Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-24 / 43. szám

2 47 ik szám. N Y I R V I D É K 1909. november 21. bőszült fegyvereket; felnyitja börtönajtókat, széttöri a rabbilincseket; mely életet, szabadságot, öntudatot, bátorságot ad ; mely a föld egyszerű gyermekét a trón lépcsőjéig emeli; de viszont rongyokká tépheti a trónok véres biborát; mely végig zúg a világon, mint épitő vihar! Előre hát a munka sorba, a tettek mezejére, hol babér int a bátor küzdő felé! Minden órával, melyet tétlenül elvesztegetünk, vétkezünk önmagunk és drága hazánk ellen, mert az egyesek erejében rejlik a nemzet ereje! Zalionyay Ferenc. A debreczeni bonk-gyOlés. Hová lettek a nagy álmok, mivé lettek a reménységek, a miket álmodtunk — újra, meg újra megálmodva — három és fél évvel ezelőtt s a remények, amik 1906. tavaszán, a hosszú téli álomból szinte virágba fakadtak?! Nemzeti függetlenségünk 400 esztendős szizifusi küzdelmeiben a nagy mult álmaiból eljutottunk az önálló nemzeti bank követeléséhez. A történelmi függetlenségi pártnak ez ma a programmja s ime — ezzel a rettenetes dekadenciával szemben is oda lökik az egész nemzet elé: non possumus! Tíz vármegye függetlenségi polgárainak e hó 31-dikén Debreczenben egybesereglő gyülekezete ezzel a kijelentett „non possumus"-sal szemben ki fogja nyilatkoztatni a maga akaratát: mi azonban akarjuk! Mert ezt akarja a nemzet; mert élni kiván! Nem akarunk gyámság alatt senyvedni tovább! A magunk pénzével, a magunk vagyonával mi magunk akarunk rendelkezni! A három és fél esztendő alatt, ami 1906. április 9-dike óta eltelt, a nemzeti erő belső konszolidálása mellett, a magyar nemzeti társadalom kebelében, nyilvános és titkos jelszókkal és törekvésekkel a bomlasztó erőknek sok szervezetei kaptak hatalomra. . . . Elnézem a forrást, amint előre-, Mindig előre-törve útra kél; Távol hónától kap nagyobb erőre, S ott legnagyobb, hol útja véget ér. Az Óceánban felsóhajt, s belőle Tenyérnyi felhőt visszahajt a szél . . . Ó áldott harmat otthoni fűszálon — Szent, néma könny: rád ég áldása szálljon !! Vietórisz József. Második utazásom a Nap országaiba. VI. Napoli. — ,,Vedi Napoli, e poi, — non muori!" — Igy travestálva a nápolyiak büszke jelmondatát — ugrottam ki — azaz le az ágyból, mely oly magas volt, hogy praktikus és mindenesetre kényein esebb lett volna kis kézilétrát támasztani mellé . . . Vegyes érzelmekkel tekintettem vissza az elmúlt éjszakára . . . ugy szádült a fejem a három napi tengeri utazástól, akár a Carmanián ... és ugy fáztam, de ugy — a jéghideg párnák között . . . mint még soha életemben ; — — — dideregve, fogvacogva gondoltam vissza néhai jó öreg Szoyka ezredesre Lussingrandeban, amint pajkos ^ráncokba szedve szakáltallan, bajusztalan öreg ábrázatát — imigyen osztogatott vala jó tanácsokat: — ,Ha valaha Oroszországba viszi az utja — csak könnyű felöltőben utazzék — fűtik a vonatot — melegek a hotelszobák . . . s mindenütt ott gőzölög a samovár ... de ha Rettenetes visszaélések és megtévesztések történnek a „szabadelvüség" jelszavával, amelynek pedig a mult század 40-es évei által emelt nemzeti oltárain más lángok lobogtak! A visszaéléseknek és megtévesztéseknek útvesztőiben megkábulva mozog, lézeng az uj nemzedék; a históriai fonál elvész szemei elől s az eszméknek és gondolatoknak így — mesterségesen és öntudatosan előkészített zűrzavarában — megbomlik és tehetetlenné válik a nemzeti, a magyar társadalom. Mintha valami idegen és titokzatos hatalom mozgatná alattunk a földet! Csúnya férgek sürgése ez pedig csak alattunk, akiket — az egységes nemzeti gondolat és érzés egyetlen megérintésére is eltiporhatnánk. Elkövetkezik-e, aki erre a megérintésre a szikrát kipattantja tunyán lüktető szívünkből? .... * * * A 31-diki debreceni nagy gyülekezésen az önálló magyar nemzeti bank követelésének erejéből az egyakaratu, egy törekvésű magyar nemzeti társadalom erejének is meg kell nyilatkoznia. Akik félrehúzódnak, ám lapuljanak meg. De Szabolcsvármegyének méltóan és számbelileg is impozánsan kell ezen a gyűlésen résztvennie. Az Idő sodrása megint veszedelmes kérdés elé állította ezt a szerencsétlen nemzetet! Akar-e élni ! Ha élni akar: akarnia, is kell élni! A gyűlésen Yay Gábor gróf főispán is résztveend. Szabolcsvármegye Almanachja. Evva István szolgabíró a következő felhívást bocsátotta ki: Igen tisztelt Uram! 1910 óv január 1-től kezdve Szabolcsvártnegye almanachját szerkesztem. Az almanach naptári, irodalmi részből és Szabolcsvármegye összes hivatalainak címtárából fog állani. A mű vezető cikkét Qróf Vay Gábor főispán ur őméltósága irja s a többi — csupán Szabolcsvármegvét érdeklő közérdekű és szépltaliába utazik — otthon ne felejtse valahogy a bundáját!" . . . Fáztam, dideregtem éjjel — mert még nem volt befüive — s dideregtem reggel tovább, mert már be volt fűtve ! . . . Elhagytam az édes otthont a kegyetlen, gyilkos hideg tél miatt; elzarándokoltam ide a napfény, a meleg után a szép Italiába ... itt vagyok Napoliban ... s ha kinézek az ablakon a kertbe, szomorúan látom, hogy sárgulnak a pálmák s hajtják le csüggedten, gyászosan szárnyas leveleiket . . . sóvárogva napsugár, meleg után . . „ saját körmeim pedig lilaszinüek a hidegtől . . . Kezdetnek ez elég biztató . . . monologizáltam öltözés közben — n ;m sejtve — én szegény jámbor lélek — ez első fogvacogást mennyi más követendi még . . . Szegény kis Dóránk nagyon köhögött s ezért ők egész nap ki nem mozdultak a hotelből. Mi gyorsan megreggeliztünk a szép, világoskék étteremben s azután lerohantunk a hallba. — ,Van-e levelem ?" — kérdeztem izgatottan s — hasztalanul kerestem barbár hangzású nevemet a levélszekrényben . . . mint azután még annyiszor . . . Aztán kirohantunk a hotelből s kocsira — corozzara ültünk. Mikor megérttettük a cocchierevel, hogy Napoli nevezetesebb utcáit akarjuk látni — büszke mozdulattal vetette hátra fejét s döcögte indultunk útnak az antik Parthenope kövezetén . . . Diadalmasan hajtott végig a hajdani Toledo — most Via Roma-n, Napoli két és tél km. hosszú ütőerén, melyen már a kora délelőtti órában nagy élénkség és sürgésforgás volt — itt torlódik össze Napoli üzleti forgalma s a jó cocchiere szemlátomást büszkébb volt a Via Romára — mint minden eevébre irodalmi cikkek Írására Báró Babarczy Jenóné urnő, Kovács István, Dr Jósa András, idősb.' Görömbey Péter, Dr. Hoffmann Mór, Krúdy Gyula, Gutius urak s több más szabolcsvármegyei származású irodalmi előkelőség vállalkozott. Tekintve azon körülményt, hogy a körülbelül 200 oldalra terjedő mü külső kiállítására is a legnagyobb gondot fordítom, az almanach előkelőségénél és abszolút irodalmi becsénél fogva kedves újévi meglepetés lesz u. könyvbarátnak, s azon kivül mint naptár és mint tiszti cimtár, ugy szólván minden bárnál nélkülözhetetlen kézi könyv. Az almanach előfizetési ára 3 korona, amelyből befolyó tiszta jövedelem jelentékeny részét egy egészen szegény árvagyermek segélyezésére fordítom. Amidőn vállalatomat nagybecsű pártolásába ajánlom azon kéréssel fordulok nagyon tisztelt címedhez, hogy fentebb ^nevezett müvemre előfizetni s előfizetőket gyűjteni szíveskedjék. — Gyűjtőknek tisztelet példánnyal szolgálok. Végül kérem, hogy • gyüjtőivet, meg az esetben is, ha a gyűjtés eredményre nem vezetne, folyó év november 15-ikig címemre vissza küldeni méltóztassék. Kiváló tisztelettel maradtam Mándok, 1909. szeptember hó. Evva István A .Szabolcsvármegye almanachja* szerkesztője. A megjelenendő munkához Vay Gábor gróf főispán irt gyönyörű előszót, melyet egész terjedelmében közlünk itt, a következőkben : Midőn Istenben boldogult Atyám, Szabolcsvármegye egykori főispánja meghalt, végrendeletként csak egy egyetlen kis cédulát hagyott hátra, mely egy egyszerű magyar ruhára volt tűzve s melyen a kővetkező rövid pár szó volt olvasható : „Ezen ruhában temessetek el, mert ebben elnököltem oly sokszor „Zabolch" vármegye közgyűlésein." Ezen pár sorból tanultam én meg azt, hogy a vármegye egy oly ősi intézmény, a melyhez minden igaz magyar embernek szeretettel kell ragaszkodnia. Kilátszott ez egyrészt az írásmodorból, másrészt pedig a meleg szeretetből, amely a pár szóból kisugárzik. Sohasem feledkeztem meg azóta e sorokról, mindig szem előtt tariottam jelentőségüket és mindenkor tapasztaltam azoknak igaz voltát. Ősi intézményeket mindenhol könnyen lehet, ha tul élték magukat, ujakkal, megfelelőbbekkel felcserélni, csak nálunk kell e tekintetben a legelővígyázatosabbnak lenni, mert nálunk mind csupa ősi intézmények azok, amelyek a magyarságot, a magyarság jogait mintegy bastyaszerüleg körül veszik éi védelmezik, minthogy négyszáz év óta alig jött létre oly intézmény, mely a magyarság megerősítésére szolgálna. — holott mi — minden egyébre kiváncsiabbak voltunk, mert ez a Via Roma — csak olyan volt, mint más nagy városok boulevardjai . . . Csak olyan volt ... de egy-egy fordulonál határtalan számú lépcsőfokok — scalieri — vezettek fel — vagy le hihetetlenül keskeny cs szűk sikátorokba ; . . . csak olyan volt . . . de a lármás népcsoportok között sűrűn bukkant ki egy-egy barna csuhás, szakállas bar?t tonzúrás, fedetlen fajé s saruba bujtatott meztelen lába ... és a boulevardokon a fényes üzletek előtt a trottoir$n — csengő-bongó esi • iingeléssel, szökdelve haladt — egy-egy kecskenyáj! Kértük a cocchieret — vígyen bennünket egy néhány olyan keskeny sikátorba — a régi Napoli hires utcáiba, amelyek közül sokat elsepert már a haladás, a modern kultura — de még mindig több maradt belőlük, mint a msnnyi a hygiene szempontjából üdvös — valóságos járványfészkek. — Elképzelhetetlenül érdekes volt végigkocsizni ezeken az utcákon — gyalog azonban nem szeretnék végigmenni rajtuk. Hihetetlenül keskeny utcák — magas, háromnégyemeletes házak, füstös, kormos, fekete, omladékos falak kőzött, melyeknek ablakai, erkélyei rakva száradó — minek nevezzem őket ? — ruha — fehérnemüekkel ? — Nem, — foszlányokkal, rongydarabokkal, melyek között naivan hirdette e görög származású nép talányos lelke egy zugában még mindig szunnyadó érzéket a Szép iránt — egy-egy cserép virító, égő piros geránium vagy szegfű . . . S lenn, az utcákon élt az istenadta nép — nem járt — ült, állt — mint más országok, városok népe, — de élt: élte elnyomorodott, de^enerált — de mésr mindis vidám, zondtalan és saiát életét. .