Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-05-29 / 22. szám

2 22-ik szám. NYÍR VIDÉK 1910. május 29. umi ötödik osztály előtt ne kezdőjék, az ilyen módo megtakarítandó idő pedig fordilassék gyakorlati szempontból érteKesebb ismeretek fejlesztésére. TANÜGY. Értesítés. A nyíregyházi ág h. ev. főgimnázium köréből. a) A nyíregyházi ág. h. ev. főgimnázium első és második (I—II.) osztályába junius hó 30. és julius hó 1-ső napján a főgimnázium dísztermében d. e. 8 — 12 óráig veszem fel a tanulókat a jövő tanévre. A felvétel sora ez: Első napon a nyíregy­háziak és pedig 8—12 óráig az evangélikusok, 10—12. bármely más vallásfelekezethez tartozók a jelentkezés sora szerint vétetnek fel. Az első osztályba lépő tanuló köteles az elemi iskola negyedik osztályának (esetleg V—VI.) sikerrel való elvégzését igazoló bizonyítványt, születési bizonyítványt (keresztlevél) s himlő ­oltási bizonyítványt felmutatni. A felvétel alkalmával minden nyilvános tanuló köteles az összes iskolai fizetések első felét és pedig tandíjban 30, felvételi s egyéb címeken 15 koronát, összesen 45 koronát be­fizetni ; ezenkivül a reformátusok és izraeliták még vallástanitásért félévenként 3—3 koronát fizetnek. Fizetés halasztásnak helye nincsen! Azon tanulók, kik az elemi iskola 4-ik osztályát magán úton végezték el, kivétel nélkül felvételi vizsgát tesznek, melynek sikeres ered­ményétől függ a felvétel. Az első, második osz­tályba felvett tanulók a jövő 1910—1911. tanév elején és pedig szeptember hó 4-ig bezárólag a felvétel alkalmával kapott igazolványnyal az osztályfőnöknél személyesen jelentkezni köteie-ek. Akik ezt elmulasztják, azok a belepésre szerzett jogosultságukat s befizetett dijaikat elvesztik. A többi osztályokba (III—VIII) a tanuló­kat állaláben szeptember hó első három nap­ján fogiuk felvenni. b.) A tanév végén 2 tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulók igazgató ulján, csák fontos okok meliet folyamodhatnak javító vizs­gálatra való engedélyért. A méltóságos és főtisz­telendő Zelenka Pál ev. püspök úrhoz, Miskolc címzett folyamodványaikat julius hó 4 ik nap­jáig nálam nyújtsák be a tanulók. Ezentúl beér­kező kérvényeket figyelembe venni nem vehetek. c.) Tandijelengedésért csakis szegériysorsú, jó magaviseletű és legalább is jó előmenetelü tanulók folyamodhatnak julius 4-ig. Később beadott kérvényeket figyelembe nem vehetek. Első osztályba lépő tanuló tandijelengedésre még igény nem tarhat. Nyíregyháza, 1910. junius hó. Leffler Sámuel, főgimn. igazgató. Egy-két tanuló lapunk könyv­nyomdájába fizetéssel azonnal fel­vétetik. ÚJDONSÁGOK. TeBsfon szám 139. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Vas Lajos kisvárdai járásbirósági írnokot eddigi alkalmaztatása helyén irodatisztté nevezte ki. — Érettségi bizton A vallás- és közok­tatásügyi miniszter a nyíregyházi í'őgymnazium ez évi rendes vizsgálatához Masznyik Endre dr. a pozsonyi ev. theol. akadémiai igazgatót kül­dötte ki mint kormány képviselőt. — Miniszteri biztos. A kereskedelmi m. kir. miniszter a nyíregyházi női kereskedelmi tanfolyam folyó tanévi vizsgálataira miniszteri biztosi minőségben dr. Szávay Gyula debreceni kereskedelmi és iparkamarai titkárt küldötte ki. — Halálozás. Kubinyi Loránd p. ü. titkár pénteken elhalt Elhalálozása az egész városban részvéttel találkozott. — Tanitógyülés E hó 2i én tartotta a „Rakamaz—nyíregyházi egyesitett egyházkerü­leti tanítói kör" évi rendes közgyűlését. V2t0-kor mise voit Veni Sancte-val, melyen a kör tagjai (lelkészek, tanítók) testületileg vettek részt. A közgyűlés 10 órakor kezdődött, a távollevő Petrovics Gyula apát helyett Bukoveczky Sándor vencsellői lelkész, rakamazkerületi alesperes el­nökölt. Igen szép megnyitó beszédében e két szó benső, szerves összefüggését bizonyitoba be: vallás- és közoktatásügy. Üdvözölte a megjelent kir. tanfelügyelőt, Wilt György dr.-t. Megemlé kezett Oldali Jenő volt elnök gyászos elhunytá­ról, majd a kerület tanitósz.'mélyzetében beállott válio'.ásokat ismorteite. Eíután Orsovszky Gyula alelnök mondott lendületes, mélyen átérzeit beszédet, mellyel Bukoveczky Sándort — kit esperessége óta először van alkaima a tanítói körnek látni — üdvözölte. Leskó Sándor tanitó igen ügyes tanítása, majd dr. Szentimrey Gábor felolvasása következett. A népiskolai hitoktatás korszerű módozatairól szóló értekezés igen he lyes paedagogiai ér/.ékkel, fényes dialektikájával — ugy hisszük: eredményesen — sürgeti a vallásoktatás reformját. Több pont letárgyalása, illetve a tagsági dijak lefizetése után véget ért a közgyűlés. A dr. Wilt Györgyöt és Bukoveczky Sándort éltető tagok ezután a Koronába mentek, hol körülbelül 60 teritékü bankett volt.. Számos pohárköszöntő hangzott el. Bukoveczky Sándor a bíbornok-érseket éltette. Orsovszky Gyula Bukoveczky Sándorra ürítette poharát. Vargha Ferenc Orsovszky Gyulára mondott köszöntőt. Mallák József arra a három lelkészre (Tóth István, Krich Mihály, Viezer József) ürítette po­harát, 20—20 koronát adományozlak pályadíjul a körnek. Dr. Szeníimrey Gábor a hölgyeket éltette. A Irör — Bóta Kálmánné ajánlatára — üdvőzöile Rudassy János egri kántort 50 éves jubileuma alkalmából. — Adakozás. A Kossuth-szobor alap javára a polgármester kezdeményezésére a városi tiszt­viselők 792 koronát adtak eddig. Adományokat a polgárság köréből a városi számvevőség — Eljegyzés. Dr. Gara Sándor nyíregy­házi ügyvéd eljegyezte Hubert Sárikát Buda­pesten. — Elgázolta a vonat. A mult héten tola­tás közben amiként már megírtuk e?y tehervo­nat elgázolta Kernecsén egy embert. Á vizsgálat szerint Estók Mihály fékezőt érte a baleset akinek a gép levágta a lábát. A szerencsétlen embert az Erzsébet közkorházba szállították. A megejtett vizsgálat kiJeritette, hogy saját vigyá­zatlanságának áldozata lett. — Köszönetnyilvánítás. Weinberger Ala­dár nagybéilő ur kezeimhez 100. azaz Egyszáz koronát juttatott a. szegények között felekezeti különbség nélkül való kiosztásra, amely nemes eljárásáért ez uton is hálás köszönetemet feje­zem ki. Nyíregyháza, 1910. május 28. Paulik János ev. igazgató-lelkész. — A kamara ösztöndijai. A kamara köz­gyűlése felterjesztette a minisztériumhoz azon iparosok, iparos segédek névsorát, kiket az esedékes ösztöndijakra érdemeseknek tart. Trendi József nyíregyházi ifjúnak pedig, a ki a kassai állami főipariskola jeles hallgatója rendkívüli segolyt szavazott meg. — Az útlevél nélküli kivándorlók. A belügyminiszter rendeletet intézett a törvény­hatóságunkhoz, hogy útlevél nélkül kivándorolni szándékozók nevét és személyleirásat a község­ből történt elutazásuk után azonnal közölje a határ rendőrségekkel és csendőrsökkel. — Szállitás. A Nyiregyházán beszállásolt katonaság részére szükséges kőszén és tűzifa szállítására a versenytárgyalást a nyíregyházi cs. és kir. katonai élelmezőraktárnál junius hó 9-én fogják megtartani. A feltételek ott ingyen kaphatók. — Majálisok. Az elemi iskolások majálisa hétfőn szép időben folyt le. Hire ment, hogy a kisvasút elgázolt egy gyereket, de ez a hir nem volt igaz. A gimnázisták juniálisa 1 -én lesz, a rendezőség mindent elkövet a siker érdekében. — Fölösleges Marienbádba menni. A marien­bádi házi ivókúrákhoz a vizek és forrássók meg­érkeztek, részletes utasítással kaphatók Nagy Kálmán gyógyszertárában. Tokiji-utca. (312 3 2 — Szabó-féle pármai ibolya szappan a szappanok ideálja. Rendkívül kellemes, lágy iiabzása, finom ibolya illata s bőrpuhító hatása olyan, hogy egyetlen külföldi szappan sem ver­senyezhet vele. Kesziti S/.abó Béla pipere­szappangyáros Miskoico i. Egy drb 70 fillér, 3 drb 2 kor., úgy ez, valamint más kitűnő mosdószappanai e gyárnak 20 fillértől kezdve kaphatók Nyiregyházán Ruzsonyi Pál kereska­déséoen és Kiránvi Imre gyógyszertárában. — Nézze meg Ungár Lipót divatáruházá­nak kirakatait, hol gyönyörű tavaszi újdonságok láthatók. Fi a ez i átrak Nylrcsyháza, 1910. május hó 28-án. 1 nyíregyházi keresk. és gazdák, körénél jegyzett termény arak. Buza 50 klgramm Í1 K — éli. Rozs 50 klgramm 7 K 50 fill. Árpa 50 klgramm 6 K 40 fill. Zab 50 klgramm 6 K 20 fill. Tengeri 50 klgramm 6 K 30 fill. Felelős szerkesztő: Inczédy Lajos. Kiadó-tulajdonos: Jóba Elek. Nyilt-tór.») Snylie, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztési zavarok­ban és az ülő életmód egyéb következményeiben szen­vednek. Egy eredetj doboz ára 2 korona, Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOLL készítményeit rój d^ílSó^ieJörzsölés, kiismert, régi jó hírnevű háziszer szag­gatás és hűtésből származó minden­nemű betegségek ellen. Sredeti üveg ára 2 korona. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában Föszétkuldósí hely tflOLL A. gyógyszerész, cs. és kir. udv. szállító, Bécs, I. Tuchlauben 9. Eépvisslő válassxíasE'a bármily mennyiségben 24 óra alatt legjutányosabban szállít Unffár LÍDOÍ TM t=> Nyíregyházán Telefon szám 83. Feltűnést keltő találmány ! A fogápolásra használt szerek csak részben felelnek meg hi­vatásuknak. Az illatos száj­víz a fogkőlerakodást meg nem akadályozza, a fogpor hosszas használata pedig a fog zománcát koptatja el. Ezen hiányokon segit egy kitűnő uj találmány, a Sftiaka-t'éle Menthol l'oüszappun, mely erős bacilus-ölő hatásánál fogva a szájüreget hatalmasan desinfieiálja, a fogakat fehéríti s a romlástól megóvja. Beszerezhető gyógylárakban, drogériákban egy koronáért. Kipható helyben: a Korányi-féle gyógyszertár­ban, Lányi Dezső és Nagy Kálmán urak gyógy­tárában és Földes Márton ur drogériájában. Gyárén: Róth Ferenc ur gyógytárában. 698—4—4 :a A szatmár cukorgyár S 5Í biztosításától függ. Felvilágosítás és előnyös szerző­dések iránt tessék P03ZVÉK NÁVDOR gazdasági szakirodájához, mint az érdekeltség megbízottjához :-:-:-: fordulni. :-:-:-. Szatmár Kazinczy-utca 7. szám. 287-3-3 12 B R TC O U n TTH N F mo T KALAP SAH,ÓNJA DMH A JVÍL W A I WIX L NYÍREGYHÁZA, SZARYAS-ÚTCA 5 SZUI 27O-?-I <OC*>XxX>C<>C<X>C<^

Next

/
Oldalképek
Tartalom