Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-06-11 / 24. szám

Hyiregyhiza, 1911. IXXH évfolyam, 24, szám. vasárnap, junius 11, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. XiSflzetéti feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁ2-TBR 6. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszerese

n számit. /• k falu gazemberei, Az úgynevezett „modernség" nevében rettenetes dolgok történnek Magyarországon. S ha talán nem is annyira történnek, mint inkább csak Íródnak, még is észre kell vennünk ezt az irányzatot, mert az orcátlanságnak olyan arroganciájával lép íel s már képviselteti magát a nyomtatott betű birodalmában, hogy arcunkba kergeti a vért s már-már ökölbe szorul tőle a kezünk. Kezünkbe akadt ennek az irányzatnak folyton szaporodó sajtó organumai között talán a legfiatalabb, a „Haladás" cimü folyóirat legutóbbi száma, mely — mint ő maga mondja a címlapján, „a modern magyar kultura folyóirata." Egy öngyilkossági kísérletet elkövetett magyar falusi tanítónő sorsa felett elmélkedve, a következőket írja a modern magyar kulturának ez a nagyképű zászlóvivője: „És most újra le kell, hogy irjam: Szegény Balassa Irén ! Nem ismerte ő a hivatásának speciálisan magyar és ázsiaian durva, brutális árnyoldalait. Nem ismerte a Bródy Sándor igazságát a maga rideg meztelenségében, ijesztő valóságában. Nem ismerte a magyar Falut. A magyar Falunak két-három úgynevezett intelligens gazemberét. A Jegyzőt, a Tanitót és Papot, ritkábban a szolgabírót. Ezt a három kegyetlen, mindenre képes, eszközökben nem válogatós despotáit a Falunak, akiket a mindennapi kenyér szüksége kergetett ki ide az élet poshadó, fertőző területeire. És akik hónapokon keresztül nem látnak mást, csak paraszt menyecskét." Igy irják ezt a megítélést a magyar faluról, a modern magyar kultura jegyében, állítólag magyar újságírók, magyarul. Csak az a vigasztaló, hogy azok a megtévedt emberek, akik ilyeneket irnak, a főváros romlott levegőjében növekedett analfabéták, akik talán sohasem láttak falut s annál kevésbbé ismerik azt a nagy és nehéz munkát, amit a magyar faluban, a falunak talán épen az úgynevezett modern magyar (?) kultura révén romlásnak indult népe javára a pap, a tanitó és a jegyző — igen nagy általánosságban, hála Istennek — véghezvisznek. És akik az. ő kulturátlanságukban, tudatlanságukban és toll-betyárságukban mindent lekicsinyelnek és legazembereznek, ami magyar, a „modern magyar kultura" nevében. Bolondok házába .elök, mielőtt megérnének a börtönre! Tollraj^ols:. A Sóstó. V. Kétségtelen, hogy a legsürgősebb teendő volt a fürdőszobák és kádak szaporítása; ma már azonban nélkülözhetetlen kelléke minden fürdőnek az is, hogy környéke csinosan legyen berendezve, árnyas és napos pihenők és sétálók álljanak a vendégek rendelkezésére. A Hím felől és a fürdő déli oldalán az erdőből a fürdőhöz csatolt területet sétálónak eiég tágasnak tartom; kellemes séta kínálkozik itt úgy a város felé a Ballagón, valamint az államvasuti állomáshoz is; csak még egy, nem túl széles egyenes útra lenne szükség a Himerdőnek északi végéig, ahonnan igen szép nyiri tájkép tárul elénk Kótaj irányában. Tagadhatatlan, hogy a főtéren levő ősfák lehetetlenné teszik a térnek ízléses berendezését; azonban mégis kár volna ezeket kiirtani s igy hozzájuk alkalmazkodva, alacsonyra nyirt bokrok, gyepszegélyek, tisztaság és állandó bő locsolás által kellemessé lehet e teret is tenni. Fődolog, hogy e tér valamint egyáltalán az egész fürdőtelep minden oldalról fedve, de Kelet felől — ahonnan szelet a legritkább esetben kapunk, teljesen nyitva legyen. * * * Egyik különlegessége volt a fürdőnek a Nyírvizszabályozás előtt, tehát még a 70-es években is, a Sóstó. Annak idején mindnyájan sajnáltuk annak levezetését s különösen azt, hogy az Igriczi levezető csatorna olyan mélyen van tartva, hogy a talaj hajcsövességénéi fogva sem lesz képes egy a Sóstó helyén létesítendő mesSzevijje Tálib. (Ujtörök társadalmi regény a nőkérdésröl.) Irta: Dr. Pröhle Vilmos. Az ifjutórökök forradalmuk sikeréhez fűzték, még pedig nem utolsó helyen, azt a reményüket is, hogy irodalmuk rövidesen európai szemmel nézve is számottevő mestermüvekkel fog gazdagodni. Ha az abszolutizmusban sínylődő orosz nemzet tudott irodalmi téren nagy dolgokat alkotni, a felszabadult török géniusz is képes lesz meglepni a világot; ez volt az általános felfogás és a török Shakesperenek, török Dumasnak megjelenését úgyszólván terminusra várták. Persze ebben a hitben, reménykedésben volt és van egy jó csomó naivság s ugy látszik, hogy ennek a kedves tulajdonságnak egy bizonyos foka a forradalmakat előkészítő és intéző férfiak legjobbjaiból nem is hiányozhatik. Abdul Hamidnak s az ő lelketfojtogató cenzúrájának bukása után valósággal járványosán lépett fel a hirlapalapitás, amire egyenesen szükség volt, mert az írási láz még sokkal járványosabb volt. Régi, jónevü poéták újra felvették a lantot, zengtek szabadságról, örökeszményekről lelkes ódákat a régi pompis. csillogó stílusban; akiknek érdekes emlékeik voltak a letűnt zord időkből, siettek elbeszélni, leirni mennél többet, hogy szivükön könnyítsenek; akik Európában sokat tapasztaltak, tanultak, felléptek a társadalom tanítóiként politikában, szociológiában, művészetben; a javíthatatlan modernisták, mint a „művész" Tahszin Náhid bej, megpengették a holnaposok lantját még pedig imponáló virtuózitással; de valami igazán nagy, igazán századokra szóló alkotás csak nem akart létre jönni. Meg is indult a panasz. A Reszimli Kitáb hivatalos kritikusa kimondotta kereken, hogy a forradalomhoz fűzött remények két esztendő lefolyása után meddőknek bizonyultak, legalább a szépirodalmi téren, és ha az irók nem is, a nagyközönség igazat adott a kielégíthetetlen kritikusnak. Nemrégiben aztán Ráif Nedzsdet bej nagy lelkesedéssel jelentette ki, hogy van végre megdicsérni valója, mert Khálide Szálih asszonynak Szevijje Tálib cimű újonnan megjelent regenye őt úgyszólván teljesen kielégíti s igy van már igazi „európai értelemben vett" török regeny; olvassa mindenki és okuljon belőle! És a kritikus urnák igaza van. A regény figyelmet érdemel minden tekintetben. Cselekvénye az alkotmány helyreállításától (1908. julius) Konstantinápolynak a forradalmi hadsereg által történt elfoglalásáig (1910. május) terjedő időben játszik. Regénytől már nem lehet ennél nagyobb aktuálitást kívánni. Meséje röviden a következő. Az alkotmány kikiáltásának hírére Londonból hazasiet Fákir bej is, aki három évvel azelőtt hagyta volt el hazáját meg bájos fiatal nejét, Mádzside asszonyt. Mint minden ifjútörök, Fákhir bej is szentül meg van arról győződve, hogy a szabadság kivívása után következnek sorra a legtöbb belátást, legtöbb önfeláldozást követelő feladatok, köztűk a nőkérdés megoldása is. Fákhir bej maga teljesen angolos műveltségű, de az a meggyőződése, hogy az ő népéből nem szabad se franciát, se angolt átformálni. Át kell plántálni nyugatról mindent, ami a török életet elevenebbé, tartalmasabbá, fejlődésre képesebbé teheti, azonban a török nemzeti jellem értékes vonásainak feláldozása nélkül. Ellensége ezért a külföld üres külsőségekben való majmúlásának, valamint bizonyos nyugati ideák és divatok fenntartás nélkül való átvételének, amitől a Jrégimódiak — nem minden ok nélkül — a régi jó erkölcsöket féltik s éppen ezért esküdt ellenségei minden néven nevezendő európaiasodásnak. Fákhir bej napaasszonya éppen ebből a fajtából való s ezért nem is férnek össze. Mádzside kedves, gyengéd, okos, hűséges kis török asszony, aki hamarosan az elé a probléma elé kerül, hogy válasszon férje uj és édesanyja régi divatú elvei között. Férje kívánságára elkezd angolul tanulni, európai divat szerint öltözködni s végre, sok idegenkedés után, arra is rászánja magát, hogy fátyol nélkül menjen társaságba. A bájosan ügyetlen kezdőből hamarosan az lesz, aminek ferje óhajtotta látni: igazi müveit török nő, aki átérti és átérzi az uj kor szellemét s benne a maga hivatását és hozzá hűségesen végzi mindazt, amiben az ótorökök a nő igazi értékét látták. Valami Nümán bej révén Fákhirék egyszer csak összekerülnek egy sajátságos házaspárral. Az asszony Szevijje, aki korábban valami Tálib bej nevű vaskalapos hivatalnoknak volt a felesége, de mivel gyermekkorától fogva angol ne-