Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-15 / 3. szám

Nyíregyháza, 1911. miL éYfolyam, 3, szám. vasárnap, január 15. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁH. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 4-0 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. A Szabolcsvármegyei Szabolcsvármegye középiskolái. Szabolcsvármegye kulturális életében az 1910-ik év — ugy látszik, — hogy korszakalkotó esztendőnek lesz följegyezve. Ebben az esztendőben adta ki ugyanis a vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Zichy János, a „Nyírvidék" 50-ik számában is közzétett azt a két leiratot, melyek egyikével a nagykállói 4 osztályú állami gimnáziumnak 8 osztályú főgimnáziummá való fejlesztését, — a másikkal Kisvárdán egy állami főgimnázium létesítését kimondotta. Midőn elterjedt a hire, hogy a vármegyében több középiskola terveztetik, némelyek csaknem megdöbbentek a szinte merésznek látszó gondolattól; holott a kulturális intézmények szaporodásának és gyarapodásának a józan haladás és a felvilágosodás minden igaz híve csak örülhet; hiszen ezekre igazán el lehet mondani, hogy: in hoc signo vinces! Kultura nélkül nincs élet, nincs előhaladás, nincs fejlődés, nincsen jólét! Mert mi is az a kultura? Trefort Ágoston, egykori kultuszminiszterünk szerint: „kultura annyi, mint: vagyon, erő, egészség, értelmiség, erkölcsiség együttvéve." Aztán nézzünk szét csak szomszédaink területén! Vegyük Hajduvármegyét s ott magát Debreczent, annyi meg annyiféle iskoláival: református theológia, jogakadémia, két főgimnázium, főreál iskola, kereskedelmi iskola, tanitó- és tanítónő képezdék, felső leányiskolák stb. Emellett Hajdúböszörmény és Hajdúnánás főgimnáziummal, Hajdúszoboszló polgáriskolával ! Vagy nézzünk át Szatmárvármegyébe, hol Szatmáron róm. kath. papnövelde, két főgimnázium, tanitó- és tanítón? képezdék; Nagybányán főgimnázium, Nagykárolyban szintén főgimnázium! De forduljunk nyugot felé és nézzünk szét Zemplénvármegyében! Itt találjuk Sárospatakot theologiája, jogakadémiája, főgimnáziuma, tanitó-képezdéje, polgári leányiskolájával. Sátoraljaújhelyben főgimnázium és szakiskolák, Homonnán felső kereskedelmi iskola és más szakiskolák. De Ungvármegye is túlszárnyalta Szabolcsvármegyét iskoláinak számával, jellegével, jelentőségével; sőt még Beregvármegye is! Ha ezekkel vármegyénket összehasonlítjuk, mint találunk? Szabolcsvármegye monográfiájában biz' azt olvassuk, hogy századokon át, a XVI,, XVII., XVIII-dik századokon át egész 1852-ig, csak egyetlenegy számbavehető középiskola volt Szabolcsvármegyében, a nagykállói református egyház által fenntartott VI. osztályú középiskola, partikula, mai elnevezés szerint gimnázium. Ugyancsak ezt igazolja a dr. Barcsa János által irott „a debreczeni kollégium és partikulái cz., 1905-ben megjelent nagyfontosságú munka is. S ha másunnan nem, Szabolcsvármegye monográfiájából azt is akárki megolvashatja, hogy a nyíregyházi IV. osztályú gimnázium csak a 60-as és 70 es években keletkezett és csak 1888-ban lett főgimnáziummá, mikor Nagykáltön már szinte 1870-től kezdve, előbb állami reáliskola, később állami gimnázium létesíttetett. Nos, hát ehez képest nagy lépés történt most, a mult évben, az igaz, midőn arról értesültünk és azt hiszem, hogy a kulturemberek mindnyájan örömmel vették a hírt, hogy Szabolcsvármegyének is több középiskolája lesz és igy az a 4—500 középiskolai ifjú, aki most arra van utalva, hogy a szomszédos, vagy a távoli, p. o. a szepességi vármegyék iskoláiba zarándokoljon tudományszomjas lelke szükségleteit kielégíteni, a magok és szüleik örömére itthon Szabolcsvármegyében is feltalálják már jövőre azokat az intézeteket, melyeket idáig csak távoli vidékeken kereshettek fel. Ennek a szerencsés fordulatnak minden taníttató szülő bizonyosan örülni fog. Az azonban már más kérdés, hogy vájjon helyes, jó és célszerű lesz-é az, hogy ezek a középiskolák mind egy irányúak, mind főgimnáziumok?! . . . Ezt a kérdést már lehet is, a kilátásba helyezett iskolák létesítése előtt talán szükséges is, kívánatos is megvitatni és az irányadó körök figyelmét a középiskolai ügynek erre az oldalára is felhívni. Talán mi sem végezünk felesleges munkát, ha e szerény cikkely keretében ezt a kérdést mindjárt szóváteszszük. Itt mindenekelőtt meg kell jegyeznünk hogy általános kulturális betegség, mond' A két „Irinyi". i. Közel Esztergomhoz, egy majdnem a Duna parijáig kinyúló hegyfok aljában egy sürü tölgyfa csoportozat állott, melynek csaknem egészen egybefont lombjai közül egyszerű kőépületnek sötét szinü falai voltak láthatók. Ha körükbe tévedt a parton előre haladó vándor, egy kisded kápolnát vesz észre, mellette alacsony szalmafedeiü remetelakkal, melynek a hegyekre dűlő oldalánál kisded kertecske terült, durva, hihetőleg maga a remete által készíteti deszkakerítés által zárva el a vizsgáló tekintettől, ha, mint éppen most is nem állott nyitva a keskeny ajtócska, mely a kápolnát környező tölgyek aljából e szűk kertecskébe vezetett. Néhány viruló rózsabokor állott itt, zöld lombjaikkal két emelkedett dombot fedve el, melyek mint az egyszerűen faragott kőkeresztek tanusiták, sírhalmok valának. E keresztek egyikére egy nyúlánk levente volt borulva, mig közel hozzá, egy agg férfiú állott az akkori remeték sötét szinü szőrcsuklyájában, ki összvetett kezeiben, egy hosszura lenyúló olvasó pergéseivel kiséré az ifjú zokogó imaját, mig égfelé emelt szemeiből sürü kőnyek hullottak alá hosszú szakálának hófehér szálain. „Úrfi ! elég a sirás", szólt reszkető hangon az agg; ,az idő gyorsan halad", s mire a dömösi prépostságba érünk, itt lesz az óra, melyet a lisztes főúr önnek kitűzött, hogy letpgye eskűjét a zászlóra, melynek követőit fogja ön ezentúl mint a prépostság dandárnagya a hon s király ellenségei ellen vezetni. „Igen öreg! a sirás elég", szólt az ifjú fölegyenesedve előbbi helyzetéből, s szép, de most komoly kifejezésü arcát, melyet Ízlésesen hátra fésült gesztenye szinü fürtök árnyazának, az agg felé emelve, — .igen, én menni fogok válni e síroktól, hová erőt jövék gyűjteni, az uj pályára, melynek ma lépek először vészteljes fövényére. Az ifjú még egyszer a keresztre borult, majd megrázta az agg remete oda nyújtott kezét. , Atyám ! isten veled ; én nemsokára indulok, utam hadba vezet, te agg vagy, mindkettőnk élte kétes; ki tudja látjuk-é még egymást ez életben ? „Pál, légy mig élsz hű őre e síroknak." „Igen úrfi! az leszek mint valék évek óta; hisz én ölelém fel a hideg holt testeket az uri lak hamvaiból, miután elrobogtak a vad kunok, kiket Béla király rákülde Erdélybe menekült fiának István hercegnek hü népére." „Igen te agg, hü cseléd valál, titokban ide e zárda közelébe hozád a holttesteket s miután a prépostnak, ki szülőim barátja volt, engedelméből sirt ástál a meggyilkolt szülőknek, ápolásod alá vevéd, a gyönge fiút, fölneveléd őt, s mint ifjút biztos helyre adád, honnan mint levente megtérve itt talált mint hü őrét szegény szülei csendes sírjának." „Jó úrfi, ön túlbecsüli a cseléd kötelességét, ki azt sem tevé meg, mit tennie kellett volna ; hiszen ön kisded öcscse a hadzajában elveszett s tudja a jó ég él-e, vagy felkoncolták a fene kun leventék." E párbeszéd alatt, megindulva, az agg s ifjú védence gyors léptekkel haladtak Dömös felé, melynek magas tornyai a bércek aljában már láthatók valának. „Szegény öccs! ő talán nincs többé* kezdé újra Vince — „s talán boldogabb nálamnál." „Boldogabb?" — kérdé bámulva az agg, — „hát ön boldogtalan jó úrfi? — ily deli termetű ifjú levente, tagjaiban dús életerővel, keblében tettre kész hős akarattal 1 — mikep lehetne ön más mint boldog. Nemde úrfi, ön csak tréfál, csak ingerkedik az öreg Pállal, hogy meg ne ártson a sok őröm agg fejének!" „Úrfi! az istenért, legyen őszinte, s ha bú lepi keblét, tárja ki barátja, atyja, — mert büszkén mondom, hogy az valék, — őszinte szivére." „Pál! te rég valál ifjú; kebledben a szenvedélyek vad heve rég kihalt már, s a sziv, mely a szellemi csend nyugalmát évek óta zavartalanul éldeli, aligha képes leend érezni a bút, mely sötét kínjaival öldökli az ifjúi még forró kebelt. „Pál! én szerettem! ; öreg ! hiszen te is férj valál; gondolj vissza ifjú éveid boldog szakára ; varázsold elődbe nőd viruló arcát, s a kéjeket, melyeket szerelme nyujta, az üdvét, melyet keblén élvezél; — te sirsz agg ? a fohászok tolmácsolják, hogv ifjú korod mes«ze tünt Mai tóssámunk 12 oldaL