Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

2 szám.31-ik N Y I R V I D É K 1909. augusztus 1. Fürödjünk. (Folytatás) A ki a Nyírben sok évet lemorzsolt, sokat utazott és nem csak nézett hanem látott és figyelt is, tanuskodhatik arról, hogy a mintegy 20 év előtt befejezett Nyirviz szabályozás előtt minden községnek határában számos kisebb nagyobb, halakban bővelkedő-tavak voltak. Persze, hogy sokkal kevesebb árvizlátogatta ártér volt, mint a mennyit az ártérfejlesztő bizottság bevont, vagy helyesebben mondva befont, a mi miatt a többek között a gégényi magyar ma is sírva vigad, mert a magas dombon fekvő szőllőskertjei is ártérré minősittetek és hűségesen fizetik, vagy fizették érette az ártéri adót. Még akkor is fizetnék, ha a Himalája vagy a mexicói Popocatepl magaslana ki határukból, mprt hát minden attól függ, hogy. ki helyettesíti az atya Úristent a miniszteri székben. A szabályozás előtt igen sok „Sóstó" volt a Nyírben, melyek nyáronkint gyakran kiszáradtak és sok jövedelmet hajtott a sziksó seprés a népnek akkor, a mikor még konyhasóból sziksót olcsóbban előállítani nem tudtak. Sziksós tavak azonban kizárólag csak azon mélyedések voltak, a melyeknek tavasszal lefolyásuk nem volt. Sziksóbánya a Nyírben soha sem volt, nincs is és nem is lesz. Csak a felületen halmozódott fel mint növényeknek maradványa. Mihelyt a tónak lefolyása lesz, a könnyen oldható sziksó a talajból igen rövid idő alatt kilugozódik, mint azt a megboldogult ujfehértói több száz holdnyi sóstónak bekövetkezett sorsa bizonyítja. Fehértó hires volt a nyirvizszabályozás előtt, arról, hogy ott járványok nem pusztítottak. Cholera járványok idejében asylumnak tekintették. Az oda menekülő cholerabetegek csak ugy meggyógyultak, vagy elpusztultak mint máshol, de ujfehértói ember cholerába soha sem esett. Nem jó kosztjuk lehetett ott a baczillusoknak. Mikor a gégényi bérczeket is beszorították ártérnek, a fehértói közbiztosságnak, mint a sóstó tulajdonosának több tagját, kik jó barátaim voltak, rimánkodva kértem, hogy ne engedjék a bacíllus ölő sóstójukat kivégeztetni. De hát a szél ellen nem lehet köpködni. Azt hittem, hogy u kiszárított Sóstó örökre sziksó bánya marad, az össze seprett sziksó pedig ma már a vegyileg előállított sziksóval a versenyt ki nem állja ; marad tehát a kiszárított Sóstó egy örök sivatag. Pedig hát nem így történt, mert a városnak ellenkező nyugoti oldalán fekvő csaknem hasonló területű nádas, sásos Szilastónak a Sóstón átvezetett sziksómentes vize a lecsatornázott Sóstónak sziksóját, a mely mindenütt csak a felületen, vagy csak igen csekély mélységig van lerakódva pár év alatt teljesen kilúgozta, ugy hogy a Sóstó most már Kánaán földdé változott. Ad hiszem, hogy a nyíregyházi sóstónak sincs privilégiuma az ujfehértói sziksóstó felett, ezen is átfolyik a kilúgozó víz; ez is előbb utóbb ki lesz lúgozva. Életének sok évét jósolni nem lehet. Minden fürdő fokozza az anyagcserét. Ilyen-, de csakis ilyen — értelemben a mi Sótalan-tónk mégis gyógyfürdőnek marad. Hírneves gyógyfürdővé azonban soha sem fog válni. Hazudozás nélkül is azonban azt kell hangsúlyozni, hogy tekintet nélkül a bőrt erősen izgató, tehát az anyagcserét tetemesen fokozó sziksó tartalomra, ezen ózondús erdő oázisban fekvő fürdőnket befektetéssel emelnünk kell. Nagyobb érdeke ez a város kasszájának és a közönség érdekének mint a kaszárnya, mely csak a kofáknak és a vállalkozóknak használ. Én csak annyi hasznát látom, hogy a megdrágult piacz miatt, a pénz — kiadásban jobban trainirozva lettek markaim. A Sóstóból soha sem lesz Karlsbad. Ne ábrándozzunk tehát világfürdőről, hanem tegyük kényelmessé a mi egyedüli üdülőhelyünket. A befektetett tőkének kamatját busásan megfizeti Nyíregyházának 35000 lakosa, különösen ha tisztaságról is lesz gondoskodva. Sokszor fürödlem az idén, de a Sóstón csak egyszer, mert régiségeken szeretem a nemes rozsdát, a patinát, de a fürdő medenczére erősen odatapadt patinát, a nemes piszkot nem igen szivelem. Annyian ostromolják a fürdőszobákat, hogy a személyzetnek nem jut ideje ragyogó tisztára vakarni súrolni a szennyes sárüledéket. Nyíregyháza, 1909. Július 27. Dr. Jósa András & felső-szabolcsi ref. egyházmegye rendkívüli közgyűlése. A felső-szabolcsi ref. egyházmegye ju'ius 27-én ült össze Nyíregyházán, hogy átadja a múltnak a régi, 91 anyaegyházból álló nagy egyházmegyét, s megtegye az intézkedéseket a 2 uj egyházmegye megalakítása iránt. Az elnöki széket a régi elnökök, Qörömbei Péter esperes és Gencsy Albert e. m gondnok foglalták el. Görömbei Péter esperes, a nagyjelentőségű eseményhez alkalmazott imával s tanulságos történeti visszapillantással nyitotta meg a gyűlést, melyekre nézve Andrássy Kálmán indítványára, határozatba lett véve, hogy jkőnyvbe igtatandók s majdan az egyháztanácsok előtt felolvasandók. Ugyancsak ezekkel kapcsolatosan, gróf Vay Gábor indítványára Görömbei Péter esperes és Szikszay András indítványára Gencsy Albert e. m. gondnok érdemei jkőnyvbe igtattattak, azon bölcs és kitartó s maradandó emlékű munkáért, amelyet a nagy egyházmegye kormányzásában tanúsítottak. A megnyitással kapcsolatosan bejelentette az esperes a régi tisztikar lemondását. Áz esperesi időszaki jelentés tárgyalása következett azután, melynek során mindenekelőtt bejelentette az esperes úr, hogy az egyházkerület f. évi junius 2—5. napjain tartott gyűlésében 264. sz. alatt jóváhagyta, az egyházmegye két részre osztására vonatkozó határozatunkat s elrendelte, hogy a régi egyházmegye rendkívüli közgyűlésen intézkedjék az alakítandó egyházmegyék espereseinek, gondnokainak, tanácsbiráinak, jegyzőinek megválasztása s alakuló közgyűléseinek összehívása iránt. Éppen ebből kifolyólag lett összehiva a jelen gyűlés. A vonatkozó intézkedések a tárgysorozat rendén tétettek meg. — Megemlékezett továbbá az esperesi jelentés azon nagy ünnepségekről, amelyek Genfben, jul. 3—10. napjain, Kálvin János születésének 400-ados évfordulója s a genfi egyetem 350 éves fennállása alkalmából tartatlak; amelyeken egyházmegyénkből Andrássy Kálmán buji-, Korocs József berceli-, Szabó Lajos nyírbátori-, Tomory Dezső szabolcsiés Vas Mihály gégényi lelkészek vettek részt. Esperes úr javaslatára az egyházmegyei gyűlés elhatározta, hogy a lefolyt nagy ünnepségek megörökítésére jegyzőkönyvében egy külön lapot szentel. Majd gr. Tisza Istvánnak azon gyűlés megnyitó beszédéről emlékezett meg, melyet f. évi jun. 9-én Komáromban, mint a dunántuli egyházkerület főgondnoka tartott; megemlékezvén a róm. kath. püspöki karnak azon utasításáról, amely'yel ellátta a papságot, amidőn közölte vele a Ne temere sérelmes dekrétum hatályának megszüntetésére vonatkozó pápai konstituciót. Ez az utasítás meghagyja a róm. kath. lelkészeknek, hogy híveiket, amennyire csak lehetséges, visszarettentsék a vegyes házasságoktól s az ilyen házasságokat, minden alkalmas eszközzel megakadályozni igyekezzenek. Ha a hívők közül valaki az ilyen házasságra lépéstől elállani egyA hitrege szerint Izanagi isten teremtette Japán szent földjét, s az ország népe a tenger istenétől, uralkodóháza a nap istenasszonyától származik. Az ős japáni emberre nézve az egész világot a maga hazája, meg az azt környező természet képezte. Lelkét leginkább a tenger kötötte le, mely csudaszép szigethazáját körülnyaldossa, halászbárkák százezreit ringatva titokzatos ölén, meg a nap, mely reánézve a tenger vizéből kelt ki, s a tenger hullámaiba szállt, s naiv lelkében azt a hitet keltette, hogy csak azért ragyog, azért tüzel, hogy Yamato hegyei és völgyei tele legyenek aranyos meleg égi fénynyel, mely virágot fakaszt és gyümölcsöt érlel az ő kedvükért. Az első magyar, aki azt mondotta, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon, sok földet bejárhatott és nem érezhette magát rosszúl idegenben sem, de a japán őskor embereit ugy kell képzelnünk, hogy azoknak más földről, más emberekről legfeljebb halovány sejtelmük lehetett, s úgy érezték, hogy minden, ami szemüket gyönyörködteti, szivüket megdobogtatja, az mind, mind japáni: a tenger vize, madárdalos erdő, tavaszi eső, csillagfény, holdsugár, napvilág, minden, de minden kizárólag az ő kedvükért létezik. Ily módon az ősjapániak minden gazdasági, erkölcsi és esztétikai értékfogalmukat egy reájuk nézve zárt, s csak ő érettök és ő velük létező világból merítették. A tenger halbősége a rendkívül kedvező partalakulással, a völgyek termékenysége s a földművelés könnyűsége aránylag kevés fáradság mellett biztos megélhetést nyújtott; mig az örökké háborgó vulkanikus talaj, mely a szilárd építkezésnek sehogy sem kedvez s egy pillanat alatt emberöltők munkáját es megtakarított gyümölcsét teheti semmivé, szerény megelégedést parancsolt, lehetetlenné tttte az elbizakodást, megszokottá a veszedelmet, legfőbb erénynyé a bátorságot, s nehéz viszonyok közt is rendületlenül megálló lelki nyugalmat. Japán természetvilága pedig oly pazarul szép és változatos, hogy egyszerűen magához láncolta a japáni nép érzését és képzeletét. Szép volt Hellász ege is, igen kiesek lehettek Árkádia berkei, de az ó-görőg költészet aránylag kevés jelét mutatja a természet szépségeiért való rajongásnak ; a görög képzőművészet pedig szinte mindenek fölött az emberi formák szépségének rabja. Ezzel szemben a legrégibb japáni költészet tele van elragadóan bájos apró költeményekkel, melyeknek minden szavát le lehetne rajzolni egy-egy finom ecsetvonással, s előttünk volna egyike ama vegtelenül hangulatos japáni festményeknek, melyek egy nádas felett lebegő libellával, egy tóparton mélázó gémmel oly hihetetlenül le tudják bilincselni és foglalkoztatni a képzeletet. Ez még nem minden, mert csak a művészileg ihletett lélek finomságára, természethez való ragaszkodására mutat. De Japánban a legutolsó paraszt sem restell órákig gyalogolni, hogy az év bármely szakában valami különös természeti szépségéről hires vidéket meglátogathasson s annak szemléletében alaposan kiélvezze magát. Mikor a vadcseresznyefa nyílik, ősidők óta egész zarándokcsapatok lepik el Yoshino vidékét. Hanami (virágszemle), tsukimi (holdszemle), yukimi (hószemle) nálunk ismeretlen különös fogalmak, míg a legegyszerűbb japáni lélekre nézve, ugyancsak ősidők óta, őszinte mély és ártatlan gyönyörnek forrásai. Kétségtelen, hogy Japánnak immár világszerte hires természeti szépségeiben volt az az erő, mely népét sohasem engedte a mesterséges, nem természetes gyönyörök hajhászásába elmerülni. Igy őrizte meg a japáni nép mind a mai napig a természet törvényeinek tiszteletét, mint az erkölcsi élet legbiztosabb alapját s innen van, hogy mig Európában úgyszólváa általános a gyermekiszony, a japáni embernek ma is az a legfőbb boldogsága, ha gyermeke van, akiért élhet, akinek kegyeletes emlékezésében viszont ő fog tovább élni. És a gyermek hazája megint csak a morajló tengertől környezett, verőfényes, virágillatos Yamato lesz, ahova még a halhatatlan istenek hónából is csak ugy visszavágynék, mint a mizunoebéli Urashima fia, kiről évezredes legenda szól. A japáni embernek hazaszeretete, erős nemzeti és faji önérzete természetes viszonyoknak és hatásoknak szükségképeni következménye, s ugy lényegében, mint sajátos színezetében csak Japán sajátos viszonyaiból érthető. Ősrégi képzetvilág, ősrégi érzelmi alaphangulat öröklődött nemzedékről-nemzedékre, azonos természeti és életviszonyok kőzött folyton erősödve. Hiába jöttek Koreából a Krisztus utáni századokban papok és tudósok, kik uj hitet, uj tudományt hoztak, hiába lett divattá a kinai nyelv és irodalom tanulmányozása, sőt művelése : a japáni lélek alaphangulatát többé semmi sem tudta megváltoztatni, mert az évezredes átöröklődés folytán megizmosodott természetes, naiv érzések, hangulatok erősebbek minden tudománynál, minden logikánál. Az ősi japáni ember természetes, naiv hitéből fakadó büszkeség irányította azoknak a kiváló tudósoknak és