Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-18 / 29. szám

29-ik szám. N Y I R V I D É ív 1909. julius 18. 5 vei végig simogassa, táncával, dalával a komor férfi gondjait elűzze. Mily szédítő szakadék tátong az akkori és a mai nő között. Ma a nő tiszteletet, szeretetet és gyöngédséget élvez. Godozzuk és féltjük. Otthonunk­ban mosolyogós, kedvre deritő angyalunk. Minden jóval ellátjuk, érte dolgozunk, szenvedünk, küzkö­dünk. És mindezt azért, hogy távol tartsuk őt az élet küzdő porondjától, amelyen a lelkek eldurvulnak, a szivek megkeményednek, az érzések megtompulnak. Dehogy is félünk attól, hogy a nő kiszorít bennünket a pályáról. Szó sincs róla. Ebben a te­kintetben egészen nyugodtak vagyunk. De igenis, féltjük az otthonunkat, a családi életünket, a gyer­mekeinket. Attól félünk, hogy a feminizmus féktelen­sége megfoszt bennünket az élet egyetlen kedves pihenőjétől. A meleg tűzhelytől, serkentő vigaszunk­tól, mosolygó gondüzőnktől, szelid álmainktól. Attól félünk, hogy hazatértünkben nem fogad többé az asszony kacagó gondatlansága, a gyermek kitörő öröme. De elénk vánszorog egy fásult, a küzdelem­ben maga is kimerült, koravén asszony, aki rég elfelejtette a mosolyt, akinek arcáról eltűntek a vidámság rózsái, aki unott és blazírt, aki maga is­üditő, napsugaras vigaszra szorul. íme, igy fest az a jövő, amelynek boldog el­jövetelét fennen hirdetik a feministák. Elégedett, boldog családanyát nem találunk köztük. Mindössze egy pár kesernyés kisasszonyt, akik tul vannak már azon a koron, hogy csöndes otthonról álmodhatná­nak. Éppen azért nem is kell talán fölöttébb komo­lyan venni az egész mozgalmat, inkább futó szeszély­nek, amely néhány elkeseredett szivből pattant ki. Olyanok ezek a feministák, mint a szegény rongyos fiu, aki karácsony estéjén egyedül bolyong az utcá­kon, fázva dideregve, otthontalanul. Az egyik fényes palotából ragyogó karácsonyfa sugárzik feléje. Össze­szorul a szive és nagy elkeseredésében követ ragad és bezúzza vele a palota ablakát, épen azt, ahol együtt van a család boldogan, meghitten, melegen. Ilyenek a feministák ! — Az uj postaépület. A kereskedelem­ügyi kormányzat posta- és távirda helyi­ségül felajánlott polgári leányiskolái épü­let megtekintésére Kolozsvári Endre mű­szaki főigazgató, Bierbauer István műszaki tanácsos, továbbá a nagyváradi posta és távirda igazgatója Süket Traján 15-én vá-_ rosunkba érkeztek, mint a kereskedelem­ügyi ministerium megbízottai. Az épület­nek telkét központi fekvésénél fogva igen alkalmasnak találták a ma már rendel tetésének egyáltalában meg nem felelő posta és távirda hivatal helyett egy uj postaépület létesítésére, az azon fennálló polgári leányiskolái épületet azonban csak igen nagy költséggel vélték átalakitható­nak, ugy hogy a város által 100.000 koronában megállapított eladási ár he­lyett 70000 koronát ajánlottak csupán s e mellett az egész épület anyagát a vá­rosnak adnák ugy hogy a lebontási költ­ségek is a várost terhelnék. Ezen ügygyei csak akkor lesz mód­jában foglalkozni a város képviselő tes­tületének, ha a kiküldöttek ajánlata, mint a kereskedelmi kormány ajánlata a vá­roshoz leérkezik. — Segély a póttartalékosok családjainak. Boszniában, Hercegovinában és Dalmáciában elhelyezett közös hadseregbeli csapatok és inté­zetekhez, valamint a haditengerészethez Ő cs. és ap. kir. Felségének 1908. évi november 3-ról, illetve 1909. évi március 15-ről kelt legfelsőbb elhatározásai alapján létszám kiegészítés céljá­ból ténylegés katonai szolgálatra behívott, ille­tőleg visszatartott tartalékosok és póttartalékosok gyámol nélkül maradt családjai az 1882. évi XI. t.-c. rendelkezései értelmében segélyben részesülnek. Érdekeltek felhivatnak, hogy ez ügyben a városi katonai ügyosztályban haladéktalanul megjelenjenek. — A községi iskolaszék a mult szombaton délután 4. órakor rendkívüli ülést tartott, amely­nek egyetlen tárgya a vallás és közoktatásügyi miniszter azon rendelete volt, amellyel az ujon­nap építendő polgári leányiskola részére kért 250000 korona építkezési segélyt arra hivatko­zással tagadta mig, mert az 1910. évre már egybeállított állami költségvetésben erre a célra fedezet található nem volt. Az iskol.szék abból a feltevésből indulva ki, hogy az elutasítás vég­legesnek nem tekinthető elhatározta, hogy na­gyobb számú küldöttséget meneszt a közok­tatásügyi miniszterhez azzal a kérelemmel, hogy a nélkülözhetetlen államsegély az 1911. évi ál­lami költségvetésbe állittassék be. Minthogy azon­ban az építkezés az 1910. év folyamán feltét­lenül végrehajlandó, mert már a következő tan­évre is 3 osztályt az ág. hitv. ev. központi népiskolában kell elhelyezni, sőt biztató kilátás van arra, hogy a jelenlegi épület már a jövő év tavaszán vétetik át posta és távirda hivatal céljaira, ugyanazért az iskolaszék kérelmet in­téz a városi képviselőtestülethez aziráot, hogy az építkezés előkészítését engedélyezze, s külö­nösen, hogy a terveket országos pályázat utján megszerezhesse. A terv pályázatra 6' 00 korona irányoztatott elő, amely összeg elő!' gezésére a várost kéri fel az iskolaszák. — Dr. Bergstein Emilt, a szerencsétlenül járt jeles fiatal orvost óriási részvét mellett te­mették el Budapesten a mult vasárn.'p. A fő­városi fiatal orvosi genera'ió teljes számmal jelent meg a végtisztességen. Koszorúk halmaza hirdette, hogy a derék fiatal embert sokan, nagyon sokan szerették, barátok, ismerősök és különösen azok, a kiket mint orvos gyógyke­zelt. Városunkban s az egész környéken általá­nos részvét veszi körül a megboldogult csa­ládját. — A nyíregyházi gazdaszövetség e hó 11-én tartott közgyűlésében foglalkozott a/:on tervvel, hogy az állattenyésztés érdekeben egy nagyobb kiterjedésű s jó minőségű legelőterületet vásárol, miért is megbízóit 10 szövetségi tagot, hogy ez irányban érdeklődjenek, s ha megfelelőt tudnának, azt az elnökségnek jelentsék be. Ugyan­csak ezen közgyűlésen határolták el, hogy nyír egyházi székhelylyel egy gazdabankot létesítenek, ebben a kérdésben azonban döntés nem történt, miután egy része részvénytársasági, másik része szövetkezeti alapon véli megalakítani, miért a mindkét alapon létesíteni szándékolt pénzintézet részvényeire, illetve részjegyeire a tájékoztató jegyzési ivek a tagok között kiosztatott és ennek eredménye után lesz határozat. — Gyászrovat. Vettük a következő gyász­jelentéseket : Özv. Szokolay Árpádné, valamint gyermekei Gyula, Kálmán és Ilonka fájdalom­tól megtört szívvel tudatják a nagyszámú ro­konság nevében is, hogy szerető férje, illetve jó édes atyjuk Szokolay Árpád nyugalmazott kir. törvényszéki tisztviselő életének 70-ik évé­ben f. hó ll-én délalán 5 órakor rövid szen­vedés után az Úrban csendesen elhunyt. A megboldogult tetemeit folyó hó 13-án, délután 4 órakor fogjuk az ev. ref. vallás szertartása szerint az Iskola-utci 31. sz. alatt gyászházból a vasúti sírkertben levő családi sírboltba örök nyugalomra helyezni. Nyíregyháza, 1909. évi julius hó ll-én. Emlékét kegyelettel és áldva őrizzük ! Nyugodjék csendesen! Fájdalomtól lesújtva jelentjük a leghűsé­gesebb hitvestársnak, a legjobb édes anyának, szerető testvérnek Duszik Pálné szül. Orbán Máriának életének 57-ik, példás házasságának 30-ik évében f. hó ll-én rövid, gyötrelmes szenvedés ulán bekövetkezett gyászos elhunytát. Drága halottunk földi maradványai a római katholikus egyház szertartása szerint f. hó 12-én d. u. 5 órakor fognak a Kéz-utca 5, sz. gyász­házban megáldatni, s az Alsó-temetőben az anyaföldnek átadatni. Nyíregyháza, 1909. jul. hó 12-én. Legyen emléke áldott s hűségéért fogadja kebelére tiszta lelkét az örök szeretet! Duszik Pál, bánatos férje. Duszik Lajos, Du , szik József, Duszik Mária, Duszik Ilona, gyá­szoló gyermekei. Orbán János, és családja. Or­bán László, Orbán Sándor és családja, mint szerető testvérei. Özv. Zucker Henrikné született Sugár Re­gina, valamint a nagyszámú rokonság fájdalom­telt szívvel tudatják a szeretett jó férj, após, nagyapa és rokon Zucker Henrik folyó hó 13-án délután hosszas szenvedés után életének 66-ik, boldog házasságának 40-ik évében történt gyá­szos elhunytát. A megboldogultat folyó hó 15-én délelőtt 10 órakor fogjuk a gyászházból az izraelita sírkertbe örök nyugalomra helyezni. Nyíregyháza, 1909. évi julius 14-én. Áldás po­rai felett! Zuuker Hermán bátyja. Domokos Géza veje. Domokos Zoltán, Domokos Ágnes, unokái. Özv. Eigner Berta, Kovács Francziska, Grünvald Antónia, Özv. Kirschbaum Szeréna, sógornői. Sugár Miksa, Dr. Sugár Jakab, Su­gár Ignácz, Sugár Pál, Grünvald Samu, Kovács Samu, sógorai. Goorovy Paula unokahuga. Kende Jenő, Kende Miksa, Kende Sándor, Kende Ernő, Kende Ignácz unokaöcscsei. A „Nyíregyházi takarékpénztár-egyesület* igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztikara fájdalommal jelenti, hogy az egyesület igazga­tóságának érdemes tagja Zucker Henrik úr a folyó hó 13-án elhányt. Nyíregyháza, 1909. julius 13. Emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni! Mély fájdalommal jelentjük, hogy igazga­tóságunk tagja Zucker Henrik úr folyó hó 13-án meghalt. A megboldogult társasagunk­nak alapításától fogva hűséges munkatársa volt, a miért emiékát kegyelettel fogjuk megőrizni. Nyíregyháza, 1900. julius 13. A Nyíregyházi Villamossági Részvénytársaság Igazgatósága. A nyíregyházi termény és áruraktár rész­vénytársaság igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztikara fájdalommal jelenti, hogy a rész­vénytársáság egyik alapitója és igazgatóságá­nak tagja Zucker Henrik úr folyó évi julius 13 án elhúnyl. Nyíregyháza, 1909. julius 13. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A nyíregyházi ág. ev. egyház mély rész­véttel tudatja, 35 évi lelkiismeretes szolgálat után nyugalomba vonult tanítójának, Rúzsa Endrének, életének 59-ik évében, hosszas szen­vedés után, folyó hó 14-én este 77a órakor tör­tént elhunytát. Az Úrban megboldogult földi maradványai folyó hó 16 án délután 4 órakor a Szarvas-utcai 27. sz. a. gyászházból a vasúti sírkertbe helyeztetnek örök nyugalomra. Kelt Nyíregyházán, 1909. évi julius hó 15-én. Em­léke legyen áldott! — Támadás egy főszolgabíró ellen. Somlyódy János nyiracsádi főszolgabírót e hó 13-án a midőn a Szenyes pusztán 60 elégedetlenkedő arató között megjelent, egyik munkás megtá­madta kaázájával. Az élet veszélyben azonban nem veszítette el lélekjelenlétét és parancsára a dühöngő embert saját arató társaival meg­kötöztette. — EskUvó'. Mózer Gyula Budapestről e hó 24-én délután 5 órakor tartja esküvőjét Szilágyi Ilonával Nyíregyházán a református templomban. — Nyilvános köszönet. A nyíregyházi könyv­nyomdászok e hó 3-án tartott táncmulatságán jegyeiket megváltották a következők: Borbély Sámuel, Jóba László, dr. Maskó László, Tóth Sándor 10—10 koronával, Friedmann Ernő 5 kor., Sípos Árpád 3 kor., Sipos Lajos 3 kor., Vajda Dezső 2 kor., Britz Miksa 1 kor. 40 fill. Felülfizettek: Urbán Ferenc 2 koronát, Faragó János, Hovan János, Kardos Pál, Lyacliovics Sándor, Palombi Gábor, Szilvássy Mihályné 1 — 1 kor., Andercs Endre, Feldmann Ferencné, Grünfeld József, Győry Mihály, Házi István, Lényey Dezső, Marozsányi Gyula, özv. Nagy Miklósné, N. N., özv. Repkay Jánosné, Sipos Györgyné, özv. Tóth Gáborné, Vietórisz Pál 60—60 fill., Moskovits Friduska 40 fill., Ada­movics Pál, Egri Gyula, N. N., N. N., Tama­sovszky Bertalan 20—20 fillért. Fogadják úgy a jegyeiket megváltók, mint a szives felülfizetők ez uton is hálás köszönetünket. Valamint köszö­netet mondunk Borbély Sámuel és Jóba László nyomdatulajdonos uraknak az általok díjtalanul átengedett nyomtatványokért. A rendezőség. — A Császárszállási gulyából a legelőbér teljes kifizetése nélkül jószág ki nem adatik. — Helybeli huszár tisztek Oroszországban. A 14 ik közös huszárezred három tagu küldött­sége csütörtökön Pétervárra utazott, hogy az ezred nevét viselő néhai Wladimir orosz nagy­herceg sírjára koszorút helyezzen és az oroszok cárjának az ezred uj egyenruháját átadja. A küldöttség tagjai Kaliler János ezredes, Otschi­nek Károly alezredes és Reigesberg Miksa gróf kapitány. — Gyógyszertár átvétel. Kán Aladár büd­szentmihályi gyógyszertárát átvettem s azt jul. 12. óta teljesen a mai kor igényeinek megfele­lően vezetem, kiváló tisztelettel Bardách Dezső gyógyszerész. — A vasutas szövetség által f. hó 10-én Sóstón tartott nyári mulatságon következők fizettek felül: Brül Simon 1 kor., Dr. Gzinner Jenő 3 kor., Gzementgyár 5 kor., Hercz Pál 3 kor., Deák András 1 kor., Dániel M. Sándor 3 kor., Dudás Ferencz 1 kor., Gáhl György 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom