Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-18 / 29. szám

29-ik szám 1909. julius 18. 3 Sőt meggyőződést nyertünk arról is, hogy nagy szégyennek tartaná, aki templomba m< gy, ha a gyülekezettel énekelni nem tudna. Nálunk, — fájdalom, — az uri renden lévő emberek s iülőnösen uri nők. ellenkezőleg, a gyülekezettel való éneklést tartják szégyennek. Mig a nép énekel, addig ők imakönyveibben lapoznak, vagy isten tudja, hol kalandoznak elméjökkel, mint ahogy az a kaiholikus templomokban szokás, ahol az egész természetes, mert a gyülekezet tagjai, ott, c-elekvőleg nem vehetnek részt az istentiszteletben, amíg a mise tart. Hej, nem igy volt ez régenten ! A mai anyák nagyanyja! s az apák nagyapjai époly szívbeli szent buzgósággal énekdték, mint jobbágyaik, cselédeik: „Ha templomban megjelenek. Ahol összesereglenek, Felséges neved imádói; Velők együtt fohászkodva, Ugy tetszik: mintha vigadva, Ott volnék hol a meny lakói, A te királyi székednek, Előtte letelepednek. ..." De menekülök e sötét képtől, a fájó gondolatoktol. Megyek vissza Dryandernez, az ősz pátriárkához, a bölcs prófétához, az Isten által oly igen megáldott gazdag lélekhez, akinek most édes-en biztató, felemelő, majd tüzesen ostorozó ajakán sok ezer szem csügg, midőn fejtegeti mit beszél Kálvin szelleme hozzánk ? — Drága magvakat, nemeseket, kiválasztottakat hintett el a nagy Magvető. Vajha minden magtermő talajba hullott volna ! Vajha dús kalászokat teremne a nagy aratásra! . . . Látom a szemedből, az ajakadról édes Gusztim, hogy szinte szemrehányást akarsz tenni, hogy ha annyian voltatok, ti magyarok, nem tudtatok szinten a mi édes magyar nyel vünkön istentiszteletet tartani? Ha templom nem jutott nektek, keresheltettek volna valami hajlékot, ha elzarándokoltatok Kálvin városába, kifejezést keilett volna adnotok azoknak az ér zdnseknek is, amelyeket a ti magyar szívetekben a Kálvin szelleme ápolt, nevelt; annak a hálá nak, amivel a magyar nemzet, a nagy szellem nek tartozik. Megnyugtatlak, édes Gusztim, nem voltunk némák mi sem; nem voltunk hálátlanok. 12 órakor, Genf legnagyobb, műremek templomában, a szent Péter templom boltivei alatt, Nemes Elemér budapesti orgonistánk vezetése mellett, felhangzott a 105-ik zsoltár ajkainkon. Hidd el, hogy a lömérdek idegen, különösen schweizi nép kőzött, ez a kis magyar csapat, rendkívüli érdek lődés tárgya volt, mikor fnekeltük: „Adjatos halát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének, Hirdessétek dicséretet. És minden jótéteményét. aduig tart, mig büszkeséget neui kívánják aldozatul. Az, hogy a leány szerette, lehet. D Réveteg annyi harc után nagyon könnyen tisz taban lehelett avval, hogy a leány egész viselkedese ez esetben rideg számitas, mely tova űzi a gondolkodó embert. S mint mondtam értelmes, büszke embernek ismerte mindenki, miért cselekedett hai értelmetlenül, megmagyarázhatlanként ? Miért lett nevetségessé, esztelenne, gyengevé ez a nagy koncepciójú egyéniség, ha nem másért, minthogy vannak az emberi léleknek kifürkészhetlen sajátságai, melyek érthetetlen htlyzetekre ragadják az értelmes embert?! * * * A szőke jegyző elhalgatott. A szobában csend volt. Mindenki a maga gondolataival volt elfoglalva. A fiatalság hangulatainak ezernyi változata van s jóformán nincsen olyan ifjúiélek, ki erhetetlen cselekmények elkövetésére- ne vágyakozna. Ez a vágyakozás, a titokzatos, titkos érzések rejtélyes hullámai lengtek végig a füstkarikák kék gomolyaiban, midőn Bántó dr. a házigazda szóra nyitotta ajakát: — Gyerekek ! Ismeritek ti a Noszlopv háza! olt a domb tövében ? Azt a nagy kőházat, melynek mindig le vannak csukva az ablakai. Miért van az, hogy minden embere e városnak kivárcsi arra, hogy mi történhetik odabenn a csukott ablakok mögött?! Van itt a városban egy egész csomó épület, nyitott ablakai vigan tárulnák felétek s ti oda se néztek. De velem együtt ti ís akár murcos bagolylyá válnátok ha csak egy pillanatra is de benézhetnétek a lezárt redőnyök mögé. No! lássátok fiuk! Nincsenek megmagyarázhatatlan érzések. S éitelmes emberek érthetlen cselekedeteinek is mindig meg van az oka. E/y csukott ablak pedig nagy, rengeteg nagy ok . . . pláne, ha egy leányiélek rejtélyeit fedi egy leeresztett redőny. Zcmbcry Dezső dr. Beszéljétek a nép előtt, Nagy csodáit melyeket tett." Majd a 90-ik zsoltárt énekeltük, vagy jobban mondva zokogtuk. Ki hitte volna, hogy e vén, százados falak, amelyek csaknem '2000 kilométerre vannak tőlünk, valaha a „Te benned biztunk eleitől fogva" gyönyörű énekünknek, magyar ajkakról elhangzott dallamait verjék vissza ! S könjeket facsarjon a mi énekünk azok szeméből is, akik eddig azt sem tudtak, ho/y van-e magyar nemzet a világon. Ezek elhangzása után B Pap István, a budapesti ref. theológia igazgató tanára ment fel abba a szó székbe, ahonnan egykor Kálvin prédikált s lelke nagy ereiével uj életet teremtelt Genf városában, s mint valami hatalmas fényszóró, uj utat mutatott az egész világon, a sötétben bolyongó lelkeknek. Gyönyörű, lélekemelő ima volt. Szívünk, lelkünk megtelt a legszentebb érzelmekkei Utána Bélteky Lajos hajdúszoboszlói lelkész énekelte el, orgonakiséret mellett, a Gályarabok énekét. A szép ének előadása, valóban remekül sikerült. Majd Antal Gábor dunán'uli püspökünk prédikált. Hatalmas, nagyszabású beszédet tartott arról, hogy mivel tartozunk azoknak, akik szólották előttünk Isten beszédét? A nagyon tartalmas beszéd francia nyelven szét volt osztva az idegenek között Ezt Jánosi Zoltán debreceni lelkész imája követte. Már egészen ki vagyok fogyva a dicsérő szavakból, pedig ez nem kevésbbé érdemli meg az elismerést, mert fenséges, kőnyeket facsaró ima volt, méltó koronája az előbbeni beszédeknek. Elképzelheted, hogy záradékul hogy éDekeltük azután a „Hymnust. Ha semmi több lelki gyönyörben nem lett volna is részünk, már maga az az istentisztelet megérdemelte, hogy abhan részt vegyünk. Méltó hódolat volt az, a mi részünkről, Kálvin szellemének. Estve újra megtelt a nagy szent Péter templom ünneplő közönséggel. Fél 9 órakor egy nagyszabású jubileumi ünnepi ének kezdő dött 4 frank belépti díjjal, s mar 8 órakor alig lehetett helyet kapni a templomban. Vegyes kar énekelt, hegedű- és orgonakiséret mellett, több férfi és női magán énekkel váltakozva. Mintha csak az angyalok barát hallottuk volna. Csaknem egy óráig tartott az előadás, de mindenki a legfeszüitebb figyelemmel hallgatta. Idejövet Zürichben is hallgattunk orgonahangversenyt, az ottani evangelikus templomban, ami orgonaés hfgedüjátekból állott. A hegedüművésznő, Geyer Stefi, véletlenül éppen hazánkfia volt. Dacára annak, hogy 2 frank volt a belepti-dij meghaladta az 500-at a jelenlevő közönség szama. Irigykedve szemléltük, hogy mi más itt a vallásos élet. — Az a c-önd, uz az áhítatos figyelem, amelylyel a közönség az előadást ki serte, éppoly meglepő volt, mint a jelenlevők nagy szama. Fajdalom, ma még nálunk azoknak kellene belépti-dijat fizetnie, akik ilyet merészel nének rendezni. Csak ugy számithatnának közönségre. Másnap Genf egy ujabb nagyszabású ünnepet rendezett. A Kálvin-kollégium 350 éves évfordulóját ünnepelte. Micsoda lélekemelő ünnepség volt ez ismét, édes Gusztim! Először is, egy n3gy szabad téren, összegyűlt az iskolának a mai időtől, a legmesszebb menő időig, mindazon növendéke, akik csak el tudtak jönni. Szinte lázban volt az egész város. Apraja, nagyja az utcán állott; ellepte azokat a helyeket, ahonnan a nagyszerű felvonulásban gyönyörködhetett. A menetet egy csapat rendőr nyitot'a meg. (Megjegyzem, hogy itt nagyon csekély számú a rendőrség.) Utána egy csapat katonaság következett, dobokkal, trombitákkal s szólt a lelkesítő zene. — Ezután jött a díszszázad, s úgy a tanulók, tanáraik vezetése alatt, a kisebbektől fölfelé. Majd azok következtek, akik már kikerüllek az iskolából, iskolai év szerint sorakozva, előbb az ifjak, azután a vénebbek. — Minden iskolai évcsoport, lemezpapirból készült, botra szúrt táblával jelezte, melyik évből való. Csak ugy ragyogott a szemük a boldogságtól, hogy együtt lehettek. Minden tanárnak s tanulóiak a sárga és vörös schweizi nemzeti színből álló karszalagja volt. — Ez itt, egy jelentőségteljes szokás, hogy ezzel a jelvénynyel minden gimnáziumi tanulót ellátnak, aki azt mint ereklyét, mintegy szent pecséiet őrzi, melylyel őt, ez a nagyemlékű iskola, ahol Kálvin tanitott, magának elpecsételte, s mintegy megteremti azzal az egységes szellemet, a szoros ősszetartozandóságot. A karszalag mind egyforma s minden rajta van az iskola festékpecsétje. Majd el is felejtem, hogy az ágyú is többször megszólalt a tanulók tiszteletére, akik teljes katonai pompában, tisztelgésben részesültek. Ők pedig a város méltósagai előtt vonultak el, kalapjukat megemelve: s men'ek az ós kollégiumnak tisztelegni, hazafias dalaikkal leróni hálájukat, tiszteletüket, amelynek udvarán már akkor teritett asztal várta őket, mint Genf varos kedves vendégeit. így nevelik, erősitik ezekben a tanulókban az egységes szellemet, a hazafiságot! S micsoda nagyszeiü dolog az édes Gusztim, hogy az ágyukkal és egyéb gyilkoló szerszamokkal felfegyverzett ka'onaság meghajtja az ő zászlóját, díszpompát rendez, a szellem fegyverei forgató hadseregnek. Itt tudják azt, hogy a szellemi erőé a fölény; tudják azt, hogy abban van biztosítva a nemzet jövője, a nemzet haiaíma s legyőzhetetlen dicsősege. Ezért itt számosabbak. nagyobbak a közművelődési épületek, mint a kaszárnyák. Oh mikor valósul meg az az álom, amely ahoz az ekehez fűződik, amelyet az itteni városházán, abban a teremben őriznek, ahol az első világ-békekongresszus volt? Mikor rakja le a katonaság a világon a kardját, ezt a gyiikoló szerszámot, amint lerakták itt a békekongresszus képviselői, hogy azokból az ereklye gyanánt itt őrzött eke készüljön? Mikor hódítja meg a Krisztus lelka a világot, az igazi keresztyéni szeretetnek? Mikor vetkezi le az emberiség azokat a barbár érzelmeket, amelyek miatt a véradó alatt roskadoz? Messze . . . messze még az az idő! . . . „Di jönni kell és jönni fog egy jobb kor, mely után . . ." Buzgó imádság — sajnos — ma még nem epedez százezrek ajakán. Ma még nem az imádság epedez az ezerféle teher alatt görnyedő nep ajkain, hanem a szitok, a káromlás. A szívek nem imás érzelmekkai telnek meg, hanem gonosz indulatokkal, amelyekből csak irtózatoi. keltő, gonosz cselekedetek származhatnak. A bűn csak bűnt szülhet; kiolt minden nemes érzést az emberi szívből s letörli az emberről az Isten képét. Ebben a városban, amelyet Kálvin szelleme megszentelt, midőn őt. mint átutazót Farel visszatartotta s mintegy kényszeritette, hogy maradjon itt az Isten igéjét hirdetni, a leggonoszabb állapotok, a legelvadultabb erkölcsök uralkodtak. S íme Kálvin győzelmet vett azokon, pedig nem volt más fegyvere, mint a biblia, az imádság, a léleknek ereje, amit az Isten igéje adott neki a Jézus Krisztus által. S ma Genf legelőkelőbb, leggazdagabb urai, úrnői követik Kálvin példáját. Egymásután létesitik azokat az intézményeket, amelyek a Krisztus evangyéliomának terjesztésével foglalkoznak. •— Leszáílanak a legalacsonyabb rendű lelkekhez, velők imádkoznak, magyarázzák nekiek a Krisztus istenember vezérlő, földi- s menyei boldogságot szerző tudományát. Itt van a keresztyén ifjak világszövetségének a kék kereszt (az alkohol átkai ellen küzdő) egyletnek nemzetközi központi irodája. Ezeken kívül van a nép evangélizáló egylet s ezzel kapcsolatban a Pártfoqq társaság, amelyek mind az evangyéliommal felfegyverkezve harcolnak a társadalmi nyomorok ellen. S hogy mily eredménynyel, azt nemcsak nagyszabású épületeik s szervezeteik mutatják,, hanem rengeteg ügyforgalmuk is. Mikor az ember odajut, ahova a bibliai tékozló fiu, aki magához véve gazdag örökségét, elbizakodva önerejében, elhagyja az apai házat s oda sülyed, hogy együtt eszik azokkal a disznókkal, amelyeket őriz: akkor nincs más menekvés, mint visszatérni az édes atya karjaiba, s odaborulni az ő szerető kebelére, akinek nagyobb öröme van egy megtért bűnösön, mint száz igazon. Azok a szervezetek, a menyei atyát képviselik itt, amelyekben igazán „Buzgó imádság epedez." E nagy emberforgatagban bizonynyal azért oly eredményes az ő munkájuk. Ott jártam kőztük. Csodálkozással, bámulattal szemléltem szívós munkásságukat s éreztem a Krisztus igéje által megszentelt szivük, uj életet fakasztó melegét. Van itt annyi nagyszabású s a legmesszebb menő igényeket kielégítő közintézmény, hogy nem győzi bejárni az ember. És csaknem mind ajándék. Hogy többet ne említsek: van egy Ariána nevű, pazar fénnyel épített muzeuma, amely egy nagy tengeri hajót ábrázol, drága márványoszlopokkal, telve mesés kincsekkel amelyet egy Bevilliod Gusztáv nevű festőművész ajándékozott, elnevezve azt az édes anyja nevéről. Ez a festőművész, kinek különben is gazdag magánvagyona volt, élete utóbbi éveit