Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-12-11 / 48. szám

2 47-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. december 4. nünk ahhoz, hogy a bennük megnyilatkozó eszméket és javaslatokat akár az elmélet, akár a szervezés szempontjából alapvető jelentöségüeknek ismerjük el. Könnyen megérthetjük valamennyien, hogy az iskolához nem kötött, tehát szabad tanitás szükségességét nálunk is épen azok ismerték fel először, akik hazánknak jogállammá fejlesztésén, az új Magyarország megteremtésén fáradoztak. Kossuth Lajos a népszabadságot a közművelődésre alapítja, Eötvös József szerint a jogegyenlőség elve megköveteli a kulturális közösséget. Türr István, Irányi Dániel, Pauler Tivadar francia mintára népoktatási körök szervezésén fáradoznak, ezeknek munkájától várván különösen az írástudatlanság elijesztő mértékének csökkentését; később német hatás alatt közművelődési egyesületek alakulnak, melyek közvetve bár, ugyanezen célok elérésére voltak hivatva ezekkel egyidejűleg indul meg az a mozgalom, mely népszerű felolvasások tartásával igyekszik a közszükségletnek eleget tenni; legújabban pedig abban az irányban próbálják előbbre vinni az ügyet, hogy az angolok példáját tartván szem előtt, az egyetemet a néphez szeretnék vinni, illetőleg meg akarják nyitni az a nép előtt is. A szabad líceumok egyre terjedő intézménye, az Urania-egyesület, Erzsébet népakadémia, munkás gimnáziumok, szabad egyetem, mindmegannyi állomásai annak az evolúciónak, mely a magyar jogállamot kulturáltammá akarja fejleszteni. Folyik tehát a munka az egész vonalon: a műveltséghez fűződő számtalan érdek nem tür halasztást; versenyre kelnek az erők, hogy megvívják azt a nagy harcot, melynek fényes győzelme annál csábítóbb, mennél sötétebb tudatlansággal kell szembeszállnia. És mit tapasztalunk mégis ? Feleljen e kérdésre egyfelől a statisztika, mely még ma is több mint 40%-ban állapítja meg a hat éven felüli lakosság irástudatlanainak arányszámát, másfelől az a tény, hogy mindössze két egyemünk már fizikailag sem tehet eleget annak a várakozásnak, hogy eddigi hivatásán kivül általánosabb érteiemhen vett népnevelő intézmény is legyen. Felnőtt analfabétáink oktatása nem mutathat kívánatos eredményt, már csak azért sem, mert nem maguknak az érdekelteknek szükségérzetéből fakad, hanem felsőbb kezdeményezésre úgyszólván utasításra történik. Pedig igazán mindent elkövet az orságos közművelődési tanács és minden szervezett népoktatási és közművelődési intézmény, hogy megtörje ezt a nagy közönyöséget; num elégszik meg azzal, hogy ingyen nyújtja az ismereteket, mig könyvekről, tanszerekről is bőségesen gondoskodik, sőt jutalommal tünteti ki a törekedő kezdőt. Hellyel- közzel célt is ér, de még mindig csak kis részben tudja felhasználni azt a szellemi és anyagi erőt, mely ezt az igényt, illetőleg rendelkezésére áll. Ami pedig az egyetemi jellegű szabad tanitás ügyét illeti, bizony alighanem nagyon sokáig kell erre is várakoznunk, addig mindenesetre, mig dűlőre nem jut az egyetem decentralizációja, illetőleg az új egyetemek létesítésének kérdése. E tekintetben a társadalomtudományi társaság igyekszik, és pedig jelentős sikerrel, kielégíteni az egyre jobban megnyilatkozó, fokozódó igényeket; szélesebb körben azonban ez se hozhatja meg a maga gyümölcseit, mert úgyszólván kizárólag a fővárosra szorítkozik s csak alkalmilag küldi ki egy-egy előadóját a vidékre is. Minálunk, vidéki viszonyainkhoz képest, olyan intézmény létesítése látszik az általános műveltség emelése szempontjából szükségesnek, amilyeneket részben állami támogatással szabad liceum néven már több helyen szerveztek s amilyennek szervezésére magunkat is eléggé hivatottaknak érezzük. Ezt a hivatást kötelességünkké fokozza egyrészt Bessenyei példája, aki a magyarság létérdekét az ez európai műveltséghez kötötte, másrészt közönségünknek az a nagy érdeklődése, melyet leggazdagabb erőforrásunknak tekintünk. Kitűzött célunk tehát az, hogy a tudományos műveltség és a közhasznú ismeretek gazdagsága ne legyen csupán egyes kiválasztottak birtoka, hanem szélesebb körre kiterjesztve éreztesse minden előnyét és áldását; eszközünk a szabad tanitás, az élőszónak szemléltetéssel támogatott ama kétségtelen hatalma, melyet általánosságban véve sem a vastag könyv, sem a vékony tapasztalat nem pótolhat. Tisztában vagyunk feladatunk minden nehézségével s érezzük, hogy akár bizalmatlanság, akár kishitűség sok akadályt fog utunkba állítani; viszont azonban annak tudatában, hogy nem osztály érdekből, hanem a közérdekért akarunk küzdeni, teljes készséggel lépünk erre a nálunk töretlen pályára. Arra törekszünk, hogy e tisztes falaktól távol maradjon minden torzsalkodás, mely társadalmunkat mindenféle szempontból darabokra tagolja s, elpihenjen az a tülekedés, mely a létért vaió küzdelemben az embert oly sokszor lealacsonyítja, sőt magát az életet is tűrhetetlenné teszi. A tudományoknak kész igazságaival s megoldásra váró kérdéseivel fogunk foglalkozni s ezekkel kapcsolatban azokkal a gyakorlati ismeretekkel is, melyek a helyes gondolkodás és helyes életmód felismerésére és követésére vezetnek. Minden tudásunk helyes kiinduló pontja az önismeret lévén, természetszerűleg tettük első sorozatos előadásaink középpontjába az embert, a maga testi szervezetének és lelki tulajdonságainak megismertetésével, de úgyis, mint a családnak, államnak és társadalomnak cselekvő és szenvedő tényezőjét ez intézmények kifejlődésének történetével és tanulságaival; kiegészítik az ismereteket azok az előadások, melyek a testi és lelki betegségek okaival, tüneteivel és gyógyitásával fognak foglalkozni; ha még azt említem fel, hogy ezektől függetlenül a legmesszebb menő érdeklődésre is számot tartó néhány külön előadást is napirendre tűztünk, kész programmját adtam előkészítő és alapvető munkánknak. Működödésünk egész irányából önként következik, hogy a társadalmunk minden rétegét ott kívánjuk látni hallgatóink sorában, s biztosra vesszük, hogy az egyiket ismereteinek kiegészítése és mélyítése, a másikat talán kutatásvágya, a harmadikat ha egyéb nem, a nemes szórakozás reménye állandóan ide fogja hozni társaságunkba. A haszon értéke szinte egyénenként más és más lesz s számokban aligha juthat kifejezésre; nagy csalódás érne azonban bennünket, ha bárki is azt mondhatná el, hogy előadásaink látogatása ránézve meddő időpazarlás volt. Részünkről e mozgalomból a kötelességteljesítés öntudata mellett a közönség figyelmének oly kérdések felé irányulását reméljük, melyek eddig vagy épen nem, vagy elvétve foglalkoztatták, s lelkét oly tartalommal kívánjuk megtölteni, mely azt a tovább foglalkozásra serkenti és kepesiti; várjuk a tudomány megbecsülését az előítéletek legyőzését s mindezek alapján annak a humánus gondolkozásnak fokozottabb érvényesülését, mely a maga viszonyaihoz mérten az egyszerű iparos vagy földművelő embert is becsülésreméltó egyénné s a társadalomnak hasznos tagjává teheti. A szabad tanítással járó látszólag csupán közművelődési érdek ezen az alapon közgazdasági érdekké is bővül, melyet épen nem szándékszunk másodsorba állítani vagy mellékesnek tekinteni, mert hiszen egyik a másik nélkül szinte meg se állhatja a helyét. Példa erre minden nálunk szerencsésebb állam, ahol a fejlett közgazdasági viszonyok párhuzamosan haladnak a magas kulturával. Ha csak egy fokkal is sikerül emelnünk a tanitás révén ezt a fejlettséget, érdemes dolog minden erőnket latba vetnünk a nagy cél érdekében. Mig azonban akár Angol-, akár Francia-, akár Németországban főkép s különösen kulturális és közgazdasági előnyök járnak a szabadtanítás nyomában, nálunk ez a kérdés egyenesen a nemzeti érdek szempontjából tiinik fel a legfontosabbnak, annyira, hogy helyes vagy helytelen megoldásitól függ nemzetiségünk öröklött jogainak biztosítása vagy veszélyeztetése. Ki tagadhatná, hogy nemzetiségeink széthúzó törekvése, sőt ennél is gonoszabb munkája részünkről a legéberebb figyelmet, a legnagyobb harckészséget s a legodaadóbb elszántságot teszi szükségessé. Bennünket minden oldalról körülzáró, számra nézvejmivelünk szinte felérő, SZÍVÓS és következetes ellenféllel uépekkel van dolgunk s nagy tévedés volna azt hinnünk, hogy akár a törvény parancsoló szava, akár az erőszak merev alkalmazása elegendő ahhoz, hogy a magyar állameszmének fanatikus ellenségei a nekik hajlékot és kenyeret adó magyar hazának hű polgárai legyenek. Ne a szuronyok hegyével ijesztgessük tehát őket, mert nyomban az európai közvélemény Ítélőszéke elő szaladnak s vaklármát csapva s aknákat ásva, ha csak pillanatnyi sikerrel is, de maguk mellett csinálnak hangulatot; hanem állítsuk velük szembe a tőlünk joggal várható s a hatalmi kérdésben is döntő közművelődési értéket, vagyis azt a kulturát, melynek magasabb fajsúlya végérvényesen a mi javunkra billenti a mérleget. Az igazi felvilágosultságnak, atudományos müv -ltségnek fáklyájával világítsunk bele a sötét aknába; mutassuk meg, hogy nemcsak eléjük tudunk kerülni, ami magában igen kétes értékű dicsőség lenne, hanem messzire elhagyva őket utói tudjuk érni a müveit nyugatnak szerencsésebb versenyfutóit is. Tanuljunk tehát szüntelenül, tanuljunk még ellenségeinktől is; mert ha követelményként hirdetjük, hogy Magyarországon csak egy politika lehetséges, az uralkodó magyarság politikája, ne feledjük soha, hogy e politika sikerének legelső biztositéka a nemzeti műveltségnek általánossá tétele, magasabb fokra emelése és óhajtott diadala! Rovás, Beszéljünk már most komolyan — hiszen e rovatnak csak ritkán alkalmazható fűszere lehet a tréfa — s kutassuk a szabadkőműves intézményének céljait és működésének eredményeit. Ezeket bizony mélységes homály fedi — s miért? — Azért, mert minden ellenkező állításokkal szemben tény és valóság az, hogy a szabadkőművesség egy titkos intézmény, amelynek nyiltan bevallott célja nincsen s amely tehát éppen ezen körülménynél fogva a nyilvánosságnak működése eredményeivel sem számolhat be. Hasztalan cáfolat és mentség az, hogy a szabadkőmives páholyoknak hatóságilag jóváhagyott alapszabályaik vannak, hogy hatósági települési engedély mellett nem barlangokban vagy katokombákban jönnek össze és tanácskoznak ők, hanem a nyilt utca sorában elhelyezett s minden „nyitott szemmel" látható és házszámmal ellátott saját helyiségeikben, azon ténnyel szemben, hogy azok az alapszabályok nyilvántartva sehol sincsennek s arról, hogy vájjon azokban a „nyitott szemmel" látható helyiségekben mi mindenről tanácskoznak a be nem avatottaknak még csak halvány sejtelmük sem lehet. * * * Amit biztosan tudunk, igazán kevés> bár elég arra, hogy ezen intézménytől elidegenedjünk. A szabadelvüségnek spekulatív irányzata mindenkor oda törekedett, hogy saját önző céljainak biztosítása érdekében lehetőleg mindent megfoszszon vallásos és hazafias jellegétől. Igy p. o. látjuk, hogy a „Jánosrendü*) nagy páholy", amely elnevezés egész Európára ki volt terjedve, hazánkban 1886-ban „Magyarországi symbolikus Nagypáholylyá" vedlett át, megalkotván ugyanakkor alapszabályait, amelyek a szabadkőművességről igy szólanak : „A szabadkőművesség philosophicus, philantropikus és progressiv intézmény." Tehát sem valláserkölcsi, sem hazafias intézmény, sem nem magyar. Nagyszerű egy definitió ez, tisztelt olvasóm. — „Philosoficus"! Lám-lám! Hát ki látott egy bölcsészbaráti intézményt, amelynek tagja minden „becsületes és önálló féifiu" lehet? Vájjon nem lappang-e ezalatt a szó alatt inkább felhívás a korlátlanul szabad kutatásra és nem-e inkább sanctionálása a „Philosoficus" jelző a vallástalanságnak ? „Philantropikusés progresszív!" Vájjon mit jelent ez? Meghisszük, hogy ember*) Keresztelő Szt. Jánosról.