Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-12-25 / 50. szám

2 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. december 25 bolygó szomszédunk: a Mars. Vannak-e ott emberek s tudnak-e ott is a megtestesülésről? Van-e nekik is fenyőgalyas, gyertyás karácsonyuk? A kérdés megdöbbent. Ha laknak a Marson érző és gondolkodó emberek: az ő számukra is megtestesült-e az Ige ? Lázasan lapozok aszentirásban. Van-e benne hely, mely nyiltan kimondja, hogy Krisztus csak a Földön élő emberek számára testesült meg, vagy ad-e felvilágosítást arról, hogy a többi égitestek lakói is részesülnek e kitüntetésben. Nem találok semmit. De mégis. Máténál olvasom az Ur szavait, melyek szerint neki más juhai is vannak, s ezek egy napon betérnek ugyanazon akolba s egy akol leszen és egy pásztor. A francia teologusok e más szó alatt a többi égi testek lakóit is értik amiből kitűnik, hogy a szentirás szelleme nem ellenkezik a lakhatóság kérdésének megengedésével, azokkal szemben, akik az ellenkezőt állitják, * * * Irigylem a Tiszavirágot. Pedig annak az a rövidke élete is egy nagy csalódás. Szegényke azt hiszi, hogy a földön örök tavasz mosolyg, mert azon pár óra alatt, mely születése és halála is egyúttal, csak napsugaras tájakat, virágzó mezőket lát. Átéljük mi is a Tiszavirág boldogságát. A csodás, misztikus, gyermeknevetéssel, bundás pásztorokkal telt karácsony édes érzéssel telíti meg a lelket, mint ahogy a levegő megtelik illatos párával valamely csillagsugaras májusi éjszakán. De majd elhal az angyali ének s reánk borul az esős tél a kétségbeejtő gyilkos köddel, amitől átfázik az embernek még az agyveleje is. Boldog Tiszavirág, hogy nem éli meg a meztelenség, a szomorúság, a melaocholia időszakát. L. a magyarokat jobban szeretnék, mint „román testvéreiket*, hanem, mert (mint a községünk pópája mondta) Romániában, vagyis ehhez az országhoz kapcsolva, sokkal rosszabb dolguk lenne, mint igy van. Ugy látszik, nekik is jelszavuk: „Extra Hungáriám non est vita . . Kétségtelen, hogy Romániában nem lenne ilyen életük. Ott nem tüntetnének az állam ellen. Ott nem tartanának lakásukban idegen állam színeiben pompázó szőnyeget. Ott nem beszélnének más nyelven, mint az államén. Itt pedig . . . sok minden szabad, sokat megtesznek . . . Ezen a vidéken nincs se 67 es, se 48 as politikai párt, se ilyen, se olyan képviselőjelölt, vagy megyebizottsógi tagságra vágyó polgár. Itt csak magyar és román párt van. S a két párt között óriási erőfeszítéssel virott küzdelem. Egyik csatában a magyar győz, másik ütközetet a román nyeri meg. A mi országos képviselőnk pl. nemzetiségi (Vajda), a törvényhatósági bi • zottságtan azonban (bár kevés számú többséggel) a magyarok vezetnek. A mos'ani megyebizottsági tag választáson is bámulatos erőfeszítéssel tudták csak biztosítani a magyarság hegemóniáját. Nem is sajnálja a fáradságot semmiféle Árpád-unoka. Hiszen igy is — bár a magyarságé a számbeli erő — milyen jeleneteknek volt már tanuja a nagyterem! . . . Valami hazafias határozatot hozott a közgyűlés. Az oláhok felálltak s rázendítettek az ő marseillaise-ükre: „Desteaptete romune! . . „(Ébredj, román!)" Az elnöklő főispán kiüríttette a karzatot. Mielőtt azonban a publikum kivonult volna, Fogaras orsz. képviselője (nemzetiségi persze) beszélni kezdett. Az elnök megvonta tőle a szót. A képviselő azonban csak szónokolt tovább és pedig A zenekedvelők egyesületének előadása. Az az előkelő közönség, mely a mult vasárnap délután 47s órára zsúfolásig megtöltötte a Korona-szálló emeleti nagytermét, nem a „jelen levés" divatjának áldozott, nem is a módossága fitogtatására jött össze, de még csak nem is a toilletjét mutogatni, hanem élvezni a zenét s a nyert hatalmas élvezetért elismerését demonstrálni a nyíregyházi zenekedvelők egyesületének, mely őt ebben a gyönyörűségben olyan könnyen hozzáférhető módon részesiti. Ez a fiatal egyesület igazán megtalálta s alapszabályaiban biztositotta is az útját és módját annak, hogy a magasabb zene kultiválásával hozzáférjen a közönség szivéhez és érdeklődéséhez. A tagok másodmagukkal ingyen, a nem tagok 1 korona lefizetése ellenében végig élvezhetik a zeneegyesület zenekarának már is magas művészi értékű előadásait, minden nagyobb előkészület nélkül, a toilette csinálás minden gyötrelme és költsége nélkül jelenhetve meg ezeken a zene-delutánokon. Mert hiszen az egyesület zenekarának tagjai mind helybeli uri emberek, akik zenei tudásukat természetesen minden dijazás nélkül áldozzák a cél szolgálatára; s ahogy egy évi fennállás után ez az egyesület már is megerősödött s kivivta a közönség érdeklődését, biztos kilátás van iá, hogy rövid idő lefolyása alatt teljes zenekari berendezéssel fogja közönségünk zenei igényeit kielégíteni és — fölébreszteni. A mult vasárnap délutáni előadás szinte szenzációs meglepetésként mutatta be ezt a zenekart rátermettségében és összetanultságában. És Nyíregyháza város közönsége büszke lehet s legyen hálás is érette, hogy a maga intellektualitásából kikerült ilyen teljes készségű s minden fejlődésre képes zenekar tudott itt megalakulni, a klasszikus zene müvelésére s e zenei műveltség áldásainak és gyönyörűségeinek terjesztésére. Az az előkelő közönség, mely a mult vasárnap délután zsúfolásig megtöltötte a Koronaszálló emeleti nagytermét, a zenekedvelők egyesülete iránt való érdeklődésnek hatalmas megugy, hogy az elnök széksértésért 200 koronára büntette. Ekkor előállt egy szegény pópa s a dúsgazdag képviselő helyett rögtön lefizette a büntetéspénzt. Ez a faktum két dologra vet erős világosságot. Először arra, hogy a nemzetiségiek érzelmeiket nem titkolják; másodszor, hogy bámulatos összetartás köti össze ezeket az embereket. Sok mindent tanulhatna a magyar más népektől, de legfőképen összetartást a románoktól. A pópa nem valami utolérhetetlen magasban székelő ur ám, ki a szegény népre rá se néz, hanem mindenekelőtt román. Sok épp olyan parasztruhában jár, mint a földmivesek. Aki „uri jelmezt" hord is: épp ugy szánt, vet, éppen ugy felül az ökrös szekérre, fát vág, udvart seper, vizet visz, mint akár a cselédje, vagy a felesége. De van is aztán ennek láttatja! A csöndes, babonás, sőt együgyű nép vakon engedelmeskedik a pópának s tiszteli határtalanul. Akárhova megy a pópa, már messziről kalaplevéve köszöntik. Egymaskőzt soha se beszélnek róla ugy, hogy per „a pap" emlegetnék, hanem mindig „tisztelendő urnák" (domnule parintye) mondják. Jellegzetes népvezér a pópa mellett a dászkál, magyarul tanító. Rendszerint épp' olyan csekély tudása van, mint a pópának, annyira hiányos a műveltsége, társaságban épp ugy nem tud forogni. A legtöbb dászkál földmives szülők gyermeke, ki elvégzi a képzőt s visszakerül a falujába tanítónak. Elvesz egy parasztlányt, mindig ott van a nép között, de azért még közeli rokonainak se jut eszébe, hogy pajtás kodjanak vele, sőt a legnagyobb tisztelettel „tanító urnák" szólítják szemben s a háta mögött egyaránt. nyílvánulását demonstrálta. S hogy ez az érdeklődés jogosult volt: a zenekar művészi értékű szenzációs sikere bizonyítja. Az előkelő közönségnek ez az inpozáns érdeklődése biztos záloga az egyesület jövőjenek s ama nagy célok megvalósulásának, melyek ez egyesület működéséhez fűződnek, mert ez az érdeklődés az erkölcsi elösmerés koszorúja mellett birtokába fogja juttatni bizonyára az egyesületet azokhoz az anyagi eszközökhöz is, melyek nagy céljai eléréséhez szükségesek. Az izraelita magyar irodalmi társulat hivatása és munkássága.*) Tisztelt hölgyeim és Uraim ! Hogy Önök, akiket igaz őrömmel van szerencsém üdvözölni, ma e helyütt oly szép számban gyűltek egybe a rájuk várakozó szellemi élvezet céljából, azt első sorban_ az izraelita magyar irodalmi társulatnak köszönjük, amely az ország nagyobb városai között ezúttal bennünket tisztelt meg azzal, hogy kiváló és jeleS munkatársait elküldte hozzánk közérdekű felolvasások tartására. Az az izr. magyar irodalmi társulat ez, mely a magyar zsidóság legújabb korszakában fontos küldetést van hivatva betölteni, amidőn hazai nyelven szóllallatja meg azt a szellemet, mely a zsidó vallásban és történetben évezredek óta hat és működik és melynek érvényesülést kell keresni a modern magyar zsidóságban is, hogy általa megismerjék a zsidóság eszméit, és tanait mindazok, akik mint müveit és művelődő emberek, érdeklődéssel viseltetnek minden nép története és irodalma iránt. Ezt a fontos célt akarja szolgálni a mi társulatunk, első sorban irodalmi munkák kiadása által; és bizonyára nagyon helyesen] Mert, h. és u! valamely igaz becscsel bíró irodalmi munkát nem szabad pusztán a képzelet egyszerű játékának, valamely izzó agy elszigetelt lerakodásának tekinteni, hanem azt, mint egy egész kor, egy nemzet vagy népfaj erkölcsi felfogásának, szellemi-lelki világának megnyilatkozását kell értékelni, és akkor a holt betű megelevenedik, lehull a külső burok és előttünk áll — az örök eszme. Azért is az irodalmi munkásságot e szempontból megítélve ; *) Megnyitó beszéd az IMIT. felolvasó estélyén. Nyíregyházán 1910. december hó 11-én tartotta Dr. Bernsteiii Béla főrabbi. Érdekes alak a notári, a jegyző is. Rendszerint jó jövedelmük és szép vagyonuk van. Legtöbbjük született oláh. Épp azért: őrülnek, ha kibuknak a megyebizottsági tagok közül s helyettük valami pópát választanak meg, aki „beszélhet, ahogyan akar s a keze nincs megkötve." Az embereken kivül szerfölött érdekesek a népszokások, is. A szövés-fonás itt még aranykorát éli. A fiuk 10 éves koruktól (némelyek még hamarabb kezdik) pompásan lovagolnak. Ezt ugyanugy elvárják és megkövetelik a legényektől, mint előbbit a leányoktól. Az igy kiügyesitelt fiuk és lányok igen hamar összeházasodnak. Sok lány még nincs 14 éves, mikor férjhez megy. Némelyik olyan fejletlen, mint egy 12 esztendős csenevész gyermek. Hogy aztán milyen feleség lesz belőle: nem tudom, de anyának nem válik be. A legtöbb román családnak 1—2 gyermeke van. Több vajmi ritkán. Ennek részben az is az oka, hogy sok férj kint van Amerikában. Ez meg is látszik a dolog időben. Gyermekek, asszonyok végzik a munkál, őrzik a bivalyt (ennek a vidéknek ez a tejet adó, jármot vonó háziállatja), törik, behordják a török-bueát (a kukoricának ez a neve) s ültetik a pityókát (krumplit.) Ezen a furcsaságokban bővelkedő földdarabon gyakran látni amazontermészetü fehérnépeket, amint hamisitatlan huszárűléssel föltelepednek a ló hátára s ugy igazgatják a jámbor állatot. De nem pusztán ez a férfiu-vonás van meg az asszonyokban. Sok lány körhajat s pörge kalapot visel, mint a fiuk. Különben férfi, nő télen-nyáron bocskorban jár. Csak a gazdagabbak viselnek cipőt.