Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-30 / 5. szám

10 5-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. január 30

. Kiállítás és a kereskedelem. Ahol az iparfejlesztés, az ipari fejlődés védelme nélkül van, mert hiányzik az önálló vámterületi vámvédelem, ott e sáncokat egyéb pótló eszközökkel kell helyettesíteni Ily eszköz többek között a társadalmi actio, amely a hazai iparcikkek fogyasztása érdekében indult meg. Minden csületes hazafi, ha ugyanabban a minőségben és ugyanabban az árban kapja a hazai gyártmányt, mint a külföldit, inkább hazait fogyaszt. Az áldozatkész hazafi még akkor is, ha a magyar gyártmány drágább. De hogyan találja meg a fagyasztó a magyar árucikket, mikor a külföldi gyártmányok is mindenféle meg nem engedett módon magyar iparcikkeknek vannak feltüntetve. Amikor a Tulipánmozgalom megindult és a magyarság ipazán komolyan vette a magyar iparcikkek fogyasztását, olyan eselek fordultak elő, hogy vidéki tanítók, birtokosok s egyéb a műveltebb középosztályhoz tartozó egyének mintákat küldtek be egyes gyáraknak, hogy azon áru, amelyet vettek, vagy mintákat kaptak, vájjon igazan magyaráru-e? Ebből látszik, hogy maga a fogyasztó is érzi, hogy a jó szándék magában nem elég, mert iparpártolás szempontjából nem teszünk meg mindent ha magyar árut akarunk fogyasz • tani s azután —mondjuk tájékozatlanságból — osztrák arut fogyasztunk. De e tekintetben a magyar gyárak és iparosok, valamint kereskedők kötelessége a fogyasztó segítségére lenni és pedig olyan módon, hogy a fogyasztó közönség emlékezetébe véssék, a köztudatba belevigyék a magyar áruk védjegyét, sajátos csomagolási módjait s mindazt, amiről a magyar gyártmány megismerhető. A terjesztés módja ugyanis a nyilvánosság. Ez viszi valamely cikk létezését, sőt a gyáros nevét is, aki e cikket gyártja. Ez a kiállítás feladata. Az ipari tulajdon bizt03 védelmére szolgál a védjegy és a uiinta oltalom. De a védjegy nemcsak arra való, hogy egjéb versenyző gyárakat a tőrvény tartson távol az eredeti cikk utánzásától, hanem arra is való, hogy a közön seg ráismerjen az eredeti cikkre, amely névjegy vagy minta-oltalmat élvez. Akárhány olyan cikkünk van, amelyet Ausztriában is gyártanak és a magyar gyártmányhoz hasonló csomagolásban hoznak forgalomba a magyar piacon. A hami sitványokkal való megtévesztés nem dobzóthatna olyan korlátlanul, ha a magyar gyárosok és iparosok a vevőközönség emlékezetébe vésnék hja! Ezek is annak a nepnek voltak utódai, a mely azt üvöltötte egykor: Panem et circenses! A házigazda egy öreg, összetört ember, — azonban békíteni kezdte a feleket Hogy így, — — hogy úgy, — nem rosz ember azért ez a Cardone, — és inkább adjon naki az uraság még egy kevés maccaronit Inkább majd ők váltanak, — van itt valahol egy kis bolt. . . . Nagy önmegtagadásába került a szegény Wikingnek, hogy engedjen, — de mit tehetett volna okosabbat — asszonyi kölönceivel a nyakán? . . . Elmenlek hát váltani . . . s mikor visszakerült a pénze, odadobott a gazembernek még egy lírát s erre: — udvarias Boné sera! után — végre megláttuk a háta közepét. Mi is megindultunk, minekutána megháláltuk a szíves vendégszeretetet, — és az öreg, reszketeg talián erőnek-erejével hozzánk szegődött kísérőül s egyre mondogatta útközben — nem is nekünk, — de egyenesen a Wikingnek: Non avete di timora — Signor! Azt sem tudta szegény: dühösködjék-e, vagy kacagjon rajta. Már majdnem bent voltunk a városban, amikor egy férfi közeledett felénk: házigazdánknak a fia volt, aki menten visszafordította az öreget — ellenben ő — hiába mondogattuk, hogy nem félünk, nem kell már kisérő, nem szükséges, hogy velünk jöjjön — de ő okvetetlenül szükségesnek tartotta Mikor meghallotta a történteket, — bizonyos önelégültséggel jelentette ki: „Már mi capribeliek, ilyenek vagyunk, — de azért jó fickók vagyunk!" — Most megérkeztünk a Quisisana elé, ahol — véletlenül, — éppen két karabinieri álldogált. ... A Wiking azonnal bejelentette az eseM a karabinieriknek, — mialatt mi siettünk a Hallba, mert már majdnem összeroskadtunk a fáradtságtól Elbeszéltük gyártmányaikat és védjegyüket, valamint minta oltalmat élvező csomagolasi módjukat, amelynek törvény által való vedelnie nemsokára — amint az idevonatkozó törvénytervezetek érvénybe lépnek — igen szigorú és hatályos lesz. A szakszerűen rendezett kiállításokból sohasem volna szabad egyetlen egy gyarosnak, valamint iparosnak, sőt kereskedőnek is hiányozni, mert a kiállítás az a hely, ahol az áru kézzelfoghatóan a n gyközönsegnek lesz bemutatva. Ez adja meg a vevőközönség kezébe az egyedüli biztos eszközt arra, hogy igazán csak azt az árut fogadja el, amelyet vásárolni szándékozott. Sokszoros fontosságú az éppen minálunk, akik saját piacunk gyártmányait akarjuk fogyasztani és nem az osztrák verseny becsempészett hamisítványait. Mert Ausztriában még ma nyugodtan alkalmazzak a magyar szöveget, sőt a magyar cimert is. De ha a közönséget nemcsak buzdítani akarjuk a magyar gyártmány vásárlására, de módot is akarunk adni neki arra, hogy a magyar gyártmányt meg isismerje, elsősorban nyilvánosság utján kell emlékezetébe vésni. A magyar gyártmányok védjegyét, csomagolási módját, valamint beszerzési forrását, erre pedig legjobb eszköz a kiállítás. A kiállítás eszköze a magyar iparcikkek terjesztésenek, mert a külföldi árura rálehet tenni a magyar szöveget meg a „honi ipar" jelzését, sőt ma még a magyar cimert is, de ha az ily árut természetben bemutatjuk, ugy a magyar gyártmányt semmiféle megtévesztes sem szoríthatja ki a fogyasztas köréből. De nemcsak a kiállítás e specifikus rendeltetését téveszti még ma szem elől a magyar gyáros, iparos és kereskedő, hanem magát a kiállítás általános jelentőségét is. Kevés olyan kiállítás van nálunk, amely a közönség figyelmét teljesen leköti, mert sajnos, még sokan abban a hitben vannak, hogy a kiállítás nem más, mint közönséges látványosság, egyszóval ezen a téren még nagyon fiatalok vagyunk, tehát kezdők. Nem akarom a példák végtelen sorát fölhozni, hiszen úgyis köztudomásu, hogy a mai nagy versengésben a legjobb bornak is cégér kell. Régen volt már az, mikor a magyar az ellenkezőjét állította; és meg a parázs pénznek sem találunk nyitjára, ha egy elfelejtett asztalfiók fenekén húzódik meg. A jó reklám csak ugy mint a tetszetős csomagolás az áru értékét növeli. Számtalan olyan áru van, amelynek belső értéke úgyszólván sammi és csak a jó csomagolás és terjedelmes reklám teszi világhírűvé és elterjedtté. Vannak olyan cikkek, amelyeket minden gyáros egyformán jó minőségben gyárt, sőt olvanok is, amelyek nem is gyártmányok, csak kalandunkat a Herr von Portasnak, aki bánatában majd a haját tépte Di távolról sem miattunk való aggodalmában. . . . „Hogy miért állunk szóba egy jött-menttel? — De hogy az a jött-ment egy szegény eszelős, aki sohasem bántott még valakit. . . . Bennünket sem bántott volna. . . . ." Éppen erre lépett a Wiking is a Hallba; és elbeszélte, hogy amisor ő megállott és bennünket előre akart küldeni, ezt azért tette, mert hátranézve, látta a bitang kezében a nyitott bicskát, látta valósággal, amit én láttam .... remegő lelkemmel És hogy a karabinierik igenis jól ismerik Sr. Cardonet, aki többé mar nem büntetlen előéletű, — mert egyszer hét, — egyszer kilenc hónapig szívta a börtön levegőjét. . . . ... A szegény ártatlan eszelős! — És me

B' is mondta a karabinieriknek, hogy vagy ismét ártalmatlanná teszik ezt a derék urat, — vagy nem hagyja itt nővérét és cousineját egyedül, oltalom nélkül. Az öreg Tedesco — egészen nyíltan szidta a fitumot, mely úgy akarta, hogy a karabinierik éppen itt lábatlan kodjanak a hotel előtt . . . féltette a sziget jó hírnevét, — — és inkább semmivé óhajtotta tenni izgató kalandunkat A jó német bácsi! A Hall ajtaja kinyílott Bone sera Signor! szílott — kezét, azaz markát nyújtva a Wiking felé legújabb olasz barátunk, aki okvetlenül szükségesnek tartotta, hogy az utolsó kétszáz lépésnyire ő kísérjen haza a hotelig. . .. Kacagva néztünk össze — de e pár nap alatt igen kifejlett az intellektusunk, — és a Wiking is kezet nyújtott neki — maccaronival kibélelve. Ruzsonyi Pálné. jól csomagolt és jól reklámozott nyers anyagok és mégis a nagyközönség egy bizunyos márka hoz köti magát abban a hitben, hogy ez jobb a többinél, holott csak híresebb. Az ellenkezőjét bebizonyítani legalkalmasabb a kiállítás. ö. Qz^inhéiz;. Tulajdonképen helyesebb volna ezt irni címül: Botrány a színházban. Mert a maga nemében páratlan az a merénylet, melyet Zilahy Gyula egy hírnévre vergődött fiatal iró és a nyíregyházi közönség ellen elkövetett. Barbár n ódon megcsonkította Lengyel Menyhért „Taifun"-ját: egy egész felvonást elsikkasztott belőle. Aestetikai szempontból nem is akarjuk tárgyalni ezt a kérdést, mert az a színigazgató, aki ennyire megfeledkezik magáról és a közönségről, nem érdemli meg, hogy vele komolyan szóba álljunk, hogy róla bírálatot mondjunk. Inkább ária volnánk kíváncsiak, micsoda fogalma lehet az igazgató úrnak a szerzői jogról s e jog sérthetetlenségéről. Az a tény, hogy egy szindirab előadási jogát megvásárolta, még nem teszi őt annak korlátlan tulajdonosává. Van egy kis különbség az elme és az ipari munka termikeinek megvásárlása között. Ha ujjast veszek, vagy csizmát, tehetek vele tetszésem szerint, amit akarok. — Kifordíthatom, bemázolhatom, nyírhatom, vághatom, el is pusziithatom. Az enyém. De aki egy színdarab előadási jogát megvette, nem mondhatja ugyanezt. Csak mutogathatja. de sem hozzá nem adhat, sem belőle el nem vehet egy szemernyit sem. Bármennyire kedvelt napjainkban a csonkaság fogalma (lásd csonka minisztérium), annyira mégse vagyunk, hogy szellemi közkincsek eltorzitását szó nélkül hagyhassuk. Zilahyt -nem korholjuk, pedagógiai hasznos tudnivalókkal sem látjuk el, hanem egyszerűen mély sajnáltunknak adunk eljárása fölött kifejezést. Tesszük pedig ezt nemcsak a magunk nevében, hanem a becsapott közönség nevében is. A színházi illem és gyakorlat legelemibb szibálya, hogy mű-iorváltozás esetén a színház a belépti dijat visszakínálja a közönségnek. Az adott e etben műsorváltozás történt. Lengyel Menyhért „Tdifun"-jához váltott a publikum jegyet és előadtak egy Fragmentumot, amely színdarabnak talán színdarab, de nem, azonos a Lengyel Menyhért „ Taifun"-jávai. Ha olyan kalmár szempontból néznők ezt az ügyet, mint Zihhy, az volna a veieményünk, hogy a belépti-dijak '/« részét köteles visszaadni a közönségnek, mert a daiab negyedrészét egyszerűen elsikkasztotta abban a kisded szatocsboltban, melyet ő nemi túlzással színház név alatt kapcsol bele a kereskedelmi forgalomba. Azonban nem alkudozunk vel^, mert mi nem roffd vagy kilogrammal mérjük a kultura termékeit, hanem kulturális mértékkel. Éhez pedig Zilahynak nincs érzéke. Dr. Bartos Sándor. Nyilatkozat. Hivatkozással a „Nyírvidék" f. évi 4-ik számának első cikkére, kijelentem, hogy a vezetésemre bizott nyíregyházi ág. hitv. evang. főgimnázium tanártestületének igaz vallásos érzülete és tiszta, becsületes magyar hazafias gondolkodása — és mindakét irányban lelkesen kifejtett buzgó, nevelő működése, — senkivel szemben bizonyításra nem szorul. — Hangosan beszél mellette tanítványainak ezrekre menő serege és kell, hogy beszéljen inaga az „abstinens plébános" úr is, aki velünk együtt nevelte egy pár éven át az ifjúságot istenfelelemre és hazaszeretetre! Tanártestületünk minden egyes tagja nyugodtan lép annak idején és helyén az Ur szine elé! Érette senki se aggodalmaskodjék. Nihil plura! Nyíregyháza. 1910. január hó 27-én. Lefíler Sámuel, főgimn. igazgató. Nyilatkozat. Tekintetes Szerkesztő Úr! B. lapja ma egy hete megjelent számában Dömötör György tiszalöki róm. kath. lelkész úr jónak látta a mi egyházunk ügyeivel is foglalkozni. ízlés dolga. A bevett társadalmi és felekezetközi magaviselet fogalmai szerint azonban legalább is szokatlan. Biztosítom arról, hogy bármi történnék is a