Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-15 / 33. szám

2 33-ik szám. N Y I R V í D É K 1909 augusztus 15 dott módjain jutott. Hol van már most a világon az a táblabírói bölcsesség, mely hold földről hold földre kimutassa, melyik minő forrásból származik, avagy minden célvagyonokat s azok akik vagyonukat az egyháznak hagyták s ehhez Szent István II. dekr. 5. értelmében joguk volt, magyar fordításban a dekretum igy hangzik: „Királyi hatalmunknál lógva végeztük, hogy kinek kinek szabad legyen azt az a mi az övé, a maga feleségének fiainak és ieányainak, szintúgy rokonainak vagy az egyháznak osztania és adnia. És az ö rendelését halála után se merje megbontani valaki." — Tulajdonképen nem adták azt az egyháznak, hanem az államnak? Hol az a táblabírói bölcsesség, mely századokkal ezelőtt végérvényesen elintézett birtokperek aktáit újra előszedve — a hiteltelekkönyv képét megváltoztassa s a kat. egyház tulajdonjogát elvitassa. III. De ha sikerülne is elkülöniteni a királyi adományozásból származó vagyonokat a magán adományozásból származó és szerzett vagyontól — akkor sem volna a királyi adományozásból származó célvagyon, mert hiszen Magyarországon hűbéri rendszer sohasem volt; a honfoglalás után nemzetségek arányában tulajdonjogi hatálylyal osztassák fel az országot — a mai értelemben vett állam vagyon tehát nem is volt még akkor. A rendelkezésünkre álló kútfők tanúsága szerint Szent István a neki jutott részből s a legyőzött lázadóktól elfoglalt hadi zsákmányokból tette alapitványait. S ugy ő mint utódai az adománylevelek szövege szerint adták, adományozták a javakat, semmi jogot fenn nem tartvén maguknaak vayy utódaiknak ennélfogva az egyházak számára adományozott javak nem csak névleg, de jogilag és az első valódi és természetes nemesek szállásbirtokaival azonosok (lásd Bartal Gy, Commentarium) azokat tehát az egyház tulajdonjogilag birta és birja. S ez nem is lehet másként, mert amint csak egyféle egyszeregy — úgy csak egyféle tulajdonjog lehet. Ez az enyém, tied, övé, alfája. Nem holtan fekvő állami vagyon, hanem a kat. egyháznak ép oly sajátja, mint a mit bír akárki másnak az ő vagyona tulajdon sajátja. IV. A Corpus Juris egyes helyeire hasztalan hivatkozik a szerző. Vegyük sorra idézeteit, illetve hivatkozását: a) Kálmán király 1100 évi I. törvénye, mely cikkíró szerint „az adományozások egy részét visszavonta" — igy hangzik: Tetszett a királynak és az egész gyűlésnek, hogy minden birtokadomány, a mit boldog István király monostorok vagy egyházak számára rendelt vala sértetlenül megmaradjon." Csupán a monostoroknak és egyházaknak adott felesleg való halászó vizeket (a mennyiben nem szent István adományai) veszi vissza, de megjegyzi, hogy Domonkos atya nagyhangon megszólalt: — Az Isten nevében, megbízóim parancsára ezt a lakást átadom neked pát^r Péter. — Nem a tied, nem adhatod! kiálltolt Budaházy Péter. — Az Isten nevében, megbízóim parancsára átveszem! kiálltott páter Péter. — Mondtam már, hogy nem veheted át — kiálltott Budaházy Péter — most pedig ki innét. — Itt én rendelkezem — kiálltott páter Péter — én vendégeket is hívtam, akik szintén itt maradnak. — Mondtam, hogy eredj. — Nem megyek. Budaházy Péter ekkor kicsapta jobb kezét, amelyben a fokost tartotta s a fokossal ugy mellbe lökte páter Pétert, hogy az 3 lépésre hátrált s elesett. Erre a nép közt zúgolódás hallatszott. — Mi az ? — csattant fel Budaházy Péter — talán ti is ezek mellett a jött-ment papok mellett vagytok ? Ez a birtok a Budaházyaké volt, és azoké is marad. — A tulajdonos másként intézkedett — szólt Domonkos atya. — Hallgass! —- A birtok át is van adva. Ez nem lesz többé a Budaházyaké. És most ti távozzatok, akik az ünnepet megzavartátok. — Megbolondultál pap ? Mi távozzunk ? Halljátok emberek, amig hármat olvasok mindenki távozzék, aki nem velem jött, mert másként baj lesz. A papok rendületlenül ott maradtak az maradjon annyi, a mennyi a barátoknak mindennapi élésre szükséges. Ez mégis csak más mint szekularizátio. b) Az 1548. évi XII. pedig az elpusztult és árván maradt (capitolorum et claustrorum desertorum) tehát gazdátlan egyházi vagyont védelmezi az akkor divott elfoglalástól, mint már ahogy pl. Perényi Péter az egri püspökség javait bitorolta. S azok jövedelmét plébánosok javadalmazására, hittanitásra stb. rendeli a megyés püspök felügyelete alatt. Tünete ez annak az atyáskodó gondoskodásnak, melylyel a magyar törvényhozás a legutóbbi időkig a kat. egyház irányában viseltetett, de nem szekularizáció. c) Hogy az 1555. évi XVIII. tc. honnan vette cikk iró, nem tudom, mert az csak 15. cikkelyből áll. A 12. cikkelyben a győri püspök szarvkővárának Fürst Konrád által eltulajdonított tizedét rendeli vissza, nem pedig az ország nagy szüksége miatt elvenni rendeli. d) Az 1856. XVIII. t.-c. pedig szórói-szóra igy hangzik: „Őfelsége pedig méltóztassék a kiválóan fontos helyekre idejekorán ahhoz értő építőmestereket küldeni, akik a megerősítendő várak helyzetét és erődítési területeit gondosan megvizsgálják és kijelöljék. Nehogy, a miként sok helyen történt az erődítések oly nagy kiterjedést tegyenek, hogy azok felette sok költséget és helyőrséget tegyenek szükségessé." A szerint ez annyit tesz, hogy a győri püspökség (melynek birtokait az előző sorban egy évvel előbb elvéteti) birtokaiból három részt Komárom vár erődítésére fordíttat. e) Az 1557. évi V. t.-c. a birodalmi gyűlésre utazók költségeiről szól. Csak kuriózumkép jegyzem meg, hogy az 1848. évi XI. t.-c., mely szerint a szekularizatiónak szintén erős oszlopa volna: az anabaptisták és kálvinisták kiűzetéséről szól. a Corpus Jurisra való hivatkozásairól tehát el lehet mondani, ignotos fallit, notis est derisuí. Ha csak ilyen bizonyítékokat tudott összeszedni — ezekért kár volt fáradozni. V. Hátra marad a nagy erőssége a sokszor emlegetett s holtkézi törvénynek nevezett 1498. évi LV. t.-c.. abban azonban szó sincs tulajdonjog megszoritásárúl, sőt záradékában ez foglaltatik: „Viszont a báró urak és világiak az egyházak javait ne bitorolják a maguk számára és magukat azokba semmi ürügy alatt be ne ártsákAmi különben e holtkézi törvény korlátozó rendelkezéseit illeti, a kir. kúria 1896. évi febr. 1-én 63. sz. a. kelt teljes üléséből kimondotta, hogy azok érvényben nincsenek. II. Ulászló hivatolt 3. rendeletéhez hasonlót halomszámra idézhetünk. Azokból azonban a szekularizáció mellett érvet kovácsolni nem lehet. Mert hiszen egész természetes, hogy a oltár körül, mig a többiek, ur és paraszt a kapu felé húzódott, azonban mikor látták, hogy a papok mily bátran néznek szembe a veszélylyel, nem mentek ki egészen. — Három — hangzott a Budaházy Péter szava — tehát nem mentek ? Akkor repültök. Rajta ! És akkor a 36 ember neki rohant a papoknak, meg az udvaron talált közönségnek, s akár öreg, akár fiatal, férfi vagy asszony ütötték verték karddal, fokossal, bottal, lovaikkal folyton közöttük forogva. Folyt a vér az udvaron. Nem volt egy pap sem seb nélkül. Végül ők is megfutottak. Az egész tömeg futott Kapós felé, ahol bekerített temploma volt a leleszi káptalannak. Budaházyék előbb az oltárt és a zászlókat szerte tördelték, szakgatták, szórták és azután indultak a megrémült tömeg után. Mire Kapósra értek, akkorra már a szent Márton templom falai közt voltak a menekülők. Akkor már a düh teljesen elvakította Budaházyékat. Nagy kerekeket szedtek elő megrakták kövekkel s neki zúdították a templom ajtónak. Az erős ajtó sokáig ellentállt, de végre is besuhant. Az üldözők berohantak a templomba is, onnan kiverték, űzték a népet, páter Pétert maga Budaházy Péter verte, s elvette tőle az iratait, na meg az övét is, amelyben a kolostor pénzét tartotta. Maguk maradtak a templomban a hősök, mig nem ismét lóra ültek s elvágtattak az elfoglalt Budaházára, áldomásokat inni a sikerült harc után. püspökök mint zászlós urak birtokaik arán yában bandériumokat tartoztak állitani. Ez volt jóformán az egyetlen teher, mely ingatlanaikkal együtt járt. Hogy pedig a fenforgó szükséghez képest az arányt esetről-esetre állapították meg, egészen természetes. Ennek a kötelezettségnek helyére lépett az ujabb korban a kataszteri tiszta jövedelem alapján fizetendő föld adó s annak révén kirótt egyéb adózások, melyek az államháztartás mindenkori szükségéhez képe st épúgy váltakoznak ma, mint a régi időben a gyalog- és lovaskatonák száma. VI. Szekularizációról Magyarországon oly értelemben, hogy egyházi javak rendeltetésüktől elvontan állami rendelkezés alá bocsáttattak — szó sohasem volt. — Bitorolták egyszer-másszor a főurak az egyházi vagyont, pusztította tatár, török és német is, de a magyar királyokat a Konstantinus Kopronimus, Arnulf bajor herceg, Wasa Gusztáv példája érintetlen hagyta. A westfáliai békekötés (1648.), a lunevillei egyezmény (1801.), a Regensburgban tartott német birodalmi gyűlés bizottságának ismeretes határozatai (a rajnamenti fejedelemségeknek nyújtott kárpótlás) (1803.), a magyar törvényhozása fel nem izgatták. Mások is voltak nálunk a viszonyok. Nekünk sohasem voltak önálló duodec fejedelemségeink — főpapjaink birtokosok voltak, de nem fejedelmek; következéskép arra a radikális birtokrendezésre, melyet a német államokban a Napoleoni hadjáratok pusztításai folytán előállott kényszer hozott létre — nálunk szükség nem volt. Mária Terézia és II. József intézkedései, melyekre, mint a szekularizáció előfutárjaira szeretnek hivatkozni: önkényes, az ő felfogásuk szerint az egyház érdekében tett, de a tulajdonjogot nem érintő intézkedések voltak. A vallás és tanulmányi alapoknak jelen alakjukban való elkülönzött fennállása s különleges közjogi helyzete feleslegessé teszi annak cáfolatát, mintha azok állami vagyont képeznének. A mi pedig a Francia, Spanyol és Olaszországra való hivatkozást illeti: ne téveszszük szem elől, hogy a szenvedélyek tüze által végtelenig felizgatott forradalmi hangulat hatása alatt megnyilatkozó ereje a népakaratnak a józan belátással, ez igazságossággal ép oly kevéssé törődik, mint a hogy a betörő nem szokta figyelembe venni annak érzékenységét a kihez betör. Az Unita Itaűa eszméje, mely Ausztriából elvette Velencét Póla és Lombardiát, olasz nemzeti vagyonná tette a pápai birtokot. Forradalmak — rendkívüli körülmények — rendkívüli helyzeteket — bevégzett tényeket teremthetnek a késő utókor utólagos legalizálást is szolgáltathat — a forradalmi láz nemzetségül szolgáltat, de igazolásul soha

. Nem is kellett utánna járni, mert ott volt a papok szekere enni és inni valóval. * Most, több mint négyszáz év múlva, iratokból meglehet állapítani, hogy kik vettek részt ezen a véres beiktatáson. Akkor pedig nem lehetett. Mint állítólagos vezért Budaházy Fekes Pétert fogták perbe. A vizsgálatot vezette Máté leleszi kanonok, akinek mintegy két esztendő alatt sikerült annyit kivenni Budaházy Péterből, hogy ő nem volt ott a beiktatáson, nem vert meg senkit. Igaz, hogy Budaházát birtokában tartja, maga és rokonai nevében, mert tiltakozást adott be. Sőt Budaházy Péter még azt is felhozta, hogy maga Mátyás király is elvette a Veronnai Gábor egri püspök harmadfélezer aranyait, ő pedig nem másét, hanem a magáét tartja megszállva. Mátyás királyhoz is beadták a panaszt, mert a hatalmas Budaházy Péter minden alul kibujt. De hát nemcsak ellene, de nagyon sokak ellen ment oda panasz, mert Mátyás kénytelen volt kijelenteni, hogy „hosszú távolléte alatt a gyilkosok, rablók és egyéb gonosztevők félelmesen elszaporodtak, annyira, hogy a testvér testvérnél, a vendég házigazdájánál többé magát biztonságban nem érezheti." ígért is erélyes intézkedést, de az mindig maradt, maradt, mert hát még fontosabb kérdés volt, hogy fiának Corvin Jánosnak trónrajutasát biztosítsa. Pedig hiába vett még esküt is ki a hatal-