Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-10-23 / 41. szám

2 41-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. október 23. Somogyvármegye közönsége átirt a kórházi orvosok és tisztviselők fizetési viszonyainak „rendezése" tárgyában. A rendezés alatt értsd: a fizetés felemelést. Az eszme nem uj — maholnap egyébbel sem foglalkozunk; de más köntösbe kellett volna az átiratot öltöztetni; mert nem elég az, hogy a kórházi orvosok tagjai legyenek a tisztviselői nyugdíjintézménynek, fel kell őket venni a vármegyei tisztviselői statusba is, megfelelő rang és fizetési fokozattal. —y — s. Egy szép nap Nyirgyulajban. Nyirgyulajban igen szép dolgokat láttak, akik résztvettek a f. hó 16-án tartott ünnepségen. Nem annyira a külső keretet értem, mint a belső lényeget, az arravaló lélek alkotó erejét. Ámbár a külső keret is megfelelő, lelkes, hangulatos volt. A nyírbátori állomás meg volt rakva, fogadó kocsikkal, szekerekkel s Nyirgyulaj határán zászlós bandéristák vártak, lelkesen éljeneztek, sorakoztak, amint a főispáni négyesfogat a határt átlépte. A faluban nagyaranyu diadalkapu, a házak fellobogózva, a nép apraja-nagyja mind az utcákon; csupa mozgás, csupa élet. Nemcsak bent a templomban, hanem kivül is, istentisztelet tartatott, a belsőt csaknem megtöltötték a vendégek. Aztán az ebéd, a szives, magyaros vendégszeretet ritka tanúbizonysága ; az egyházhivek maguk látták vendégül a megjelenteket, maguk főztek kitűnő izes ételeket s csinos lányok szolgáltak fel a gyönyörű uj iskolateremben, oly ügyesen, ízlésesen, otthoniasan, mintha beiskolázott pincérlányok lettek volna. Azaz hogy tanulhattak volna tőlök a pincérek, figytlmet, szolgálatkészséget, szives jóakaratot. Szóval mindenütt a szerető szív munkált s még Főispán urnák is nehezére esett asztalt bontani, a többiek pedig szinte azon mesterkedtek, hogy lekéssenek a vonatról. Mindezek oly kedves jelenségek voltak mindnyájunk lelkére, hogy ösztönszerűen kihívták az összehasonlítást azon drága bankettekkel, a honnan jó, ha az űres zseb mellett nem üres gyomorral távozik és nem leöntött ünnepi kabáttal a dísztársaság. Az ünnepség egyházi jellegű volt ugyan, de ne

m fér el a szűkebb egyház

i k

eretben, szal mint most van. „Es ugy-e — Babuka — azután nem válunk el soha egymástól?" Ebben a percben hirtelen fény támadt a tiszta égen, mindketten fölfelé tekintve lobogó lángú tűzgolyót láttunk épen utcánk fölött ezerdarabra szakadva szerte hullani. Eszembe jutott most ez a kis történet és zokogva sirattam azt a nyári estét, szerettem volna összeszedni azokat a repülő szilánkokat, hogy ragyogjanak még együttesen sokáig az égen. Kálmánom napról-napra fogyott. Egy szeptemberi délután váratlanul könnyebben érezte magát. Jókedvűen beszélgetett és azt mondotta, ha kiülhetne az erkélyre, biztosan meggyógyulna. Felöltöztettem, bebulyáztam és az erkélyen egy karosszékbe ültettem. Feléledve nézte a reg nem látott utcai mozgást, aztán hirtelen megjelent az arcán megint az a lemondó, bánatos vonás. Idézte Petőfit: „E szív sebeit betakarni, ki Téged még akkor ,is, ott is, örökre szeret. Hogy könnyeimet eltitkolhassam, be akartam futni a szobába. Hová megy édes — mondotta. Bemegyek egy kendőért — feleltem — még megtalál fázni, hiszen már egészen benne vagyunk az őszben. „És igy hagyna itt ? Nem is bucsuzunk ?" Lehajoltam hozzá, lecsorgó könnyeimen keresztül csókoltam meg szomorúan mosolygó ajkait. A szembenlevő kávéházból kijött valaki. Kihallatszott az a nóta, melyet épen most húzott a cigány. . . . Mire a kendővel visszajöttem, egyetlenemnek ziháló melle már megpihent, a piros tűzrózsák is kezdték szinöket veszteni. Csak az ajka mosolyogta tovább: Még akkor is, ott is, örökre szeret! . . . Nem tudom, Nagyságos Asszonyom, fogja e olvasni ezeket a sorokat. De engedje remélnem, hogy nem haragszik meg miattok. Halottak estéje közeledik és az Önével együtt baráti szívvel teszek le egy koszorút. Agry. szélesebb társadalmi, sőt szociális jellege van. Ezért érdemes a tapasztaltak felett egy kissé gondolkodni. A nyirgyulaji ref. egyháznak Mikolay György a főgondnoka talán 20 év óta. A községi jegyzők nem panaszkodhatnak sok üres idejök miatt, sőt ez a hivatal csupa lelketlen rovatokba béklyózza a legjobb tehetségeket is s a legtöbben megfásulva, elkeseredve robotolják napról-napra a község előhaladását alig érintő gépies dolgaikat. De Mikolay György ugy is mint községi jegyző, ugy is mint ref. egyházi főgondnok, szinte csodálni való dolgokat teremte't. Ezt nagyon is hangsúlyozom, hogy csodálnivaló dolgokat. A valódi férfias lélek alkotásaiban látható Az igazi férfias lélek nem nyafog gyerekmódra, nem dobog és sápítozik véna&szonymódra, hanem belátó lelke erejével felismeri a dolgok egymásraható viszonyát, a kellő alkalmakat s teremt a semmiből is. Az igazi férfias lelek, amerre jár-kéi, megtölti a lelkét hasznos tapasztalatokkal s jóelőre felépiti lelkében az épitenivalókat s ha elérkezik az alkalmas idő, nem kapkod jobbra balra, nem lopja a napot, hanem pontos óraszerkezet szerint végzi végeznivalóját. A nyirgyulaji ref. eajyház 5—600 lélekből álló szegény gyülekezet. Legtöbb a gör. katholikusság, róm. katholikusok is vannak, a zsidóknak is van hitközségük. Jól emlékszem erre a szegény egyházra még 1875-ből, midőn pataki diák-koromban e vidéken szuplikáltam. Bizony, idősecske papja, maga kötötte a vesszőseprüt, hogy azzal is megtakarítson néhány krajcárt. Emlékszem nagyon jól, minő buzdító modorban rajzolta előttem a kálvinista papi állást. De még ha csak a mindennapi kenyér hiánya lett volna legnagyobb baja! . . . Szó, ami szó r amint az öreg ur itt hagyta ez árnyékvilágot, nagyon komolyan foglalkoztunk azon kérdéssel, nem volna-e jobb egyszerűen megszüntetni a papi állomást, hogy megmentsük legalább a tanítóságot. És csak azon mult, hogy abban az időben sok lévén a káplán, még oda is vállalkozott egy nagyhitü atyánkfia, birkózni a lehetetlenséggel. Nem volt ott semmi. Se épület, se nép, se vagyon. És ily körülmények kőzött vállalkozott a főgondnokságra Mikolay György jegyző ur. Mondják, hogy nem volt érzelgős természetű; Napóleonnal tartott, aki az asszonyokra bizta a pityergést. A férfiaknak dolguk van. Elég dolga volt bizonyára, mig rászoktatta népét a készfizetésre és év végére minden közterhet tisztára kifizettek. Rend a lelke mindennek, — mi magyarok, e téren meg nem vagyunk valami lelkesek. Aki rendre, kötelességteljesitésre szoktat: az a legnagyobb jóltevőnk. Különben a falusi nép egyszerű korcsmatöltelék. De Mikolay György ur nem volt csupán szigorú adószedő; gondoskodott arról is, hogy legyen miből fizetni. Mert sok lehetőség van egy érező szivü, müveit lelkű falusi jegyző hatásköreben, hogy a nép javát munkálja. Csak legyen ember és férfi, a többi magától jön. Bizony, ha minden falunak olyan papja volna, mint Vas Mihály gégényi pap, — és minden falunak olyan jegyzője, mint Mikolay György, — vagy ne kívánjunk lehetetlent, mondjuk csak, hogy minden tizedik faiunak, — hát akkor nem kellene féltenünk Magyarország sorsát, nemcsak Ausztriától, de a legfeketébb pokoltól sem. — A mi Vas Mihály teremtő papnak, az Mikolay György, teremtő gondnoknak. Micsoda templom, papilak, iskola, tanitólak s egyébb melléképületek vannak Nyirgyulajban ! Csupa szolidság, célszerűség, izlés, rend. Minden porszem azt kiáltja, hogy a ki azokat csinálta, széles látóköre van. Mikor én valamikor láttam a templom környékét, egy szép kis dombon, abban az időben, egyebütt is, az ilyen templornkörnyék a csürhe és csorda reggeli gyülekező helye szokott lenni. Most szép drótkerítéssel körülvéve, az egész domb parkírozva. Aztán a templomi feljáró! Talán a világ legszebb feljárója, a Perikies korabeli Athén volt a képzelete előtt. Igazán megbámultuk ezt a lépcsőzetes templomfeljárót. Aztán a kis templom berendezése, orgonája ! S kérdeztük egymás közt ugy bizalmasan: hol szedték össze ezt a sok ezret, amibe ezek kerültek ! ? Mert igaz, hogy egy idő óta, majd minden egyházmegyei gyűlésen hallottunk a gyulaji egyház dolgairól, főként a jegyzőfőgondnok tetemes adományairól, sok-pok munkájáról; de még ahoz nagyon sok kellett. Hát bizony nem sajnálta a jövést-menést, egyházhatósághoz, kormányhoz, a helybeli gazdag zsidó családokhoz s a hol csak valamit megfoghatott, azt nem hagyta kiesni kezéből. Tudta a módját, idejéL, alkalmát, a ható eszközöknek. Minden fillért a maga helyére tett s — ott ér legtöbbet minden, a maga helyén. S ma gyönyörűség, hogy minden a maga helyén van. A nép bizalma megszilárdult, egy jobb jövő élő és éltető reménye int felé s régóta betegeskedő lelkésze, ha maga nem foghatott kezet a munka teren, de teljes megnyugvással hagyta a lángoló buzgósággal munkálkodó főgondnokot, aki dolgozott kettőjük helyett is. És ez a főgondnok, az ünnepség alkalmával is, csupán a munkából vette ki részét. Még ebédelni sem ült le. Mindig arra figyelt, hol lehet valami hija. Hogy ne legyen sehol semmi hija. A jegyzőségből nyugalomba lépett, de az egyházgondnokságtól nem akar megnyugodni. Ne is nyugodjék még, nincs a nyugalomra gyengülve. A lelkében forrongó nemes erők még alakra törnek, — alakítson soká ... soká! A nemes emberi lélek egyedüli öröme, isteni öröme : — a lába nyomán támadó uj élet. Még porai is újra kelnek s alkotásaiban hirdetik örökéletét. őszintén sajnáltuk, hogy püspökünk és kerületi főgondnokunk igen fontos közügy miatt nem lehettek jelen. Annál nagyobb kitüntetés volt szeretett főispánunk mély érdeklődése, a megyei tisztikar számos tagjának jelenléte, a járási szolgabiróság, aztán, kik legközvetlenebb érdeklődők: Gőrömbei Péter esperes, — harmadik vasárnap, harmadik ilyen szép ünnepségen, — Gencsy Albert egyházmegyei gondnok, dr. Vilt György kir. tanfelügyelő, — mind láthatták, érezhették, hogy „mily szép í? a lelkek következése!" Hát még, ha minden felekezet, egy értelemmel, egy érzéssel lehetne egy községben ! . . . minő szép, istennek tetsző, embert boldogító élet volna az! A {jkath. egyház elöljárósága tisztesseget tett a főispán ur előtt, de már az ünneplőkkel csak a zsidó hitközség színe osztotta őrömét, bőven kivévén részét a munkából is. Én csak azt kívánom a nyirgyulajiaknak, hogy járjanak mindig nyitott szemmel az élet utain. Andrássy Kálmán. Nyíregyháza város uj épitésí szabályzata. Kritikai ismertetés. Irta: Pisszer János. Amikor nyolc esztendővel ezelőtt e hasábokon szóvá tettük Nyíregyháza város szabályozását, bizvást reméltük, hogy a város képviselő testülete szavainkat meghallgatja, s azok szellemét követve rátér arra a helyes útra, amelyen haladva széppé, célszerűen helyessé alakithatja városunkat. E reményünkben nem csalatkoztunk. Örömmel konstatálhatjuk immár, habár 8 esztendő elmultával is, hogy végre utolsó accordjai hallhatók a városszabályozás előkészítő munkájának. Jeleztük akkor, hogy helyes városterv, helyes építési szabályok nélkül el nem képzelhető, illetve azok a nagy gondolatok, amelyek valamely várostervbe fektetve vannak, nem érvényesülnek, ha mejfelelöleg nem szabályoztatnak az építkezések is. A kettő együtt képezheti csak a városszabályozás nagy egészet, egyik a másika nélkül, vajmi ritkán bír értékkel. Ha szóvá tettük annak idején, a cimben foglalt kérdést, amikor még rendezetlenül ötletszerűen épült e város, ezt most, amikor végre birtokában vagyunk a szabályozás complexuaaának, szóvá tennünk kötelesség. És amikor e kötelességünket teljesítjük, eleve is biztosítani kívánjuk olvasóinkat, e város, lakosságát, hogy oly nagyjelentőségű kérdésnek tárgyalásánál mint aminő ez, ahol az egész város jövő fejlődése nyer ir£-