Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-19 / 51. szám

Nyíregyháza, 1909, XXX, évfolyam, 51. szám. vasárnap, december 19. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. €l5fizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fi'lér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Nyílt válasz Mikolay György nyirgyulaji Jegyző úrhoz. Elmondok még egyet-mást a községházáról s egyúttal bocsánatot kérek, hogy oly sokszor igénybe vettem a lapot és az olvasók türelmét. A községháza, legfőbb tengelye volna a község életének. De csak azért községháza, mert a község lakosainak pénzéből építették, — egyéb benső összeköttetése alig van a község életével. Sok helyen már egészen kiemelkedett hivatallá, vagy átalakulóban van, mint a bebábozott hernyó. Díszes, de élettelen, tehetetlen, gyümölcstelen hivatallá. Hullámzó közélet helyett, — a község központjára helyezett temető. Miként a temetőben békén feküsznek egymás mellett a nyugalomra tért zajongók, lent és a sírhalmok, jelvények fent, — ugy a hivatalban a nyugalomra tért akták, bútorok. Még a levegő is olyan különös a hivatalban; alig várja a hivatalnok is, hogy konduljon a szabadulás órája, siet a szabad levegőre s hagyja a szép kriptát — szellőzni! . . . A hivatal: — a rend! A gépies, most egyforma, véremésztő, ideggyilkoló rend. És a mint szaporodik egy országban a hivatal, annyival fogy az erőteljes életlüktetés, életkedv, találékonyság, válalkozási szellem. Miért a hivatalos rend egy szűk sikátor, hol csak lassú tapogatózásai lehet mozogni s aki gyorsabb tempóban akar haladni, jobbra-balra ütközik a határfalakba és a paragrafüs — akasztófákra jut. Nagy kerékkötőnek tartom községeinkre ezt a nagy rendet. És e nagy rendben szinte gyermekes mézes madzag, hogy koronként a főszolgabíró megjelenik s pátriárkális kihallgatást adna a panaszkodó nagy gyerekeknek, a kik bizony nem nagyon mernek panaszkodni, — de Jmeg bizonyos árulkodási színezete is van annak s igy — elmarad. Mintha iskolás nebulóink a tanfelügyelő bácsinak panaszkodnának a tanitó bácsi ellen-. . . no csak a kellene nekik!! Ilyen lesz már a községháza! Félve kerüli, aki élni akar s ha mégis oda kell mennie, biztos lehet benne, hogy aznap nem esik jól az ebéd, de még a vacsora sem! A községi jegyző — a bűró-seff, Görnyedt testtel az akták fölött lebeg, lelke másutt lebeg, — vagy mint a régi mécses hamva: füstölög. Mindig sok dolga van, nem ér rá a ilu népével foglalkozni s rendkívül ideges, ha háborgatják. A nyáron, Huíváth Gyula barátom, készített egy felolvasást, a perbenyiki szövetkezeti kongresszusra, a községi jegyző teendőiről. Borzalom volt még hallani is annak, akinek van még valami lehetősége a szabadabb mozgáshoz. Egy világforgalom vasútállomásnak nincs annyi összevisszasínpárja, annyi rendelet, annyi büntetés és - annyi karambol! És ez a menykősok rovat legnagyobb része alig érdekli a község életét! Sügrős teendő volna, még magyar nemzeti szempontból is, a községet visszaadni önmagának és a jegyzőt a községnek. Valamikor a Bach-korszak beamter hada, minden magyar községben egy-egy kis erődöt talált. És ha kiszorítjuk a község népét minden önrendelkezési jogból s hozzászoktatjuk a drótonrángatáshoz, — egy mindig eljöhető beamter-világ kész prédát talál a maga lakomájához. A magunk községétől vettem a mintát az elmondottakhoz s azt hiszem, másutt is úgy van, kisebb-nagyobb különbséggel. S a hol nem igy vanl ott bizonyára a jegyző személye a kivétel oka és nem a minden lében kanál paragrafus. Jól esik hinnem, hogy Nyirgyulajban is másként van és a megszabott rovancsok (jujjü) közt is szóba lehet állani az emberrel. Ugy látom a magam lelkével, hogy a falu jegyzője egy minta a községi életben, Jó mintaként veszem műveltségét, szíves jóindulatát, ha a falut nemcsak tarisznya-pótléknak veszi, hanem a falu népe közt keresi és találja a maga és családja életéi is. Igy már az önfenntartás ösztöne is arra hajtja, hogy viselje gondját falujának, mert faluja is igy viselheti az ő gondját. Hiszen még nem is olyan rossz a falu népe! Szemét mindenütt akad, de a faluban van sok jóérzésű ember, ki észreveszi, ha vele jót tesznek. S aki mindig hálátlanságról panaszkodik, próbáljon csak kaparászni a maga szíve fenekén, bizo Ének a szeretetről. Irta, s a december hó 12-én tartott vallásos estén szavalta: Vietórisz István dr. Megért az eszme . . . Meghasadt a kárpit, Az ég azúrja elsötétedett Ki nélkülözve — diadalra járt itt, Az Úrnak dolga elvégeztetett . . . Még osztozkodnak egyszerű palástján, Még törpe lelkek fenn üvöltenek, — De sok szívekben mind mélyebbre ásván, A hit, szilárd hit, ott szülemle meg. Minthogyha napfény hajnalban megindul, Aranyba vonva földet, felleget: Ugy szállt az ige messze tengeren túl, Felrázta álmukból a lelkeket : Meddig bolyongtok árva éjszakában ? Miért üldöztök most is engemet ? Óh, nézzetek szét: íme, más világ van, Alapja: erkölcs, béke, szeretet . . . Saúl ! Saúl! Mikor teszed le kardod ? Nem látod-é az Úr villámait ? Ha őt megérzed, szent szavát ha hallod: Megtör, lesújt, — de hinni megtanít. A kard kicsorbul, — nem fog már az éle, A penge gyengül — ketté is törik, S te esküszöl a Jézus szent nevére, S szolgálod őt az idők végéig. Halljátok őt, ti gyenge, gyáva népek, Amint urát, a Krisztust, hirdeti? Óh, higyjetek nagy, lángoló szivének! Beszéde szent — óh higyjetek neki ! A szeretetről prédikál tinéktek, Mely szárnyain fel, fel az égbe von, ^ T r • i 1.. . Mely nélkül hitvány ez a földi élet — Csak zengő érc, csak pengő cimbalom ! Halljátok őt ? Az igaz szeretetnek Nem kell harag, nem kell haszonlesés ; Akik szeretnek, mindent elfedeznek, Nem szeret az, ki gyengébbet lenéz; A szeretet nem hajlandó gonoszra, Hiszen, remél, tür, épít szüntelen, És kincseit mindenkivel megosztva, Hol legnagyobb a szükség, ott terem. Óh, szállj közénk, te nagy, te szent apostol! Hirdesd minékünk ezt ai égi tant! Szemedbe' tűz legyen, kezedben ostor — Mert hajh, közöttünk romlás, bűn fogant. A Krisztust valljuk szájjal, ámde tettünk Pogány oltáron gyújt hazug tüzet . . . Az Ur villáma összegyűl felettünk — Utunk a kárhozat felé vezet. Olcsó az erkölcs; most a szűz erénynek A kapzsi kéj készit halotti tort; Hol becsületnek tisztasága fénylett: Csalás, hazugság mindent eltiport; Az agg szülőt nem tartják tiszteletben, A testvér testvér ellen harcba száll; Káromkodó szót ejtnek Isten ellen . . . Sok a Saúl és oly kevés a Pál ! . . . Óh szállj le hozzánk ! Hirdesd azt az igét, Melyet urunk, a Krisztus, hirdetett! Az ördögöt, a romlást űzd ki innét : Támadjon újra fel a szeretet! Az Úr országát építsd — és szavadra Lelkünk lerázza rabbilincseit, Felhangzik ajkunkról a szent hozsanna . . . S talán-talán az Isten megsegít! Második utazásom a Nap országaiba. XII. A Grotta Azzurrában. Tirpákiából megjött a sürgönyválasz az Óperenciás tengeren túlról, s kevés szavával megnyugtatott némileg: semmi baj otthon. Bizonyosan elbarangoltak a levelek valamerre. A szél is enyhült valamit, úgy, hogy azt mondta a Herr von portás — ma, szombaton — caprii tartózkodásunk negyednapján — eljuthatunk a Grotta Azzurrába. ... Igy hát, plaidekkel ellátva, beültünk a Funicolare egyik fülkéjébe s lesiklottunk a Marina Grandé kikötőbe — élvezve azt a hatalmas, bizarr és megkapó látványt, amit ez a lesiklás nyújt Hosszabb tárgyalások után vállalkozott egy hajós, hogy elszállít hármunkat a barlangba; a tenger simább volt valamivel, mint tegnap — de távol attól, hogy teljesen nyugodt legyen. . . . Tanakodtunk is, ha ne várjuk-é be a gőzhajót, amely dél felé érkezik ide a kikötőbe s fölszedi azokat, akik innen a kék barlangba akarnak menni — a barlang előtt apró bárkák várnak, amelyek beviszik a kirándulókat — addig várakozik a hajó, s azután ismét visszahozza őket; szép időben nagyon sokan jönnek át ezen a hajón Napoliból. Az igazat megvallva, — mi, SignoráJc — a tegnapi tapasztalatok után, jobban szerettünk volna a gőzhajó biztos fedélzetén menni; .... de végül is elszántuk magunka} — s nem éppen bátor szívvel — beültünk a kicsinv bárkába. — — — Oly idegenszerű volt * >1. . 1.2. !5A (•• A 1