Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

38-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. szeptember 19. 169 nem rúg, aki nem akar; ott vannak halálos ellenségeink határainkon kívül és belül, akik vérünkre szomjúhoznak s akik hatalmasak. félelmetesek s gondolatban máifel is osztották hazánkat s itt vagyunk mi magyarok, ellenséges hatalmak és indulatok ádáz ostromában és se közelből se távolból rokonszenvet, segítséget nem remélve, inkább elfojtjuk fájdalmunkat, inkább lemondunk jogaink érvényesítéséről, semhogy hangosan panaszkodjunk és jogaink védelmére keljünk, mert azt tartjuk, hogy kevesen vagyunk, gyengék vagyunk s nem köthetünk ki ágyuknak és szuronyoknak uraival, mert belátjuk, hogy itt az Isten szép ege alatt, ezen a kóbor földtekén nincs az igazságnak önmagában semmi értéke, ha fegyvertelenül áll fegyveres hatalmakkal szemben, mert jog és igazság önmagában nem erő s hogy érvényesüljön, az erő fegyvereivel kell dolgozni. De van a gyengéknek s az erőtleneknek is egy erősségük s ez az együttérzés, rendületlen összetartás. Nincs Magyarországon egyetlen egy magyar, már akár igazán jó hazafi, akár csak önző szerencsehajhász, aki azt nem haegoztatná szünet nélkül, ahol csak politikáról van szó, hogy nekünk magyaroknak legnagyobb bajunk, hogy nem tartunk össze, hogy nem azt keressük, ami bennünket összetartana, hanem azt, ami szétválaszt s ezért ver bennünket az Isten és mindenki aki akar, akinek jól esik. Ha pedig a legfőbb érdek a haza érdeke, akkor ez az érdek azt követeli, hogy egyek legyünk s egymás közt uj és uj címeken háborút ne szítsunk. Nem tudom elhinni, hogy a r. k. klérus a mai viszonyok között a secularisatió mellé álljon a maga jószántából, van ezer és egy oka, hogy ezt most ne tegye. A kérdés elszánt, kíméletlen felvetése pedig oly belső harcokra s oly meghasonlásra vezetne a mai viszonyok között, hogy egyenesen végveszélybe sodortatnék ez a szerencsétlen nemzet. Ezt belátni nem nagy bölcsesség. Aki ma olyan kérdések körül gyújtogatja a puskaporos hordókat, melyek a belső egyenetlenséget és meghasonlást a legmagasabb fokra emelhetik, az öntudatlanul vagy öntudatosan, de mindenesetre egyaránt átkozottan és kárhozatosan a nemzet sirját ássa. Várjuk be szépen, mig vagy meg lesz a független magyar nemzeti állam, vagy elérkezik annak az alkalma, hogy megteremtessék, s várjuk el akkor a r. k. klérustól, hogy hozza a nem katholikusokkal együtt minden fillérét, minden csepp vérét áldozatul a haza oltárára, addig azonban, mig arra nem kerül a sor, hagyjunk békében minden vagyont, minden jogot, ami körül ellenségeink örömére hajba kaphatnánk s jó lesz, ha Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlése is arra az álláspontra helyezkedik Hajduvármegye átiratával szemben, amire a szabolcsi rendek helyezkedtek mikor az 1843-iki országgyűlésre választott követeknek többek között a következő utasítást adták: „Az egyházi Rend által akár királyi adomány mellett, akár egyesek alapítványainak utján szerzett jószágok tulajdonosságát kétségbe hozni s ennélfogva azokat a tulajdoni jog sértése nélkül a status rendelkezése alá venni nem lehetvén, a megye Rendei semmi ujabb rendelkezést tétetni nem kívánnak." A tisztán francia és tisztán katholikus és hatalmas Franciaország is megrendült a híres kultúrharc alatt. Dr. Pröhle Vilmos. Marx és a szocialismus. Irta: Dr. Nagy Lajos. VII. Nem esnek a tudomány körébe, hanem utópiák a kommunizmus és az anarchizmus. Szociális irány ruindakettő, mert a társadalom átalakulásával foglalkozik, de módszere nem tudományos. A tudomány a létező állapotokból, tehát positiv alapból indul ki, úgy keresi azt, ami megvalósítható. Az utópia nem törődik a letezŐ állapotokkal, sem azzal, hogy a valóságba át lehet-e vinni a terveket. Azért mondjuk álomképnek, képzelődésnek. A kommunisták a termelő és fogyasztó eseIcözök közösségét követelik. Ne legyen magán vagyon sem termelésre, sem fogyasztásra ; legyen minden a közé. A szétosztást az állam, helyesebben a falanszter végezi. Eszméiket a gyakorlatban is igyekeztek megvalósítani, de mind a kommün uralma 1871-ben Páriíban, mind a kommunista vállalatok kudarca (a falanszter és a nem/.eti műhelyek 1848-ban franciaországban) tanitasaik kivihetetlenségét bizonyítja. Az anarchisták a jelen társadalmi rend egészlen való megszűnését várják az egyéniség teljes kifejlődésétől. Az ideális anarchistak szerint az ember jellemének alapvonása a mindent átható szeretet; azért felesleges minden uralom es tiltó parancs (an' — archia — állam nélkül). Felesleges minden, külső erőszakon alapuló uralom ; tehát meg kell szüntetni az államot és kényszerítő hatalmát. A községnél magasabb társadalmi szervezetre niocsen szükség. Fanatikus embei szeretet, túlzott altruizmus és kozmopolitizmus jellemzik. Tagjait dekadens utópistáknak lehetne nevezni. — Ilyenek Magyarországon dr. Schmitt Jenő és gróf Batthyányi Ervin. Az aktiv vagyis cselekvő anarchisták a társadalom pusztítását tényleg megkezdték s különösen az államfőket gyilkolják meg, hogy a tett propagandája (toborzó ereje) által terjesszék eszmeiket. Ilyenek voltak: Ravachol, Vaillant (1892), Ganovas, Caesario (1894), Luccheni (1898) stb. A nihilisták, az oroszországi anarchisták, tulajdonképen politikai célokért küzdenek, csak eszközeik vallanak az aktiv anarchistákkal való közösségre. Mind a kommunizmusnak, mind az anarchizmusnak legnagyobb akadálya az, hogy a társadalomban még nincsen annyi tőke felhalmozva, amennyi ezeknek megvalósításához szükséges volna. Nem tartozik a szocialista irányok közé a katholikus iskola. Ezt kertsztény szocialismusnak is nevezik, minthogy a mai társadalmi rendet hevesen támadja a tőkével, a vállalati nyereséggel, a kamattal, a részvénytársasággal, a szabad kereskedelemmel és a szabad versenynyel együtt. (Lásd: Gid Charles: Principes d'Economie politique.) Ez voltaképen az újra élődő patriarchálizmus. Alakot öltött XIII. Leo pápa De condition- opificum c. encyklikájában s a társadalom bajainak orvoslását a pápa politikájától várja. Bölcseleti alapja a következő : A társadalom felett isteni törvények uralkodnak, nem természeti törvények. Ezeknek az isteni törvényeknek érvényesülését az emberek a szabadság heMelen használata által megakadályozzák. Az első emberpár eredendő vétke folytán az emberiség bűnéből nem olyan a világ, amilyennek az Isten akarata szerint lenni kellene. Az állam tehát hasson abban az irányban, hogy az isteni harmónia helyreálljon a liberalizmus intézményeinek eltörlésével és a családapa, a munkáltató, az egyház hármas patronage-ának uralma alatt. Ezek sem a társadalmi intézmények evolúciójában, sem az emberiség előrehaladásában nem hisznek. Ideáljaikat tehát nem a jövőben keresik, hanem a mult berendezéseinek visszaállításában, a falusi életmódhoz való visszatérésben, a céhrendszerben és az urak és munkások foglalkozások szerint való szövetségében stb. A magántulajdont, az örökösödést és a bérmunkát nem akarják megszüntetni, sőt inkább régi formáikat akarják visszaállítani s aztán minden változástól megóvni. Látnivaló, hogy ez az irány nem konzervatív (megóvó, megtartó), hanem egyenesen reakcionárius (szabadság ellenes). Meg inkább kitűnik ez a jellemvonásuk, ha az Ausztriában bizonyos jelentőségre jutott keresztény szocialista párt működését vizsgáljuk. Ezt jellemzi a tekintélyek feltétlen tisztelete, a klerikalizmus (a papság társadalmi vezető szerepének elismerése), a felekezeti vakbuzgóság, a trón es a nagybirtokos főnemesség érdekeinek szolgálata, a törvényhozásban a reakció, valamint a titkos, olykor nyilvános antiszemitaság. Képviselői : Lichttnstfin herceg és Lueger polgármester. — Politikai szempontból az abszolutizmus hívei és Magyarország állami életének ellenségei. A magyar keresztény socialisták nem nyilatkoznak ilyen nyíltan a keresztény szocializmus elveiről. Türelmesebbek a liberalismussal szemben, mint osztrák mintaképeik és patronage intézményeikkel (atyáskodás a munkások, cselédek, tanulók, szegényekkel szemben) tagadhatatlanul hasznot tesznek. Hiveik a konzervatív katolikus elemekből kerülnek ki és leginkább a kisiparosokat tudják megnyerni, akik között a céhrendszernek és [a régi patriarchálismusnak még sok hagyománya él. — Vezető személyeik szoros kapcsolatba voDják a katholikus egyház társadalmi szervezeteivel : a katholikus népszövetséggel, a legényegyletekkel, a tanoncotthonokkal, cselédegyletekkel, nőegyletekkel és a keresztény szövetkezetekkel. A munkásszoeiáilsták ellenséges indulattal viseltetnek irántuk, mert bennük törekvéseik meggyengitőit látják és a patronage intézményeiről azt tartják, hogy amidőn egy pár ezer ember sorsán pillanatra segítenek, elterelik a közfigyelmet arról, hogy a jövő feladata a milliók gazdasági helyzetének gyökeres megjavítása. Nekik gyűlöletes az alamizsna: ők politikai uralomra jutásuktól várják, hogy maguk intézzék sorsukat. A tudomány azt tartja róluk, amit Sir John Stuart Mill már régen igen találóan inegyjegyzett, hogy nem volt rá eset hogy valaha valamely osztály, amely a hatalom elvitathatatlan birtokában volt, ezt a hatalmat a többi osztályok érdekében használta volna föl. Megokolt a félelem, hogy a politikai hatalomnak a vezető osztályok kezében való megszilárdítása, amint az a keresztény sxocialismus ideálja, aligha fog a társadalmi kérdés megoldására vezetni. Befejezesül a tanulmány végső eredményeit a következő pontokba foglaljuk össze: 1. patriarchálizmus, liberalizmus, szociálismus a társadalom fejlődésének lépcsőfokozatai; egymással ellenséges viszonyban állanak, de súrlódásaik az emberiség előrehaladását szolgálják ; 2. a szociálismus nem egységes, hanem többféle irányzatot foglal magában; azért a különféle irányok között különbséget kell tenni; 3. a munkás szocialismustól nem kell tartózkodni, sőt rokonszenvünkre érdemes. Az evolucio és a kollektivizmus eszméinek, elterjedése óta Marx tanítása nem veszedelmes többé sem a társadalomra, sem az államra, sem a nemzeti eszmére. (Vége.) Kultura. Valami van a levegőben. Mintha a kultura termékenyítő himpora egyszerre jó talajnak konstatálná az emberiséget. Mintha az érdeklődés hullámai most hegynek tornyosulnának. Ennek a konstatálása nem az egyén szubjektív látása, hanem minden gondolkodó ember által észlelhető tény. Inditó okainak az elbírálásában, azonban ezerféle uton indulhatunk el. Kedvenc gondolatom, a kulturális alakulásokat a történelmi materialismus tanaival magyarázni. Természetesen nem azzal a merevséggel, ahogyan azt Marx kigondolta, de mindenesetre, a KÖZ intenzív befolyásával az egyéni akaratra. Másszóval, azt a körülményt, hogy a művészetek, tudomány stb. mai állása jelentékeny lendületet mutat az elmúlt ötven esztendőével szemben,