Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1909-12-19 / 51. szám
10 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. december 12. az utolsó szögecsek hiányzanak még belőle Minthogy azonban több város részéről elsősorban a budapesti magyar Auto-klubb aviatikai osztálya részéről telszólitást kaptam, hogy gépemet bemutassam, illetve arról egy ismertető előadást tartsak, arra határoztam magamat, hogy az egyes városok kérelmének eleget téve egy-egy előadás keretében be fogom mutatni gépemet, s kimerítő magyarázattal fogok szolgálni ugy a szerkezet, mint a kezelést illetőleg, hogy a közönség már jó eleve ismerje gépemet, mellyel a jövő évi budapesti repülőgép-versenyen részt venni fogok. Legelső előadásomat Debrecenben folyó hó 25-én este fogom megtartani, mert ezzel akarom leróni hálámat a város iránt, mely nagyban hozzájárult gépem előállithatásához Második előadásomat szülővárosomnak Nyíregyházának szentelem s folyó hó 26-án este óhajtanám megtartani A Nőegylet báljára a mely január 5-én le*z a Korona összes termeiben, a páholy jegyek Jakobovils Fannyka k. a. dohánydőzsdéjében előjegyezhetők es kaphatók. — A nyíregyházi izr. nőegylet két nagyobb mulatságot rendez a farsang folyamán. Az első nagyobb estély 1910. január 15-én lesz a Korona dísztermében. A táncot változatosság kedvéért előkelő szinvonulu előadások, elmés felolvasások előzik meg, melyekre az elnökségnek buzgó utánjárással kiváló, országos hirü írónőket és irókat sikerült megnyernie. Mindenképen dicsérendőnek tartjuk ezt az ujitást, mert nagyon kellemes, ha a fiatalság nyomban beléptekor nem köteles hozzáfogni a reggelig tartó tánchoz. De másrészt Nyíregyházán, a hol a BessenyeiKör estélvei nagy színvonaluk dacára — miután főleg csak a zenét kultiválják, — bizonyos egyoldalúságban szenvednek, örül a közönség, de különösen örülnek a lányos mamák, ha egy bál bevezetéseid a rendezőség 1 óráig tartó olyan szellemi szórakozást nyújt, melyet a lányok is bizvást és gyönyörűséggel hallgathatnak meg. — A város uj térképe a Házi pénztárban 3 koronáért kapható. — A Leányegyeslllet legközelebbi zsúrja e hó 26-án vasárnap este karácsony másodnapján lesz a Korona szálló termeiben. Mint értesülünk a teázás a kis teremben lesz, mig a nigy terem közönsége zavartalanul élvezheti majd a kitűnően összeállított művészi számokat. — Városi cseléd elhelyezff. Nyíregyháza város a cselédiőzvetités körül fennforgó állapotok megjavítása érdekében, Kmetz Sándor vezetése alatt városi cseledszerző és foglalkozást közvetítő intézetet állit fel. A városi cselédszerző és foglalkozást hözvetitő intézet egyelőre a Szentmihályi-utca és a Dessewffy-tér szögletén levő, volt csendőrlaktanyában nyer elhelyezést. Az intézet működését holnap december hó 20-án kezdi meg. A városi cselédszerző és foglalkozást közvetítő intézet által a közvetítésért szedendő dijak a kővetkezők. 1. Házi cselédek és mezőgazdasági cselédek után az elszegődött cseléd 80 fillért, a gazda 1 koronát fizet. 2. A kávéházi felirónők, pincérek, urasági inasok, urasági kocsisok, kapus, lovász, dajka és kulcsárnők 1 koronát, a munkaadók, illetve szolgálatadók 2 koronát fizetnek. Többet követelni, vagy bármiféle címen elfogadni a városi cselédszerző és foglalkozást közvetítő intézet alkalmazottainak azonali elbocsattatás terhe alatt tilos. — Nyilvános köszönet. A helybeli jótékony Nőegylet Erzsébet árvaházában e hó 23-án felállítandó karácsonyfára a következő adományokat kaplam: Gzölder Károly ur 4 K., Fábián Ferenczné urnő 4 K., Pataky Istvánné urnő 5 K., Burger Pálné urnő 10 K., Fried Dánielné urnő 10 K., özv. Móricz Józsefne urnő 5 K., Dr. Szopkó Dezsőné urnő 10 K., Dr. Flegmám Sándorné urnő 10 K., Gáspár Gézáné urnő 5 K., özv. Kovách Gerőné urnő 5 K, özv. Buday Gyuláné urnő 5 K., Juhász Etelené urnő 5 K., özv. Palicz Lajosné urnő 2 drb fejkendő, 1 kötényre való kelme. Heuffel Lajos ur füge, szalon cukor 1 doboz, fára való cukkerli 1 doboz, cukorka narancs, szentjános kenyér. Özv. Básthy Barnáné n. e. e'nök. — A leányegylet gyermekkonyhájára járó szegény kis gyermekek részére az egylet karácsonyfát állit a főgimnázium tornatermében 22-dikén délután fél 4 órakor. Ezen ünnepélyre a gyermekbarátokat s egyáltalában a nagyközönséget tisztelettel meghívja az elnökség A karácsonyfára a következő adományokat kaptuk: Hankószky Mariska urleány gyüjtőívén : Korányi Endréné, Heuffel Lajos, Prok Gyuláné, Szokolay Árpádné, Szakolyi Ferencné, Szalay Manika, Kricsfalussy Ferencné, Ruzsonyi Pálné, Dohnál Józsefné, Lichtmann János, dr Ernyei Jánosné, Leffler Sámuelné, Zimmermann Rezsőné. Geduly Henrikné, Barzó Mihályné, Eltscher Simonné, dr. Lauííer Miksáné, dr. Nagymáté Andrásné, dr Flegmann Jenőné, özv. Jánószky Andrásné, Kauzsay Bellus, Groák Sándorné, Tóth Pálné, Zoltán Margit, Kéry Józsefné, B B, dr Flegmann, özv Palicz Jánosné. Szopkó Dezsőné, Klár Samuné, Burger Pálné, Klár Leóné, Pisszer Jánosné, Propper Ödönné, Liptay Jenőné, Haas Mórné, Gsengery Mihályné, Jármy Mártonné, N. N , Burger Mór, Morauszky Ferencné, Szikszay Sándorné, Gyurcsány Ferencné, dr Szabó, Garay Anna, Paulik János, Szentimrey Tamás, Glück Mici, özv Rottaridesz Istvánné, Schőn Viktorné 2—2 kor., Jóba Elekné, G L., Klár Borta, B P., S. G, Vadász Leóné, Márton Emiiné, dr. Hajós Sándor, özv. Piringer Jánosné, özv Ferenczi Miksáné, Gábor Józsefné, Szlaboczky Imréné, Kállay Andrásné 1—1 kor, Májerszky Barnáné 5 kor, Stockinger Jánoska 4 kor., Kállay Rudolfné, Jóny Lászlóné 3—3 kor Ezen kivül Bleuer Jenőné 6 kor, Guttman Henrikné 5 kor, Liptay Ducika téli ruhákat voltak szívesek adományozni. Fogadják érte a Lcúnyegylet hálás köszönetét. * A babavásáron kisorsolt nagy babát Szabó Miklós ur nyerte „Margit" névvel. —• Fráter Lóránd jövő havi hangversenyének műsora a kővetkező: 1. Chopin: a) Valse Gis-moll. Bizez: b) Cigány tánc. Zongorán előadja: Reiner Frigyes tanár. 2. Thomas: Aütűmne. Hárfán előadja: Wíjditsch Sárika. 3. XVI—XVII—XVIII. századbeli virágénekek és szerelmi dalok, a) Zöld erdő harmatát (B .lássa Bálint), b) Ellopták szivemet, c) Lányom-lányom, d) Szól a kakas már, e) Hol lakik kend, énekli: Fráter Lóránd. 4. Godefroid : Etude de Gonzert. Hárfán előadja: Wajditsch Sárika. 5. Liszt Ferenc: XV. Rapsodia. Zongorán előadja: Reiner Frigyes. 6. Fráter Lóránd: a) Mért nem születtél te, b) A templomba, c) B'.ro uram, énekli: Fráter Lóránd. — Karácsohyfa-Unnepélyek. A Leányegyesület által gondozott gyermekek karácsonyfáját szerdán e bó 22-én d. u. Vs3 órakor gyújtják fel a főgimnázium tornacsarnokában. Az Erzsébet árvaházban pedig misnap csütörtökön, 23-án d. u. 4 ónkor lesz a karácsonyfa-ünnepély. Vendégeket mindkét helyen szívesen látnak. — Megnyílt a jégpálya. Ha az idő enyhére nem fordul a korcsolyapálya mi vasárnap megnyílik. Éves jegyek Jakobovits Fanuyka k. a. dohánytőzsdéjában kaphatók. — Tűzoltó vacsora. A helybeli önkéntes tűzoltó egylet ma vasárnap este 8 órakor társas vacsorát rendez a Koronában, a melyre szívesen látják az egyesület jó akaróit ós barátait. Egy teríték ára 1 K 60 fill. — Zenedei hangverseny. Ma vasárnap d. u. 27s órai kezdettel tartja a Nyíregyházi Zinede legjelesebb növendékeivel hangversenyét a K >roaa dísztermében, magas vendége Ságh József zeneíró tiszteletére, ki ez alkalomra leutazik á fővárosból. Belépti dij nincsen s minden érdeklődőt szívesen látnak. Külön meghívók nem küldetnek szét, hanem az érdeklődőket ez uton hivja meg a rendezőség. — Gyermekbarát Leányegyesület Kisvárdán. Mint lapunk legközelebbi számában jeleztük volt, Kisvárdáu is megalakult a leányegyesület Gyermekbarát Leányegyesület cimmet. Az egyesület létesítése körül a legnagyobb érdem az állami elemi népiskola lelkes uj igazgatójáé, aki házról-házra járva gyűjtötte egybe Kisvárda község nemesen érző leányait s kérte föl az egyesületbe való belépésre. Fáradságos munkájának meg is van a kivánt eredménye, mert folyó év és hó 12-én tartott közgyűlésen egybegyűlt 61 leány az egyesület megalakulását kimondotta. Majd elfogadta a Bán Lajos igazgató által bemutatott és felolvasott alapszabály tervezetet. Az alapszabály szerint az egyesület célja lesz a kisvárdai áll. elemi népiskolába járó szegénysorsu növendékek felruházása, az állami iskolában létesített gyermek-konyhán a téli hónapokban — meleg ebéddel ellátása s betegség esetén ingyen gyógykezelése. A jótékonyságot gyakorló egyesület védnöknője az állami elemi népiskola Gondnoksági elnökének neje, horti Kovács Lajosné urnő, akinek egyénisége már maga elég biztosilék arra, hogy az egyesület fel fog virágozni. A 12-iki közgyűlés az elfogadott alapszabályok alapján megválasztotta az egyesület tisztikarát is. Ügyvezető elnöknek r Bán Lajos állami elemi népiskolai igazgatót, társelnököknek Pataky Júlia, Taub Alice és Szeifried Mariska, pénztárnoknak Radó Ilona, ellenőrnek, Michna Juliska, titkároknak Zuckerman Margit, Kiss Kornél, gondnokoknak Golonya Ilona, Grósz Eliz úrleányokat. Ezeken kivül választva lett 5 számvizsgáló bizottsági tag s a 16 tagból álló választmány. Az uj leányegyesület lelkes munkájához szerencsés eredményt és sok sikert kívánunk. — Takonykór Nyíregyházán. Kallay Gyula postát szállító lovai között a takonykór fellépett. E^y lovat lebunkóztak a többi pedig 60 napi zár alá van helyezve. — Nyilvános köszönet. A nyíregyházi népnevelési egyesület szegénysorsu tanulóink ruha* neműinek beszerzésére ez évben is 50 koronát adományozott. Az egyesület ezen szíves figyelme — és áldozatkészségéért hálás köszönetét nyilvánítja a helybeli róm. kath. iskola igazgatósága. — Felolvasó est. A nagykálló in. kir. állami gimnázium dec. 15-én Va6-kor felolvasó-estét rendezett. Felolvastak: Horkovics Sárika: Arany János ballada-költeszete. Ltbdavszky János: A görögök építészete. Vetilett képekkel. A felolvasásokat szép számú intelligens közönség hallgatta végig. — Veszettségi zár feloldása. A Nyíregyházán uralkodott veszettség miatt a kutyásra elrendelt zárlat e hó 23-án lejár. — A nyíregyházi pincérek „Jó Barátok" asztaltársasága a mult napokban tartotta meg felruházási ünnepélyét a , Kis Korona" külön termében. Tiz szegény árva gyermeket valláskülönbség nélkül ruházott fel ezen asztaltársaság és mentett meg a zord hideg elől. A felruházási ünnepély 5 órakor kezdődött. — A távollevő Ender Imre elnök helyett, az alelnök Matolcsi Péter nyitotta meg az ünnepélyt, utána Fried Salamon diszelnök méltatta az asztaltársaság érdemeit. A gyermekeket iól megvendégelve hazabocsájtották. A szegény gyermekek felruházására a „Jó Barátok" asztaltársaságához a következő adományok érkeztek: N. N. 2 kor. Róth Samu kávés 4 kor. Major István 2 kor. Lany Imre 6 kor. Kiss Sámuel 2 kor. Hartmann Sándor 6 kor. Guttmann Samu 3 kor. Kovács I. 2 kor. Fürst Adolf 3 kor. „Littke" pezsgőgyár 10 kor. „Kristály" 50 üveg viz, „Törley" pezsgőgyár 20 kor. Haas Rezső Debreczen 2 kor. Első magyar Részvénytársaság 10 kor. özv. Lendvay K. úrnő 6 kor. Kun Mátyás 10 kor. Fogadják ez uton a ne messzi vü adakozók hálás köszönetünket az Elnökség. — Felhívjuk olvasóink szives figyelmét a Ferenczy-féle könyvkereskedés karácsonyi hirdetésére. — Laikus husvizsgálók záróvizsgája e hó 21-én d. e. 8 órakor lesz a városi közvágóhídon. A vizsga nyilvános jellegű és azon bárki megjelenhet. — Nagy karácsonyi vásárját megkezdte a Löfkovits Arthur és Társa többszörösen kitüntetett országos hirü órás és ékszerész cég, hol a legszebb, legtöbb örömet szerző, maradandó értékű karácsonyi ajándékok, melyek mindenike a modern ékszerészet egy-egy műremeke, sehol sem található óriási választékban s mélyen leszállított áron áll a n. é. karácsonvi vásárló közönség rendelkezésére. Árjegyzék ingyen! Választékot készséggel küldünk 1 636-4 4 — Legjobb a brassói czement. Vezérképviselő Klár Andor Debreczen. 624-10-* — Nagy összeget takarít meg, ha szőnyeget, függönyt Uugár Lipót nagy áruházában visárol. Telefon 63 — Nem kerül pénzébe és meggyőződhet róla, hogy karácsonyi ajándékul nagyon szép dolgokat a legolcsóbb árért csak Vrabecz Andor rás- és ékszerésznél vehet Nyíregyháza, Iskolautca 8 . 643-5r-4 — Szabó-féle pármai ibolya szappan a szappanok ideálja. Rendkívül kellemes, lágy habzása, finom ibolya illata s bőrpuhító hatása olyan, hogy egyetlen külföldi szappan sem versenyezhet vele. Készíti Szabó Béla pipereszappangyáros Miskolcon. Egy drb 70 fillér, 3 drb 2 kor., úgy ez, valamint más kitűnő mosdószappanai e gyárnak 20 fillértől kezdve kaphatók Nyíregyházán Ruzsonyi Pál kereskedésében és Korányi Imre gyógyszertárában. mi i •iiiiiw •imamia •• ••! iiiiin 11 mnoMaBn^M^n^MMMK* Felelős szerkesztő: Inczédy Lajos. Kiadó-tulajdonos: Jóba Elek.