Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-17 / 42. szám

42-ik szám N Y I R V I D É K 1909. október 17. 3 de az igaz erő játszva győzte le az akadályokat és a gyermekből ifjú lett. Az a magyar ifjú, ki már ötéves korában mord arcú orosz katonákat rajzolgatott, uiint kiváló tehetség csakhamar az első szerepet vitte München fiatal festői közöH. Telnek-múlnak az évek és a Nyiregyházárói el­szakadt művészt egymásután érik a jól meg­érdemlett magas kitüntetések. Legszebb férfi­korában kapta meg a kérő meghívást hazájától és ő örömmel tér vissza, hogy nálunk az ifjú művészek legelső és legnagyobb vezére, oktatója, a mesteriskola igazgatója legyen. Nyíregyháza városa mindig lelkesedéssel, el nem tagadható büszkeséggel nézte nagy fiának dicsőséges pálya­futását. Mostan azután elérkezettnek látta az időt, hogy ezen tiszteletét külsőleg is nyilvánítsa. Legyen tehát az első szívből fakadó meleg üd­vözlet Benczúr Gyuláé, az első „Isten hozott* a magyar festőművészek nesztoráé! Ha majd lehull a lepel arról a márrány táb­láról, melyen nagy szülöttünk neve ragyog, ugy vajha megérezné az ősz művész az akkor fel­hangzó .éljen* kiáütásban egész szülővárosa szivének lelkes dobbanását! Vajha megérezné, hogy az az .éljen* már régóta vissia volt fojtva ajkunkról, és évek óta aggódva vártuk azt az ünnepi percet, hogy azt az „éljen"-t előtte, nagyrabecsült vendégünk előtt elrebeg­hessük ! De nemcsak maga jött! Eljött vele együtt művészi munkásságának egy resze is ! Bár az a néhány krp csak egy-két virágszál, de érté­kes virágszál, az ő művészetének gazdag szin­pompáju csokrából, mégis ritka alkalmunk nyílik Benc/ur Gyulát, mint művészt is meg­ismernünk. Azt mondtam, hogy kettős ünnepet ülünk ! Igen, mert ezen a napon nyílik meg városunk­ban a Nemzeti Szalon XXXIX. vidéki kiállítása. Örömmel és lelkesen üdvözöljük tehát külö­nösen azon jeles művészeinket, kik nemcsak képeikkel, hanem személyes j lenlétükkel és buzgó fáradozásukkal lehetővé tették a kiállítás létre jöttét. Ugyan leróhatnánk-e lelkesebben hálánkat és köszönetünket ezen kedves művész vendégeink iránt, mintha minden szabad időn­ket arra szenteljük, hogy alkotásaikban gyö­nyörködünk, hogy itt tartózkodásukat kellemessé tesszük ? A vár megyeház mindkét terme, mely­nek falairól eddig csak a főispánok komoly díszruhás alakjai tekintenek alá, mostan való­ságos művészeti „paradicsom kert"-té változott át lelkes müvészvendégeink keze alatt, Legyen ez a kiállítás még szebb és sikerültebb, mint az első ! Lc-gyen ez a kiállítás igazán „művészi pa­radicsomkert", melyben Nyíregyháza város egész közönsége igaz élvezetet és nemes szórakozást kereshessen és találjon is. Igaz szivvel kívánjuk, hogy legyen váro­sunk ezen kettős ünnepe ép oly kitörülhetet­len édesaranyos emlék gyanánt feljegyezve kiváló müvészvendégeink szivében, mint, ahogy az a mi szivünkben lesz ! Lef'fler Béla. Soltész Feri alázatos levele a Tanfelügyelő úrhoz. Nagyságos magyar királyi Tanfelügyelő úr! Ezen alázatos levelemet nem magamtól irom, hanem tegnap magához szólított Balicza tanitó úr és ezt mondta, no Ferkó, ha megírtad tavaly az újságba a szomorúságodat, hát most írd meg az örömödet is, de emberül ird meg, ne olyan ügyetlenül, mint tavaly, hogy ne gya­núsíthassák a tekintetes főjegyző urat, hogy ő irta a te leveledet, mert látod, azért haragudott meg rád és tanuld meg tőle, hogy nem szabad a tanfelügyelő urat tanfelügyelő bácsinak mon­dani, taert annak a cime nagyságos magyar királyi tanfelügyelő ur, hát tanuld meg Ferkó a tisztességet. Igy szólt hozzám Balicza tanitó ur és én szeretem Balicza tanitó urat és őröm­mel irom most, hogy már járunk iskolába, Balicza tanitó ur is ugy örül, hogy ki se tudom mondani. Bizonyosan a nagyságos királyi tan felügyelő ur nyittatta ki az iskolánkat, azért én igen nagyon köszönöm, hogy megint járhatok iskolába, én ugyan sokat hallottam a mi isko­lánkról. mig be volt zárva, a főtisztelendő espe­res ur sokat járt a falunkban és hallottam a nagy emberektől, hogy sem a szentséges püspök ur, sem a mi keresztény katholikus anyaszent­egyházunk nem csinálhatnak nekünk iskolát és hogy a szentséges püspök úrtól most el is akarják venni a birtokát, hát ninus miből iskolát csinálni, hát azt mondta végre tekintetes Horvát Ferenc ur a főtiszteletü plébános urnák, hogy hirdesse ki a templomban, hogy járjunk a régi iskolánkba, mert ha ki nem hirdeti, ő fogja dobszó utján kihirdetni, Igy aztán kihirdette a főtisztelendő plébános ur és megint járunk a régi iskolánkba, a mit a biró bezáratott, pedig most még rosszabb, mint ezelőtt volt, mégis jó. Még ugyan nem járunk sokan iskolába, mert már ugy elszoktak némelyek, hogy nem is akarják elhinni, hogy megint nyitva van az iskola. Mondta Balicza tanitó ur, hogy már a Kossuth szoborhoz jártunk volna tanulni, mert mikor a Kossuth szobrot felszentelték, azt pré­dikálta a magyar pap a szobornál, hogy ez a szobor fogja a falut tanítani, hát a tekintetes főjegyző ur az iskolaszékkel tanácskozott is, hogy ezután oda járunk tanulni, de áldja meg uz Isten a nagyságos királyi tanfelügyelő urat, hogy megnyittatta az iskolánkat és nem csúfol­nak már a többi iskolák pulyái és a magyarok se olyan büszkék már, hogy nekik két iskolájok van, mert a tekintetes főjegyző ur kivitte, hogy az egyik iskolájokat bezáratták, mert ha nekünk elég egy, hát legyen nekik is elég. Balicza tanitó ur ugyan azt mondja, hogy a községbe még sok iskola kéne, mert sok gyermek csak ugy nő fel, mint a borjú, s utóljára is csak ökör lesz belőle, de én már nem bánom, csakhogy én járhatok iskolába és a jövő esztendőbe már Nyíregyházára fogok menni inasnak és ott vannak iskolák, ott lehet tanulni. Ne haragudjon rám a nagyságos magyar királyi tanfelügyelő ur, ezért a levélért, de Balicza tanitó ur biztatott, hogy köszönjem meg hogy megint jáihatunk iskolába, igaz, hogy fele se férne be, ha mindenki járna, de nem is muszáj mindenkinek járni, akinek csak kapálni keli, minek lenne annyi esze, mint a zsidónak, aki az esze után él. Csak még arra kérem alá­zattal a nagyságos urat, ne tessék megmutatni ezen levelemet a tekintetes főjegyző urnák, mert igen félek, hogy megint megharagszik érte, pedig ő az iskolaszék elnöke és én nagyon félek tőle. Alázatos szolgája: Soltész Feri, V-ik oszt. tan. Bujon. Termeljünk gyümölcsöt! Siándékosan használom e kifejezést, holott a helyesebb az volna : Ültessünk gyümölcsfát! De a kettő között a különbség óriási. Gyümölcs­fát ültetünk mi nyíregyháziak is. Ez ellen nincs panasz. Tavaszonként ezrivel fogy az oltvány a „Zöldség-téren" s a felületes meg­figyelő zálogát látja e jelenségben, hogy gyü­mölcsészelünkre jön „egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez tízezrek ajakán." Sajnos, a valóság nem oly biztató. Kicsit mondok, ha városunk gyümölcsfa állományát harminc ezerre becsülöm, de — ha a szerencse­játék nem volna tiltott cselekmény — tizet tennék egyre, hogy mindnyájan összeállva sem tudnánk egy kocsirakomány egynemű és egy­minőségü gyümölcsöt összerakni. Harmincezer fáról egy vaggon gyümölcsöt! Még gúnynak is sértő ! Ám próbálja meg, aki nem hiszi, de ez ugy van. Hogy miért, annak is okát adom. A gyümölcsfák ültetési ideje elsősorban az ősz, s csak másodsorban a tavasz. Nyíregyházán azonban csak a tavaszi ültetés van szokásban. Nagyon természetes tehát, hogy tavasszal már csak az a gyümölcsfa oltvány kerül valamely nagyobb — országos hírű — kereskedelmi fa­iskolából piacunkra, mely ősztől felmaradt. A kereskedelmi kertészeknek Nyíregyháza való­ságos mentsvára, mert megszabadítjuk őket megmaradt gyümölcsfáiktól. Igy történik, hogy a közönség drága pénz­ért oly fajtájú gyümölcsfát vásárol meg, mely a legritkább esetben felel meg vidékünk klímá­jának, talajának, s csapadék viszonyainak. Az ilyen fa ideig óráig kínlódik, nyomorog, de termést nem hoz. De ha van is elvétve némely fan termé­sünk, egy fajtából nem tudunk annyit felmu­tatni, hogy azzal a piacon megjelenhessünk, s vele jó árt érjünk el; a kevert gyümölcs pedig, ha egyébként kitűnő fajokból áll is, kereske­delmi szempontból csak harmadrendű áru. Nem idevaló gyümölcsfajtákat ültetünk, vagy a melyik a véletlen folytán mégis beválik, abból sincs sok haszon, mert gyümölcsét jó árban érté­kesíteni nem tudjuk. Ez az oka, hogy jóllehet gyümölcsfát ültetűnk ugyan, gyümölcsöt még sem termelünk, s hogy harmincezer fáról sem tudunk egy vaggon gyümölcsöt összeszedni. Mennyivel más kép tárulna elénk, ha az év egy napján 2—3 ezer gazda csak 10—10 mázsa I. osztályú „Angol téli arany parmén* almával, vagy .Magyar legjobb* kajszinbarack­kal sorakoznék a piacon ! Álomnak is szép volna ! Onkent jönne a német- és muszka sógor, hogy aranygyapját leadja. Az itt vázolt eredmény nem tartozik az álmok világába, s keresztülvitele sem lehe­tetlenség. Példa rá Kecskemét. A kecskemétiek — jóllehet az idei termés a tavalyihoz viszonyítva tetemesen kisebb volt — az idén 1300 (mond Ezerháromszáz!) kocsirakomány kajszinbarackot szállítottak leginkább külföldre, kapván azért szép számú csengő aranyakat, s kék hasú bankokat. Nem buzdul fel ennek hallatára a nyíri vér ? Nem tudnók ezt mi is megtenni ? Ha igen, mért nézzük ezt ölbetett kezekkel ? Mért zárjuk el magunk előtt a boldogulás felé vezető ut ajtaját ? Mért ? Mért ? Pedig Nyíregyházán ezt könnyen elérhet­jük. A nyíregyházi gazda a gyümölcsfát igen szereti, s azt szívesen is ülteti. — Egy kis jó­akarattal, rábeszéléssel, főleg pedig helyes veze­téssel Nyíregyháza gyümölcstermesztését any­nyira újjáteremthetjük, hogy 10 év múlva .hires város le-z az Alföldön" Nyíregyháza is. A jóslatokból elég is volna, nézzük most mi a teendőnk általánosságban ! Nem mindenki, aki gyümölcsfái ültet szak­avatott pomologus. A laikusokra varosunk gyü­mölcsészetének fejlesztését nein bizhatjuk, de nem bizhatjuk csupán a kereskedelmi kerté­szekre sem. Az egyik csupán a fajra, s nem a fajtára tekint, a másik pedig azt a fajtát, mondja legjobbnak, melyből épen készlete van. (Mindkét esetre vonatkoztatva kiirom : Tisztelet, a kivételeknek). Épen azért a vezetést, irányítást hozzáértő szakavatott egyének vegyék kezükbe. Ilyképen hogy többen tömörülve, — teszem azt a Sza­bolcsvármegyei Gazdasági Egyesület, vagy a nyíregyházi Gazdaszövetség vezetése alatt — összeállítanák a Nyíregyházán es vidékén szépen diszlő, bőven termő s a piacon kedvelt fajták névsorát, mely fajtákat aztán az Egyesület, vagy Szövetség nagyban való termelesre ajánlana. A községi faiskolákban csak ezen fajták szapori­tasa volna megengedve, a kereskedelmi kerté­szeknek pedig megengedtetnék, hogy Nyír­egyházán ezeket „Nyíregyháza vidékére ajánlva" jelzővel árusíthassák. Természetesen ügyelni kellene arra, hogy ezen jelzővel csakis az ajánlott fajták árusit­tassanak. Csakis ez az egy mód alkalmas városunk gyümölcsészetének fellendítésére, ez azonban föltétlenül meghozná a maga gyümölcsét, egy­részt mert még a laikus ember sem venne oly gyümölcsfa oltványt, melyről tudja, hogy Nyír­egyházára nincs ajánlva, másrészt, mert a ke­reskedelmi kertészek — miután a kereslet esak ezekre szorítkoznék — csakis az ajánlott faj­tákat szaporítanák s hoznák piacunkra. A nagyban való termelésre szánt gyümölcs­fajták névsorának összeállítását következőleg gondolnám: A Gazdasági Egyesület vagy a Gazda­szövetség vezetése alatt összeülne egy ideiglenes alkalmi bizottság. — A bizottság tagjaiul fel­kérendők az Egyesület, vagy Szövetség tiszti­kara, a budapesti kertészeti tanintézet szak­tanárai, a m. kir. gyümöicsészeti biztos és Nyíregyháza vidékének pomologusai. Ezeknek első teendője volna egy kérdőív összeállítása, melynek alapján meg l^nne álla­pitható : mely fajta gyümölcs díszlik legjobban Nyíregyházán és vidékén. Á kérdőivek minden nagyobb helybeli és vidéki gyümölcstermelőnek megküldetnének s a beérkezett válaszok alapján döntene a bizott­ság a kérdés fölött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom