Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)
1910-08-28 / 33. szám
6 32-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. augusztus 20. színvonalú ízléssel.bírtak, ne hozta volna magával a vas előnyeinek ismeretét, annak olvasztási, fölmunkálási módjait is Hallstattból és ne használta volna föl azt szúró, vágó, faragó eszközeinek készítésére, annál inkább, mert hazánk felszínen fekvő vasércekben a múltban is csak oly gazdag volt mint ma." Ennek pedig igen egyszerű, átlátszó a konzekvenciája, hiszen a legtöbb iskolás tudja, hogy előbb volt bronzkorszak s csak azután jutottak a vas ismeretéhez. „Ugy látszik, hogy azon eddig még ösmeretlen délkeleti forrásból az edénytípusok előbb kerültek a Nyírbe, mint Hallstattba, mert oda már a bronznak elhanyagolásával, a vasnak ismeretével jutottak, mig nálunk csakis a bronzkultura virágzásakor." Summa-summárum nálunk, minálunk, magyarok földjén, a nemrégen is „Barbarenland " nak nevezett területen előbb voit kultura, mint a müveit nyugaton. Mindegy, milyen nép lakott akkor itt, elődeink voltak, örökébe léptünk, bizonyos az, hogy televény volt a mi földünk a művelődés őssejtjének. L;het, hogy nyeregben puhították a hust, (az angol ma is véresen szereti), de mégis előbb falatozták díszesen kivert bronzedényekből, amilyenekre ma is büszke a hallstatti kultura. Ujjongani szeretnék és Isten bűnül ne vegye, kárörvendezek is, ha arra gondolok, hogy mi már a bronzkorszak gyermekcipőivel ott tartoltunk, ahova a hallstattiak csak a vaskor papucsával csoszogtak. Ez több, mint hipotézis; négy évtizeden át arkeológiával foglalkozó szakember megállapítása. Kiásott régiségek a tanuk; ezek nem hazudnak, dokumentáló erejüket mindenkor segítségül hívja a történelem. Vájjon milyen sorsa lesz e kijelentésnek ? Illetékes körök bizonyára gondoskodnak, vagy már gondoskodtak is, hogy több nyelven lásson nyomdafestéket. Vájjon tudomást vesz-e róla Hörnes, a nagy régész, a ki Hallstattot fogalommá tette ? És fogalommá válik-e a Nyir ? Bajosan hiszem. Talán valamikor nagysokára, évtizedek múlva fedezi föl valami idegen tudós e megál lapitást, ha ugyan elég önzetlen magáévá tenni a Schoppenhauer nézetét : „kidobatást érdemlő, piszkos fráter a patrjotizmus, ha a tudomány világába férkőzik be." Mert a külföld minket ma is szeret karrikatu rának festeni. Kis fejjel, vagy hidrocefalusznak, de legtöbbször idiótának, nagy ritkán normálisnak. És ebből a karrikatura-fejből kiröppent nagy gondolatokat is ritkán méltányolnak. Mert távoli bolygónak néznek a művelt Nyugat naprendszerében. Életjelenségéink, fényhatásaink hosszú idők multával jutnak el a centrumba. A minthogy ma sem teljesen kiküszöbölhető a nálunk meghízott észak-német nevelőnők (tisztelet a kivételnek) által tovább plántált hiedelem. Már minthogy a kanásszen, jogászén, betjáren-virtsaftba való. És a kitűnő Boda főkapitány minden energiája mellett is még ma is sok külföldi csettint nyelvével, ha ránk gondol: „ah Budapest, budapesti éjszakák !" No hát újra itt az alkalom, hogy ne csak idegcsiklandozó éjjeleinkről tudjanak. Legyünk híresek hajnalhasadásról, a kultura virradtáról. Ha külföld volnánk, sippal-dobbal, ujságháton tollvonóval hirdetnénk: „Halljátok meg mindenek, kiket illet és nem illet, van erre mifelénk északkeleten egy darab föld, akácsoroktól kötött, homokbuckás, áldott; a Nyírség: ott hamarább kelt föl a kultura napja, és ép pen azért előbb volt ott „nyugit", mint arra tifelétek, Hallstatt körül . . . Két egy testvér indult útnak ré'gen, meszsziről, még keletebbről, talán Palesztinából, egyazon kulturának szülötte — két egysugár. Az egyik rövidebb utat tett meg, hamarább lett termékeny a tőle beárnyékolt föld — a mi földünk ... A mi kulturánk az elsőszülött, a majoreszko, idáig mégis az ifjabb testvérke, a junior élt minden jogával. A mig dusságának hírével eláradt a tudományos világ, a mi Nyírünk hallgatott. Most megszólalt, gondoskodunk róla, hogy messzire elhalljátok! . . . Nem fogják meghallani! Vagy ha meghallják, nem felelnek rá; agyonhallgatják, mert: „en boca serrada no entra mosca." Dohánymívelés Amerikában. Mikor június 14-én Wisconzin államba értem, ott akkoriban kezdték ültetni a dohányt. Volt alkalmam megnézni három-négy helyen is; mondhatom, jó erőteljes palántát ültettek. Erre itt nagy szükség van; az amerikai farmer nem ér rá foltozgatni a dohányültetvényt, hanem mindjárt az első ültetésnél iparkodik a sikernek minden föltételét ugy megadni, hogy aztán mentül kevesebb pótlómunkára legyen szükség. Első föltétele a sikernek az erőteljes, életerős palánta. A palántát nem nevelik melegágyban : olyan értelemben vett melegágyat, aminőt mi használunk, trágyából rakva, palánta nevelésre, amennyire eddig tudom, az Egyesült-Államokban a gazdák nem csinálnak, nem is vetik el a dohány magját nagyon korán, egyáltalán nem tartják célszerűnek a dohánynövény életét hosszura nyújtani, a legjobb s akemberek azt tartják, hogy hosszú fejlődési idő durvává és csekélyebb értékűvé teszi a leveleket és a rövid idő alatt kifejlődő dohánynövény szövetei általában finomabbak. Wisconsinban, bár ez az állam valamivel délibb fekvésű, mint hazánk, rendesen áprilisban tavaszodik, akkor kezdődik a szántás-vetés, akkor vetik el a dohány magját is a hónap közepe felé. A palántanevelő ágyat valamivel magasabbra készítik, mint körülötte a föld, hogy a viz meg ne álljon rajta; megszántják (a farmer ásni nem igen szeret) és szép finomra elmunkálják. Némely államban, különösen délen, végig a kész ágyra tüzet raknak, ami a gyommagvakat és sok gombabetegség csiráit megsemmisíti és ezzel a palántaágyak gyomlálását úgyszólván fölöslegessé teszi, vannak erre a célra szerkesztett kemencék is. A palántaágyak kiégetése Wisconsinban nem szokásos, de szeretnek itt sertéstrágyát használni a palántaágyakra. A dohánymagot csiráztatják, hogy a kikelésben a dohány megelőzhesse a gyomokat s azoktól ne szenvedjen, a jobb gazdák nagyon ügyelnek, hogy ez a csírázás egyenletes legyen, e célból nem a nálunk szokásos zacskóban, hanem két vászondarab közt egyenletes vékonyan elterítve, nedves fürészpor vagy reves fa morzsája közé helyezve csiráztatják a magot. Amint a dohánymag kipattog, elvetik; ezelőtt kézzel, szórva vetették mint nálunk, ujabban vizzel vetik a locsolóból. A dohánymagot egyszerűen beleteszik a vizzel megtöltött locsolókannába és azzal az ágyat egyszerűen meglocsolják; az általam látott palántaágyakon meggyőződhettem, hogy ez a vetési mód teljesen egyenletes vetést eredményez, sokkal egyenletesebbet, mint aminőt a kézzel való elhintés rendesen produkál, amellett a gyenge csirát sein sérti meg. A dohánymagot igen ritkán vetik, ahhoz képest, ahogy mi vetjük azt; ezt láttam Germantown-ban (Ohio) is, ahol a kísérleti telepen éppen kikelt a dohány ottjártamkor és Wisconsinban is. Csak harmada annak, amit a mi dohányágyainkban látunk. A madisoni (Wisconsin) gazdasági akadémián végzett kísérletek meggyőzően kimutatták, hogy a palántarothadás, ez a sok kárt okozó gombabetegség, csak a sűrűn vetett ágyakat támadja meg és terjedése, pusztítása a vetés sűrűségével egyenes arányfa n nő, mig a ritkán vetett ágyakban a palánta egészséges marad és szépen, erőteljesen fejlődik. Az elvetett palántaágyat körülbelül 25 cm. magas deszkarámával veszik körül, amit a földbe vert kis karókkal erősítenek meg és sajtruhából (cheese-cloth), a nálunk „milinó" néven ismerthez hasonló ritkás szövetből való takarót húznak fölibe, ami nincs semmi külön keretre szerelve, hanem a deszkaráma külső oldalába vert szögekbe van beaggatva meglehetős feszesen. — Van olyan ritkás „cheese-cloth" is, amelyik a vizet egész könnyen és egyenletesen átereszti ezt akkor sem veszik le, ha az ágyat öntözik; ha pedig az ágy földje is ki volt égetve és az gyomtól mentes, ugy hogy gyom'tálásra nincs szükség : akkor le sem veszik az egyszer fölfeszitett takarót, mig csak levegőhöz szoktatni nem kezdik, kevéssel a kiültetés előtt a palántát. Más esetben, ahol sürübb cheese-cloth a takaró, annak csak egyik széle van állandóan leszegezve, a másik szélét ki lehet aggatni a szegekből és igy az ágyat kitakarni öntözés, gyomlálás vagy szellőzés végett Maga a szövet 90 cm. széles, ebből két szélt varrnak össze, ami 180 cm. széles takarót képez; a palántaágy mintegy 165 cm. széles. Végig a palántaágy közepén rendesen egy sor kis karó van ledugva, magasabb a deszkarámánál, a karók tetején végig egy szál drót van kihúzva, ez megakadályozza, hogy a takaró az ágy közepén be ne hajoljon és fönntartja azt házfödél módjára : a közepén kissé magasabbra. Semmi egyéb védelmet vagy takarót a palántaágy nem kap, de nem is igényel. Az a levegőréteg, ami a palánták fölött a takaróig elterül, vastagságánál fogva (20—25 cm.) teljesen elegendő elszigetelést képez és elég védelmet nyújt aránylag kemény hidegek ellen is. Az idén itt április-májusban erős hidegek jártak napokig, a lucerna elfagyott, a kihajtott fák lombját mind leperzselte a fagy, de a dohányágyaknak nem ártott. Napfényt, levegőt bocsát annyit a takaró, amennyire a fiat 1 növényeknek szükségük van, elég páratelten is tartja körülöttük a levegőt, anélkül, hogy az fülledtté, dohossá válna. Ezért öntözni ritkábban szokás az ágyakat, csak ha száradni kezdenek. Két évet számítanak egy rendbeli takaróra, nem mintha elszakadna, vagy elavulna, de likacsai telnek meg, ugy hogy tökéletlenül szellőzik és ez okból tovább nem használják, mégha teljesen ép lenne is. Mert a farmer csak igazán jó, életerős palántát szeret ültetni, ami a legjobb viszonyok közt fejlődött, de a legjobb eredményt is adja! Sokan ültetéskor a dohányágyakat csak kétszer szedik meg, azt tartják, hogy mikor ültetésre kétszer kiszedik az ágy'jói a legjobb, legerősebb palántákat, abban csak a silányabb, kevésbbé életerős, már származásuknál, öröklött tulajdonságaiknál fogva másodrendű növények maradnak vissza, amelyek ha meg is nőnek később kiültetésre alkalmas nagyságura, de azért életerejük, virulenciájuk, egész mivoltuk csak másodrendű marad, ami sem a tökély legmagasabb fokán álló növény, sem a legkitűnőbb terméseredmény előállítására nem képes, nem való. A palántaággyal nem fukarkodnak a farmerek, dohányföldjük minden kat. holdjára mintegy 35 négyzetméter palántaágyat számítanak, de ennél inkább többet készítenek. Szeretik az ágyakat véggel északnak-délnek elhelyezni, mint Amerikaban az üvegházakat is szokás, hogy a kora reggeli és késő esti órákat leszámítva, napközben a nap egyenlően érje az egész ágyat. Ültetésre a palántát rendesen csak közvetlenül az elültetés előtti órában szedik; mig egy rendbeli ember ültet, azalatt egy-két egyén folyton szedi és hordja a palántát az ültetőknek; mondhatni, hogy nem telik el egy óra a palám a kiszedése és elültetése között. Ezt igen lényegesnek tartják, szintúgy azt is. hogy minden palánta gyökerén rajta maradjon a föld, mikor a palántaágyból kiszedik. Nem újság ez előttünk sem elvben vagy papiroson, de a valóságban, valljuk meg, nekünk vajmi ritkán sikerűi. De nem is igen sikerülhet, mert földestől csak akkor jöhet föl a palánta töve, ha az magában, szabadon áll az ágyban, a ritka vetés folytán; de ha sűrű vetés folytán két-három palánta is egymás hátán nőtt, gyökereik összeértek, összeszövődtek : bizony kiszedéskor egyik palánta lehúzza a másik ak a gyökeréről a földet, akár szállanként, akár csomóstul huzzuk is föl azokat a földből; ezen már akkor segíteni nem lehet ! Régebben az ültetés kézzel történt, ma általánosságban géppel ültetik itt a dohányt. A dohányültetőgép sem újdonság, ösmeri azt a magyar gazdaközönség, ha tán gyakorlatból alig, de leírásokból; újdonság legföljebb az, hogy ma már ez a gép teljesen bevált és itt jobb eredményeket szolgáltat, mint a kézzel való ültetés. A gép szerkezete oly egyszerű, hogy az igazán alig is nevezhető gépnek. Egy V. alakú vasacska halad az ültetés során, amely szárnyaival kétfelé hárítván a földet, egy kicsiny, de elég mély barázdát nyit a palánta befogadására, utána pedig két olyanformt vaslemez csúszik, mintha a tenyeremet kissé homorítva lefelé torditom ; ezek a földet visszahárítják és minden forgásgyúrás nélkül rászorítják a palánta tövére. Egy vizeshordó van a gépen, amelynek csöve a V. vasacska mögött a nyitott barázdába szolgál, ennek a csapját a gép járókereke megfelelő