Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-09 / 2. szám

4 2-ik szám. NYÍRVIDÉK 1910 január 9 tala érdekében a nélkül, hogy a mi állami, nemzeti és társadalmi viszonyainkat csak kevéssé is figyelembe venné, holott ez a kérdésben még akkor is döntő szerepet iátszhatnék, ha a tudományos vizsgálatok Németországban positiv eredményekre vezettek volna. Még igy is azonban kijelenti, hogy „az osztatlan tanitás mellett nagy gondot kell fordítani arra, hogy a szünetek alatt a tanulók, semmiféle nagyobb erőfeszítést vagy figyelmet igénylő testi vagy szellemi munkát ne végezzenek". Ami nézetem szerint azt jelenti, hogy az udvaron szaladgálást, labdázást, kergetőzést s a következő órára való előkészülést be kellene tiltani. S ezek után elég bátor azt állítani Sáfrány Lajos ur, hogy „a paedagogiai tényezők az osztatlan tanitás mellett döntenek". Végül hangsúlyozom, hogy ez az értekezés újból megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy a mi órarendünket nem lehet egyetlen más órarend mellett konstatált eredménynyel sem összehasonlítani. Mert a németországi iskolákban d. e. 3, d u. 2—3 óra van, vagy pedig osztatlan tanitás van, s ez más mint a délelőtt 4, délután 1 óra. Tisztelt értekezlet! Legutóbb, midőn már tanulmányomat régen befejeztem, alkalmuk volt hallomást szerezni az egyfolytában való tanitás behozatalára nézve — más városokban tett intézkedésekről és felfogásokról, melyek eléggé megvilágítják a kérdésriüii épen egy olyan oldalát, melyre én figyelmet kevéssé fordítottam, t. i. van-e a szülőknek és a város közönségének számbavehető érdeke, mely az egyfolytában tanítást javasolja ? Jól felfogott érdeke a szülőknek: gyermekeik minél egészségesebb fejlődése. Ezt pedig, mint láttuk, az osztott tanitás jobban előmozdítja, mint az osztatlan. Azonban a szülők ezt a kérdést nem paedagogiai, hanem egyéb privát vagy társadalmi szempontból adják meg. Mi azonban, akik a kérdést csakis paedagogiai szempontok szerint mérlegelhetjük, tartozunk a paedagogiai követelményeknek annyival, hogy ezt hangoztassuk, e mellett tartsunk ki, s figyelmeztessük a szülőket, hogy gyermekei; érdekében sokkal helyesebben cselekszenek, ha igen sok egyéb érdeket alárendelnek gyermekeik fontos, igazi érdekeinek. Ha pedig a szülők a paedagogiai szempontok mellőzésével ítélik meg a kérdést, ám tegyék: de mi ne adjunk arra alkalmat, hogy a paedagogia érdekei más érdekek alá rendeltessenek; ne hozzuk be az egyfolytában tanítást előre, hogy ezzel alkalmat adjunk a paedagogia érdekeivel szemben más érdekek diadalának. Mert a mi érdekünk az osztott tanitás. Várjunk! S ha valamely imminens szükség előállott, akkor ennek mint szükségszerűségnek a kedvéért vegyük ezt a kérdést újból tárgyalás alá; addig pedig tegyük le a napirendről. (Vége.) Kérelem a Budapesten tanuló nyíregyházi ifjakhoz. Azon a zenésmisén, melyet a róm. kath. templomban karácsony első napján mutattak be, mindenki észrevehette, hogy a zenekarból hiányzott a fúvóhangszer. Az ifjú szerző, kinek tudása és tehetsége — nagyszabású alkotásának bemutatása után — kétségen felül áll, ugy komponálta ugyan a müvet, hogy igen jelentékeny szerepet szánt benne a fuvolának is, mivel azonban e szólam játszására nem akadt vállalkozó, a inise fuvolaszólam nélkül került előadásra. Az orgona hasonlónevü változatai pótolták ugyan némileg az igy származott hiányt, de azt teljesen eltüntetni nem lehetett. Ez a dolog első látszatra talán jelentéktelennek tetszik. Pedig nem az. Sőt nagyon is komoly tünet, hogy most, midőn a városi zenekar már megalakult, sőt próbáit már meg is kezdette : nincsenek olyan fuvóhangszeren játszó zenészeink, akik e hangszerek kezelésére — végtelenül nagy elfoglaltságuk miatt — vállalkozhatnának. Ez pedig nagy baj ám a zenekar szempontjából ! Nem halálos veszedelem ugyan, hanem csak nagyon kellemetlenül ható — hogy ugy mondjam — szépséghiba. Mert az bizonyos, hogy örökösen csak vonószenekarra írott müveket adni elő — lehetetlenség. De az is bizonyos, hogy a teljes zenekar számára alkotott müvekben a fuvóhangszereket vonósokkal pótolni nem lehet, és nem is szabad. Mit csinálnak tehát ilyen esetben ? — Kölcsönkérnek néhány fuvóhangszert játszó egyént a debreczeni vasutas zenekartól! Ez elég egyszerű megoldás ugyan, de — sok pénz elmenne ám a tisztelt fúvósok napidíjára és — valljuk meg őszintén — ez nem igen válnék dicsőségére Nyíregyházának, ha a más tollával ékeskednék ! Mit kell tehát cselekedni, hogy a pénz is megmaradjon, a dicsőség is Nyíregyházáé legyen ? Hogyan kellene ezt a kettős előnyt városunk számára biztosítani ? A dolog igen egyszerű és a mi fő : igen — olcsó. Igen sok nyíregyházi fiatalember tanul Budapesten. Az illetők között alig akad olyan, aki ne szeretné a zenét, illetve ne müveiné valamelyik faját. Az egyik nagyszerű zongorista, a másik tüneményesen kezeli a hegedűt, a harmadik kiváló nagy bőgős, a negyedik remekül tud csellózni, az ötödik a brácsához ért, a hatodik orgonát játszik. Némelyik talán többféléhez is tud, s mindet gyakorolja is. Mivel pedig gyakorlat teszi a mestert, az illetőkben nagyon kifejlődik a taktusérzék, végtelenül kimüvelődik a zenei hallás, tekintélyes összhangzattani ismeretet sajátítanak el és nagyszerű kézügyességre tesznek szert. Az ilyen kiváló tulajdonságokkal rendelkező tiatalemberek aztán, amint elvégzik tanulmányaikat, nagyrészt hazakerülnek Nyíregyházára, vagy a környékre. Mindenki folytatja a maga mesterségét. Némelyik paragrafusokat böngész, másik szérumok feltalálásán faradozik, harmadik nebulókkal vesződik, épít, tervez, fest, uj adónemeken töri a fejét és . . . zongorázik vagy hegedül . . . Bizonyos mértékben érthetetlen, hogy a zenekedvelők legnagyobb része miért csak a húros hangszerekért lelkesedik. Igaz, hogy a zongora édesen zengő piánói, dörgő fortissimói, kedvesen csengő akkordjai igazi élvezetet nyújtanak. Az is bizonyos, hogy a hegedű ragyogó fényességű hangjai, kacagó futamai, könnyfakasztó, zokogó sirása, négy húrjának ezerféle érzést kiváltó szavai magukkal ragadják szivünket-lelkünket; a cselló édes hangjának bájos rezgése boldogságba ringat. Ez mind igaz. De azt se lehet tagadni, hogy a tárogató is belemarkol szivünkbe. Látjuk a tábortüzek lobogását, a bus kurucokat, a csillagfényben fürdő sötétkék eget s mintha a tárogató igéző, csodás dallama onnan hangzanék, a kuructáborból . . . Elvitázhatatlan az is. hogy a trombita tündöklő tisztaságii, fényes harsogása, elmúlt csaták, nagvszerü vadászatok, fényes győzcdélmek, vidám örömnapok emlékiről regél . . . Mikor meg a fagott szól, mintha valami aranyos humoru öreg ur kedélyes hangjait hallanók . . . Ezekből is látszik, hogy hálás dolog a fuvóhangszerekkel foglalkozni. Sőt nagyon is hálás. Mert a fuvóhangszereken való játszás nemcsak gyönyörködtet, nemcsak íinornitja kedélyünket, hanem fejleszti a tüdőt is. — Erre pedig — sajnos — manapság igen sok ember nagyon is rászorul. Különösen ajánlható a fuvóhangszereken való játszás az olyanoknak, akik sokáig görnyednek az íróasztal, a könyvek fölött, akik számtalan éjszakát virrasztanak át a tudományszerzés nehéz munkájában. A Budapesten tanuló nyíregyházi fiatalemberek tehát nemcsak városunknak szereznének dicsőséget, ha fuvóhangszeren játszanának és zenekarunkban szerepelnének, hanem maguknak is használnának. Pedig ez igen könnyű dolog. A Zeneakadémián és a Nemzeti Zenedén — ugy tudjuk ingyen tanítanak minden ahhoz értőt fuvóhangszereken játszani, ezért az illető köteles a zenekarban szerepelni. De ez is haszon, mert sokat tanul ez által, nagyon sokat! Csupán hangszert vesz, és ingyen megtanul játszani, sőt beleszokik a zenekari közreműködésbe is! Fölkérjük tehát a Budapesten tanuló fiatal urakat: állapodjanak meg egymás között s a szerint vállalkozzék fuvolára 2—4, klarinétra 2—4. oboára 2—3, szárnykürtre 2—3, fagottra 2, és esetleg tárogatóra. Áz igy képzett urak aztán szerepelnének a hangversenyeken (melyeket, rájuk való tekintetből, olyan időpontra tennének, mikor ők is itthon vannak) és dicsőséget hoznának erre a homokos talajú megyére (hadd nőne hirvirág már a homokból is!) és szülővárosukra: Nyíregyházára. Amelyre bizony rá is férne. JHatlák József. ÚJDONSÁGOK. Yeiafon szám 139. Farsangi naptár. Január 15-én. Az izr. Nőegylet estéje. Február o-én. A jótékony Nőegylet teaestéje a „Gazdák Otthoná"-ban. Kösítcjrulési nap •• ár. A Tiszalöki Gazdasági bank Részvénytársaság január 23-án délelőtt 11 órakor. A Tiszadobi Kölcsönös Segélyző-Egylet mint Szövetkezet február 10-én délután 2 órakor. NőegySeti bál. Ugyancsak rájok cáfolt a Nyíregyházi jótékony nőegylet e ho 5 en tartott bálja azokra, akik a bálok jövő sorsában nem biznak és a kik csak a régen elmúlt jó időket eru'egetik, mint olyanokat, mikor mé<? a bál, a t&ne vonzó erővel birt a fiatalságra. Mintha a megirigyelt régi jó idő szárnya csapdosott volna fejünk felett, miior tekintetünk végig futott a Korona szálló ragyogo fenyben csillogó báltermén, min denütt gondtalan jó kedv, mindenü t tánctól kipirult arcok, vidámság, kedves csevegés vegyülve a kellemes zene han.'jaival, melyie könynyedén lej'ik a táncot mosolygó ifjú párok. A jótékony nőegylet évkönyvei kevés olyan jól sikerült mulatságot tudnak felmutatni, mint. az ez ideit. Elegáns, vonzó és népes elitt bál volt. Csak mikor az első négyes zeneüfemeíre sorakozott a soi: csinos leány és fiatal asszony és a bájos sorok végig kígyóztak a Korona szálló tágas báltermén tarkítva a frakkok és uniformisok színeivel, gyönyörködhetett ig«zan a n;ző a mulatság sikerében, melynek eléréseért annyit fáradt a rendezőség özv. Básthy Barnáné urnő elnök, dr. Flegmana Jenőné és Juhász E'eléné úrnők mint alelnökök és Kerekes Pál n. e. jegyző úrral az élén. Kellemes estét szerzett a Nőegylet mindazoknak, kik akár a jótékonycelra tekintettel, akár tisztán szórakozásból megjelentek. De feledhetetlenné tette a Nőegylet bálját, mert sok fiatal szív fogja őrizni évtizedeken át, mert ez a bál egy kis forduló pont életökben, mert ez volt az első bál, melyet épen ugy megő iz a leány, mint miként följegyzi a vesztfáliai békekötést a világi örténelem! Ettől kezdődik egy uj korszak. A Nőegyleti bál volt régi idők óta az, ahol megkezdték a fiatal lányok bálozásukat. Az idén is betöltötte e hivatását a Nőegylet, mert a jelen volt bájos leánysereg egy harmadának s.'. volt az első bálja. Adja Istei; hogy az unokák is itt mutatkozzanak be ! A papírpénzzel jól megrakott pénztári asztalnál dr. Síabó Lászlóné, Groák Lajosné úrasszonyok, Rónay Jenő és dr. Szabó László urak ültek. A debreceni Kiss Béla cigány bandája reggel 6 óráig hú'.ta a szebbnél-szenb táncdarabokat a faradhatatlan táncoló pároknak. A következő hölgyek voltak jelen: öav. Básthy Barnáne, özv. Bieuer Bertalanná, Bieuer Jenőné, Burger Pálné, Chernél Viktorné, C'.ukor Vilmosné, C^engery Gyulané, Doctor Árminné, Eckerdt Eiekné, dr. Elekes Aladárné, özv. Ferenczy Miksáné, Fisch Menyhértné, dr. Fle^mann Jenőné, dr. Flegmann Sándorné, Görsrey Miklósné, G oák Lajosne, Gr ák Sindorné, Htlassy Janosné. Haas Igoáczné, Hlatky-Schlichter Gyuláné, Jóba Eleim ;, Jóny Lászlóné, Klár Andorné, Klár Gusztávné. Klár Samuelné, Kovács Lászlóné, Kubassy Gusztávné, dr. Lauffer Miksáné, Lipth <y Jenőné, Mandel Emiiné, Nagy Elekné, dr Nagymáté Andrásné, Orbán Károiyné. özv. Piiínger Jánósné, Propper (Xiönné, Rosenthal Gyuláné, Sarkadi Adolt'né, Skenderovits Tamásné, dr. Szabó Lászlóné, Szakolyi Ferencné, Tahy Miksáné, özv. Tasnády Jenőné, Ungár Béláné, Ungár Ernöné, dr. Vadáí-z Le óné és Zoltán J jzsefné. Uileanyok: Básthy Berta, Bozán Ilonka, Czukor Fancsika, Dietz Kornélia, E^gert G zíke és Rózsika, Ekkerdt Irénke és Laura, Ferenczi Marcsa és Bébé, Groák Etelka, lóba Ilonka, Jóny Medi és Lindi, Klár Anna, Klár Marcsa, Kubassy Zsenike, Liufer Marcsa, Mikecz Jolánka és Kató, Orbán Duci és Lmke, Sirkadi Reneé, Tahy Janette, Vadász Micike, Wester Lilly és Zoltán Margit. — A tiszavidéki ág. ev. egyházmegye elnökségének lejárt mandátuma felett az illetékes testületek f. hó elspjéig szavaztak. Az eredmény, amint azt mindenki várta és remélte, az, hogy dr. M;skó László eddigi felügyelőt ismét, most