojásokkal együtt s ott az ágyon egy kis mélyedésbe behelyeztem a tojásokat, az anyamadarat szépen ráültettem s ez türelmesen ült rajta. Most azon törtem a fejemet, hogy hogyan menthetném meg a leendő picinyek életét? Künn az udvaron egy rothadó vályút találtam s ezt a többi fadarabok között felfordítva a földre helyeztem, a korhadt vége képezte a bejáratot. Egy kis gödröcskét kapartam alatta, melyet száraz ponyvával béleltem ki s abba helyeztem a tojásokat az anyamadárral együtt. Ezen igazán mesterséges fészekben az anyamadár tovább kotlott. Két nap múlva már 5 kis bubosbanka csipogott a vályú alatt, mit az öregek szorgos etetéssel szépen fel is neveltek. Astóta mindig a tanya körül fészkelnek e hasznos és kedves külsejű madarak, az ott felhalmozott fatörzsek között. A karácsonyfa mint madáretető \készülék. Bár ismeretes dolog, időszerű felemlíteni, hogy a már kiérdemesült karácsonyfát igen jól fel lehet használni mind a tavasz nyiltáig, itthon telelő hasznos madaraink táplálásának a céljára aképen, hogy kihelyezzük azt az udvarba, kertbe, vagy más madárjárta, alkalmas helyre s leöntjük gályáit oly felolvasztott, lehetőleg nem avas faggyúval, melyben vegyesen zúzott rostaalj gabonát, kendermagot, tökmagot s hasonlókat kevertünk el. A melegen felöntött ezen keverék rádermed az ágas-bogas galyakra s még akkor is teritett asztalt képez a madárnak, ha a fát a hó belepi. Ha a felöntést a tél folyamán a mutatkozó szükséghez képest megismételjük, sok káros rovart pusztító madarat menthetünk meg a sanyargástól és az étlen való elpusztulástól. A varjak értelmisége. Maltzahn bárónő beszéli a „Kosmos'-ban, hogy egy cserebogárban bőséges évben a varjuk feltűnő nagy zaja hallatszott a közelben lévő bükkfák felől. Egy ily fa körül mintegy 10—14 vetési varja foglalatoskodott. A varjak egyik fele a fa ágai között ugrált és röpdösött, hogy a cserebogarakat lehullassa és söpörje. A csapat másik fele a földön lakmározott a lehulló cserebogarakból. Rövid idő múlva a lakmározók fölváltották a fán munkálkodókat és most ezekre került a cserebogár-falás sora. Griardinetto. Polgáron járt az egyik népszámlálási biztos. Megkérdi egy viharedzett gazdától: — Mi a vallása ? Az atyafi rosszkedvűen bámul bele a levegőbe. — Nos, nem érti ? — szól rá ismét a számláló biztos — azt kérdeztem, hogy micsoda hiten van? Erre a tapasztalatokkal megrakott polgári ember megvakarta a fületövét es nagy elkeseredéssel bökte ki: — Mán én csak azon a hiten vagyok kérem, hogy ebből adó lesz . . . Egy vidéki lap programmjából valók a következő sorok: „Magtára lapunk mindannak a társadalmi ocsunak, amit városunk és vidéke társadalma termel." Egyik közeli falu nem valami jóhirü lakó a „erkölcsi" bizonyítványt kért az érdemes község elöljáróságtól. Hát a biró adott irást, mely hangzott eképen: „E'kölcsi bizonylat. Mi alulírottak, úgyis mint X. községnek elöljárói, hivatalos készséggel, akarattal és nagy szives, de jó szándékkal ezennel bizonyítjuk, K. Péter községünkbeli szegénysorsu és rendű férfiú, mindig nagyon szépen, csendesen és Istennek letszetően viselkedett. Tisztességben ette kenyerét. Nem bátott senkit. De azt beszélik a szavahihető emberek a községben, hogy szegénynek „enyves" lett volna a keze. Amit szeme meglátott, azt a keze nem hagyott ott. Meg nagyon verekedős volt. Egyéb erkölcseit nem ismerjük." Ez a hivatalos irás a bírósághoz került, ahol most mint perbeli melléklet szerepel egy ügyes-bajos dolognál. — Mi a foglalkozása? kérdi az elnök. — Zsidó? — Jó, jó, az a vallása, de miből él ? — Miből, gyufából. — Gyufából? Hát ne vicceljen, hogy él gyufából ? — Veszek kérem 10 pakli gyufát 8 krajcárért és eladom 10 krajcárért. — Hát ebből él ? Hát mit eszik naponta ? — Hát kérem reggel egy zsemlyét, délben egy zsemlyét és este egy zsemlyét. Ha van egy hagymát is. — És aztán én elhigyjem, hogy maga ilyen táplálkozásból meríti az erejét . . . — Kérem, kérem elnök ur, ki beszél itt erőről ? — Minek nekem erő ? Akaróm én verekedni, akarom én dohajkodni ? . . . Én csak élni akarom ! . . . " Amerikai elbeszélés. Persze reklámizü, de mennyire! . . . ,s mi történt uraim, a hajnövesztő szer olyan kitűnő volt, hogy a tenyerem, amely segélyével a kenőcsöt párszor a fejemre kentem, dus hajzatot kapott ..." . . . „Már azon gondolkoztam, hogy körútra indulok, mikor megláttam a The William hajveszlő reklámját a XII. Avenun. Egy fél óra múlva fázott a kezem, csupasz volt." . . . így olvastuk ! Az éjjeli lene. Ennek a pár nap előtt történt esetnek hősnőjét nem nevezzük meg, habár egy csepp oka se volna miatta indignálódni. Elég az hozzá, hogy egy fiatal hölgyről van szó. Ebbe az ifjú hölgybe belehabarodott ifjaink egyike. Nagyon csapta neki a szelet és gyönyörű virágokat küldött neki. Mindez azonban nem vitte előbbre ügyét: a hölgy megszokta már a hódolatot és a virágokat. Az ifjú tehát elhatározta, hogy áttér az éjjeli zenére, amely tudvalevőleg igen meg szokta hatni a nőnemet. Nagy titokban fel lett fogadva a cigánybanda, ennek meg lett jelölve a hely és az idő: X utca 85. szám, éjfél után egy óra. Fel is készültek a barna képű hangászok, oda is állítottak az ablak alá és elhúzták azt, hogy: „egy rózsaszál szebben beszél" .... Olyan érzéssel játszott a prímás, hogy a falaknak sirniok kellett volna és az aszfaltnak a bánattól elfacsarodni. Maga az ifjú, aki az ablak alatt meglapult, ugy zokogott, hogy azt nem lehet szóval kifejezni.